Ez számomra is egy kísérlet, mert elsőre én is úgy gondoltam könnyebb lesz egyszerűen csak a kapszulát lenyelni, mert a körben, ahol tanultam hallottam rengeteg megosztást arról, hogy kinek milyen sok nehézsége támadt elkészíteni a fermentált gyümölcsöt a S. Boulardii segítségével. Sőt elsőre a beszerzése is időbe tellett.
De ma már így egy év tapasztalattal a hátam mögött, tudok mondani nektek én is egy receptet és egy egyszerűen elkészíthető módszert, amellyel minden nehézség nélkül elkészíthetitek a magatok kis csoda elixírjét.
Mire jó a Saccharomyces Boulardii?
Az S. Boulardii egy egyedülálló élő baktériumos élesztőgomba, amely a belek egészségének támogatására használatos. Nem telepszik meg a béltraktusban, és támogatja a beleket a kórokozók széles skálája ellen, ami a baktériumfertőzést, candidafertőzést is magában foglalja. Képes a testben lévő Candidát a gyomor-bél traktuson keresztül kiszorítani és nem kiírtani és ezért hatásos módszer, mert képes együtt dolgozni a testünk természetes folyamataival és a fogyasztása nem károsítja, hanem megtámogatja a bélflóra egészségét!
Hol lehet megvásárolni?
Egyesek szerint bármely egészségboltban megvásárolható, számomra azonban hosszas kutató munka és keresés eredménye volt, hogy sikerült egy olyan gyártót találnom, akinek a termékeit szívesen beveszem. Szívesen ajánlom ezt nektek, mert nagyon meg vagyok elégedve a termékeikkel. (Innen vásárolom a C vitamint és egyéb bioaktív probiotikumot amit naponta fogyasztok. (jelenleg ezt haszálom: Cyto-Biotic Active ezt a reggeli zöld turmixomba teszem, amit az S. Boulardii fogyasztása után iszok meg.) ) A márka Cytoplan és én a Natura-Life WebShop-ban szoktam vásárolni, ezt csak az egyszerűség kedvéért osztom meg, nem mert hasznom van belőle, ha találsz jobbat hasznlád azt!
FONTOS TUDNI!
Fontos tudni, hogy úgy működik a leghatékonyabban, ha egy tisztító kúra részeként használod. Fontos, hogy a cukor és szénhidrát beviteled az S. Bouldardii fogyasztása idején nagyon alacsony legyen!
Miért ajánlom?
Mert nekem nagyon jók a tapasztalataim vele. Mivel én is egy tisztító kúra részeként használom, és már annak eredményeképpen, hogy odafigyelek mit eszem, mennyit, mikor és a folyadékbevitelem is ideális – sokkal türelmesebb és nyugodtabb vagyok. Sokkal jobban alszom és nagyobb kedvem van a kreatív tevékenységeimre amelyek olyan sok örömet hoznak számomra.
Recept:
1 pohár áfonya kb. fél liternyi (én mélyhűtöttet használok a Lidl-ből)
2 kapszula S. Bouldardii
Az áfonyát egy kevés vízzel kiegészítve felteszem a tűzhelyre és alacsony lángon megfőzöm. Kb. 10-15 perc. Mikor testhőmérsékletűre kihűlt egy jénai tányárba töltöm és rászórom majd belekeverem a kapszulából kinyitott S. Boulardii-t. Lefedem és meleg helyre teszem, ahol kb. 2 nap alatt elkészül. (De kóstolgasd közben, az elkészítési idő függ a környezettől! Hasonló körülményeket szeret, mint a kovász. Vagyis a kultúrának a legideálisabb a kellemes testhőmérséklet.) Én a fűtőtest közlében tartottam, illetve mikor úgy ítéltem stagnál a folyamat, betettem kicsit a sütőbe, de FIGYELEM! csak a sütő lámpáját kapcsoltam be, mert az élesztő elpusztul magas hőfokon!
Ha elkészült tartsd a hűtőben. Ez az adag kb. 8-10 napra elég. Ha sokat készítesz, le is fagyaszthatod jégkocka tartóban és akkor úgy tudod a napi adagot beosztani.
Fogyasztása:
Reggel éhgyomorra kb. fél órával a reggeli előtt. 7-14 napig aztán jó szünetet tartani vele. Igény szerint 2-3 havonta megismételhető a kúra.
Én reggel megiszok egy nagy pohár langyos vizet kis citrommal, ami szintén segíti a tisztító kúrát és aztán szedek be egy evőkanál S. Bouladrii-t. Az íze savanykás, kicsit emlékeztet engem a mustra.
Ezt a könyvet az olasz csoportban ajánlotta egy hölgy. A címe miatt rögtön felkeltette az érdeklődésem, de a témáját tekintve úgy éreztem ez sokkal inkább egy olyan könyv amit az Édesanyám olvasott volna szívesen. Eszembe jutott, hogy rengeteg olyan könyvet kaptam tőle amit elsőre nem akartam elolvasni később azonban ezek életem legjobb könyvei közé kerültek. Ilyen volt például Dalos Sándor két kötete: a Nap Szerelmese és az Aranyecset ami Munkácsy Mihály életének regényes elbeszélése vagy Noah Gordon: Az Orvosdoktor című könyve amiből film is készült.
