A kéz amely…-21.Új módszer

21. Új módszer: https://on.soundcloud.com/5WL5Q

A lányom kijelentette, hogy vele csak szépen lehet beszélni! Csak azt érti meg, csak abból hajlandó tanulni. Változtatni dolgokon, ami nekem nem tetszik, csak akkor képes, ha szépen bánok vele.

Négy és fél éves.

Megértettem. Büszke vagyok rá és kicsit azért magamra is, hogy lám azért a hibáim ellenére mégis sikerült a benne lévő érzékenységet és érzelmi inteligenciát támogatva nevelni.

Én ezt nem mondhatom el, hogy megkaptam volna. Az érzékenységem; önbizalomhiánynak volt nevezve és az élénk fantáziám; szükségtelen álmodozó hajlamnak. Ezeknek a gyerekkori félreértéseimnek köszönhetem azt a hajtóerőt ami felébresztette bennem a kutató szellemet.

Amióta az eszemet tudom keresek. Kisiskolás koromban egy naplóban gyűjtöttem a lelkesítő idézeteket a könyvekből amiket olvastam. Később intenzíven tanulmányoztam a görög, egyiptomi, kínai és indiai kultúrákat.

Jelenleg az idegrendszerrel kapcsolatos kutatások lebilincselő eredményeiben merülök el. Tanulmányozom a szomatikus intellingencia mibenlétét. Dolgozom a saját módszeremen amelyben szeretném összehangolni a mozgásterápiát a lélekgyógyászattal. Egy könnyen érthető és használható módszertan kialakítása a célom.

Ashtanga kapcsolatok-21. Légzés-tudatosság

21. Légzés-tudatosság: https://on.soundcloud.com/zTqHj

Figyelmed irányítsd a légzésbe. Mit tapasztalsz?

Mennyire érzed kiterjedni a tested a belégzések alkalmával? Mennyire érzed összehúzódni, kiürülni a tested a kilégzésekkel?

Tapasztalsz-e belső elakadásokat a légzés során?

Milyen a test-tartásod? Észreveszel-e változásokat benne a légzés által?

Megfigyeléseid végezd el a gyakorlás előtt és a gyakorlás után is! Vezess gyakorló naplót, legalább egy pár héten át és jegyezd le a tapasztaltakat!

Gyakorolj minden nap, hogy testtudatosságod mélyítsd!

A kéz amely…-19. Az éneklés ereje

19. Az éneklés ereje:
https://on.soundcloud.com/4LY9F

Amikor a lányomat pár hónapossan, először vittem a kötelező oltást beadatni, nagyon féltem. Minden anya átérzi a pillanatot, amikor gyermekünknek át kell élnie egy-egy sorsfeladatát és a vele járó intenzív válaszreakciókat és érzelmeket.

Akkor a gyerekorvos azt mondta nekem: ” Anyuka maradjon nyugodt, mert akkor a baba is az marad!” – aztán még azt is hozzátette, hogy mikor adja be az inekciót én finoman, csandesen a kisbabám füléhez hajolva énekeljem neki azt a dalt ami mindig megnyugtatja!

Teljesen felkavart és felzaklatott ez az akkor számomra teljesen elképzelhetetlen készség gyakorlatban való megvalósítása. A szívem mélyén éreztem az igazságát, tudtam és magam is tapasztaltam egy-egy kedves dal megnyugtató erejét, de az, hogy én megőrizzem a nyugalmam miközben a gyermekem sikít teljesen valószerütlen volt számomra.

Jelenleg most, hogy lányom négy és fél éves kezdek eljutni oda, hogy képes legyek arra hogy szétválasszam az engem ért múltbeli sérelmeket és rossz emlékeket a jelen pillanatban megélt valóságtól. Már tudok énekelni mikor tudom azért sír mert fáradt, vagy mert kinézett magának egy ezredik játékot (általában babát) a boltban amit nem vettünk meg.

Ma már tapasztalatból tudom, hogy az én nyugalmam Anyaként az egész családom jólétét befolyásolja.

Ashtanga kapcsolatok-19. Vande Gurunam

19. Vande Gurunam:
https://on.soundcloud.com/CPW91

“Vande Gurunam charanaravinde…” “Meghajolok a mesterek előtt…” – így kezdjük az Ashtanga Vinyásza jóga gyakorlásunk a mantra eléneklésével.

