Kitekintő

Sziasztok!

A múlt hét csütörtöki cikk elmaradt, mert nálunk vihar tombolt, aminek következményében a wi-fi dobozunk megadta magát. Ebből kifolyólag 4 napig nem volt Internetünk. Nem először fordul azonban velem elő, hogy egy elsőre bosszantó esemény egy láncolatot indít el, aminek a vége valódi áldás lesz. Így volt most is.

Miközben kint tombolt az eső, vad dörgéssek és villámok kíséretében, úgy döntöttem nem erőltetem a számítógépen való munkám, inkább kikapcsolom azt. (Amit persze időben tettem meg, mert nem sokkal utána csapott be hozzánk a villám, a fent már említett “drámai” következményekkel.)

Amikor becsapott a villám, megszólalt a csengőnk. Kezem-lábam remegett úgy megilyedtem. Nem sokkal utána azonban mintha valami különös erő kerített volna hatalmába és a könyvespolcomhoz vezetett. Mintha előre elterveztem volna, úgy vettem le róla egy könyvet amit az Édesanyámtól kaptam tinédzser koromban. – Még mindig emlékszem a csillogó szemére, ahogy elragadtatva beszél a könyvről, arról hogy neki milyen nagyon tetszett. Sok könyvet kaptam így tőle, sokat el is olvastam, de ez valahogy elmaradt. Talán nekifutottam egyszer, de pár oldalon túl nem jutottam vele sokra. – Épp ezért, tudatos elmémmel nem is értettem mint keresek én most itt és miért épp pont ez a könyv, amikor annyi más van amit szeretnék olvasni. De ezen a futó gondolaton kívül nem volt más, csak a pillanat elragadtatása. A háztetőn ütemesen doboló eső zaja és mégis végtelen csend.

IMG_1790Ezzel a belső kiüresedéssel indultam neki az első soroknak. Amik aztán úgy magukkal ragadtak, hogy az elkövetkező három napban le sem tudtam tenni a könyvet. Ez egy két kötetes könyv és mikor már vagy a feléhez értem kezdtem el gyanakodni, hogy talán én most a második kötetet olvasom. De nem bántam, úgy gondoltam, oka van ennek és olvastam tovább. Mikor befejeztem már éreztem, hogy valami különleges ajándékot kaptam én akkor vagy két évtizede a kezembe Édesanyámtól, amin mégis volt egy időzár.

Általában úgy olvasok, hogy a kedvenc részeket kijegyzetelem a könyvből és ennél a könyvnél sem volt ez másként. Azzal a különbséggel, hogy rendszeresen éreztem azt, hogy a jelenleg bennem élő kérdéseim, amelyek még csak épp fogalmazódnak – kerülnek sok esetben megfogalmazásra és megválaszolásra ebben a könyvben. Azt a csodálatos párbeszédet tapasztaltam meg, amit az író érezhet, mikor a könyvén dolgozik. Mintha az én szemem előtt került volna a történet sorról-sorra a papírra.

Így bomlott ki és még bomlik is ez a különös időzár, ami a könyv üzenetét őrizte nekem mostanáig. Jelenleg az első kötet felénél tartok. És akkor most el is árulom mi is ennek a könyvnek a címe: A Nap Szerelmese: Dallos Sándortól. (Második kötet, amit én elsőre olvastam: Az Aranyecset).

A könyv Munkácsy Mihály életéről szól, mégpedig olyan stílusban megírva, hogy az ember azt gondolja, hogy az író személyesen ismerte és végigkövette nagy festőnk életét.

A könyvet olvasva rengeteg felismerés ért annak kapcsán, hogy mi is ez a kreatív alkotó folyamat, hogy a géniusz ott él mindannyiónkban de csak kevésben van annyi kitartás és bátorság, hogy ki is fejezze azt. Hogy az elsőre lehetetlennek látszó, sőt mondhatni kivitelezhetetlen munkába belefogjon és nem hogy csak végigcsinálja azt, hanem olyat alkosson ami egyedülálló és zsenialitása minden időn átragyog.

Arra a sürgető hívásra is kaptam válaszokat, ami egészen kisgyerekkorom óta bennem lobog. A miértekre és a hogyanokra, amiket oly rendszeresen felteszünk magunknak és a környezetünknek és amelyekből olyan sikeresen kinevelnek minket.

Azt is megértettem, hogy mi a különbség a gyermeki lelkesedés és a gyerekesség közt. Míg az első elvezet és megtart a kreativitás lágjában, addig a második elherdálja azt. Míg az első tudja, hogy önnön fényének megtalálása és annak kifejezésre juttatása mindenek fölött álló elsődlegességet kell hogy élvezzen, a második követel, hisztizik és reklamál, ha valami balul sül el. Míg az első hajlandó kísérletezni és képes elhagyni az elhasznált idő vagy energia inkább önös érdekekre való felhasználását, a másik azon bánkódik, hogy nincs elég ideje, ereje, vagy tehetsége az álmaiért tenni.

És azt is megértettem ezzel, miért mondta olyan sokszor rám Édesanyám, hogy idealista vagyok. Ez így van. Keresem a jót, az örökölt jót mindenkiben, mert tudom, hogy ott van.

Jó keresgélést nektek is, és ha újabb eső vagy esetleges áramszünet lepne meg titeket, gondoljatok erre a könyvre! Érdemes.

Namaste,
Viki

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s