Az Istennő kártyák használata – Bónusz a Januárban kezdődő Új Jóga Energetika Tanfolyamhoz

Szeretettel ajánlom az új tanfolyamom nektek, amely 2024 január 11-én kezdődik. Az Új Jóga Energetika – Ciklusharmonizáció tanfolyamon a fő fókusz a női szervek egészségének megtámogatásán lesz, hallhatsz ennek kapcsán az Ájurvéda egészség megőrző praktikáiról vagy a ciklustámogató étkezés fontosságáról.

Ehhez a tanfolyamhoz tartozik bónuszként az Istennő Itt című könyvem/munkafüzetem amelynek segítségével mindenki megálmodhatja a maga istennői mivoltát.

Kedvcsinálóként megosztom veletek hogyan is állt össze a 28 Istennő kártya:

            “A tartalom összeállítása a 28 Istennő kiválasztásával együtt intuitív történt. Vagyis azokat az Istennőket, belső és külső gyakorlatokat osztottam meg, amiket én is rendszeresen használok és nekem működnek. Ahhoz, hogy jobban megérts, emlékeztesd magad arra az igazságra, hogy mi nők természetünknél fogva végtelenül szabadok és színesek vagyunk. Folyamatosan változunk, ahogy a körülöttünk lévő világ is. Ebből kifolyólag a női bölcsességet írott formában átadni nem lehet, hiszen minden amit megfogunk, megragadunk már nem igaz.

Sokféleképp nekikezdhetsz az intuitív munkának. Például kinyomtathatod a munkafüzetet és húzhatsz a lapokból, az Istennő, akire így rátaláltál az szeretne most a társadul szegődni! De felfoghatod az Istennőket úgy is, hogy ők nem tőled különálló entitások, hanem sokarcú lényed egy-egy megnyilvánulása. Tehát dolgozhatsz úgy is velük, mint saját gondolat- és érzés-világod kivetüléseivel.

             Minden Istennőnél ajánlatot tettem naplózásra, amihez használhatod az én kérdéseim vagy megfogalmazhatod a sajátjaid. Válaszolhatsz a kérdésre, vagy maradhatsz csak a kérdésföltevésnél. Tudod a jól feltett kérdés a válasz maga!

            Naplózáshoz, meditatív, vagy vizualizációs gyakorlatokhoz használhatod a „Téma” a „Belső Alkímia” a „Fókusz” az „Üzenet” az „Árnyék” és a Fekete Istennőknél még az „Átváltozás” címszavak mellé írtakat. A „Gyakorlat” és a „Rítus” tartalma cselekvésre hív.

Az Istennők számozása azért történt, hogy ha megvan a menzeszed összehangolhasd az Istennői munkát a ciklusoddal. Ebben az esetben kezdj az egyes lappal amit Fehér Istennők végén találsz. Ciklusod első három napja még a Fehér Istennők oltalma alatt áll, mielőtt alászállnál és lesüllyednél a Fekete Istennők világába. Ha 28 napnál hosszabb a ciklusod, a kimaradt napok a következő ciklusig ajándékok, ezeken a napokon dolgozhatsz intuitívan behívott Istennőkkel, vagy egyszerűen csak pihentetheted az Istennői munkát.

            Ha nincs rendszeres havi vérzésed illetve elmaradt azt ajánlom, hogy az Istennőkkel való munkát igazítsd a hold fázisok változásához, vagyis kezd a számolást az Újhold napján.

            Lényeg, hogy élvezd, játssz és bolondozz! Mindent ami szolgál tarts meg, mindent ami nem engedd el. És aztán egyszer, mikor készen állsz majd, azt is engedd el ami addig támogatott. Ahhoz ugyanis, hogy bennünk a női minőség ki tudjon fejeződni, annak át kell tudni formálódni. És ehhez bizony kicsit meg kell hogy őrüljünk! Vagyis át kell égnünk az életünk hozta fájdalmakon, meg kell élnünk az örömeink, le kell magunkról mállasztanunk az álarcaink, teljesen átlátszóvá kell, hogy váljunk ahhoz, hogy feladhassuk önmagunk. El kell vesznünk, hogy újra megtalálhassuk az utat szabad lényünk igaz természetéhez.”

