Milyen gyakran előfordul az életünkben az, hogy első benyomásból ítélve címkét ragasztunk a dolgokra, személyekre és történésekre! Aztán ebben a félreértésben, mint kényelmes ruhában ballagunk át éltünk napjain. De mert az élet kegyes, számtalan alkalmat biztosít arra, hogy ebből az ön-ámításból felébresszen minket. Azonban igaz, hogy sok esetben erős egónk és arroganciánk rögvest ellentétbe helyezkedik ezzel a lehetőséggel.
A jóga ösvénye egy lehetséges út, egy működő rendszer ami gyakorlataival képessé tehet arra, hogy a hályogot mely a valóság érzékelésnek ezt az eltorzult arcát érzékelteti igazságként velünk felfejtsük és látásunk élességét helyreállítsuk.
Annak ellenére, hogy úgy jártam végig az iskoláimat, hogy mindig a jó tanulók között voltam, sosem fűlött a fogam a kötelező dolgok betartásához. Szégyen vagy sem, sikerült úgy kijárnom az alsó-közép és felsőoktatás jeles intézményeit, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat az előírt kötelező olvasmányokat amiket kiolvastam. Talán épp mert kötelezőek voltak, már egyfajta ítélkezéssel vettem a kezembe őket. Címük alapján, sokszor téves képzelettárítások révén, azzal a háttér programmal a fejemben, hogy csak száraz és unalmas lehet – legtöbbször arra az elhatározásra jutottam, hogy keresni fogom minden lehetőségét annak, hogy kibújjak az elolvasásuk alól.
Bár nem volt kötelező, a félreértések remek érzékeltetése végett itt van például Gárdonyi könyve a Hosszúhajú Veszedelem. Tinédzserkori flegmasággal, címéből ítélve úgy tartottam, hogy ez biztosan valami Indiános könyv. Alapoztam ezt arra, hogy Apu évekig próbálta rám erőszakolni a Winnetou-t. Ebből kifolyólag soha arra sem méltattam, hogy egyáltalán levegyem a polcról és belelapozzak abba. Vajon hányszor sétálunk el így azok mellett a remekművek mellett amelyek válaszokat rejtegetnek a bennünk felmerülő égető problémákra? Vajon épp így halasztjuk el életünk lehetőségeit is?
És vajon ki tehető felelőssé ezért? Ki vezetett minket félre? Ki kondicionált miket arra hogy félreértésben éljük életünk és ezt még észre se vegyük? Vajon szándékoltan választották tanáraink számunkra ki azokat a könyveket, amelyek mélységét és üzenetét valójában csak a felnőtt elme értékelheti? Vajon karakter fejlődésünkhöz valóban hozzájárult-e annak a temérdek versnek, könyvnek és filozófiai ismeret anyagnak az elsajátítása amit anno ránk erőltettek? Mivé lettünk volna, ha nevelkedésünk során olyan könyveket adnak a kezünkbe, amelyek valóban beszélnek hozzánk? Vajon mennyivel lenne egyszerűbb az életünk akkor, ha megengedték volna hogy kimondjuk a saját véleményünket és ne a tanárainkét kelljen sajátunkként a papírra vetünk ismereteink számadáskor.
A nyáron, egy rég letűnt, édes gyermekkori emlék sejlett fel bennem. Az a vagy 25 évvel ezelőtti szünidő, amikor is anyai nagyanyámnál nyaraltam. Az Egri Csillagok volt a kötelező olvasmány és nekem azt minden ellenkezésem ellenére hangosan kellett felolvasnom a nyár folyamán. Mondanom sem kell, mennyire utáltam. Évekkel később boldogan szabadultam meg a könyvtől, amikor az egyik szomszédunk kérte azt kölcsön a fiának. Mosolyogva nyújtottam át a kötetet azzal a megjegyzéssel, hogy nyugodtan megtarthatja nekem már nem kell. Vajon milyen gyakran hajít el az ember jelentéktelennek tűnő dolgokat butaságából és hiányos ismereteiből adódóan?
Édesanyám mindig azt mondta, hogy az operát és a komoly zenét csak az tudja élvezni, aki megérett arra. Azt hiszem a szépirodalommal is így van ez. Nem elég az, hogy szeress olvasni és elolvass mindent ami érdekel, hanem nyitottságra és kíváncsiságra is szükség van. Valójában nem nevezhető még távolról sem intelligensnek az, aki csak azokban a témákban jártas amiket szeret, mereven ragaszkodva azokhoz és határozottan elutasítva minden olyan információt ami számára beilleszthetetlen. “Olvass olyan dolgokat is ami nem érdekel!” – tanácsolta Kreatív írás tanárom pár évvel ezelőtt, mikor önszántamból ültem be újra az iskola padba. Azonban valójában nem értettem vele egyet egészen addig míg ki nem próbáltam javaslatát. Ez vezetett el ugyanis ahhoz a felismeréshez, hogy: “aki szeretné megismerni a világot, s benne önmagát, annak nyitottá kell válnia annak számtalan arca felé”.
Elkezdtem tehát olvasni olyan dolgokat is ami nem érdekel. Így jutottam el újra a nyár elején az Egri Csillagokhoz. De ez alkalommal annak minden sorát lelkesedéssel olvastam végig. S azóta sorra veszem a kötelezőket. Egyszerűen nem tudok betelni velük: Mikszáth, Jókai, Karinthy és újra Gárdonyi.
A változás sosem a nagyból indul, hanem a kicsiből. Az egyénből aki nem fél kísérletezni. Mi lenne hát, ha felváltanád a TV-zést olvasással? Mi lenne akkor, ha minden nap leírnál 3 dolgot amiért hálás vagy? Mi lenne akkor ha megtalálnád azt a dolgot aminek az elkezdésével olyan lelkesedés töltene el, hogy egyszeriben nem lenne gond többé reggel korán kelni? Mi lenne ha elhagynád azt az egy tulajdonságod ami a leginkább hátráltat kreativitásod kibontakoztatásában? Vajon mivé lennél akkor? Van kedved megpróbálni?
Namaste, Viki
Jóga Vikivel 