Vissza tért az a jó tanács is hozzám, amit a Kreatív Írás tanárom adott anno Waiheke szigetén, mikor az első gyerekkönyvem megírására készültem: “Olvass olyan irodalmat is ami nem tartozik az érdeklődési körödbe!” Mikor tehát megláttam a könyvtárunk polcán rám mosolyogni a kötetet, jóleső borzongás futott végig a gerincemen.
Sokan mondjátok nekem, nincs időtök olvasni, de erre az a válaszom nekem sincs. Az idő nem létezik, de teremteni lehet! Mindarra amit az ember fontosnak ítél annyira, hogy a kezébe vegye az élete irányítását.
A könyv ajánlója így szól:
“….akik megértik – ahogy arra igazán csak az írók és az olvasók képesek – , hogy a könyvek alakítják az ember sorsát.
Valamint a könyvtárosoknak és könyvárusoknak a világ minden táján, akik gondoskodnak róla, hogy a könyvek, melyeknek hatalmukban áll életeket megváltoztatni, eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségünk van rájuk.”
Hát lehet erre nemet mondani?
Kedvenc idézetem még, ami úgy éreztem nekem szól:
“Maga is olyan, aki magára talál a könyvlapok között – tisztázta a nő, a polcokra mutatva körülöttük. Magasan és összevissza halmozták rá a könyveket, ami Evát a város alaprajzára emlékeztette, kaotikus, de egyben gyönyörű volt. – Valaki, aki a tükörképét látja a szavakban.”
A történet Floridában kezdődik egy Eva nevű nővel, aki egy könyvtárban dolgozik. Épp könyveket rak a helyükre, mikor meg akad a szeme egy fényképen a New York Timesban. A Képen egy olyan könyv szerepel, amit több mint hatvan éve nem látott. Ez az Elveszett Nevek Könyve.
Itt ugrik az eseményszál és visszamegyünk az időben a II. Világháború idejére, és Eva elkezdi mesélni a történetét. Ebből megismerhetjük, hogyan menekült el Párizsból és hogyan kapott a Szabad zóna egyik hegyi kisvárosában menedéket, ahol elkezd személyi okmányokat hamisítani azért, hogy életeket mentsen…
A Március 15-ei hosszú hétvége 3 napja ennek a 400 oldalas könyvnek a kiolvasásával telt. És még napsütésben, kint a szabad levegőn olvasott órák is a részei voltak ennek a könyvélménynek, amit szeretettel ajánlok mindenkinek, aki szeretne egy jó könyvet az ünnepek idejére.
Jó olvasást!
Madárcsicsergéssel teli és a nyíló virágok szépségével színezett Kellemes Húsvétot nektek!
Viki
Ui: A Húsvéti szünetre az írónő másik könyvét A Borász Feleségét készítettem ki magamnak. Csak mert ennek is megragadott a címe!
Az izomtesztelés egy remek módszer arra, hogy kapcsolatot teremtsünk a testünk bölcsességével. Miután megtanultad használni és használod már egy ideje, megfigyeled majd, hogy nem is kell végig menned a formális gyakorlaton (amit az első videóban mutatok meg) hanem egyszerűen érezni fogod a testedben. (Ahogy mindig is érezted, a különbség az lesz, hogy a tudatosságod nő ezzel kapcsolatban.) Én a gyomrom tájékán érzem magamban és ha erre a pontra összpontosítok, megkapom a választ az eldöntendő kérdéseimre.
Tehát az izomtesztelés egy módszer arra, hogy fejleszd az intuíciód és olyan döntéseket hozz amelyek az EGÉSZséged szolgálják. Használhatod illatok (esszenciális olajok), gyógynövények kitesztelése, vagy a vitamin adagod megállapítására.
Használhatod a tisztító kúrád kapcsán. Vajon mik azok az ételek amelyekre szüksége van a testednek ahhoz, hogy azok elfogyasztásával megtámogasd a gyógyulásod? Vajon mik azok az ételek számodra, amelyek elixírré válnak benned?
Izomtesztelés menete:
Izomtesztelés illatokkal:
Észre vetted azt, hogy van hogy elfelejtesz beszedni egy adott vitamint? Ez nem véletlen! Fejlessz ki nagyobb érzékenységet a tested bölcsességének meghallgatására! Tanuld meg és próbáld ki még ma az izomtesztelés módszerét!
Kíváncsi vagyok a véleményeitekre, és hozzászólásaitokra a témával kapcsolatban!
A januári ötletek című írásomból megtudhatod, hogyan tervezd meg a telihold körüli napokat. Megosztottam recepteket és ötleteket, tehát ha már nem emlékszer ezekre akkor érdemes ezt az írást újra olvasnod!
A mai napon (2024. március 25-én) a teliholdra javasolt ötletekből szeretnék kiemelni egyet, ami nekem mindig sokat ad. Ez a naplózás. Teliholdkor azzal kapcsolatban szoktam naplózni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek megvalósultak az újholdkor elvetett szándékmagokból. Szeretek ilyenkor hálát adni és megünnepelni azt, ami örömet ad az életemben.