A Jóga Energetika Ciklusharmonizációs tanfolyam 2024. január 11.-én kezdődik, de már lehet jelentkezni! Az első 11 jelentkező kap egy ajándék konzultációs alkalmat velem és ha még ma jelentkezel, már ma elkezdheted használni az Istennő Itt inspirációit.

Az Istennő Itt digitális formában megvásárolható!

Jóga Energetika- Ciklusharmonizáció

Kezd a jövő évet egy új tanfolyammal, amelynek segítségével:

  • megtanulod összehangolni a ciklusod a jógagyakorlásoddal
  • megismerheted az Ayurvéda ősi egészségtámogató, női praktikáit
  • hallhatsz a ciklustámogató étkezés fontosságáról

Kinek szól a tanfolyam:

  • Mindenkinek aki szeretné megérteni és megtámogatni a természet ritmusának és a női test ciklusainak az összefüggéseit,
  • akik szeretnék a női szerveiknek egészségét megtámogatni,
  • hasznos azok számára akik női betegségekkel küzdenek,
  • akik szeretnének támogatást kapni a foganóképességük megtámogatásában
  • akik szeretnének megismerni olyan egészségtámogató praktikákat amellyel növelhető a szellemi, lelki és fizikai teherbíró képesség.

A tanfolyam tervezett kezdete:

  • 2024. január 11. – 5 héten át élő kapcsolatban csütörtök reggel 11.00-12.30

Bónusz:

A Jóga Energetika-Ciklusharmonizáció Online Tanfolyam ára:

75.000 Ft 55.000 Ft (január 4-ig)

  • Itt találod majd a zoom linket a kapcsolódáshoz és az online alkalmak után a felvett alkalmak videóit, amihez korlátlan ideig hozzáférhetsz.
  • Valamint az Orientációs felületen találhatod az Istennő Itt könyvem letölthető példányát.

Online Tanfolyamok – kezdőtől a haladó szintig

Sokan arról számoltak be a tanfolyamon részvevők közül, hogy az életükben nagy változásokat tapasztalnak. Kérdések fogalmazódtak meg, munkahely és önazonosság kereséssel és közeli családtag elvesztével kapcsolatban. Női gyakorlók révén, a módszerünk nem a válaszok megtalálásában volt, hanem annak az érzésnek a felébresztésében amelynek segítségével olyan személyes útvonalat jelölhettünk ki  magunk számára, amely segített túlmutatni önmagunk szilárnak hitt korlátain.

A bölcsesség amely megfogalmazódott a közösen eltöltött alkalmak során, nem az én érdemem, hanem a közösségé. Újra érzem azt a melegséget és összetartó erőt, amit évekkel ezelőtt mikor körbe rendeződtünk egy-egy jógaóra után és megosztottunk egymással a megéléseinket, tapasztalatainkat és nem utolsó sorban a süteményeket amelyeket mindig más hozott. Emlékeztek?

Jelenleg új kör formálódik, amelyben a tagok láthatatlan szálakkal kötődnek egymáshoz a világháló segítségével. Az idő és a tér szorító kötöttsége elhanyagolható részletté vált, hiszen az Online térben akkor és ott gyakorolhatsz, amikor és ahol számodra megfelelő.

A jelenleg elérhető két online tanfolyamomban összefoglaltam mindent amit mint Anya, mint Nő, mint Ember esszenciális gyakorlatnak tartok.

A kapcsolat amelyet a jóga jelent a külvilággal és a belső világommal egyben kapu is számomra, amelyen átlépve minden egyes alkalommal új csodás világra lelek. Egyre több forrásra, amellyel gazdagabban térhetek vissza a mindennapjaimba.

Szeretnél te is betekintést kapni? Mindkét tanfolyamhoz tartozik bemutató anyag, amit megnézhetsz, meghallgathatsz és kipróbálhatsz.

És ha több is érdekel, december 17-ig kedvezményesen elérhetsz.

