Apai nagyanyám mindenhová biciklivel járt, sőt minket unokáit is felültetett maga mögé és így utaztunk a faluban a boltba, a távolabbi szomszédokhoz vagy épp a kihagyhatatlan temető látogatás- és sír gondozáshoz, amit oly nagy szeretettel végeztek nagyszüleim. Akkor emlékszem sokszor húzódoztam és ellenkeztem, hogy menjek, de most belátom, hogy milyen nagy ajándék is volt ez. Ez a jelentéktelennek tűnő heti rutin valójában nem volt más, mint a családunkban generációról-generációra szálló tradíció egy részének átörökítése. Annak a bölcsesség magnak az elültetése, fogékony gyermeki elmémbe, hogy milyen fontos az ősök tiszteletben tartása és a hagyomány őrzése, aminek én is a része vagyok. Ebből a magból bomlott ki aztán az szilárd meggyőződés, hogy értékes tudás és ismeret öröklődik át minden emberben. Sejtszinten kódolva van bennünk családtagjaink minden kibontott vagy épp elhanyagolt készsége és képessége. Ezért van az, hogy bizonyos dolgok könnyebben mennek, másokért meg komolyan meg kell küzdenünk.
Emlékszem milyen természetes volt az számomra, hogy a Nagymamám ennyit biciklizik, hogy ő ilyen fitt. Később esett csak le a tantusz amikor Anyai nagymamámnál nyaraltam és meglepődve vettem tudomásul, hogy ő a biciklit csak tolja és csupán csomagszállításra használja. Felnőtt fejjel értettem meg, hogy a jelentős korkülönbség ami köztük volt az mivel járt.
Csodálatos élmény megtapasztalni azt, hogy egy egyszerűnek és jelentéktelennek tűnő döntés, hogyan indítja el események láncolatát. És abba a sorsfordító mozzanatba torkollik, hogy felismerjük, hogy az egyetlennek hitt működőképes megoldás mellett-amelyhez kényelmetlenségeink ellenére úgy ragaszkodtunk-van más is!
Mikor az ember megváltoztatja a szokásos rutinjait, elkezdi felszámolni magában téves illúzióit és megrögzött nézeteit is. És a legérdekesebb az, hogy mindez nem a jógaszőnyegen megy végbe, hanem azon túl!
Kívánom neked is, hogy ébredjen benned a vágy arra, hogy meghaladd az önkorlátozó hiedelmeid! Hogy leülj amellé a bizonyos zongora mellé, amit a szüleid gyerekkorodban megvettek neked – mert zongorázni óhajtottál tanulni (és aztán oly könnyedén feladtad) – és vágj bele! Folytasd, kezd el újra, vagy egyszerűen csak kezd el most: vedd meg ha nincs és tanulj meg zongorázni! Hallgasd meg, és éleszd újra magadban az elfeledett gyermekkori álmokat!
Azt mondod túl öreg vagy hozzá? Mit gondolsz hány éves leszel tíz év múlva úgy, hogy nem vágsz bele, és mennyi ha belevágsz? Igen -ez egy beugratós kérdés- és igen – a válasz egyértelmű- pontosan tíz évvel leszel idősebb azzal a különbséggel míg ha belevágsz a lehetetlennek tűnő kihívásba: – lelkesedésed és kitartásod arányában leszel pontosan annyival boldogabb is ebben a bizonyos tíz évben! Miért ne? Ki akadályozhatna meg abban, hogy tágítsd személyes határaid? Hogy felkelj tíz perccel hamarabb, hogy elvégezd azt a bizonyos három napüdvözletet naponta? Hogy leülj a zongora mellé és csak játssz rajta – önfeledten, elvárások nélkül, a játék öröméért? Mert igen, nem titkolom kell pár áldozatot is hoznod majd, vagyis meg kell tanulnod elengedni a hitetlenkedők fecsegését magad körül és önmagadban is! Meg kell tanulnod fokuszálni és egy aprócska lépést tenni álmaid megvalósítása felé minden nap! Talán le kell mondanod a kedvenc műsorodról, vagy meg kell húznod a határt a havi költekezésben hogy a zenórákra is jusson! (Idő, pénz és nem utolsó sorban energia.)
Mindemellett jó ha azt is észben tartod, hogy ha valami nem jön össze az nem a sikertelenseg jele, hanem annak hogy valami más akar megvaósulni általad! Egy varázslatos pillanat, amit sokszor keserűnek érzünk, pedig ez nem más, mint a végtelen lehetőségek íze! Egy ízbomba! Rajtunk áll hogy kibontsuk.
Hajlandóak vagyunk-e irányt váltani s akár megfordulni és késztetéseinkkel szembefordulni? Élünk-e a lehetőséggel lényünk ezernyi, kiaknázatlan forrásának felfedezésére? Elindulunk-e a kalandra, személyiségünk elfeledett vagy épp ismeretlen arcainak feltárására? Nyitottak vagyunk-e egy kis kutatói munkára, művészetre, játékra?
Az élet több annál, mint aminek látszik. A némának hitt tárgyaknak lelke van. S ha odafigyelünk feltárul előttünk, hogy nemcsakhogy lelke, de a legkiválóbb humorérzéke is!
Hajlandó vagy-e hát próbálkozni? Ha nem a zongora, akkor talán a gitár a te hangszered! Ha nem zenetanulás akkor talán az éneklés? Ha nem az ének akkor talán a tánc? Vagy épp a vizuális művészetek valamelyike? Hogy már az óvodában is megmondták, hogy nem vagy tehetséges? Na és? Mikor volt az már! Mennyi élettapasztalat van azóta már a hátad mögött! Ne a kifogásokat keresd, hanem az érzést ami olyan lelkesedéssel tölt el, hogy nem számít az sem, hogy sikeres leszel-e vagy csak a magad kedvtelésére teszed!
A legtöbb felismerés, a legnagyobb bölcsességek, önnön lényed legmagasabb potenciáljának megnyilvánulása sosem az élért célokban van, hanem az oda vezető útban. Tedd meg hát ennek az útnak minden lépését, csodavárással, örömmel, és kíváncsisággal a szívedben!
Csak kezd el, csak indulj el!
A többi jön majd magától!
Namaste,
Viki
Jóga Vikivel 