A mantrát szanszkritül énekeljük, ezzel is tiszelegve a tradíció előtt. A gyakorlás énekkel való inditása finoman harmonizálja, koncentrálja és felkészíti az érzékszerveinket. A fizikai mozgás által beinduló testi-,lelki-, és mentális folyamatok így egy olyan térben valósulhatnak meg, mely pozitív változásokat hozhat.

A szanszkrit egy energianyelv, vagyis a szavak jelentésértéke elsősorban nem az intellektusra hat.

Te el szoktad énekelni a kezdő mantrát a gyakorlásod előtt? Mit tapasztalsz?

Gyakorolj minden nap, hogy minden nap újabb tapasztalatokkal gazdagodhass!

A kéz amely…-17. Utánozhatatlanul egyedi

17. Utánozhatatlanul egyedi:
https://on.soundcloud.com/Kzz1x

Eljön a nap amikor mindaz ami egykor nehézség volt könnyen megy már. Legalábbis a gyerekek életében a fejlődés magától érthetődő.

Lányom első éveiben,- amikor a változás, képességei sokszínűségének hihetetlen gyorsasággal való kibontakozása mindennapjaim része volt:- akkor valahogy jobban ment a kis dolgokban lelt örömöm megélése.

Ezért újra és újra emlékeztetem magam, hogy megéljem az apró dolgok csodáit:

Hálás szívvel figyelem a lányom a játszótéren, ahogy könnyed eleganciával mássza meg az egykor kihívást jelentő mászókát. Vagy ahogy hajtja a biciklit, löki magát a hintán.

Amikor képes vagyok meglátni a mindennapok rejtett szépségeit; magamban is felfedezem az élet éltető lenyomatait.

Bölcsességet, ami tegnap még nem fedte fel magát. Egy új nevető ráncot a szemem körül. Az életbe vetett bizalmam, amely minden egyes nehézség leküzdése után erősödik bennem. Bátorságot, önbizalmat, belső békét.

Ashtanga kapcsolatok-17. Elmélyült jelenlét

17. Elmélyült jelenlét:
https://on.soundcloud.com/rQiEZ

Gyakorlásunkban a hangsúly a légzésen van. Azt tanuljuk lélegzetről lélegzetre és mozdulatról mozdulatra hogyan legyünk figyelmünkkel jelen a fizikai mozgás közben.

Figyelmünk egyhegyűségét edzük. Azt a képességünk, hogy minden zavaró tényezőt kiszűrve tudjunk koncentrálni az általunk kiválasztott dologra.

Mozgás meditációs gyakorlatunk sikerességének a mércéje, hogy: képessek vagyunk-e figyelmünk egy dologra öszpontosítani akkor és addig amíg szeretnénk?

Ha ez már megy a szőnyegen, akkor: vajon képesek vagyunk-e ezt a képességet a mindennapjainkban is megvalósítani?

A mindennapos gyakorlásnak számtalan gyakorlati haszna van! Észrevetted?

Gyakorolj minden nap, hogy megtapasztalhasd!

A kéz amely…-16. Radikálisan máshogy

16. Radikálisan máshogy: https://on.soundcloud.com/Ddrii

Azt mondják a bölcsek, hogy a leghatásosabb jógagyakorlat az amikor a saját ösztöneinkkel szállunk szembe.

Erre rengeteg remek lehetőség kínálkozik szülőként. Igyekszem erre emlékeztetni magam, amikor egy elhúzódó betegség kapcsán nincs lehetőségem a napi, szőnyegen eltöltött ászana gyakorlásra.

Ezekben a napokban marad, ez a pillanat, ez az itt és most, ez amiben benne vagyok, ami tapasztalok és nem az amelyikbe elvágyódok. Ezekben a napokban a gyakorlásom abból áll, hogy képessé tegyem magam arra, hogy jelen maradjak azokkal az érzésekkel és gondolatokkal amelyeket egy nehéz helyzet szül. Hogy képessé tegyem magam arra, hogy átlélegezzem magam a kríziseken és nem visszafolytott lélegzettel várjam mikor érnek végre véget?!

Anyaként, a mindennapok teendőit megélve csiszolgatom a képességem arra, hogy befogadóbb legyek. Megértőbb legyek. Kedvesebb. Nemcsak a szeretteimmel, hanem önmagammal is.

A kéz amely…-14. Stop gyakorlat

14. Stop gyakorlat: https://on.soundcloud.com/qhdK2

Megpróbáltál-e valaha egyszerre több dolgot is elvégezni? Mondjuk autóvezetés közben megírni egy üzenetet? Vagy főzés közben ellátni a gyermeked? Vagy dolgozni a számítógépeden miközben valaki beszél hozzád?

