Jókai? Jöhet!

Továbbra is Jókait olvasok és azon ámulok, hogy minél több könyvét elolvasom, annál jobban szeretem! A következő három könyv amit olvastam tőle:

Enyém, tied, övé: Ez azért tetszett nagyon, mert nagyon fordulatos, még az utolsó 20 oldal is olyan váratlan fordulatokat rejtegetett amire nem voltam felkészülve, a befejezés zseniális. Jókainak ​ez a regénye először 1875-ben jelent meg könyv alakban, s keletkezésének olyan előkelő időbeli szomszédai vannak, mint a Fekete gyémántok vagy Az arany ember. A regény egy papnöveldében kezdődik és Áldorfai Ince életét követi nyomon fiatal férfitól agg koráig. A fiatal szerzetes minden testi-lelki jó tulajdonsággal felruházott, ideális alak, de érdekes nyomon követni azt, hogyan alakítják és formálják az élete tapasztalatai őt olyan emberré akivé a regény végére válik.

Nem szeretnék túl sokat elárulni a könyv tartalmáról, mert én is úgy olvastam, hogy semmit sem tudtam a róla, csak a címe tetszett meg nagyon.

Amiért különleges ez a regény számomra az, hogy főhősünk sorsát végig követhetjük, miközben több földrészt bejár és több jelentős szemléletváltásban van része. Békében és a szabadságharcban is része van, veszteségeken és nyereségeken, csodás fordulatokon esik át, ahogy mindannyiunk életünk eseményeinek megélése folyamán. Egy igazán szerethető karakter Ince a vivódásaival az igazságkeresésével és az őszinte gyermeki ártatlanságával. Most ez a legkedvesebb Jókaim!

És, hogy melyik a legkedvesebb Jókai, hát igen, mindig az amit olvasok… A Szerelem Bolondjai című könyve szintén elsősorban a címe miatt ragadt meg!

“Egy kevésbé ismert klubot akarok bemutatni – írja Jókai a regény előszavában. – A klubnak az a neve, hogy: »a szerelem bolondjai«.
Tagjai csak azok lehetnek, ki be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány ítél titkos szavazás útján afölött, hogy a belépni kívánó érdemes-e a társulat tagjai közé fölvétetni vagy pedig udvariasan elutasítandó, mint aki meglehet, hogy külön szerelmes is, bolond is, de nem együtt: vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságába ne száműzethessék…
E klub jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbeknek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek…
Legyünk kíváncsiak a pályázat eredményére…”

Az Egy hírhedt kalandor a XVII századból című regény fordulatos, hihetetlen és megmosolyogtató kalandregény. Ismered a Münchhausen báró-t, vagy Háry-t esetleg Seherezádé-t? Nagy mesemondónk ebben a pikareszk regényben egyesíti a fenti mesélők minden játékos meseszövését. A kalandorságra mindig kapható, kalandjaiban messze világokig sodródó Hugó „Konstábler”, vagyis tüzértiszt annyi mindenen megy keresztül, hogy a fele is sok lenne egy emberéletre. Jókai mindig ki tud találni valami hihetetlenül elképesztőt, s a mese és a valóság vegyítésével, lebilincselően szórakoztatóan ír. Az események a forgandó szerencse változatai – a hős megjárja a lélek és a test mennyét és poklát.

A soron következő az Erdély Aranykora, ennek épp most kezdek neki! Megyek is olvasni, majd mesélek, hogy milyen volt!

Jó olvasást nektek is!

Kriston Adriennel beszélgetünk

Milyen hivatásból, szakmából váltottál mire? • Hány éves vagy? • Milyen munkahelyet és státuszt, egzisztenciát hagytál ott? (multi, céges autó, magán orvosi szolgáltatások, stb. mindent ami kényelmes, biztonságos, jó…) • Hogyan jött, hogy váltani szeretnél, miért? Mi kellett a kezdő lépéshez és mi kellett a nagy átlépéshez? • A váltásod mennyire volt megtervezett, mennyi ideig tervezted vagy mennyire volt impulzív? • Volt-e és ha igen külső- belső nehézséggel kellett szembenézned a váltáshoz? • Mi volt a leghangsúlyosabb szemléletváltás, amelyet meg kellett hoznod az „új” életedben? • Mi a döntésed hozadéka, mit sikerült elérni megvalósítani az „álmaidból” és milyen hozadékai vannak, amire nem is számítottál (+ és – is)?

Az eredeti szakmám mélyépítő mérnök. 6 éve dolgoztam a szakmámban, amikor adódott a lehetőség, hogy kimehetek Új-Zélandra nyelvet tanulni, világot látni – ennek a lehetőségnek a megragadásában volt nagy húzó erő az a szerelem, ami kialakult bennem a férfi felé, aki készülőben volt Új-Zélanra. Be kell vallanom, hogy nem is a hely vonzott elsősorban, hanem annak a kapcsolatnak a lehetősége amire mindig is vágytam: egy olyan társsal megosztani az életem, aki inspirál, aki mer velem együtt álmodni és tesz is az álmai megvalósításáért.

