Az olaj húzás, egy ősi ayurvédikus módszer, amely méregteleníti és tisztítja a testet, úgy, hogy kivonja a szervezetedből a káros anyagokat, a baktériumokat, kórokozókat és a mérgeket. A szervezet tehát megtisztul és regenerálódik.
Mire jó?
Az első dolog, amit észreveszel, miután elkezdted az olaj húzást az, hogy a fogaid fehérebbek lesznek, a laza fogaid megszilárdulnak, a lehelleted frissebb valamint nyelved és ínyed is egészségesebb lesz. Reggelente frissebben ébredsz, jobban alszol és az étvágyad is jobb lesz. Még az olyan problémákat is, mint a vérző íny, fogszuvasodás, érzékeny fogak vagy ínybetegségek is nagyban csökkenti vagy teljesen meggyógyítja.
Mennyi ideig végezd?
Egyénenként (betegségenként) változó az időtartam. Van akinél 2-3 hét, másoknál hónapok szükségesek a gyógyuláshoz. Én személy szerint már az első alkalom után éreztem a válzotást, illetve az első hét után egyértelműen javult a szájhigéniám. Egy évvel ezelőtt kezdtem és körülbelül fél évig végeztem napi rendszerességgel. Azóta hetente egyszer-kétszer végzem el. Tehát én azt ajnlom akkor hagyd abba, amikor egészségesnek érezzed magad.
Hogyan végezd?
Kis türelem és eltökéltség kell hozzá, mint mindenhez, amit sikerre akarsz vinni az életben. Én kókusz olajat (hidegen sajtoltat) szeretek a legjobban használni hozzá, mert a kókusz olaj laurinsav-tartalmának köszönhetően antibakteriális, gomba- és vírusölő hatással bír, és erősíti az immunrendszert. És mert jó íze van 🙂 De használhatsz más hidegen sajtolt olajat is pl.: szezámmag vagy olívaolaj.
Azt ajánlom, hogy mindig reggeli előtt végezd, vagyis éhgyomorra. Közvetlenül az után, hogy felkeltél! Vegyél be egy kiskanálnyi olajat a szádba és öblögess azzal, ügyelve arra, hogy azt lenyelnéd. A cél, hogy egy evőkanálnyi olajjal képes légy ezt végrehajtani 15-20 percen át. De azért írtam kiskanálnyi mennyiséget, mert jobb kevesebb mennyiséggel kezdeni és hozzászoktati magad, és lasan emelni azt. Azért szükséges ez az aránylag hosszú idő, mert csak így tud az olaj keveredni a nyállal, és az ínyből, fogakból, és a szájból kihúzni a baktériumokat és egyéb méreganyagokat. Az olaj egy fehér vékony folyadékké válik idővel, ha az olaj még “nehéz” és “vastag” akkor még nem végezted az olaj húzást a kellő ideig.
Ha kész vagy köpd ki a szemétbe (mozsdó lefolyót eltömítheti!) majd öblítsd és mosd ki a szádat alaposan langyos vízzel. Fogaidat fogkefével – fogkrém nélkül! – mosd meg. A gyógyító folyamat felgyorsítása érdekében naponta akár háromszor is gargalizálhatsz, de fontos, hogy ezt mindig evés előtt tedd, éhgyomorra, hogy az anyagcserét megfelelően aktivizáld.
Lehet, hogy kezdetben kissé letörtnek érzed magad, sőt, úgy érzed, hogy a panaszaid felerősödnek (ez minden méregtelenítésnél jellemző tünet!), nem kell pánikba esni azonban, ugyanis a mérgeket a szervezet előbb kénytelen átszállítani önmagán, hogy utána a száj nyálkahártyáján át “kitakaríthassa” a szervezetből.
Nekem nagyon sokat segített. Ezért is gondoltam, hogy recept helyett ezen a héten most inkább ezt osztom meg veled.
Ha kérdésed van, szívesen válaszolok! Próbáld ki, megéri!
Namaste,
Viki
3 thoughts on “Olaj Húzás”