Íme tehát néhány kérdés, inspiráció képen, hogy lendületet kapj te is a naplózásban.
Visszatekintve az elmúlt két hétre, mi az amiért a leginkább hálás vagyok?
Mi az amire büszke vagyok?
Mi az ami működik?
Mi az a tevékenység ami életörömmel és lendülettel ruházott fel?
Mi az a kicsi (vagy nagy) siker, amit szeretnék a mai napon megünnepelni?
Adj magadnak egy kis időt az írásra. Teremts magadnak egy olyan légkört amelyben szárnyra kapnak a gondolataid. Én szeretek ezen a napon (is) friss virágot tenni az asztalomra, meggyújtani egy gyertyát, finom illatot csepegtetni a párologtatóba.
Írás előtt, ha tehetem sétálok egy nagyot vagy/és meditálok (leülök és hagyom a mindennapos gondolataim leülepedni, az elmém elcsendesedni).
Írás közben van, hogy szeretek zenét hallgatni, van, hogy a csendet érzem támogatónak.
Egy új szokás kialakításán vagyok. Napi négy alkalommal jelez a telefonomon egy időzítő. Arra figyelmeztet, hogy egy pillanatra hagyjam abba azt amit épp csinálok és figyeljek befelé.
Oly kedvesen érdeklődve a saját hogylétem felől, ahogy egy kedves barátommal tenném.
Hogy érzem magam ebben a pillanatban? Milyen a légzésem? Milyen belső képek vannak bennem? Milyen érzetek/érzelmek? Milyen gondolatok?
Anyaként az ember hamar rááll arra, hogy adjon bármiféle köszönet elvárása nélkül. Hiszen nincs is szebben megfogalmazott üzenet, mint mikor az ember mosolyogni látja a gyermekét. Mikor tudja, hogy mindaz amit tesz, az egészségét szolgálja szeretteinek.
Egyszer azonban eljön a nap mikor az ember felismeri, a szolgálatkészsége közepette; teljesen megfeledkezett magáról. És ennek meg is volt a maga helye. Ahogy annak is jó helyet és teret teremteni,- ahogy gyermekünk lassan növekszik – hogy lassanként újra vitalitással töltsük fel életünk elhanyagolt részleteit.
Én most naponta többször is kíváncsian odafordulok belső megéléseim tárháza felé és hálával telve ismerkedem az emberrel, aki lányból asszonnyá, nőből anyává lett.
Emlékszel még a pillanatra amikor beléptél az első Mysore órádra? A teremben csönd volt, pedig a leterített jógaszőnyegeken gyakorlók mozogtak, meglepő módon! Mindenki egészen mást csinált mégis valahogy harmóniát sugárzott az egész jelenet. A tanár sem beszélt, hanem figyelmesen követte a tanítványokat és amint észlelte, hogy valakinek szüksége van segítségre máris ott termett.
Ahogy te is leterítetted a szőnyeged, miközben érezted, hogy némi feszültség uralkodik el rajtad, hiszen itt és most teljesen kiléptél a komfortzónád határai közül, a csend némaságában mégis felfedeztél egy jellegzetes hangot, ami mintha a tenger zúgására emlékeztetett volna.
Később megtudtad ez a “győzedelmes légzés” vagy “ujjayi légzés”.
Mikor Pattabi Joist kérdezték a tanítványai, hogy kell ezt a légzést képezni, sosem vitte túlzásba az elmagyarázását. Mert nem lehet elmagyarázni. A legjobb tanács ez ügyben, ahogy minden mással is az életben az hogy: “csak kezd el, csak csináld, szerezz tapasztalatokat és ha őszintén kíváncsi vagy mélyebb igazságokra, azok felfedik magukat előtted.”
Samastitih! Ekam (egy), belégzés, kezek a magasban, tekintet az ujjhegyen…
Kezd az elején. Lélegzetről-lélegzetre kövesd a légzést. Engedd, hogy a tested mozdulatai harmóniába kerüljenek a légzéssel. Figyelmed áramoljon a mozdulataiddal és mikor egy pillanatra megállsz, mikor a belégzés átfordul a kilégzésbe tudatosítsd magadban a testben létrejövő finom változásokat.
Haladj így, mozdulatról, mozdulatra. Nap-nap után. Gyakorolj igényeidnek megfelelően, mindig figyelembe véve, az aznapi energiaszinted. Ha így teszel a figyelmed élesedik és a részletekre terjedő tudatosságod pedig szélesedik. Aztán egy nap,- pontosan úgy ahogy a tenger hullámai engedelmeskedve mélyebb áramlatok által keltett szívó és húzó erőknek, hangot adva ennek-: egyszercsak, te is észreveszed… minden erőlködés nélkül felfedezed, a légzésedben az “ujjayi hangját”. Ami mindig is ott volt, a különbség az, hogy gyakorlással megtanulsz hangot adni neki.
Irány a szőnyeg! Gyakorolj minden nap! A többi? Jön majd magától!
Az Egyensúly, Új Élet, a Visszatérő Nap, a TAVASZ ünnepe
2024. március 20.
