Szerb Antallal nevével úgy ismerkedtem meg, hogy Gimnáziumi éveim a hasonló nevű intézményben töltöttem. Ebből kifolyólag olvastam el először tőle az akkoriban sokat emlegetett és számomra ajánlott A Pendragon legendát. Amiben egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat. Egy nagyszerű, szatirikus detektívregény, amely a legendákkal teli varázsos walesi tájra viszi el az olvasót.

A másik könyv ami birtokomban van A Királyné nyaklánca, amit most nyáron sikerült elolvasnom. A történet Marie Antoinette hírhedt gyémántjai körül bonyolódik. A meghökkentő kalandok sorozatában bíborosoktól szélhámosokig ágaznak szét az udvari cselszövések szálai és az emberi sorsok váratlan fordulatai. Érdekes könyv volt, mégis írásmódja miatt, számomra kicsit nehézkes volt olvasni.

Ellentétben a harmadik könnyvel, amit a hétvégén olvastam el két nap alatt. Az Utas és Holdvilág stílusa magával ragadó. Valahogy folyamatosan olyan ismerős volt a könyv. Számomra Szepes Mária Raguel 7 tanítványának és Hermann Hesse Demianjanak légkörét idézte. Nehéz volt letenni. A könyvekből amik nagyon tetszenek általában jegyzetelek. Tessék hát ebből néhány gyöngyszem:

“Íme egy ember, akinek sikerült megrögződnie a neki megfelelő életkorban. Mert minden embernek megvan a maga egyedül megfelelő életkora, az biztos. Vannak akik egész életükön át félszegek, fonákok, nem találják a helyüket, amíg egyszerre bölcs és szép öregasszonyok vagy öregemberek lesznek: hazaértek az életkorukba.”

A könyv Olaszországban játszódik ezért is volt számomra nagyon kedves. Eszembe juttatta saját olasz utazásaimat, a nyelv, a táj az étel és az élet szeretetét, amolyan ‘dolce far niente’* módra. (*édes semmittevés)

” Sosem az kerül pénzbe amiért igazán érdemes élni. Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt. Egy krajcárodba sem kerül az, hogy Olaszországban vagy, hogy olasz ég van fölötted, hogy olasz utcákon járhatsz, és olasz fák árnyékában ülhetsz le, és mikor este lesz, olaszul megy le fölötted a nap. Egy krajcárodba sem kerül, ha tetszel egy nőnek, és neked adja magát. Egy krajcárodba sem kerül, hogy néha boldog vagy. Pénzbe csak az kerül, ami körülötte van, a boldogság körül, az ostoba unalmas kellékek. Az nem kerül pénzbe, hogy Olaszországban vagy, de pénzbe kerül, hogy odautazhass, hogy ott fedél alatt alhass. Az nem kerül pénzbe, hogy a nő a szeretőd csak az, hogy közben ennie és innia kell, és fel kell öltöznie ahhoz, hogy levetkőzhessék. De a nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy már el is felejtették azokat a dolgokat, amik nem kerülnek pénzbe, és azt tartják lényegesnek ami sokba kerül. “

Az író csodálatosan vegyíti , a belső és a külső világ vivódásait: az álom és a valóság, a higgadtság és az őrület, a lehetséges és a lehetetlen közti világokat.

“Utunk irányát magunkban hordjuk és magunkban égnek az örök sorsjelző csillagok.”

A legkedvesebb gondolat, ami nosztalgikus emlékeket és Juhász Gyula: Annak Örök című versét idézi bennem az ez:

“A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szémében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillnaatban.”

Milyen igaz ez! De ez nemcsak a szerelemre, hanem a szeretetre is igaz. A hű-tiszta barátságokra, vagy az elfogult gyermeki szeretetre ahogy a szüleinket látjuk. Rettenthetetlen, bátor hősöknek, akik védtelen gyermekként olyan kiválóan meg tudtak védelmezni és példaképül szolgáltak nekünk. Szerencsés az, aki képes felnőttként is bátor hősnőnek és rettenthetetlen hősnek látni a szüleit. De ennek kifejtése már egy másik bejegyezés tartalma kell hogy legyen.

Ha szeretnél egy jó könyvet találni a lukas, őszi estéidre, Szerb Antal kiváló választás lehet. Szeretettel ajánlom neked a könyveit, legfőképp az Utas és Holdvilágot!
Viki

