A kéz amely…-23.Idő tágító gyakorlat

23. Idő tágító gyakorlat: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

Meditálok. Olyan régen tervezem, hogy beillesszem a napomba a reggeli meditációk mellett a délutániakat is. Most végre eljutottam oda, hogy napi kétszer leülök 15 percre. Már két hete. Folytatom, mert örömmel tapasztalom, hogy milyen jó hatással van a stressz tűrő képességemre.

A meditáció gyakorlata valójában elképesztően hasonlatos a gyerekneveléshez. Mikor egy-egy zavaró gondolat felbukkan, csak finoman megérintem a tudatosságommal és aztán a figyelmem visszaterelem a választott horgonyomhoz. Jelenleg a horgonyom vagyis a figyelmem egy mantrához kötöm. Egy szanszkrit szóhoz, melyet hangtalanul ismételek tudatosságom terében.

Az elmúlt évek során számos meditációs technikával kísérleteztem. Minden között a napi jóga és a légzésfigyelés az egyik bevált eszközöm. Remekül működik számomra a számolás, vagy az érzékszervek finomhangolása is.

Most azonban maradok a mantrámnál és nyár végén újra beszámolok a tapasztalataimról! Ez az én időtágító gyakorlatom, mert mikor elvégzem valahogy minden sokkal könnyebben a helyére kerül a nap folyamán.

Képes vagyok megállni és megfigyelni mi is történik valójában és nem reagálok meggondolatlanul. Mikor én nyugodt maradok a gyermekem is könnyebben megnyugszik. A magamra szánt idő áldás a környezetemnek is. Mert mikor az Anya boldog az egész család boldog!

Ashtanga kapcsolatok-23.Gyakorlási napló

23. Gyakorlási napló: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

A napi gyakorlást érdemes egy Gyakorlási naplóban feljegyezni. Mi az amin a leginkább szeretnél javítani? A kedélyed, a fizikai erőnléted vagy a stressz tűrő képességed?

Aminek figyelmet szentelünk abban változások mennek végbe.

Figyeld meg a légzésed milyenségét. Mennyire mély, mennyire szabad és áramló, mennyire folyamatos? Vannak benne légzésszünetek? Pl. Visszatartod-e a légzésed ha nagyon koncentrálsz valamire?

Figyeld meg a kedved! Milyen érzéseket figyelsz meg? Örömteli, vidám, inspirált, szomorú, érzékeny?

Figyeld meg az elméd állapotát! Mennyire vagy összeszedett? Könnyen tudsz koncentrálni a drishtikre (tekintetirányokra)?Képes vagy figyelmeddel követni a légzést?

Megfigyeléseid végezd el és jegyezd fel gyakorlás előtt és után. Vezesd a Gyakorlási naplót legalább egy hónapon át!

Gyakorolj minden nap! Légy nyitott és kíváncsi! Minden más, jön majd magától!

A kéz amely…-22. A félelem arcai

22. A félelem arcai: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

Felfedeztem, hogy a félelemnek több arca van. Az összehúzó és visszatartó erőn kívül támogató erő is rejlik benne.

A félelem közismert arca az amikor megijedünk valamitől és menekülni vágyunk a helyzetből.

Azonban amikor kínosan érezzük magunkat vagy egy közelgő esemény vált ki belőlünk hasonló reakciót érdemes elgondolkozunk azon, hogy ez alakalommal vajon nem-e a félelem napos arcával van dolgunk.

Azok a kihívások az életünkben aminek eredményeképpen kiléphetünk komfortzónánk szűk határai közül, vagy ennek eredményeként személyiségünk olyan jegyei öltenek formát bennünk amelyeknek addig nem voltunk tudatában figyelemre méltóak. Ilyen esetben mozgósítjuk azokat a rejtett tartalékokat amelyek segítségével akár életet is menthetünk.

Eszembe jut erről egy családi anekdota ami szerint az Édesapám megállított egy szekeret amit egy megbokrosodott ló húzott pusztán a határozott fellépésével és a tiszta szándékból eredő erejével.