A mai naptól egyforma hosszúak az éjjelek és a nappalok. Ilyenkor ünnepeljük az egyensúlyt ami megszületett a fény és a sötétség között. A meleg győzelmét a hideggel szemben.
Amikor a természet megteremti számomra ezeket a támogató körülményeket, nagyon szeretek elgondolkozni azon, hogy mik azok a szándék magok amelyek megérettek bennem arra, hogy látható formát segítsek ölteni számukra.
Jelenleg, ahogy egy előbbi írásomban már megosztottam veletek, egy tavaszi tisztító kúrát tartok, amelyhez támogató forrásként integrálom mindazt amit tudok azzal amire valóban szükségem van. Ez a szemléletmód számomra forradalmi, hiszen hosszú éveken át, követtem előírásokat és megszabásokat – amelyet egy egy rendszer (pl. Ayurvéda, vagy Makrobiotika) előírt.
Felismertem, hogy a megújulás ereje számomra abban van, hogy befelé kezdek el figyelni és nagyobb érzékenységgel reagálni arra, ami bennem van és nem azoknak a követeléseknek görcsösen megfelelni próbálni amik körülvesznek. Ezzel a hozzáállással és így támogatom meg magam a mentális- lelki-érzelmi megújulásban.
Szeretek ebben az időszakban kicsit még visszavonulni, pihenni amikor csak lehet és esélyt adni a megérzéseimnek hogy vezessenek. Egy ilyen megérzés vetette elő velem az Istennő Itt kis füzetem amelyben 28 Istennőt mutatok be. Ezt az összeállításomat évekkel ezelőtt készítettem, amikor a legnagyobb sorsfordító eseményre készültem – a saját anyaságomra.
Manapság sokszor eltűnődöm a Föld Istennőkön és azoknak a szerepén és jelnetőségén. A napokban egy női csoportban valaki eszembe juttatta Déméter és Perszephoné mítoszát. Mosolyogva állapítottam meg, hogy Déméter volt az aznapi kísérő Istennőm, és akkor ihlet gyúlt bennem, mert a véltelen egybeesések rávezettek, hogy nahát hiszen milyen sok a párhuzam e között a mítosz között és a jelenlegi- valamint tágabb értelemben az ébredő természet hozta megéléseimben.
(Perszephoné a görög mitológiában a termékenység és a termés istennője. Démétér és Zeusz lánya, Hadész az alvilág istenének a felesége.)
Tetszik az a motívum, ahogy Déméter keresi a lányát mikor Hádész elrabolja és szalad ide-oda a Földön a látható világban. Ahogy szalad a a lábainak dobogása mintha egy dob hangja lenne. Mintha a Föld szívdobogása lenne, ami az anya kitartó és odaadó keresésével, soha meg nem szűnő reményével, hogy egy napon megtalálja elveszett gyermekét – egyenletes ritmust keltve – vigaszt nyújt mindazoknak akik hallják. Ez a cselekvés által keltett szándék erő az, ami minden bizonnyal elhozza a beteljesedést.
Én is pontosan így kerestem az utat a lányom felé, hallgatva a sejtéseimre és megérzéseimre. Hiszen minden gyermek először a szív tiszta vágyakozásában születik meg, a fizikai forma öltés csak ezután jön.
A craniosacralis terápiában való elmélyülésem kapcsán tanultam arról, hogy az életünk első két hetében folyékony a testünk! Ez számomra teljesen lenyűgöző, ahogy az a kép is, amint elképzelem, hogyan járja- és hatja át ezt a folyékony testet az Édesanyánk méhében létező óceán vize. Képzeljétek csak el, hogy később alakulnak csak ki a testünknek a határozott körvonalai, mindaddig folyékony testben létezünk. Az első szerveink egyike a szívünk, ami amikor elkezd dobogni az az a pillanat mikortól megkezdődik a fizikai testet öltésünk.
Egy testben két szív. Sokáig egyek vagyunk az Édesanyánkkal.
Szeretek tűnődni azon, hogy vajon ez az intelligens rendező elv ami a foganásunk pillanatától kezdve alakítja a testünk, vajon hogyan lehetne ez a vezérmotívumunk a mindennapjainkban, ha képesek lennénk átadni magunk neki?!
Ősbizalom ez az amit a gyermek érez. Nincs más csak a víz és a bizalom. E kettő ami alakítja a testünk.
A másik motívum, amihez szeretek szabad asszociációt rendelni: a tojás.
Számomra a fontossága ennek a formának a testünk körül lévő szemmel láthatatlan térben van. Ahogy babaként körülölel minket az anyaméh biztonságot adó burka, úgy von védő burkot körénk ez az éteri tojás formájú burok, amit az Inkák Wiracochának hívnak és úgy tartják ez az a sajátságos energiamező amiben az életerő lüktet. A tojásforma ott van bennünk nőkben a petesejt formájában, és ott van mint a legnőiesebb hormon az ösztrogén formájában is.
Ahogy az újhold és a telihold kapcsán, most is szeretnék nektek ajánlani ötleteket a tavaszi napéjegyenlőség idejére. Találtok majd közte olyat, ami teljesen egyértelmű, hiszen ott van a köztudatban, de javaslok majd olyanokat is, amelynek a kipróbálásához kell egy kis kísérletező kedv és kíváncsiság!