Tarts velem, legyünk együtt erősebbek és forrásokban gazdagabbak!

Kedvcsináló a Folyékony Jóga Online Tanfolyamhoz – #3 rész

“….amelyben arról mesélek nektek, miért is olyan fontos megértenünk és kifejezni tudnunk az érzelmeinket. A tanfolyam folytatódik most vasárnap December 3-án, 9.00-11.00-ig az Online Térben.”

Az első két alkalommal azon voltunk, hogy elkészítsük a saját térképünket a Paraszimpatikus és a Szimpatikus Idegrendszer saját testünkben való működésmechanizmusainak felmérésével. Ehhez hívtunk segítségül művészetterápiás eszközöket valamint használtunk mozgást, hangrezonanciát, légzésterápiát és szomatikus gyakorlatokat is.

A tanfolyam folytatásaként azon leszünk, hogy tágítsuk a komfortzónánk meghaladva ezzel azokat a láthatatlan határokat, amelyeken túlnőve képessé válunk bezárni a rést aközött ahol jelenleg vagyunk és amire képesek vagyunk.

A további közös alkalommal rendelkezésünkre álló időben azon leszünk, hogy tisztázzuk mik azok a gyakorlatias lépések és forrásgyakorlatok amik segíthetnek minket Anyaként, Nőként, társként, testvérként, munkatársként és mindazokban az egyéb szerepekben amelyekben szeretnénk a legjobb önmagunk nyújtani.

A testünk, beleértve az Idegrendszerünket is optimális működése érdekében mindig a harmóniára törekszik. Ezért van az, hogy ismételjük egy-egy válaszreakciónkat vagy hogy úgy érezzük a személyes történelmünk ismétli önmagát.

Bármely szorító körülmény, betegség, vagy épp frusztráló helyzet amit ismétlünk azért áll elő, hogy lehetőséget nyújtson számunkra arra, hogy találjunk egy “másik” egy “jobb” megoldást. A be nem fejezett mondatok, ki nem fejezett érzések a testben rekednek. A testünk híven magához – egy szuper számítógép révén – rögzít minden eseményt amit valaha is átéltünk. Sőt! A jelenlegi kutatások alapján az epigenetika szerint a testünk memóriaraktára őrzi a generációs traumákat is! Mit jelent ez?

Azt, hogy ez a tudás egy felhívás arra, hogy megtanuljuk kifejezni és megérteni a bennünk mozgó érzelmeket és arra megtanítani a gyermekeinket is. Azzal, hogy mi magunk forrásokban gazdagabbá válunk a környezetünk is gazdagodik. Az érzelmi intelligencia növelése a legtöbb amit tehetünk magunkért és gyermekeinkért annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott életet élhessünk. Ezzel nemcsak magunkért teszünk, hanem gyógyíthatjuk azokat a sebeket is amelyek szülőről gyerekre szállva generációról-generációra fájdalmas pontjai életünknek.

Gyertek gyakoroljunk együtt újra! Legyünk együtt forrásokban gazdagabbak! Teljesedjünk.

Ha lemaradtál a kezdésről, bármikor csatlakozhatsz hozzánk az órák anyagai ugyan egymásra épülnek, de kezdhetsz bárhol és bármikor. Csak kezd el! Minden más jön majd magától!

Ashtanga Kapcsolatok-47. A nyolc pillér: #5.Aparigrahá

Folytatom az Ashtanga Jóga 8 pillérének sorozatát a következő pillérrel ami az aparigrahá.

Számomra az összes erkölcsi pillér egyről szól az egyszerűség fontosságáról.

Az ötödik Yama pillér jelentése “nem gyűjtögetés”. Egy olyan pillér, ami életünk minden területén segítségünkre lehet. A gyerekjátékok, könyvek, ruhák és egyéb fizikai javak gyűjtésétől a digitális javakig, mint például a zene- vagy film letöltés.