Mindez 2006-ban volt. Akkor a huszas éveim végén voltam, biztos és megbecsült szakmával a kezemben. Lakás és autó hitellel a hátamon és jó nagy adag jövőbe vetett bizalommal. Az akkor egy éves autóm adtam el az utazás fedezésére illetve a 3 hónapnyi költőpénzem biztosítására. A munkahelyemen felmondtam, pedig a főnököm felajánlott egy éves fizetés nélküli szabadságot, arra az eshetőségre ha bármi balul ütne ki és úgy kellene hazajöjjek, hogy se munka, se kapcsolat (egy éve voltunk együtt az út tervezésekor). De én akkor azt mondtam a főnökömnek, hogy az a verzió, hogy „nem jön össze” az én szótáramban nem létezik, bárhogy is lesz, csak nyerhetek rajta. Úgy éreztem szükséges, hogy becsukjam ezt az ajtót magam mögött, mert csak így tudok egy olyan jövő felé nyitni, amiről addig csak álmodoztam.

Akkor a főnököm azt mondta: „Rendben Viktória, keresse akkor meg mi is az a boldogság, és ha megtalálta, kérem jöjjön vissza és ossza meg velünk is!”

Hát azóta is a fülembe cseng ez az utolsó feladat, amit rám bízott. Szerencsém volt vele mert sokat tanultam tőle, egyengedte a szakmai fejlődésem és emberileg is támogatott, a fentihez hasoló felhívásokkal ösztönzött a 6 év alatt míg együtt dolgozunk.

Ez tehát azóta is a fő motívum az életemben, a boldogság megtalálása. Ez volt az a kifejezésre nem jutattott, talán addig nem is tudatosított belső igény, ami akkor megfogalmazásra került és bizonyossá tette számomra, hogy jól döntök akkor és ott, mikor a bizonytalant, a kalandot választottam a biztos helyett.

Rengeteg várt és nem várt kihívással szembesültem. Mint mindenki aki útnak indul. Volt köztük olyan, amit könnyen legyőztem (mint például a családom ellenállása a döntéssemmel kapcsolatban, vagy a fizikai dolgok elengedése (autó eladás, lakás kiadás, bútorok, könyvek, személyes tárgyak elcsomagolása vagy hogy felmondtam a munkahelyemen) és volt amelyik legyőzni látszott (azok a kisebb-nagyobb veszteségek (mint betegség és halálesetek a családban amire nem számítottam), illetve amelynek valódi megértéséhez és átformáló erejének megéléséhez évek kellettek. De talán mindez együtt jár az öregedéssel is.

9 évet töltöttem végül Új-Zélandon a tervezett pár hónap helyett. Ez alatt rengeteg olyan területen próbálhattam ki magam, amit azelőtt nem vettem „komoly szakmának” mint például a vendéglátás vagy a gyerekfelügyelet*. De volt arra is lehetőségem, hogy a szakmámhoz közeli pozicióban is eltöltsek egy kis időt, mint pl. mikor építész asszisztens voltam Waiheke Szigetén. A „nagy átlépés” amire kérdezel, nem volt látványos: ehhez is évek kellettek, és sok tapasztalás. Ennek a bizonyos sors formáló átlépésnek a megéléséhez számomra az kellett, hogy éveket dolgozzak a fent említett előzetesen lesajnált területeken* Mert végső soron ez a kettő segített hozzá ahhoz, hogy megtanuljak szolgálni. Hogy megtanuljam elengedni az ego-m, és nem felhozni hogy én bizony tanult ember vagyok és van szakmám, miközben a pult mögött állok és kévét főzök a jól öltözött, savanyú képű vagy épp szélesen vigyorgó és viccelődő kiváltságosoknak. Vagy hogy az, hogy a pult mögé álltam, az én választásom, mert ez szolgálja azt a nagyobb álmot, hogy tanulhassak egy olyan jógatanártól, akitől valóban van mit.

Mert végső soron és érdekes módon a vendéglátás biztosította számomra annak a belső és külső szabadságnak a lehetőségét, amit a biztos jól fizető állásom nem volt képes. Megtanultam azt, hogyan gazdálkodjak kevesebb pénzből és mégis legyen mindig mindenre amire vágyom. Megtanultam odafigyelni az emberekre – munkatársakra, vásárlókra, vagy épp a gyerekekre akikre vigyáztam az évek során – megtanultam azt, hogyan legyek jelen ott és akkor, értékelve azt a pillanatot azt az élményt ami ér. Megtanultam, hogy az, hogy mennyit érek nem a foglalkozásom által rám ragasztott cimke dönti el. Megtanultam nem vágyakozni, hanem tenni a vágyaim megvalósításáért. És mind eközben megtanultam egy olyan jógastílust ami képessé tett arra, hogy napi 10 órát talpon legyek a munkahelyemen és utána még legyen kedvem és erőm főzni, gondoskodni a környezetmről és képezni magam azokon a területeken amik mindig is vonzottak. Megtanultam például szőni, dobolni, elvégeztem egy kreatív írás modult az AUT-n, miután letettem a felsőfokú nyelvvizsgát angolból, tanultam maori masszázst és buddhista tanítókkal meditáltam.

A tanárom 2010-ben találtam meg kint és innentől kezdve a szabadidőm nagy részét a jógával kapcsolatos képzések, tréningek és a mellékállásban való tanítás tette ki. Rengeteg nagyszerű emberrel ismerkedhettem meg, akik kisebb – nagyobb mértékben befolyásolták, terelgették és segítették az utam. Sok jóbarátot és jelenleg is szeretettel ápolt kapcsolatot hagytam hátra, amikor 2015-ben hazaköltöztünk.