Vajon mennyiben változna az életünk, ha az ilyen és ehhez hasonló élmények után képesek lennénk magunkba olvasztani ezeket az emberfelettinek tűnő képességeket és a mindennapos életben nap-mint nap használni őket?

Ashtanga kapcsolatok-22. A megfelelő hozzáállást segítő eszközök

22. A megfelelő hozzáállást segítő eszközök: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

A bölcsesség tanítások szerint ami a jógaszőnyegen történik sokszoros erővel bír. Értem ez alatt azt a hozzáállást, figyelmet és lelkiállapotot amivel gyakorlunk.

Az Ashtana Vinnyásza Jógában a megfelelő hozzáállást segítő eszközök a következőek: a mantrák használata gyakorlásunk kezdetén és végén, a légzéstudatosság fejlesztése mozgás közben azaz a vinnyásza módszer, valamint a dhristik (tekintetirányok) és a bandhák (belső zárak) használata.

Mindezen eszközök használatával a test könnyebbé válik ahogy elme és a lélek is. Gondolataink és tetteink erővel töltődnek fel, mert a lényegtelen letisztul belőlük.

Gyakorolj minden nap te is és oszd meg velem a tapasztalataid!

A kéz amely…-21.Új módszer

21. Új módszer: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

A lányom kijelentette, hogy vele csak szépen lehet beszélni! Csak azt érti meg, csak abból hajlandó tanulni. Változtatni dolgokon, ami nekem nem tetszik, csak akkor képes, ha szépen bánok vele.

Négy és fél éves.

Megértettem. Büszke vagyok rá és kicsit azért magamra is, hogy lám azért a hibáim ellenére mégis sikerült a benne lévő érzékenységet és érzelmi intelligenciát támogatva nevelni.

Én ezt nem mondhatom el, hogy megkaptam volna. Az érzékenységem; önbizalomhiánynak volt nevezve és az élénk fantáziám; szükségtelen álmodozó hajlamnak. Ezeknek a gyerekkori félreértéseimnek köszönhetem azt a hajtóerőt ami felébresztette bennem a kutató szellemet.

Amióta az eszemet tudom keresek. Kisiskolás koromban egy naplóban gyűjtöttem a lelkesítő idézeteket a könyvekből amiket olvastam. Később intenzíven tanulmányoztam a görög, egyiptomi, kínai és indiai kultúrákat.

Jelenleg az idegrendszerrel kapcsolatos kutatások lebilincselő eredményeiben merülök el. Tanulmányozom a szomatikus intelligencia mibenlétét. Dolgozom a saját módszeremen amelyben szeretném összehangolni a mozgásterápiát a lélekgyógyászattal. Egy könnyen érthető és használható módszertan kialakítása a célom.

Ashtanga kapcsolatok-21. Légzés-tudatosság

21. Légzés-tudatosság: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

Figyelmed irányítsd a légzésbe. Mit tapasztalsz?

Mennyire érzed kiterjedni a tested a belégzések alkalmával? Mennyire érzed összehúzódni, kiürülni a tested a kilégzésekkel?

Tapasztalsz-e belső elakadásokat a légzés során?

Milyen a test-tartásod? Észreveszel-e változásokat benne a légzés által?

Megfigyeléseid végezd el a gyakorlás előtt és a gyakorlás után is! Vezess gyakorló naplót, legalább egy pár héten át és jegyezd le a tapasztaltakat!

Gyakorolj minden nap, hogy testtudatosságod mélyítsd!

A kéz amely…-20. A közösség ereje

20. A közösség ereje: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

A legtöbb érzelmi eredetű fájdalmunk a közösség által kapjuk. A családunktól, barátainktól, azoktól akik számítanak.

Azonban a valódi gyógyulást is csak a közösségben tapasztalhatjuk meg. Abban a közösségben amely tiszta tükörként szolgál. Tükörként, amelyben megláthatjuk sérelmeink de nem csak azokat, hanem kiválóságaink is melyeknek nem mertünk azelőtt hangot, formát adni.

Amikor már nem igyekszünk azon, hogy elrejtsük a hibáink, mikor őszinte kíváncsiság ébred bennünk azzal a reakcióval kapcsolatban amit egy nehéz helyzet kihoz belőlük, jó úton az önelfogadás felé, önismeretünk útján, mérföldkőhöz érünk.