Rítusok tavaszi napéjegyenlőség idejére:
Fess tojást!
Készíts évszak asztalt az ünnepre hangolva! (Mivel közeleg húsvét, tehetsz rá szalagokat, barkát, hagymás virágokat. Válaszd meg a terítőt (he teszel) olyan színben, ami számodra az újjá éledő erőket jelképezi)!
Készíts zászlót, szélforgót, színes szalagokkal díszített botokat, amivel a szél játszani tud!
Rajzolj fákat az évszakhoz hűen. Vigyél magaddal a természetbe eszközöket és készítsd el a rajzod (festményed) ott. Esetleg ülj a fa közelébe. Csodáld. Tedd a kezed rá, érezd. Dőlj neki a hátaddal, hallgasd meg az üzenetét!
Táncolj, vigadj – ha van gyerek társaságod használd ki!
Énekelj – tanulj tavaszi dalokat, énekeld el azokat amiket tudsz!
Egyensúlyra hangoló rituálék: /pl. egyensúlyszimbólumok készítése (kint a természetben kövekből)/
Ültess virágokat, fákat, kertészkedj! Áld meg a palántákat amiket elültettél!
Áld meg az ételt amit elfogyasztasz!
Figyeld meg a természetben a növekedést, változást.
Készíts új ruhákat! / Viselj új ruhákat!
Használj gyógynövényeket: tértisztításhoz, gyógyításhoz, kozmetikailag, a konyhában és a művészetben (kreatív ötleteid megvalósításának részeként)!
Gazdagságra, termékenységre irányuló varázslatok; új kezdetek, tavasz kezdete, új élet, újjászületés, nyitások – naplózz!
Tűz gyújtás (gyertya ha nincs másra lehetőség) /tűzszertartás: használj egy fogpiszkálót és gondolatban töltsd bele mindazt amit elengedni vágysz, majd égesd el. Ezt csinálhatod úgy is, hogy egy papírra felírod és azt égeted el. Vagy mindezt vizualizálhatod is. – Én nagyon szeretem, van hogy naponta használom!/
Csengő csengetése: én ezt a tértisztítás részeként végzem. Van egy koshi szélcsengőm, azzal járom körbe a lakást, van hogy a kislányom is velem tart 🙂
Tavaszi nagytakarítás, ablakpucolás, szortírozás.
Kezd el azoknak a terveknek a megvalósítását amit Imbolc-kor kigondoltál!
Tavaszi napéjegyenlőség egyéb kiegészítő kellékei:
Gyógynövény: csalán: vasban gazdag, vértisztító, tonizáló, vízhajtó. Levesben, teában, salátában. Tüzes minőségű, ezért naponta fogyasztva segít a stagnáló energiák feltörésében, a belső harcossal való kapcsolódással. (Fontos tudni, hogy napi fogyasztása esetén csak 4 hétig fogyasztható aztán jó pár hét szünetet tartani!)
Szimbólumok: nagy kedvenceim az egyensúly szimbólumok (kelta kereszt, spirál, tripla spirál, yin-yang, négylevelű lóhere), fonott kosár, tojás, bárány, tavaszi virágok, csibe, nyúl, rügyező ág, fűzfabarka, színes szalag, sarjadó mag, pillangó, rovarbáb – /ezeket használhatod díszítéskor (tojásfestés), évszakasztalon, vagy egyéb kreatív projektek készítésekor/
Színek: elsősorban pasztellszínek, világoszöld, halvány rózsaszín, tiszta ég-kék, ibolya lila, fehér.
Ételek: magok, fűszermagok, napraforgómag, tökmag, fenyőmag, dió, pisztácia, sütőtök, napraforgó, szezámmag, leveles zöldségfélék, a szezon első gyümölcsei, zöldségei, retek, újhagyma, tavaszi hajtások, rügyek, csírák, virágszirmok (pl. ibolya) /Én most kihagytam azokat, amelyeket a tavaszi tisztítókúra kapcsán nem fogyasztok egy ideig: pl. méz, sajt, hal, tojás, mogyoró, gabona-pelyhek és gabonafélék, sütemények, liszt, stb)
Szertartásba/Meditációba bevonható: Anya, holdistennő, napisten, minden szerelem-, ének-zene-, termékenység-, fiatal-, férfias-; Aurora, Eostre, Ostara, Koré vagy Perszephoné, Zöld Ember, Mars, Ozirisz, Narcissus, Hyacinth, Dionüszosz, Anna Perenna, Aphrodité, Athéné, Gaia, Istár, Ízisz, Minerva, múzsák, Vénusz, Adonisz, a Szarvas Isten, Mitrász, Ódin, Pán, Héra, Thot.
Állatok: kígyó, egyszarvú, nyúl, vörösbegy, csibe, bárány, sárkány (összeköttetésben a tojásokkal, földdel és a termékenységgel+ ebben az évben a kínai asztrológia szerint a sárkány évében vagyunk, ennek az évnek a szerencseállata: kakas).