Hangsúlyos szemléletváltás? Lassan évről-évre láthatatlanul de egyre markánsabban alakult ki bennem, akárcsak a jóga gyakorlásom vagy az, hogy szakmát váltottam. A tizen X-évvel ezelőtti önmagamhoz képest, ma valahogy sokkal jobban érzem magam a bőrömben: mind fizikailag-mind lelkileg, mind szellemileg. De talán az aktív önképzés és az ismerttől való távollét tette lehetővé számomra azt, hogy egy adottságaimtól eltérő, nyitottabb személyiség felé alakuljak. Ellentétben azzal a zárkózottabb személyiséggel amit az olyan iskolapadok és munkahely alakított, amit az határozott elsősorban meg, hogy megfeleljek mások véleményének (tanáraimnak, családtagjaimnak és főnökeimnek) és annak az általuk számomra megálmodott státusznak amit az iskoláim vagy a szakmám által érhetek csak el.

Pozitívum? Hogy ez a megfelelési kényszer átalakut bennem, remélhetőleg minden önzés nélkül, de ma már elsősorban önmagamnak igyekszem megfelelni és csak aztán másoknak. És persze az, hogy megtaláltam a boldogságot! Az mindig is velem volt, csak ritkán lassítottam le annyira, hogy észre vegyem!

Negatívum? Ez nehezebb kérdés, most szív szerint azt mondanám, hogy nincs, de bizosan azt mondanád, hogy na ne már! Szóval lássuk csak: talán az, hogy a külföldön töltött évek alatt veszítettem el az Édesanyám, és ha itthon maradok, több időt tudok vele tölteni az utolsó éveiben.

Ez az amire nem számítottam amikor útnak indultam, és ez az ami minden nap emlékeztet arra, hogy milyen értékes az életünk, és mennyire fontos az, hogy jól töltsük el azt!

Hogy mennyire voltam impulzív, ennek az eldöntését rád bízom!

Köszönöm a kérdéseid, ahogy mindig is!
Viki

Szemlélődés gyakorlatok az ősök tiszteletére

“Ami bennem lélek veletek megy ott fog köztetek lenni,
Mindig megtalálsz virágaid között mikor elhervadnak,
Megtalálsz a falevélben mikor lehull,
Meghallasz az esti harangszóban mikor elenyészik,
S mikor megemlékezel rólam mindig arccal szemközt fogok állani.”*

A tavalyi évben tett látogatásomkor Édesanyám sírjához ebbe az idézetbe futottam Jókaitól. Aztán idén valahogy arra az erős belső késztetésre reagálva hogy ismerjek meg még több írást Jókaitól illetve a véletlen egybeeséseket követve, amelyek afelé terelgettek, hogy ezt meg is tegyem: sikerült elolvasnom kedves írómnak újabb jópár regényét. Így sikerült egy vonatút alkalmával, Balaton felé döcögve újra belefutni ebbe az idézetbe az Eppur si muove (És mégis mozog a föld című) könyvében.

Vajon hányfajta mód és mennyi alkalom kínálkozik arra, hogy kapcsolatunk ápoljuk azokkal, akik fizikailag már nem lehetnek az életünk részei? Egyre inkább az a tapasztalatom, hogy számtalan. Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a látható mögött a láthatatlanban rengeteg valódi lehetőség nyílik arra, hogy folytassuk a be nem fejezett eszmecseréink, rendezzük befejezlen ügyeink és megérezzük a szeretet áramlását, amit sem tér, sem idő nem képes korlátozni.

A szemlélődés állapota azt kívánja, hogy analitikus, racionalitásra hagyatkozó, lineáris gondolkodásunk magunk mögött hagyjuk. Épp azt kívánja, amit mestereink lábához érve meg kell, hogy szülessen bennünk: nyitott elmét, ami fel van készülve minden eshetőségre, de nem kapaszkodik már semmi előzetes hielemrendszerbe. Vajon te kifejlesztetted-e már magadban ezt?

Sokszor a megértéséhez, az kell, hogy az ember maga is megjárja az utat és ne csak mások útleírásait olvasgassa, kényelmesen, biztonságosan kedvenc fotelébe süppedve és kakaót kortyolgatva.

Az idei temető látogatás újabb csodákat tartogatott számomra, amelyek finoman, láthatatlanul de markánsan érezhetően gyógyítják és új felismerésekkel telítik lelkem. Vajon miért félünk olyan nagyon az elmúlástól? Vajon ha képesek lennénk életünk pillanataiban valóban jelen lenni, csökkenne-e bennünk ez a viszolygás?

Idén mire a temetőbe értem már besötétedett. Zuhogó eső és erős szél tépázta a testem kívül és belül is. A mécsesek fénye azonban emlékeztetett arra a belső fényre, amihez való visszatérésem igénye világítja be azt a személyes ösvényt amit hol határozottan, hol tapogatózva, évről-évre azonban egyre nagyobb meggyőződéssel járok.

Bár a sötétség nem engedte láttatni Jókai írását*, de nem is volt ez lényeges, mert bennem zeng azóta, hogy először elolvastam. És most egészen más belső tartalommal telítődött számomra mint tavaly vagy mint akkor mikor a Balatonra utazva leltem meg.