Részemről ez az egyik olyan irányelv amihez időről-időre szeretek visszatérni. Szortírozni a ruháim, és dolgaim. Szeretem elajándékozni azt, amit már nem használok de még jó állapotban van. Mikor úgy érzem, hogy egy-egy szakasza az életemnek lezárult, vagy épp túl kaotikusnak találom a jelenlegi helyzetem a legnagyobb segítség számomra az, ha elkezdem egyszerűsíteni a környezetem, a napi rutinom és a teendőim listáit.

Amikor hazaköltöztünk Új-Zélandól akkor 9 év “gyűjtögetésének eredményét” kellett egy bőröndnyire visszaszűkítenem. Életem egyik legnagyobb kihívása és egyben a legfelszabadítóbb élménye volt.

Ilyenkor év vége közeledtével ez egy jó időszak arra, hogy az ember átnézze a dolgait, szűkebb és tágabb értelemben mindazt, ami hozzá tartozik és elkezdje átnézni azokat. Pár jó kérdés, ami segíthet az egyszerűsödési folyamat kezdetén: “Mi az amire valóban szükség van? Mi az amire már nem? Mi az ami képviseli azt az értékrendszert amit jövőbeli önmagam körül szívesen látnék? És mi az ami nem?”

A szőnyegen állva is jól jöhet ez a folyamat, hiszen ha az embert rendezett környezet veszi körül, a gondolatati is tisztábbak!

A többi? Jön majd magától!

Kedvcsináló a Folyékony Jóga Online Tanfolyamhoz – #2 rész

“….amelyben arról mesélek nektek, hogyan lettem joginiből táncosnő! Valamint arról milyen meglepetéssel készülök az Online tanfolyam második alkalmára, amikor is a Szimpatikus Idegrendszer megismerése lesz a fókuszban. Most vasárnap November 26-án, 9.00-11.00-ig az Online Térben.”

Édesapámnak volt egy pár jógakönyve otthon és ereje teljében mutatott nekem pár jógapózt mint például a páva. Kislányként erősnek és legyőzhetetlennek láttam őt, ahogy ezzel sok más gyerek is van. Erre mindig adott is okot nekem, például amikor 11 évesen egy futó versenyre benevezve épp a megsemmisülésre készültem, mert úgy éreztem nem bírom végig csinálni! Apu kint ált a partvonalon, a szurkoló szülők tömegében de észrevette, hogy gondban vagyok. Odafutott hozzám és azt mondta nekem: “Végig futom veled a maradék távot, csak maradj mellettem és hangold össze a légzésed a mozgásoddal!” – akkor még nem tudtam, de ez volt az első vinnyásza leckém!

Mondanom sem kell az erőm megsokszorozódott és nem hogy végigfutottam a távot, de a nap maradék részében is legszívesebben csak futottam és futottam volna, mert szárnyalt a szívem a felfedezéstől, hogy a megfelelő hozzáállással bármi lehetséges!

17 évesen látogattam el az első jógaórámra és az első órám után ugyanazt a lelkesedést éreztem, amit akkor 11 évesen a futóverseny kapcsán. Lelkesen jártam rendszeresen egy éven át. Úgy éreztem megtaláltam azt a mozgásformát, ami számomra varázslattal és a bölcsességgel volt átitatva.

Egy dolog azonban mégis el tudott csábítani a jógaszőnyegről egy kis időre: a tánc! Ugyanis egy év jógázás után a nyáron egy nagy eső kiöntötte a jógastúdiónkat és a tanárom olyan messzire költözött tőlem, hogy nem volt kedvem több órát utazni oda és vissza egy jógaóra miatt, viszont adódott a lehetőség, hogy kipróbáljam a klasszikus balettet amihez kislány korom óta vonzódtam.

Így lettem tehát 17 évesen egy kis időre joginiből belett táncosnő.

Előreugorva az időben közel harminc évet, a hátam mögött tudva sok év jógaszőnyegen eltöltött időt újra érzem, hogy hív a “táncparkett”. Most azonban egészen más formában.