A fenti lista természetesen nem teljes, egészítsd ki mindazzal amit te fontosnak tartasz!
Inspirációt merítek a szépségből. Észreveszem és értékelem mindazt amim van. Itt. Most. Ebben a pillanatban.
Manapság az emberek szeretnek mindent számokkal és adatokkal kifejezni, véleményük igazságát ezzel alátámasztani.
A napokban elkezdtem felfedezni magamban egy egészen más jellegű motivációt. Amit minden bizonnyal az anyaság hozott. Örömmel veszem észre magamban az ébredő képességet arra, hogy a tökéletesség elébe a kapcsolódást helyezem.
Kapcsolódást a természettel, a véget nem érő házimunka felett. Egy séta az ébredő tavasz rügyező fái között jelenleg jobban feltölt mint a rend amit az otthonomban teremtek.
Kapcsolódást a belső indíttatásaimmal, azok helyett a kötelezően elvégzendő feladatok helyett amelyek kikötése az elmém szüleménye. Írok. Végre és újra megint. Hallgatózom befelé és reagálok a megérzéseimre.
És mindenek felett előtérbe helyezem a kapcsolódást a gyermekemmel mikor számomra érhetetlen módon hisztizik. Nem akarok már menekülni a kínos és kényelmetlen helyzetekből, mert felismertem: “amikor a gyermekem rosszalkodik, nyafog vagy kitörő érzelmek árasztják el akkor van a leginkább szüksége arra, hogy ott legyen mellette valaki aki nem ítélkezik, nem kritizál, nem próbálja elvenni tőle vagy semmissé tenni a személyes megéléseit. Egyszerűen csak, minden feltétel nélkül elfogadja őt és a helyzetet.”
Vajon mennyiben változna meg a minket körülvevő világ, ha mindannyiunk megkaphatná ezt a támogatást kríziseink közepette?
Az alapállást az Ashtanga Vinyásza Jógában Samastitih-nek nevezzük. Nagy lábujjak összeérintve, sarkak olyan távolságra egymástól, hogy a külső lábélek párhuzamosak legyenek. Akár egy egyenlőségjel. Így is hívják: “egyenlő állás”.
A vinyásza típusú jógákban, vagyis az egyes ászanákat áramló mozdulatokkal összekötő gyakorlásban ezt a kezdő pozíciót használjuk. Ha ez a pozíció nem elég stabil, akkor kis terpeszbe helyezzük a lábakat és idővel szűkítjük a terpeszt.
A Hatha jógában az alapállás neve: Tádászana, vagyis “ék” vagy “tüske” állás, mikor a belső lábélek zártak. Ezt az alapállást használjuk amikor egy-egy ászanát hosszabb ideig tartunk ki.
A Samastitih-ben a megmozgatott energiák elcsendesülnek. Benne lehetőségünk van megpihenni, megfigyelni a testben a mozgás által keltett változásokat.
Amikor megállsz Samastitih-ben pásztázd végig a tested! Figyeld meg a tartásod, a szívverésed és a légzésed.
Ebben a hónapban azzal kapcsolatban szeretném megosztani a tapasztalataim veletek, hogy én hogyan tisztulok testileg-, lelkileg- és a környezetemmel készülve a tavaszra.
A testtudatosság terén először a tizenhat évesen végzett agykontrol tanfolyam keretében kaptam útmutatást. Akkor kaptam egy táblázatot, amiben fel voltak sorolva a megfelelő illetve a nem meg felelő ételtársítások. Számomra ez teljesen új volt. Ugyan sokszor lázadtam a vasárnapi mindenkori húsleves, rántotthús-krumpli összeállítás ellen, de ez inkább a megszokás unalmába való első kiugrási kísérletem volt.
Ez a táblázat keresésre késztetett! Így ismertem meg a makrobiotikát. A tudatos térrendezés művészetének megismerése és ezzel együtt a belső harmónia megteremtése vezérmotívummá vált számomra. Közel tíz éven át építkeztem ezekből a forrásokból. A kíváncsiságom vezetett el a távol-keleti konyha megismerése felé, és mikor 2006-ban Új-Zélandra érkeztünk nagy örömmel próbálgattam a különböző népek konyháit.
A 2010-től kezdődő jóga-tréningek kapcsán ismerkedtem meg aztán az Ayurvédával. Nem is ismerkedés volt ez, hanem emlékek felfrissítése, mert ahogy haladtam a tanulmányaimban a dósák megismerésével és az életvezetési elvekkel nem esett soha nehezemre az Ayurvéda rendszerében gondolkozni.
Az Ayurvéda mellett, Új-Zélandon újra találkoztam az 5 elemmel és a taoista szemléletmóddal mikor arcdiagnosztikát tanultam.
Érdekes megfigyelés az számomra, hogy a húszas éveimtől a negyvenesig minden egyes új rendszerbe úgy vettettem bele magam, hogy igyekeztem áthúzni, semmissé tenni és hátra sem nézni arra, ahonnét jöttem. A fejlődésem egyenes útnak véltem, nem spirálszerűnek és úgy éreztem, hogy az áthallások az egyik rendszerből a másikba csupán érzékcsalódások. Minden alkalommal kezdőként, friss elmével és üres füzettel érkeztem a tanáraimhoz. Nyitottan a tanulásra.