Miféle varázslat ez? Miféle szépség és csoda rejlik fájdalmainkban amikről olyan nehéz tudomást venni? Talán attól félünk, hogy ha hagyjuk a gyászunk elmúlni, azzal az elveszített ősünk velünk maradt emléke is szertefoszlik majd?

Pedig nem.

Miután a könnyek elfogynak, miután a gyász kegyetlen vasmarka enged szívünk szorításán, elkezdünk emlékezni és nem sajnálkozni a történtek felett.

Sajnálkozni emberi de
emlékezni szent szakralitás.

Legyen áldott a pillanat amikor mind elérkezünk ide.

Szeretettel: Viki

 

 

 

Őszi Szemlélődés Gyakorlatok

“Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetõre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szeretõ anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik”

Hát újra itt az ősz, és a csodálatos napsütéses napokat kivéve egyre inkább beszorulunk a zárt helyiségekbe. Talán tapasztalod, hogy egyre kevesebb nehézséget okoz eljutni a heti egyszeri jógaórádra is mert már nem vonzanak úgy a szabadtéri programok. Én mégis arra ösztönöznélek, hogy amikor teheted menj ki a természetbe és hangolódj az őszi energiák segítségével a télre!

Az őszi hónapok csodálatos tanításokat rejtenek magukban. Akárcsak a tavasszal, a természet napról-napra változik, de ezúttal a hangsúly az elengedésen van. A kinti tüzes energiákat felváltják a szeles, hűvös és nyirkos energiák, tehát szellemi gyakorlatainkba ilyenkor remekül beilleszthetőek a légzőgyakorlatok.

A légzés figyelés mint meditációs eszköz, kiválóan alkalmazható bármikor és bárhol, bármilyen helyzetben. Légzésünk mindig teljes őszinteséggel mutatja azt, hogy kik vagyunk és mit élünk meg egy adott pillanatban. A légzés és az elme közvetlen kapcsolatban áll egymással. Ha nyugodt a légzés, az elmefolyamatok is azok, a lélek sem aggódik.

Az Ashtanga jóga egy mozgás meditációs technika. A Nyári Szemlélődés Gyakorlatok cikkben említett drishtik alkalmazása mellett a másik eszközünk amit használunk a meditációs állapotba kerüléshez a légzésfigyelés majd pedig a légzésszabályozás elsajátítása. De amellett, hogy ezt tanuljuk és tökéletesítjük gyakorlásról-gyakorlásra, hétről-hétre és évről-évre a szőnyegen, érdemes arról kitekinteni és felhúzni a túrabakancsot is és kirándulni egy nagyot!

Az őszi természetben tett séták során rengeteg alkalom nyílik a szemlélődésre! A légzőgyakorlatok remekül végezhetőek a természetben. Kezd a légzésed tudatosításával! Vedd észre, hogy milyen hatással van rád és a légzésedre, egy ütemes gyaloglás emelkedőre fel. Épp úgy, ahogy megállunk egy-egy napüdvözlet után, állj meg sétád során és figyelj befelé! Mit tapasztalsz? Aztán nézz szét magad körül és lásd a számtalan színt, különböző gyümölcsöt, virágot és növényt! Hallgasd a madarak dalát, csodáld meg életvidám röptük! Észre veszed-e vajon a fények milyenségét, ahogy óráról-órára változik az? Érzed-e a bőrödön a fák levele között beszűrődő napsugár simogatását? Látod-e ahogy a sétaösvényen szétszóródott levélzeten játszanak a fények?

Amikor nincs lehetőséged kirándulni akkor is használd ki tudatosan azt a pár pillanatot, mikor elsétálsz az autódig, vagy kisétálsz a buszmegállóba. Gyűjts színes faleveleket, vadgesztenyét és kavicsokat. Vegyél tököt, almát, diót és szőlőt! Rendezz be otthon egy évszak asztalt, (a hétvégi műhely  egyik témája, hogyan!), és élvezd az ősz kincseit az otthonodban is…

…és mind e közben lélegezz, lélegezz, lélegezz!

… a cikk folytatása következik! Addig is jó szemlélődést!

 

A föld, az ég és én

irasokez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban: itt

Lassan magunk mögött hagyjuk a nyári időszámítást, és én is visszatértem az elvonulásomból. Minden amit ígértem magamnak teret nyert ez idő alatt. Azonban azzal szembesültem, hogy szándékaink, melyeket kimondott szavainkkal nyugtázunk mennyire más értelmet kapnak, mikor azok tartalommal töltődnek fel. Hogy jobban értsd mire célzok, szeretném elmesélni neked azt a belső utazást amit ezekben a hetekben éltem meg.

Az elvonulásom elején a Kapu egy új világ felé című cikkemben azt a szándékom fejeztem ki, hogy mennyire szeretném megélni a bennem lévő olyan eszenciákat amelyeket idáig féltve vagy tán félve őrizem. És mindez olyan szépen is hangzott így. Azt képzeltem, hogy talán majd ecsetet ragadok és egy napraforgó tábla közepébe bevéve magam, alkotásba kezdek mint tinédzserkori példaképem és inspirációm Van Gogh. Vagy hatalmas sétákat teszek a közeli túraútvonalakon, mint azokban az időkben mikor Új-Zélandon éltem és rengeteget kirándultam.

Ehhez képest a valóság egészen máshogy festett. Amiért persze egy szavam sem lehet, hiszen épp olyan, vagy tán még teljesebb békét is hozott számomra itt a Balaton felvidéken töltött idő, mint az elképzelt fantáziálás.

