Belső könyvtár

 ez a cikk elérhető audio formátumban: A Soundcloud csatornámon: itt

Ha ismersz tudod, hogy szenvedélyesen szeretek írni. Nem volt ez mindig így, legfőképpen akkor nem, amikor 1988 nyarán Édesanyám megajándékozott első naplómmal (a képen a nagyobbik!) és azt mondta, a nyáron minden nap írjam le bele mi történik velem, hogy amikor nyaralok is és nem vagyok vele aztán ő elolvashassa azt, hogy mi történt velem. Emlékszem nagyon zokon vettem ezt az ajándékot, nagy kiszúrásnak véltem. De jellemzően rám, igyekeztem szót fogadni és nekiálltam.

Életem első naplói a képen

Közbevetem itt ebből a távlatból visszatekintve, hogy nem ez volt az első alkalom és az egyetlen, amikor olyan kihívással szembesített Édesanyám, ami elsőre a nyomorúság érzetét keltette bennem. Félelmeket (a teljesítés kényszere miatt) és a lázadás forrongó nyugtalanítását (hogy miért is kell ezt nekem most?). És természetesen nem az első és az egyszeri alkalma volt ez sem annak, hogy ott ahol megtorpantam a legnagyobb kincsre leltem.

Azt mondják az Anya az első és a legfőbb tanító. És én igen szerencsésnek mondhatom magam ezen a területen, hiszen nekem egy olyan jutott, aki nem hagyta, hogy félvárról vegyem a tanulmányaim vagy hogy feladjam a cél előtt, amikor a legnagyobb és áthághatatlannak tűnő akadályok előtt álltam. Máskor meg olyan jó érzékkel felismerte, hogy valamit engednie kell, hogy abba hagyjak vagy változtassak a megszokotton, különben tönkre tett volna az. Kiváló kormányosa volt életemnek addig a pontig míg önállóvá nem váltam és afelé a belső cél felé, hogy életre hívjam magamban én is azt az ősi tudást amivel ő is kapcsolatban volt.

Igen az intuícióra célzok, arra a testérzetre amit úgy fejezünk ki, hogy “a zsigereimben érzem”. Ez az az érzék, az a bizonyos hatodik, amire sokan legyintenek és életkoruk számának növekedésével bizonyosan el is veszítik sokan azt. “Hiszen hogyan boldogulhatna az ember az életben, ha mindig azt csinálja amihez kedve van?” – Nevelik belénk ezt a valósnak tűnő képzetet, és mi hiszünk benne. Én legalábbis sokáig hittem benne. Egészen addig míg az életem eseményei meg nem cáfolták azt. Ez a bizonyos cáfolat nem egyik napról a másikra ért utol, – bár akkor úgy tünt – hanem hosszú évek kitartó belső munkájának eredményeképp. Aminek nagy része az írásnak volt köszönhető.

Új-Zélandon írott naplóim egy része

Tavaly mikor nekiálltam össze-szerkezteni a Szembe fordított tükrök  című könyvem eszembe jutott a napló amit kisiskolás koromban írtam. Kutattam és kerestem, de nem találtam meg. A héten megint eszembe jutott, és ezzel együtt egyszercsak megleltem ott, ahol azelőtt is kerestem, mégsem találtam! Most volt itt az idő, hogy múltam egy újabb darabkája a helyére kerüljön.

A legszívderítőbb olvasmány volt, egy újabb sorsdöntő fordulat abból a szempontból, hogy szolid választ és bizonyítékot kaptam életem döntéseit illetően. Bizonyosságot azzal kapcsolatban, hogy az elveszettnek tünt hatodik érzék él és lüktet bennem. Vezet és támogat, akkor és ott és mindig amikor csak szükségem van rá.

Naplóimat forgatván, át és újra elolvasván az is ledesztillálódott bennem, hogy a leghasznosabb olvasmány amit tanulmányozhatunk az a sajátunk. Annak a belső könyvtárnak a felkutatása és könyvei lapjának lapozgatása, amit mi magunk írunk.

Hadd osszam meg veled, hogy mit fedeztem fel tíz éves önmagam és a mostani között! Azt, hogy mennyivel közelebb voltam akkor ahhoz a bizonyos elvhez, amit a jóga útjára való lépésem óta, az elmúlt közel húsz évben szenvedélyesen kutatok!

Hát nem csodálatos? Egy újabb bizonyíték azzal kapcsolatban, hogy mennyi humor és napfény szorult abba aki életünket terelgeti!

Az életünk kezdetén valójában birtokában vagyunk mindannak amire később szükségünk lesz. Ezért mondják azt, hogy az élet egy ajándék! Nem kell mást tennünk csak felfedezni és megtanulni használni azokat a készségeket amik bennünk rejlenek. S ha közben megtanulunk – elengedni, megengedni és feladni önös akaratunkat, nem ártani és áramlani azzal ami van, nem boncolgatni azt, hogy ki a hibás, a bűnös, vagy a felelős egy kudarcért, épp úgy ahogy nem fitogtatni azt sem, hogy ki a kitüntetendő egy sikerért: – felismerjük majd, hogy az ami létrejön az mind csapatmunka volt! Bármi legyen is az eredmény, az a körülmények, mi magunk és a körülöttünk lévők döntéseinek eredménye. Az egyén nem más mint alkotórész (csodaszép magyar szó! alkotó rész) egy végtelenül zseniális, teremtő képzelet nagyszabású művében. Az élet ami körülvesz, telve van egymásba nyíló üzenetek láncolataival. Másokéval és a miénkkel is. Vajon te elmondod-e a tied?

A tapasztalás mesés lehetőségei kecsektetnek. S ahogy az élet ajándék, annak minden napja az! Éld hát meg mindegyiket jól, kezdve a mával! Ismerd fel a lehetőségeid, alakítsd őket a kedvedre, élvezd, formáld és aztán szeretettel ajánld fel bölcsességed a közösbe. Épp úgy, ahogyan azt az előttünk járó bölcsek is tették.

Szeretettel: Viki

Jelenlegi naplóim