Fontos fordulóponthoz ahova csak így juthattunk el…a közösség ereje által.

Ashtanga kapcsolatok-20. Mysore stílus

20. Mysore stílus: Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

Az Ashtanga Vinnyásza Jóga egyik előnye az, hogy már az első Mysore típusú óra látogatása után elkezdheted az otthoni gyakorlásod.

Ami azért is fontos, mert ezzel megteremthetsz magadnak egy olyan napi rutint ami stabilitást és gyógyulást hozhat számodra az életed számos területén.

Ehhez azonban tradicionálisan lépésről-lépésre kell hogy haladj! A számodra megfelelő sebességgel.

Az elme gyors, az egyes ászanák sorrendje megjegyezhető, azonban a fizikai test megmutatja az elakadásokat, amelyeket csak rendszeres és értő hozzáállással felépített gyakorlással lehet megérteni és átalakítani.

A rendszer nagyszerűsége abban áll, hogy valójában senki sem tud gyorsabban haladni a számára megfelelő mértéknél. Erre figyelmeztetnek a sérülések vagy a sorozat egyes részeiben való megakadások.

Te megtaláltad már a számodra megfelelő tanárt? Aki érti a tested és aki mellett biztonságban érzed magad? Ha nem, keress egyet!

Gyakorolsz otthon is, kiegészítve a csoportos gyakorlást? Ha nem, kezd el még ma!

A kéz amely…-19. Az éneklés ereje

19. Az éneklés ereje:
Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

Amikor a lányomat pár hónaposan, először vittem a kötelező oltást beadatni, nagyon féltem. Minden anya átérzi a pillanatot, amikor gyermekünknek át kell élnie egy-egy sorsfeladatát és a vele járó intenzív válaszreakciókat és érzelmeket.

Akkor a gyerekorvos azt mondta nekem: ” Anyuka maradjon nyugodt, mert akkor a baba is az marad!” – aztán még azt is hozzátette, hogy mikor adja be az injekciót én finoman, csendesen a kisbabám füléhez hajolva énekeljem neki azt a dalt ami mindig megnyugtatja!

Teljesen felkavart és felzaklatott ez az akkor számomra teljesen elképzelhetetlen készség gyakorlatban való megvalósítása. A szívem mélyén éreztem az igazságát, tudtam és magam is tapasztaltam egy-egy kedves dal megnyugtató erejét, de az, hogy én megőrizzem a nyugalmam miközben a gyermekem sikít teljesen valószerűtlen volt számomra.

Jelenleg most, hogy lányom négy és fél éves kezdek eljutni oda, hogy képes legyek arra hogy szétválasszam az engem ért múltbeli sérelmeket és rossz emlékeket a jelen pillanatban megélt valóságtól. Már tudok énekelni mikor tudom azért sír mert fáradt, vagy mert kinézett magának egy ezredik játékot (általában babát) a boltban amit nem vettünk meg.

Ma már tapasztalatból tudom, hogy az én nyugalmam Anyaként az egész családom jólétét befolyásolja.

Ashtanga kapcsolatok-19. Vande Gurunam

19. Vande Gurunam:
Meghallgathatod itt: Inspiráció Rádió 2.

“Vande Gurunam charanaravinde…” “Meghajolok a mesterek előtt…” – így kezdjük az Ashtanga Vinyásza jóga gyakorlásunk a mantra eléneklésével.

A mantrát szanszkritül énekeljük, ezzel is tiszelegve a tradíció előtt. A gyakorlás énekkel való inditása finoman harmonizálja, koncentrálja és felkészíti az érzékszerveinket. A fizikai mozgás által beinduló testi-,lelki-, és mentális folyamatok így egy olyan térben valósulhatnak meg, mely pozitív változásokat hozhat.

A szanszkrit egy energianyelv, vagyis a szavak jelentésértéke elsősorban nem az intellektusra hat.

Te el szoktad énekelni a kezdő mantrát a gyakorlásod előtt? Mit tapasztalsz?

Gyakorolj minden nap, hogy minden nap újabb tapasztalatokkal gazdagodhass!