A nappal kelni itt ajándék volt, és összehasonlítva a belvárosi élettel jóval könnyebben is ment hiszen az ablakunk a Csobáncra és a mögüle felkelő napra tekint. Van egy keleti tájolású terasz is, ahol élvezhettem a nap első sugarait. Hallgattam a hajnali zajokat és az első szárnyra kelő madarak suhogását. Képzeld még arra, is volt példa, hogy egy őz szaladt át a kerten, vagy egy hosszú fülű nyuszi. Ezek a pillanatok mindig magukkal hoztak egy áldást, egy érzést, egy felismerést. Egy ilyen hajnal hozta a megértést, hogy számomra sosem a külső instrukciók és elhangzott bölcs szavak voltak a leghatásosabbak a jóga állapotába kerülésnek, hanem a bennem születő intuitív felismerések.

Ráébredtem, hogy  a legerősebb támogatást az adja ami leginkább hiányzik belőlem a föld eszencia, a föld energiája maga. Képzeld mikor a hegyre költöztem, lihegtem attól, hogy fél hektárt dombtetőre felgyalogoljak kifulladás nélkül! Pedig naponta jógázom, redszeresen úszom és bringázom. Vajon az itteni tiszta levegő okozza ezt? Vagy létezik az, hogy a föld energiái ennyire mások itt és időbe telik, míg a személyes energiáim hozzá hangolódnak? Meséltem már előző írásomban arról is, hogy nyitottam egy füzetet, amibe kérdéseket írok, hát ezeket is feljegyeztem. Ezt és rengeteg más kérdést is amelyek észrevétlenül de annál biztosabban terelgettek egy új látásmód kialakulása felé.

Te mit gondolsz miért nincs merszünk valóban annak mutatkozni akik valójában vagyunk? Vajon ki hitette el velünk, hogy bűntatot kellene érezünk azért, ha jól megy a sorunk, ha boldogok vagyunk? Miért gondoljuk azt, hogy minden öröm pillanat, minden szerelembe esés, minden harmónia – legyen az külső vagy belső – csak rosszul végződhet? Miből gondoljuk, hogy a boldogság csak móka és kacagás? Egy fantasztikus könyvben, (ami számomra fantasztikus csak talán, mert olyan véletlenek sorozata hozta el hozzám és olyan rejtett üzeneteket találtam benne, ami gyógyírt hozott a lelkembe) találkoztam azzal a felvetéssel, hogy az ember a boldogságot legtöbbször az ember feletti vagy az ember alatti tartományokban keresi… (vagyis vagy valami áhitatos megvilágosodásra számít vagy a bódult ellazulásba merül.) …pedig a boldogság emberi tartományokra lett eredetileg kitalálva. Ez volt számomra az az “Aha pillanat” ahová a kérdéseim összefogott ereje, mint egy nyíl elrepített.

Az a sejtés, amit előzőekben megfogalmaztam, hogy “valójában nincsenek szentek és megvilágosodottak abban a formában ahogy eddig hittem” elvitt arra a tisztásra ahol megtapasztalhattam azt a belső teret és elengedést, hogy ezentúl bármi módon görcsösen akarjam irányítani a nekem szánt megélések sorát.

Emlékszem arra a pillanatra, mikor egy reggel a férjem felé fordultam az autóban és halkan akár egy titkot a fülébe súgtam “Boldog vagyok!” (egyszerűen és látszólagos okok nélkül, magától érthetődően). És emlékszem egy valódi érzés megélésének bizsergető valóságára, ami a testem minden sejtjét áthatotta.

Elfogadom, hogy a bennünk lévő árnyak és indulatok annak a jelei, hogy emberek vagyunk. Elfogadom, hogy a krízisek amik nem mások mint kapuk az újjászületésre csak azért tűnnek olyan elkeserítőnek sokszor, mert annyira ragaszkodunk a beszűkült és kényelmes magunkról alkotott képünkhöz.

Elfogadom, hogy egy kis pont vagyok. De látom azt is, hogy minden pont potenciálisan egy kör közepe lehet.

A kör amit magunk köré mi magunk teremtünk meg. Elfogadom, hogy realitásomnak a tudatos teremtője és nem az elszenvedője vagyok. Elfogadom és meglátom a szépséget az alacsonyan lógó felhőkben is, és a lehetséges hideg zuhanyokban amiket tartogatnak számunkra. Élni annyit jelent mint érezni. Érezni annyi, mint megengedni, hogy fájjon, megengedni hogy jól essen. Megengedni annyi mint végtelenül kitágítani megéléseink spektrumát.

Miközben ezeket a sorokat írom, ugyanazon az ablakon nézek ki, amin a szikrázó nyári nap sugarai sütöttek be pár hete még, és most borult az ég és azon madarak hada cikázik. A szőlő feletti szabad röptükben végtelen örömet vélek felfedezni. Azt az örömet ami az élet szeretetéből árad, azt az örömet, ami abból a megértésből fakad, hogy minden pillanat, minden tapasztalat, minden megélés érték. Azt az örömet, amit az Édesanyja karjában érez a gyermek, mert biztonságban van, mert egy nálánál bölcsebb lény tartja őt a karjában, mert megingathatatlan hittel tudja gondoskodnak róla.