Az elmúlt évek és azok is amelyeket jelenleg élünk minannyiónk számára számtalan kihívást ad. Közben én is idősebb lettem, Anyaként pedig feltétlenül azt tapasztalom, hogy be kell, hogy osszam az erőm és ahogy akkor 11 évesen Apám tanította és később a jóga mesterek is visszhangozták – “nem szabad elfecsérelnem az életenergiám!” –

joga tanc

Ezért tartom fontosnak, hogy a napi mozgásrutin amit végzek ne csak átmozgasson, hanem adjon számomra lelki és szellemi felfrissülést is. Hosszú évek tapasztalatára és megfigyelésére alapozva megállapítottam, hogy a szőnyegen végzett gyakorlást ki kell hogy egészítsem valami mással is. És itt jön be a tánc.

A jóga remekül szolgál a paraszimpatikus idegrendszer megnyugtatására. Legfőképpen akkor, ha a napi gyakorlás fókuszába helyezed a meditáció és a relaxáció elvégzését is. Engem némiképpen tévútra is vezetett, mert az én Idegrendszerem amúgy is, alapból a paraszimpatikus állapot felé van eltolódva.

Újra elkezdtem hát keresgélni, hogy mi az a gyakorlat ami képessé tesz arra, hogy felébresszem magamban a lelkesedést és ami motiváló forrása lehet a bennem lévő életigenlő magatartás fenntartásának. És itt jön be a tánc. Igen, újra és megint a tánc!

A tánc számomra a jóga mellett az a mozgásforma ami képes belevinni a flow állapotába. Abba az állapotba amit Patanjali a jógaszutrákban az Ashtanag Jóga nyolcadik pilléreként nevez meg. Azért is szeretem a táncot, mert míg a jóga ászanák tanult mozgásminták a tánc a testünkben lévő egyéni ritmusunk kifejezésére szolgáló eszköz.

Női gyakorlóként fontosnak találom, hogy a gyakorlás megtámogassa a bennünk mozgó női folyamatokat. A női test igényei, a testünk rugalmassága, teherbíró képessége, a szellemi- és lelki folyamatok mind függenek a ciklusunktól. Melynek az egyensúlyát nagymértékben befolyásolják a női szerveink egészsége és az életutunkon betöltött szerepünk.

A kötött szabályokat megvalósító jógastílusok a női gyakorlónak a felét adja csupán a harmónia megteremtésére végzett gyakorlatoknak. Csak egy szárny, kell mellé egy másik is amivel szárnyalhatunk.

A táncstílus amit becsempésztem a szőnyegre nem igazodik egyetlen táncstílushoz sem de mindet magába foglalja. Szeretem a gyakorlásom egyszerű ritmushangszerekkel vagy intuitív hangszerekkel kísérni, mint a dob, csörgő, esőbot, hangtál vagy a handpan. Amire törekszem, hogy a légzés és a tudatosság összekapcsolásával lépjek kapcsolatba az abban a pillanatban jelen lévő ritmussal ami szerint a testem mozog.

Ezzel kísérletezek gyerekkorom óta, de sosem tanítottam. Illetve két alkalommal: egyszer Új-Zélandon, Waiheke szigetén és egyszer a YogaTree Stúdióban Szabadi Andival!

A tánc csodálatos önkifejezési eszköz és az egyik legjobb stresszoldó. Kiválóan lehet vele a Szimpatikus Idegrendszert hangolni, vagyis kialakítani azt a rezonanciát benne aminek a segítségével a tüzes energiák is szabadon áramolhatnak.

Amikor összehangoljuk a mozgást a légzéssel, mély meditatív állapotot érhetünk el, amelyben lehetőség nyílik elengedni a testben felgyülemlett feszültséget és helyette megnyugvást lelni. Gyakorlás közben lehetőség nyílik felfedezni saját testünk ritmusát, miközben új mozdulatokat tanulhatunk a bennünk lévő érzések megélésére. Ellentétben az Ashtanga Vinnyásza Jóga kötött sorozataival lehetőség van a kísérletezésre és a szabad mozgásélmény megélésére. A rutin amit a napi jógagyakorlás hoz kitisztítja és előkészíti a testet a kreatív forma által hozott felfrissülésre.