Visszatekintve megállapíthatom, hogy a nehézségeim az étkezés terén, igaz tanúi annak a folyamatnak aminek jelenleg is a feltárásán és a megértésén vagyok. Hálás vagyok érte, hogy milyen sok helyen is jártam és mennyi tanulás és megismerés is van a hátam mögött. Mennyi kúra és kultúra, mennyi rendszer, mennyi konyha, mennyi bölcs asszony akitől tanulhattam! Ahogy felfedeztem, az Ayurvéda és a Makrobiotika között a hasonlóságokat és elkezdtem alkalmazni, beilleszteni és integrálni a mindenkori terápiás munkába a tanultakat, úgy nőtt az a forráskészlet aminek a birtokában a választásaim már nagyobb szabadsággal és belső bizonyossággal vagyok képes meghozni.
A több mint húsz éves tapasztalatomat igyekszem most tehát olyan formában átadni nektek, hogy használható legyen mindenki számára. Éppen ezért most elsősorban nem recepteket, hanem irányelveket és praktikákat szeretnék megosztani veletek.
Azért fontos ilyenkor tavasz elején kicsit tisztítani, mert a télen felgyülemlő salak akár a természetben bennünk is felgyülemlik. Tavasz elején hajlamosak lehetünk könnyebben megfázni, immunrendszerünk is kifárad és gyengébb lehet ilyenkor. Ezen úgy tudunk segíteni, hogy változtatunk kicsit a diétánkon. (Valójában ez minden évszakra igaz, jó hangolódni az évszakokhoz és idényjelleggel étkezni).
A legfontosabb, hogy egy olyan kiindulási pontot teremtsünk meg magunknak amit én úgy fogalmazok meg: “megfelelő körülmények megteremtése”. Ehhez a következő eszközöket használom:
Naplózás: Tisztázom azt, mit szeretnék elérni, mi a célom. Ennek részeként sokszor vezetek Ételnaplót.
Ételnapló: lejegyzem benne, hogy mit fogyasztok. Elsőre pár hétig azt ami jelenleg van. Így meg tudom figyelni a saját szokásaim, ki tudom értékelni, hogy milyen ételek vannak jelen, mikor naplózom arról is, hogy az egyes elfogyasztott ételek milyen hatással vannak rám (fizikai, érzelmi, mentális szinten) egy még teljesebb képet kapok arról, hogyan is állok az egészség terén, mire van szükségem. Ilyenkor szoktam egy étkezési tervet készíteni. Jelen esetben a tavaszi kúrát tervezem meg és ezt osztom meg veletek is.
Izomtesztelés: ezzel a módszerrel könnyen eldönthető mire van szüksége a testünknek. Először a kineziológiában találkoztam ezzel a módszerrel. Jelenleg arra használom, hogy kiteszteljem vele, hogy milyen vitaminra/ételre van szüksége a testemnek. Azért szeretem, mert nagyon egyszerű. (A könnyebb megértés kedvéért erről készítek nektek egy rövid videót!)
Listaírás
Beszerző körút
“Mi mehet, mi maradhat?” szortírozás.
A tavaszi Tisztító kúra kapcsán a Következő tervet használom már évek óta:
Bél-, Vese-, Máj-tisztítás. A sorrend fontos, nem összekeverendő a sorrend!
Béltisztítás (hossza 2-3 hét) mustármag kúra: a bélben lévő féregterenítésre. (Most lehet forgatod a szemed, de ha vagy olyan szerencsés, hogy nagyrészt bio-ételeket fogyasztasz, akkor biztosan vannak a beleidben férgek! Ez onnan lehet nyilvánvaló, hogy bizonyos ételcsoportokat szívesebben fogyasztasz (pl. cukor, szénhidrát) illetve nem tudsz lemondani róla. Útifű maghéj kúra belek fizikai tisztítására. Zöld turmix: fizikai tisztítás és alkalizálás. Az olaj húzás, egy ősi ayurvédikus módszer, amely méregteleníti és tisztítja a testet, úgy, hogy kivonja a szervezetedből a káros anyagokat, a baktériumokat, kórokozókat és a mérgeket. A szervezet tehát megtisztul és regenerálódik.
Mustármag kúra menete: 1 teáskanál-evőkanál (teszteld ki neked mennyi!)mustármag fogyasztása reggel éhgyomorra. Figyelem! Ne rágd szét, csak nyeld le.
Útifű maghéj kúra: 1-3 hét: Figyelem! Rengeteg vizet kell fogyasztanod ha ezt is beilleszted a tisztító kúrádba! Ha gondod van a megfelelő víz mennyiség elfogyasztásával, ezt inkább hagyd ki!
Zöld turmix: Arra jó, hogy alkalizál. Mikor a testünk kémiai egyensúlya savas felé tolódik (pl. sok kávé-, kevés víz-, rengeteg szénhidrát fogyasztás) jellemzően az immunrendszerünk gyengül. (pl. hajlamosak lehetünk a migrénre, PMS-re). Az összetevőit mindig változtatom, de béltisztítás kapcsán mindig teszek bele lenmagot és chia magot!