Látom a madarak röptében a mozdulatokban kifejezett kacajt, amit a szárnyaik csapkodásával keltenek az égbolt mennyezetén.

Mi az az öröm amit nem éltél még meg? – Éld meg!
Mi az az elmúlás amit nem engedtél még el? – Engedd el!
Mi az a vágy amit nem engedsz felszínre kerülni? – Hagyd felszínre törni!
Mi az a szenvedély amit lefojtasz? – Ne fojtsd le többé!

Hol van az a belső fókusz ami köréd rendezi a világod?

Kívánom neked, hogy találd meg azt az esszenciát amit oly egyszerűen és egyértelműen hirdet minden őszinte elfogadásod és minden tiszta meglátásod!

Legyen áldott benned a fény, hogy másoknak is fénye lehess!
Szeretettel:
Viki

Őszi Elcsendesedés-ÚJ IDŐPONT!


2017 Október 7-8 

“Mi történne akkor ha képesek lennénk minden belső tudásunk összehangolni a külső életünk elvárásaival? Hogyan élhetjük a mindennapjainkat úgy, hogy azok összhangban legyenek az évszakokkal és a hold ciklusaival? Hogyan illeszthetjük be az ősi bölcsességeket a mindennapjainkba?”

Szombat 10.00-17.00 és Vasárnap 10.00-12.00 

A szombati műhely során szó lesz arról, hogyan készíts évszak asztalt, milyen őszi szemlélődés gyakorlatok vannak és hogy hogyan hangolódj a mindennapi teendőiddel az őszi hónapokon keresztül a télre. Megosztok egészség megőrző praktikákat, recepteket, kreatív gyakorlatokat és relaxációs technikákat. Folytatjuk a Kínai Orvoslásba való betekintésünk (arcdiagnosztika, életvezetés, filozófia), valamint az eszmecserénk az évszakoz hangolt helyes életmód és táplálkozás kialakításának fontosságáról (mélyítjük Ayurvédikus ismereteink). 

A műhelyen való részvételhez nem szükséges, hogy jógagyakorló légy, itt megkapod az alapokat egy otthoni gyakorlás felépítéséhez, illetve ha rendszeresen gyakorolsz akkor a már meglévő gyakorlásod finomítjuk.

Kezdő és haladó gyakorlóknak egyaránt hasznos lesz ez a Műhely, hiszen igyekszem megosztani az elmúlt több mint tíz év intenzív igazságkeresését és szőnyegen és azon túl eltöltött és letisztult tapasztalásait.

A Műhelymunka célja hogy minden évszakban adjon neked egy kis iránymutatást arra, hogyan hangold össze az energiáid az évszakban hozottakkal. Az utolsó időpontunk idén:
11.25. és 26. – Téli hangolódás & ciklus, évszak, élet harmonizáció

Ha előző műhelyeken nem vettél részt akkor is be tudsz kapcsolódni!

Hozzájárulás: 15 000 Ft/Műhely, ha csak a gyakorlásra szeretnél jönni 5000 ft/két nap

Jelentkezésviktoria.yogatherapy@gmail.com

Ha szeretnél jönni szándékod, kérlek minél előbb jelezd mert kis csoport indul és a helyek korlátozottak!

Szeretettel várlak!
Viki

Daal Szentély 9 hónapos Női Életmód Műhely

 

9 hónapon át, havonta egyszer Szerdánként 20.00-21.30 az Otthoni stúdióban 

Ennek a Műhelynek az ötlete is itt született Szent György hegyen. Akik rendszeresen olvassák a Bölcsesség nyomában című rovatomat tudják mennyire szeretem a régi klasszikusokat. Jókai Görögtűz című könyvében olvastam Daal Szentélyéről a következőket:

“A Daal a látható isten, akit mindenki rögtön megismer, amint rátekint, és meglát mindenütt, ahova tekint, aki minden élőnek egyformán atyja és anyja, ki csak szeret, megtart, megáld, sohasem gyűlöl, nem büntet, nem átkoz: a Daal isten a föld.”

Hogyan élünk, hogyan teremtjük meg a valóságunkat mi 21. századi nők? Lehet, hogy minden problémánk gyökere abból adódik, hogy gyorsuló életünkben úgy elrugaszkodunk a földtől? A kilenc hónap alatt szeretnék olyan témákat körbejárni ami a női lét megélésének pillérei. A női körben az a szép, hogy mikor leülünk és megalkotjuk a kört, már senki sem lóg ki: nem számít az életkor, nincs senki sem a másik fölé vagy alá rendelve. Egyenlőek vagyunk, mégis mindannyian értékesek, mert csodálatos sokszínűséget hoz minden megélt tapasztalásunk.

Az együtt töltött 9 hónap jelképes idő is egyben. Időkapu ami lehetőséget nyújt arra, hogy félelem nélkül megfogalmazd az igényeid. Vajon mersz-e azzá a Nővé válni akinek mindig is álmodtad magad?

2017-ben a tervezett időpontok: Szeptember 20, Október 18, November 22 és December 20.

Hozzájárulás: 18 000 Ft/9 hónap

Tarts velem!

Közös álmodozásra hívlak, tudatos teremtésre ösztönözlek!

Szeretettel várlak!
Viki

 

 

Aditya Hridayam

Az Aditya Hridayam az a mantra amit a Napüdvözlet gyakorlása alatt szoktam énekelni nektek. Azt tartják erről a mantráról, hogy az aki legalább egyszer hallotta elindul benne egy olyan folyamat amelyben megszabadul minden félelmétől.