Alig várom, hogy újra megoszthassam ezt az Ashtanga Jóga elemeivel vegyített és táncos elemekkel ötvözött gyakorlásformát, amelyben megvalósul a dinamikus gyakorlás, a kreatív szárnyalás valamint az elengedés és az elmélyülés finom egyensúlya.

Ashtanga Kapcsolatok-46. A nyolc pillér: #4.Brahmacsarjá

Folytatom az Ashtanga Jóga 8 pillérének sorozatát a következő pillérrel ami a brahmacsarjá.

Ennek a pillérnek a szó szerinti fordítása az, hogy “az a magatartás ami Brahma megtalálásához vezet”. Ennek a fordításnak a megértetéshez, azonban el kell gondolkoznunk azon, hogy kis is Brahma!? Brahmát a világegyetem teremtőjének tartják, és a hindu mitológiában a Trimurti három fő istenének egyike Visnu (a megőrző) és Shiva (pusztító) mellett.

Szeretek elmélyedni a hindu mitológiában, ugyanakkor nagyon szeretem a Jóga Szutrák bölcsességét kézzelfogható üzenetekké formálni.

Ezért szeretem ennek a pillérnek azt az értelmezését, miszerint ez a pillér “erőink nem elherdálására” int. Így ezt a pillért is széleskörűen lehet alkalmazni életünk minden területén.

A szőnyegen úgy, hogy figyelünk arra, hogy akkor és ott annyit és azt gyakoroljuk ami az aznapi igényeink szolgálja. Pontosan úgy ahogy arra Guruji is intette a tanítványait. A mindennapi életünkben pedig úgy, hogy nem teszünk többet, mint amennyit bírunk. Vagyis megtanulunk “nem”-et mondani és egészséges határokat szabni.

A többi? Jön majd magától!

Gyakorolj minden nap!

Kedvcsináló a Folyékony Jóga Online Tanfolyamhoz

Anyaként folyamatosan szembesülök azzal, hogy nincs elég időm, vagy nem úgy és nem akkor amikor én szeretném. Vagyis a jógaszőnyegen eltöltött időm jóval kevesebb azokhoz az időkhöz viszonyítva, amikor még nem kellett alkalmazkodnom egy kisgyerek napi szükségleteihez.

Ha szülő vagy tudod, hogy emellett itt vannak még azok a váratlan kihívások is mint egy-egy betegség kapcsán való éjszakázások aminek a kezeléséhez hónapokon át tartó egyéni tréninget kap minden újszülöttről gondoskodó.

Jelenleg az én házi gurum 5 éves. Kihívások naponta adódnak, és remek lehetőségek arra, hogy felmérjem mennyit is érnek valójában a Jógaszőnyegen megszerzett képességek.

Az Ashtanga Jógában sorozatok vannak, az első az idegrendszer és az állóképesség javítására szolgál. Ennek a sorozatnak a hosszú éveken át történő, napi gyakorlása során fedeztem fel, hogy a sorozatban lévő légzésminták alkalmazásának a mindennapokban is nagy hasznát vehetem, ha például gyorsan meg szeretnék nyugodni egy-egy hirtelen esemény kapcsán. Vagy ha éppen arra lenne szükségem, hogy motiváljam magam egy kialvatlan éjszaka után a reggeli felkeléskor.

Amióta felfedeztem, hogy gyakorolhatok kis egységenként is, akkor és ott amikor szükségem van rá. Arra és azt, ami a leginkább támogató gyakorlat számomra, egy új világ nyílt ki. Az idő ami a rendelkezésemre áll, legyen az 3-5-10 perc, fél óra vagy egy egész óra, hasznosan elölthető és kihasználható!

Kedves tanárom mondta nekem egyszer még a húszas éveimben járva, amikor is azt gondoltam, hogy a gyakorlás végén a Shavászana és relaxáció csak idővesztegetés, hogy figyeljem majd meg, hogy ahogy az évek telnek és egyre tapasztaltabb leszek a szőnyegen és az életkorom száma is növekszik a gyakorlásom egyre finomodik majd. A fizikai felől az energetika felé fog eltolódni. Lebilincselőnek találtam ezt a tanácsot, ezért is emlékszem rá, de igazán soha nem értettem, csak most így közel 20 évvel azután, hogy kaptam értem meg igazán miről is beszélt akkor Bálint.

