Sokszor azt gondoljuk, hogy a metafizika olyan megfoghatatlan, pedig nem az. Egészen szolid és megfogható. Vegyük például a reinkarnációt. Ami nem más, mint átlényegülés , vagy ahogy a gyakorlati fizika fogalmaz: “az energia nem vész el, csak átalakul”.
Ez történt tegnap itt is a Kreatív Szalonban. Plüss Macikat gyártok, amikhez töltő anyag kellett. Amit meg is találtam a diszpárnában, aminek aztán megmaradt az árválkodó huzatja. De nem árválkodott sokáig. Szatyrot csináltam belőle. Tehát a párna lelke átlényegült, cuki kis pluss maci lett belőle: nézd csak!
A párna testből – táska, párna belsőből – maci testet duzzasztó büszke öntudat lett, mi más ez hát ha nem jeles példája a reinkarnációnak!
A kreativ folyamat, lehet bármily gyerekes vagy használhatatlan az eredmény, a valódi haszon benne azok az energiák amikkel kapcsolatba léphet az ember általa. Ha már a fizikát említettem eszembe jutott Einstein, aki állítólag úgy fedezte fel a relativitás elméletét, hogy játszott a hegedűjén és közben jött a gondolat. Nem volt kiváló muzsikus, csak maga szórakoztatására játszott, és akkor amikor úgy érezte, nem megy semmire sem a munkájában.
Vajon mi az ami még felfedezésre vár, és a kulcs hozzá a mi kezünkben van?
Ne érts félre nem szándékoztam magam Einsteinhez hasonlítani, csupán az a tény lelkesített fel arra, hogy megírjam ezt a bejegyzést, hogy megosszam veled, azt az örömöt és felszabadult érzést amit akkor érez az ember amikor valamit alkot!
Ösztönözni próbállak hát, inspirálni ennyi az egész! Alakítsd át az élettelen anyagot! Alkoss te is valami mókásat, ötleteset, szépet, vagy csúnyát, hasznosat vagy haszontalant. Légy eggyé a folyamattal, oldódj fel benne! Hiszen ez az érzés a jóga maga!
Csodás napot!
Namste,
Viki
Újabb szempárnák készültek! Ha szeretnél belőle jóga óra után megnézheted őket a Yogatree vagy a Purnam Stúdióban.
Kiváló relaxációhoz vagy az esti az elalváshoz. Használhatod a jóga órák végén a Shavászanában. Vagy ha sokat ülsz a számítógép előtt, tíz perc a szempárnával felfrissíti és megnyugtatja a szemeket. Nekem már több is van! 🙂
Nem véletlen hogy itt talált meg Betty Edwards könyve a Drawing on the right side of the brain. Egy kanadai barátnőmtől kaptam, elutazásakor. Ez a könyv is egyike let azoknak amelyek segítettek életem eseményeit egy új mederbe terelni. Betty Edwards könyve segítségével felszámoltam pár olyan hiedelmet, ami egészen addig megszabta és gátolta kreatív kibontakozásomat.
Könyveinek már a címei is szívderítőek: például a No. 1 Ladies Detectice Agency sorozatból a Tears of the Giraffe vagy a Morality for the Beautiful Girls vagy a The Kalahari Typing School for Men. Ezekből a címekből már sejtheted is hogy itt nem véres tettek kinyomozásáról van szó, hanem kedves mindennapos misztikus történetek megfejtéséről.
Ha ismersz tudod, hogy szenvedélyesen szeretek írni. Nem volt ez mindig így, legfőképpen akkor nem, amikor 1988 nyarán Édesanyám megajándékozott első naplómmal (a képen a nagyobbik!) és azt mondta, a nyáron minden nap írjam le bele mi történik velem, hogy amikor nyaralok is és nem vagyok vele aztán ő elolvashassa azt, hogy mi történt velem. Emlékszem nagyon zokon vettem ezt az ajándékot, nagy kiszúrásnak véltem. De jellemzően rám, igyekeztem szót fogadni és nekiálltam.
Életem első naplói a képen
Igen az intuícióra célzok, arra a testérzetre amit úgy fejezünk ki, hogy “a zsigereimben érzem”. Ez az az érzék, az a bizonyos hatodik, amire sokan legyintenek és életkoruk számának növekedésével bizonyosan el is veszítik sokan azt. “Hiszen hogyan boldogulhatna az ember az életben, ha mindig azt csinálja amihez kedve van?” – Nevelik belénk ezt a valósnak tűnő képzetet, és mi hiszünk benne. Én legalábbis sokáig hittem benne. Egészen addig míg az életem eseményei meg nem cáfolták azt. Ez a bizonyos cáfolat nem egyik napról a másikra ért utol, – bár akkor úgy tünt – hanem hosszú évek kitartó belső munkájának eredményeképp. Aminek nagy része az írásnak volt köszönhető.