Ez a mantra a Napistennek Adityának szól és a leghíresebb éneke a Rámayánának. A történet szerint nagy csata zajlik Ráma és Rávana között. Ráma akinek a nyilai ugyan újra és újra célt találnak és Rávana fejét szegik, mégsem veszik annak életét mert Rávana feje mindannyiszor visszanő. Ami mint kiderül azért történik így mert Rávana felesége Mandodari aki valójában egy pativrata vagyis egy tiszta lelkű nő aki védelmező erőtérrel veszi körül férjét és ez Rávanát halhatatlanná teszi. Ráma tehát gondolkodóba esik, hogy mit is tehetne Rávana legyőzése érdekében, amikor Agastya a nagy bölcs a segítségére siet és megtanítja neki az Aditya Hridayamot. Elmondja Rámának, hogy mielőtt felhúzná az íjját és azt Rávana felé irányítaná előtte énekelje el a nagy erejű mantrát az Aditya Hridayamot, ami megszünteti Mandordari védelmét és sebezhetővé teszi Rávanát. Így is tesz Ráma és a mantra hatására olyan magas szintű szellemi koncentrációra és érzelmi összeszedettségre tesz szert, hogy aztán könnyűszerrel legyőzi nyilaival Rávanát.

A mantra a fent említett áldásos hatása mellett, vagyis amellett, hogy elindít a félelemnélküliség útján, segít abban is, hogy megszabaduljunk minden félreértésünktől, fájdalmunktól, negatív energiáinktól és hosszú és egészséges életre tegyünk szert. A mantra szerint a napisten 7 zöld ló húzta hintón érkezik hajnalban és elpusztít minden sötétséget és hideget és helyette fényt, meleget és boldogságot teremt.

A mantra további elemzéséről hallhatsz majd a Képzésen ami szeptemberben indul.

Ha szertnél a mantrával együtt gyakorolni a reggeli Napüdvözleteid megtalálod azt az Inspiráció Rádióban ehhez kattints ide.

Jó Napüdvözlést!
Om shanti, shanti, shanti.

Viki

Nyári Szemlélődés Gyakorlatok

Megkezdődött a nyár második fele annak minden szépségével és egyre fokozódó tüzes energiáival! Ilyenkor a fizikai gyakorlás mellett jó, ha az ember tudatosan beiktat olyan szellemi gyakorlatokat is amelyek nyugtatólag, hűtőleg hatnak az elmére. Ezeknek a gyakorlatoknak az elvégzéséhez nem kell semmi különösebb beavatás, vagy tréning hiszen meglátod majd, hogy ezek a gyakorlatok valójában a részei a természet közelében élő ember mindennapjainak.

Az Ashtanga jóga rendszere nagy hangsúlyt fektet az összeszedettség megteremtésére, vagyis a koncentráció edzésére. Ennek érdekében használjuk a dhristiket a tekintet irányokat minden egyes ászanában a gyakorlásunk során. A gyakorlásunk eredményeként javuló koncentrációs készségünknek azonban nem elsősorban a jógaszőnyegen vesszük a hasznát, hanem mindennapi életünkben, hiszen a valódi gyakorlás itt -vagyis a szőnyegen túl- kezdődik.

Tapasztalatom szerint jó is, ha az ember nem kötődik annyira a szőnyegen elért eredményeihez és nem téveszti össze az eszközt a céllal. Vagyis nem tulajdonít túl nagy jelentőséget annak, hogy milyen hajlékony vagy épp milyen kötött, hogy tud-e fejen állni vagy sem. Sokkal fontosabb az, hogy mennyi figyelmet és kedvességet, türelmet és szeretetet vagyunk képesek mindennapos cselekedeteinkbe belevinni. Gyakorlásunk sikeressége véleményem szerint ebben nyilvánul meg.

Így tehát arra invitállak most, hogy hagyd el kicsit a szőnyeget és próbálj ki néhány gyakorlatot a következőek közül!

A koncentráció az egyhegyűség gyakorlata, vagyis a magunkba szállás és elmerülés gyakorlata a relaxáció és a meditatív állapot megteremtése sok esetben megfelelő hátteret és eszközöket kíván. Legalábbis a legtöbb jógaórán, könyvben vagy ezekkel a témákkal foglalkozó előadásokon és képzéseken ezt halljuk. De mindez csak az elme félrevezetése, hiszen valójában nem kell semmi más hozzá csak a természet!

Feküdj ki a csillagos ég alá és bámuld a csillagokat, vagy a kék égen átúszó bárányfelhőket, vagy egyszerűen csak menj ki a szabadba és figyeld a körülötted lévő környezet változásait, a fényeket, a színeket, a hangokat. Figyeld meg hogyan változik a környezeted az évszakokkal, figyeld meg hogyan változnak a hely energiái a napszakok változásával. Ehhez nem kell feltétlenül leülnöd, gyertyát gyújtanod, meditációs párnát vásárolnod! Tanulj meg figyelni és meglátod hirtelen kitágul a világ benned és körülötted!

… a cikk folytatása következik! Addig is jó szemlélődést!