Ezért és ezekből a tapasztalatokból építkezve állítottam össze ezt a tanfolyamot most nektek. A tanfolyam részeként szeretnék megmutatni művészetterápiás eszközöket is amelyek segítségével könnyen meg lehet érteni az idegrendszer működését.

Miért fontos ez?

Mert az idegrendszer olyan mint egy érzékeny műszer. Ha tudod, hogyan lehet azt hangolni nemcsak magad, hanem a körülötted lévőket is jobban megérted majd.

Ki szeretne forrásokban gazdagabb szülővé, anyává, feleséggé, testvérré, baráttá, munkatárssá válni?

Az első alkalommal November 19-én a paraszimpatikus idegrendszer hangolásával kezdünk. Pontosan úgy, ahogy a Napüdvözletben lévő bölcsességkódok javasolják.

“Lélegezz úgy, hogy a kilégzéseid legyenek hosszabbak a belégzéseid hosszánál.”

A rendelkezésünkre álló két óra alatt a hangsúly, ahogy mindig is a megtapasztaláson lesz. A célom, hogy a 4 alkalom alatt kapj 4 olyan fontos légzésmintát, aminek a segítségével nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá és harmonikusabba teheted a mindennapos megéléseid.

Félreértés ne essék a cél nem az, hogy folyamatosan nyugodtak legyünk. A cél az, hogy képessé váljunk érezni a bennünk mozgó érzelmeket, azok teljes nagyszerűségében.

Gyere tanulj eszközöket, amivel teljesebbé és színesebbé teheted magad, gyermekeid és mindazok életét akik számítanak neked! Tudj meg többet a tanfolyamról, látogass el a Folyékony Test Jógája Online tanfolyam oldalára.

Vasárnap kezdünk, ne maradj le a lehetőségről, hogy megtanulj egy olyan jógát, aminek a gyakorlásához nem kell jógaszőnyeg, csak jelenlét!

Ha még ma (2023. November 15-én) jelentkezel, kedvezményes áron csatlakozhatsz!

Ashtanga Kapcsolatok-45. A nyolc pillér: #3. asztéja

Folytatom az Ashtanga Jóga 8 pillérének sorozatát a következő pillérrel ami az asztéja.

Számomra ez a pillér, amit “nem lopás’-nak fordíthatunk egy másik megfogalmazása az ahimsá-nak vagyis a nem ártásnak. Ez esetben úgy, hogy nem vesszük el azt ami nem számunkra lett felajánlva.

Az Internet által rendelkezésünkre áll gyakorlatilag határtalan mennyiségű információ. Megtanulhatunk bármit, utána nézhetünk és azonnal hozzá férhetünk bármihez.

A jóga tradíció szívét az élő szóval átadott tanítások láncolata adja. Az élő kapcsolat ami a tanítvány és a mestere között teremtődik ahogy kialakul a kölcsönös bizalom és elfogadás köztük. A tanítvány ebben az esetben fejet hajt a bölcsesség tradíció előtt és hálás azért amit kap. Olyan ütemben ahogy azt a tanítója jónak látja.

Ez a kapcsolat manapság vagy nem jön létre, vagy valami módon torzul. Mintha sokan szívesebben foglalnának helyet a tanító székében, mint a tanítvány szőnyegén. Türelmetlenség és a nyugtalanság mindannyiunk kézjegye. Sietünk, ha nem kapjuk meg amit keresünk, tovább állunk. Keresünk egy másik tanítót, egy másik jógaiskolát, vagy egy más irányzatot, vagy egyszerűen abba hagyjuk az egészet és belekezdünk valami egészen másba.

Vajon mi történne akkor, ha képesek lennénk tovább maradni? Nem rohanni. Megállni, megállapodni és elfogadni azt, amit kapunk és tanulni abból ami van.

A többi? Jön majd magától!

Gyakorolj minden nap!