Gyógytea fogyasztás: csalán, zsurló, aranyvessző keverék (1/3 arányban) vagy egy nap csalán, egy nap dió reggel éhgyomorra (Én nagyon szeretem Gyuri bácsi teáit, ezeket jó szívvel ajánlom).
Aromaterápia (ez mehet a lábfürdőbe, Epsom sóra csöpögtetve, melegítő borogatásba illetve a talpra vesepontra) melegítő minőségű illóolajokkal: fahéj, a boróka, a gyömbér, a kardamom, vagy a feketebors. A vese energiájával különösen jó rezonanciában van a kamilla, boróka, cédrus. Én hordozó olajnak jelenleg az oliva oljat szeretem nagyon.
Lábfürdő (Borókás lábfürdő: Főzz 6 evőkanál finomra őrölt (én mozsárban szeretem összetörni) borókabogyóból és 1 l vízből erős teát. Add a teát 2 liter meleg vízzel feltöltött lavórba és áztasd a lábad 10 percig. Utána húzz vastag gyapjúzoknit és pihenj legalább fél órát! Tedd fel a lábad, ne lógasd! A boróka az egész testünk átmelegíti!
Melegítő borogatások (pl. gyömbérrel)
Talpon vesepont – masszírozása (Videóban megmutatom majd, hol található ez a pont!)
Tőzegáfonya kúra, de csak akkor ha nincs epe problémád
Ebben az időszakban a multivitaminok fogyasztásának csökkentése (kiiktatása, ha lehetséges)! (vesére, májra megterhelő hatással vannak!) Izomteszteléssel el tudod dönteni mire van feltétlenül szüksége a testednek!
Só fogyasztásának csökkentése
Májtisztítás:
Máriatövis teakúra: Étkezések előtt fél órával, napi 3 csészével, 4 héten át.
Jó hatással van a májra még: fekete retek, gyermekláncfű, borsmenta, cickafark, rozmaring, fehér üröm, articsóka, gránátalma.
A vesetisztítás közben vagy után be szoktam iktatni egy piramiskúrát is:
Ennek hossza 1-2 hét. (Ideális húsvét előtt!)
Menete:
1 nap: elhagyom a kávét, alkoholt, mesterséges vitaminokat (toxinmentes)
2 nap: elhagyom a húst, halat, tojást (vegetáriánus)
3 nap: elhagyom a tejtermékeket, mézet (vegán)
4 nap: elhagyom a glutént (kenyér, tészta) marad: rizs, zab, hajdina, köles, quinoa, amaránt stb. (Vegán-Glutén mentes)
5 nap: Mono-diéta napok (amúgy ezek kiválóak a menzesz ideje alatt is!) Én nagyon szeretem a kicsári-t, hüvelyesekből készült krém leveseket (pl. vörös lencse, lencse, mungó bab) és zöldség leveseket (pl. minestrone)
6 nap: Mono-diéta úgy hogy elhagyom a hüvelyeseket is. (marad: glutén menetes gabona és zöldség)
8 nap: folyadék nap (zöldséglé, gyógytea, tiszta víz)
9 nap: elkezdünk visszafelé építkezni! Újra jöhetnek a zöldségek!
10 nap: mono-diéta hüvelyesek nélkül
11 nap mono diéta hüvelyesekkel
12 nap: jöhetnek vissza a glutén tartalmú ételek
13 nap: jöhetnek vissza a tejtermékek
14 nap: jöhet vissza a hús, hal, tojás
15 nap: jöhet vissza a kávé, alkohol, vitaminok (persze csak ha szeretnéd!)
A diéta minden szintje hat! Ha csak elhagyod a kávét, a húst, tejtermékeket vagy a glutént pár hétre már az is óriási! Mikor tehát nekiindulsz figyeld meg, mi az amit el tudsz hagyni, majd mikor építkezel visszafelé; figyeld meg, mi az amit szeretnél visszavenni! Használd az izomtesztelés módszerét, vagyis ne az elméddel dönts, hanem a testeddel! Naplózz! Légy kedves magadhoz.
Fontos, hogy koplalásról szó sincs, az adagok mérete igény szerint alakítható, illetve ehetsz 3 étkezés helyett 6x is egy nap! Ez nem fogyókúra! Nem a mennyiségen, hanem a minőségen változtatunk!
Térrendezés:
Ennek kapcsán szortírozok. Ebben benne van a tavaszi nagytakarítás, a ruhásszekrény átnézése, a fürdőszobai termékek cenzúrája. A piramiskúra kapcsán, ahogy indul a kúra a toxinmentes napokkal: “mi mehet mi maradhat?” átnézem a konyhában a liszteket, fűszereket, csomagolt ételeket, fürdőszobában a tisztítószereket, krémeket, tusfürdőket, samponokat, stb.
Minden itt leírt szolgáljon csupán inspiráció képen számotokra, semmiképpen sem követendő tanácsként. Ha van valamilyen egészségügyi problémád, kérlek konzultáj orvossal, mielőtt megváltoztatnád az étrendedet!
Csodás felismeréseket és megtisztulást! Ragyogó tavaszkezdést mindenkinek!