Guru Purnima

Guru Purnima a neve annak az Indiai fesztiválnapnak ami mindig Július hónap teliholdjának (purnima) idején, (idén Július 9-én) van tartva.  Ezt az ünnepet a spirituális tanítóknak szenteljük és arra szolgál, hogy a hálás tanítványok kifejezhessék tiszteletüket és nagyrabecsülésüket mestereik felé.

A fesztivál főszertartása a Guru Puja azaz a Guru szertartás. A “guru” kifejezés valójában egy elképzelés, amit meg kell, hogy értsünk mi nyugati emberek. A guru szó egy szanszkrit szóösszetétel, gu=sötétség és félreértés, ru=negatív aspektusok kimozdítója, így tehát a guru egy olyan személy aki kimozdít a sötétségből és eltávolítja a zavaró tényezőket a megértésünkből. A guru sokféle lehet, van olyan guru aki az alapokra tanít, ő a siksa guru aki lehet spirituálisan ugyanazon a szinten mint a tanítványai, csupán annyiban különbözik tőlük, hogy több elméleti tudással rendelkezik. A diksa guru az a guru aki képes beavatást adni egy mantra- vagy egy meditációs gyakorlatba. A diksa guru képes egy bizonyos élő energiát és megértést átadni ebből kifolyólag és szükségszerűen ő már magasabb szinten kell, hogy álljon a tanítványainál. Végül a sat guru egy olyan guru aki elérte annak az ösvénynek a célját, amelyen a tanítvány is jár. A sat guru akkor is tudja támogatni és pozitívan befolyásolni a tanítványi életét ha nincs fizikailag jelen.

Mi Ashtangik ezen a napon Guruji-re (Pattabhi Jois-ra) gondolunk: a jószívűségére, az inspiráló erejére és az igyekezetére ami egészen fiatal kora óta arra összönözte, hogy a jóga útját járja, illetve megkeresse és kidolgozza a saját módszerét. Tradíciónálisan nem gyakorlunk teliholdkor, és most vasárnap a pihenőnap ünneppé is válik, amikor is megállhatunk egy pillanatra és elrebeghetjük a saját szavainkkal megfogalmazott köszönetünket azokért a mesterekért akik az életünkben idáig támogattak minket.

Azt is mondják a bölcsesség őrző tradíciók, hogy az első guru maga az Édesanya, és én személy szerint nagyon szeretem Édesanyám és a női vonal generációit is belevonni a gurukért folytatott hála imáimba.

Sőt mi több idén egy kedves ötlet talált meg újra, ami évekkel ezelőtt nagyon sokat segített nekem abban, hogy feldolgozzak egy személyes veszteséget és ez a Hála Napló írása. Minden nap lejegyzem miért vagyok hálás, és ebbe a naplóba csak hálamondatokat írok.

A Jóga tradícióban Guru Purnima az a nap amikor Shiva Adi Guru-vá vált vagyis az első, a legfelsőbb guruvá. A történet úgy szól, hogy több mint 15000 évvel ezelőtt egy jógi jelent meg a Himalája felsőbb régióiban. Nem tudta senki, hogy honnan jött, de a jelenléte olyan rendkívüli volt, hogy az emberek összegyűltek körülötte. Pedig az élet semmi jelét sem mutatta. Szikla szilárdan ült meditációs pózában és ha ez még nem lenne elég különös, időről-időre egy könnycsepp jelent meg a szemében és folyt végig, rezzenéstelen arcán. Az embereket először vonzotta a különös jelenség, de idővel elvesztették az érdeklődésüket és elszállingóztak, csupán hét maradt jelen. Amikor a meditáló kinyitotta a szemét, ők próbáltak kapcsolatot teremteni vele és megérteni miért van itt és mit csinál. De ő úgy tett, mintha észre sem venné őket, azonban ez a hét nem tágított. Végül megadta magát a meditáló jógi, és elmagyarázott nekik egy egyszerű technikát, majd újra lehunyta szemeit. A hét jelenlévő tehát elkezdett gyakorolni. A napokból hetek, a hetekből hónapok, a hónapokból évek lettek, de a hét tanítvány egy nap sem mulasztotta el a gyakorlatait. A monda szerint 84 év szádana (gyakorlás) után a nyári napforduló napján, a meditáló jógi újra kinyitotta a szemét és tanítványaira nézett. Amitől mind a hét ragyogni kezdett és a tudatuk összekapcsolódott mesterükével. Ettől a pillanattól kezdve a mester nem tudta már nem tudomásul venni őket. A következő telihold napján tehát, dél felé fordult és felvállalta, hogy a Guruja lesz ennek a hétnek, vagyis a sötétségből a fény felé vezeti őket. Így vált Shiva, az Adi jógi (az Első Jógi) Adi Guruvá, vagyis a Legfelsőbb Guruvá. Ebből a hét tanítványból lett aztán a saptarishi vagyis a hét bölcs, aki elvitte a tudást a világ minden pontjára. 
A hét bölcs jelképezi azt a hét különböző princípiumot amelyet ebbe a hét különböző tanítványba plántált Shiva.

Én nagyon szeretem ezt az ünnepet! Tarts velem, te is ünnepeld meg a Guru Purnimát! Kezdj el írni te is hála naplót, állj meg egy pillanatra mostantól minden nap, és adj hálát mindenért amid van: minden tanításért, minden feladatért, minden nehézségért, és minden örömteli pillanatért!

Csodás Guru Purnimát!
Szép Vasárnapot!
Viki