Jógaórákról
Ha pár szóban kéne jellemeznem, azt mondanám, hogy megengedő, ugyanakkor szigorú; intuitív, ugyanakkor tudatos; légies ugyanakkor két lábbal áll a földön. Mert benne valóban feloldódnak az ellentétek. Minden nap hálát adok azért, hogy a tanítványa lehetek. – T. Kata –



“Azért jelentkeztem a belső alkímiára, mert olyan kérdésekkel
foglalkozik, melyek nap mint nap bennem is felmerülnek. A tanfolyam
során körbejárjuk az adott témát és az ezzel összefüggő kapcsolódási
pontokat. Majd válaszokat, megoldásokat kapunk egyszerűen, könnyen
végrehajtható formában. Tetszik, hogy mindig van gyakorlati rész, az
órán és otthon is lehet foglalkozni egy-egy kérdéssel. Szerintem a
kurzus nagyon jó kiindulási alap, egy nagyon jó útmutató arra, hogy
merre és hogyan is tovább. Segít jobban megismerni önmagunkat és
elindít a fejlődés, tudatosság útján.” N. Ádám
***
Mesterkurzus Sorozatról
“Bevallom én korábban semmilyen önismereti vagy önfejlesztő tréningen nem voltam, mindig hittem a saját erőmben, önmagamban, amíg az eltelt évben valami megváltozott bennem, elhagyott a kitartásom és az erőm.
Az eltelt fél évben folyamatosan jelentek meg fizikai tünetek rajtam, de ilyen szintű kimerülést még sosem éreztem, úgy éreztem, hogy az akaratom és a testem feletti kontroll teljesen elhagyott. A munkámban már semmilyen lelkesedés nem töltött el, sőt sokszor úgy éreztem, hogy már a testem ellenkezik, hogy munkába induljak.
Mára már jobban vagyok, sokat köszönhetek neked és a jógának és még nem kristálytiszta az út előttem, de az biztos, hogy központba kell állítani magam és visszamennem méllyen a gyökereimhez.
Szóval ez a tanfolyam – a rengeteg információ mellett arra jó, hogy végre tényleg magamba nézzek és őszintén választ próbáljak találni a néha nem is bonyolult kérdésekre. Azért is jó ez, mert látom magam körül, hogy nem szenvedek egyedül ezzel a problémával és a leghitelesebb forrás is te vagy, aki már valami hasonló szituáción áteshetett. A hangfelvétel alatt folyamatosan jegyzetelek, nagy segítség számomra az “Emlékeztető” összegző is. Teljesen kezdő vagyok még ebben a témában és a jógában is, de valami az egyensúlyom megtalálásában úgy érzem elindult, azaz a fizikai és idegrendszeri állapotom a 2 hónappal ezelőttihez képest jelentősen javult. És mindez még csak 1-2 hónap tapasztalata. :)” B. Csilla
***
Mysore Mini Tanfolyamról
“A Mysore Mini olyan volt, mint egy inspiratív, esszenciális jógabombácska.:) Újszerű megvilágításba kerültek korábban már ismert témák (pl. bandhák, dristik, vinyasa stb.) amelyek kifejezetten gondolkodásra, mélyebb megértésre és kipróbálásra ösztönöztek. Valamint az astangának számos olyan aspektusa mutatkozott meg, amely egy vezetett órán nem tud megnyilvánulni. Viki személyes tapasztalatai, belső megélései a hitelességen túl egy egyéni színnel, egy különleges hanggal is hozzájárultak az astanga jóga megismeréséhez. A zsúfolt stúdiókkal szemben ezen a kiscsoportos foglalkozáson meghitt légkört, személyes odafigyelést kaptunk, amely számomra nagyon-nagy kincs!” – Kriston Adrienn –
Nagy Lazítás workshopról
“Ezt receptre kéne felírni” – Szabolcs –
“Nekem nagyon jól esett a múltkori lazítás, a felkarom kis gyorsabban rendbe jött tőle. Másnap már alig éreztem a csonthártyafájdalmat, még a karomat is könnyebben emeltem fel.” – V. Ági –
Köszönöm az eddigi tapasztalatokat, gyakorlatokat amiket átadtál. Azóta, hogy rendszeresen jógázok, az ízületi gyulladás és kopás, melyeket korábbi és meglévő sérüléseim okoztak lényegében már nem akadályozzák meg a normális mozgást számomra. Ezzel együtt jól tudok aludni, a térdem sem tart ébren és a kedvem is jó. Várom a további fejlődést a gyakorlatokban és újabb testérzetekben 🙂 K.R.
LikeLike