Milyen sikerrel? Hol nagyobb, hol kisebb?

Valójában senki sem képes egyszerre több dolgot csinálni. Aki mesteri fokra emeli azonban ezt a képességét, az csupán nagyon gyorsan tud váltani és egymással párhuzamossan megannyi dolgot elvégezni gyors egymás utánjában.

De vajon valóban szükséges versenyt futni az idővel, vagy a több dolog elvégzése egy időben egy olyan szükségtelen és minden emberi képességet felülmúló elvárás amivel valójában mi nehezítjük csak meg önmagunk dolgát?

Részemről engem végtelenül kifáraszt ha hiszek abban, hogy a napjaim értékessége az elvégzett dolgok számától függ.

Jelenleg azt részesítem előnyben ha képes vagyok egyszerre egy dolgot a maga teljességében elvégezni. Teljes figyelemmel és teljes test-tudatosságommal. Így valahogy minden feladatom sokkal könnyebben elvégzem.

A kéz amely…-12. Időzített figyelmesség

12. Időzített figyelmesség:
https://on.soundcloud.com/yTB6a

Egy új szokás kialakításán vagyok. Napi négy alkalommal jelez a telefonomon egy időzítő. Arra figyelmeztet, hogy egy pillanatra hagyjam abba azt amit épp csinálok és figyeljek befelé.

Oly kedvesen érdeklődve a saját hogylétem felöl, ahogy egy kedves barátommal tenném.

Hogy érzem magam ebben a pillanatban? Milyen a légzésem? Milyen belső képek vannak bennem? Milyen érzetek/érzelmek? Milyen gondolatok?

Anyaként az ember hamar rááll arra, hogy adjon bármiféle köszönet elvárása nélkül. Hiszen nincs is szebben megfogalmazott üzenet, mint mikor az ember mosolyogni látja a gyermekét. Mikor tudja, hogy mindaz amit tesz, az egészségét szolgálja szeretteinek.

Egyszer azonban eljön a nap mikor az ember felismeri, a szolgálatkészsége közepette; teljesen megfeletkezett magáról. És ennek meg is volt a maga helye. Ahogy annak is jó helyet és teret teremteni,- ahogy gyermekünk lassan növekszik – hogy lassanként újra vitalitással töltsük fel életünk elhanyagolt részleteit.

Én most naponta többször is kíváncsian odafordulok belső megéléseim tárháza felé és hálával telve ismerkedem az emberrel, aki lányból asszonnyá, nőből anyává lett.

A kéz amely…-11. Inspiráció

11. Inspiráció:
https://soundcloud.com/user-488522512

Inspirációt merítek a szépségből. Észreveszem és értékelem mindazt amim van. Itt. Most. Ebben a pillanatban.

Manapság az emberek szeretnek mindent számokkal és adatokkal kifejezni, véleményük igazságát ezzel alátámasztani.

A napokban elkezdtem felfedezni magamban egy egészen más jellegű motivációt. Amit minden bizonnyal az anyaság hozott. Örömmel veszem észre magamban az ébredő képességet arra, hogy a tökéletesség elébe a kapcsolódást helyezem.

Kapcsolódást a természettel, a véget nem érő házimunka felett. Egy séta az ébredő tavasz rügyező fái között jelenleg jobban feltölt mint a rend amit az otthonomban teremtek.

Kapcsolódást a belső indíttatásaimmal, azok helyett a kötelezően elvégzendő feladatok helyett amelyek kikötése az elmém szüleménye. Írok. Végre és újra megint. Hallgatózom befelé és reagálok a megérzéseimre.

És mindenek felett előtérbe helyezem a kapcsolódást a gyermekemmel mikor szàmomra érhetetlen módon hisztizik. Nem akarok már menekülni a kínos és kényelmetlen helyzetekből, mert felismertem: “amikor a gyermekem rosszalkodik, nyafog vagy kitörő érzelmek árasztják el akkor van a leginkább szüksége arra, hogy ott legyen mellette valaki aki nem ítélkezik, nem kritizál, nem próbálja elvenni tőle vagy semmissé tenni a személyes megéléseit. Egyszerűen csak, minden feltétel nélkül elfogadja őt és a helyzetet.”

Vajon mennyiben változna meg a minket körülvevő világ, ha mindannyiunk megkaphatná ezt a támogatást kríziseink közepette?