A tapasztalás mesés lehetőségei kecsektetnek. S ahogy az élet ajándék, annak minden napja az! Éld hát meg mindegyiket jól, kezdve a mával! Ismerd fel a lehetőségeid, alakítsd őket a kedvedre, élvezd, formáld és aztán szeretettel ajánld fel bölcsességed a közösbe. Épp úgy, ahogyan azt az előttünk járó bölcsek is tették.
Ahogy így leltárba veszem a könyveket amiket olvastam, sokszor kedvem támad egy-egy könyvet újra elolvasni. A minap az jutott eszembe, hogy talán a sok gyűjtögetés mellett amit az ember folytat az élete során, nem árt néha visszanézni és időről-időre számba venni azt amije van. Ha minden könyvnek a tulajdonában lennék amit olvastam, nem férnék be a szobámba. Illetve ha meg akarnék venni minden könyvet amit elolvasnék, nem tudnék elég gyorsan olvasni hozzá. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy imádok olvasni, de amikor nem szabok határt magamnak, hogy mennyi az elég, akkor az olvasás, egy-egy újabb könyv felfedezése is egyfajta szolgai monoton menetté válik és nem izgalmas kalanddá.
Különösen élvezem a könyveiben azt a kedves, humoros stílust amivel az állatokat és a környezetet leírja. Olyan mintha az ember ott kuporogna mellette egy-egy leshelyén és együtt figyelné vele az állatokat. Csodálom a türelmét, és az odaadását és a végtelen megértő szeretetet ahogy az állatok felé fordul és bánik velük. Azt hogy a legkülönlegesebb teremtmények felé sem félelemmel, hanem egyfajta kíváncsi felfedezőkedvvel fordul, ahogy csak egy gyerek képes. Ezt a apró részletekbe menő, kíváló megfigyelőképességet értettem az alatt, hogy a legcsodálatosabb példája annak, hogyan érdemes az életet jól: szemlélődve élni.
Emlékszem milyen természetes volt az számomra, hogy a Nagymamám ennyit biciklizik, hogy ő ilyen fitt. Később esett csak le a tantusz amikor Anyai nagymamámnál nyaraltam és meglepődve vettem tudomásul, hogy ő a biciklit csak tolja és csupán csomagszállításra használja. Felnőtt fejjel értettem meg, hogy a jelentős korkülönbség ami köztük volt az mivel járt.
Csodálatos élmény megtapasztalni azt, hogy egy egyszerűnek és jelentéktelennek tűnő döntés, hogyan indítja el események láncolatát. És abba a sorsfordító mozzanatba torkollik, hogy felismerjük, hogy az egyetlennek hitt működőképes megoldás mellett-amelyhez kényelmetlenségeink ellenére úgy ragaszkodtunk-van más is!
Hajlandó vagy-e hát próbálkozni? Ha nem a zongora, akkor talán a gitár a te hangszered! Ha nem zenetanulás akkor talán az éneklés? Ha nem az ének akkor talán a tánc? Vagy épp a vizuális művészetek valamelyike? Hogy már az óvodában is megmondták, hogy nem vagy tehetséges? Na és? Mikor volt az már! Mennyi élettapasztalat van azóta már a hátad mögött! Ne a kifogásokat keresd, hanem az érzést ami olyan lelkesedéssel tölt el, hogy nem számít az sem, hogy sikeres leszel-e vagy csak a magad kedvtelésére teszed!
Ezzel a belső kiüresedéssel indultam neki az első soroknak. Amik aztán úgy magukkal ragadtak, hogy az elkövetkező három napban le sem tudtam tenni a könyvet. Ez egy két kötetes könyv és mikor már vagy a feléhez értem kezdtem el gyanakodni, hogy talán én most a második kötetet olvasom. De nem bántam, úgy gondoltam, oka van ennek és olvastam tovább. Mikor befejeztem már éreztem, hogy valami különleges ajándékot kaptam én akkor vagy két évtizede a kezembe Édesanyámtól, amin mégis volt egy időzár.
viktoria maczo 