Önismeretem útján – a napi fizikai ászana gyakorlás*on kívül (vagyis amit manapság “jóga”* gyűjtőnévvel illetünk) – az érzékszerveim csiszolgatása és művelése hatalmas segítséget nyújtott. Mindig is vonzottak a képzőművészet- és az irodalom remekei. Magam is sokszor nekifutottam, hogy megpróbáljam magam ezeken a területeken. Gyerekkorom óta élvezettel rajzolok és verselek, naplózom vagyis írok. Általános első osztályában emlékszem a tanáraim csodájára jártak az írásomnak, annak hogy olyan szépen formálom a betűket. Számomra ez nem volt csoda, inkább természetes, hiszen óvodás kiscsoportos korom óta vágytam az iskolába, már az oviba is iskolatáskával jártam és bújtam a könyveket. És mivel számolni előbb megtanultam mint olvasni, hát számoltam a könyvekben a betűket, szóról-szóra szavanként és igyekeztem megfejteni azok értelmét. Komolyan belemerülve tettem ezt, hogy a körülöttem lévő felnőttek azt higgyék olvasok. Hát ilyen nagyon szerettem volna én már 4 évesen is elsajátítani eme titkos és magasztos ismereteket mint az írás és olvasás tudománya.
Meglepetésként ért, hogy Új-Zélandon a munkatársaim újra megdícsérték írásomat, azt, hogy folyó betűkkel tudok írni, mert sokuk csak nyomtatott betűkkel írt, a folyó betűvel való írás náluk egy külön tudománynak számít, és ebből kifolyólag megbecsült művészeti tevékenységnek. Ennek hallatán meg én ámultam el, hiszen huszas éveim elején, a pályaválasztásom előtt állva hagytam magam lebeszélni a művészeti iskoláról és a képzőművészet helyett inkább mérnöknek tanultam. Anyám kijelentette megkérdőjelezhetetlen meggyőződéssel többször is nézete mellett voksolva, hogy “a művészetből nem lehet megélni!” Én pedig sokáig hittem neki. Hiszen az én tapasztalatom is ezt mutatta. Egészen addig amíg bele nem futottam az ellenkezőjébe, a Föld átellenes pólusán, Új-Zélandon. Ahol az volt a tapsztalatom, hogy a művészetet támogatják, megbecsülik és teret engednek neki.

Nem véletlen hogy itt talált meg Betty Edwards könyve a Drawing on the right side of the brain. Egy kanadai barátnőmtől kaptam, elutazásakor. Ez a könyv is egyike let azoknak amelyek segítettek életem eseményeit egy új mederbe terelni. Betty Edwards könyve segítségével felszámoltam pár olyan hiedelmet, ami egészen addig megszabta és gátolta kreatív kibontakozásomat.

Ez a könyv kapható magyar nyelven, többek között a Libriben is Jobb agyféltekés rajzolás – A kreativitás és a művészi magabiztosság fejlesztésének új útja címmel.

A könyv tizenkét fejezeten át lépésről-lépésre elvezet ahhoz a készséghez, hogy megrajzold magad portréját úgy mint egy művész. És hogy legyen viszonyítási alapod arra kér, hogy rajzold le magad a könyv elolvasása előtt ahogy tudod, és aztán a könyv elolvasása után. Mondanom sem kell, drámai volt a különbség. És mindez csupán annak az eredménye, hogy valaki megoszt veled pár olyan trükköt, amit nekem speciel kimaradt az általános iskolai vagy később a középiskolai rajzoktatásomból.

A számítógépem archívumában megtaláltam két régi írásom ebből az időből (2008) amit ha szeretnél elolvashatsz itt: Művészet élvezete és Kreativ Írás.

Csodás napokat neked kreativitásod felfedezésének jegyében!

Namaste,
Viki

 

Az első könyv amit Hermann Hesse-től olvastam a Demian volt ami egy különös szerelmi regény. Az ajánló a kötet hátoldalán ezzel az idézettel kezdődik:

” Minden ember élete egy kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.”

Az író ebben a könyvében azt fejtegeti hogy van-e egyáltalán bűn? És ha igen akkor mi az. Hogyan lehet definiálni a jót, és létezik-e az a maga tiszta valójában? Mi az igazi szeretet? Létezik-e szabad akarat?

Ez a könyv egy meghatározó könyv volt huszas éveim elején. Többször is elolvastam. Oly annyira tetszett, hogy lendületet kaptam, hogy megvegyem és elolvassam Hesse többi magyarul megjelent könyvét is. De nem jutottam túl messzire. A Gertrud és a Knulp című könyvek után zátonyra futott a Hesse által írott irodalom mámorával fűtött hajóm. Azonban még a Hesse könyveket gyűjtő lendület megvetette velem a Sziddhárta címűt könyvet. Ami sokáig ott porosodott a polcomon. Volt hogy levettem, beleolvastam, aztán visszatettem.

Nem először fordult ez elő velem. Hogy valami a birtokomba került azelőtt, hogy azt valóban értékelni tudtam volna. Így volt ez a Sziddhártával is, amit végül először könyvtárból kikölcsönözve angol nyelven olvastam el Új-Zélandon, sok évvel azután, hogy magyarul megvettem.  Akkor az első sor elolvasása után, megtelt a szívem lelkesedéssel. Ez az! – Visongott a lelkesedés bennem! Ezt kerestem! Egy olyan könyvet, ami ilyen irodalmi szépséggel és egyszerűséggel tud nyilatkozni a spirituális útkeresésről, és teszi ezt úgy hogy közben nem elriaszt, hanem arra inspirál, hogy te is elindulj!

Hermann Hesse Sziddhártája a legcsodálatosabban megfogalmazott irodalom a szellemi- és lelki megújjulásról. Stílusa élvezetes, mert könnyen érthető mégis elmélyült gondolatébresztő fevetéseket fogalmaz meg benne az író. Sziddhárta a történelmi Buddha eredeti neve, ami azt jelenti “az aki elérte a célját” a “megvilágosodott”. Ebben a fejlődéstörténetben benne van minden ami egy klasszikus mesében, az útra kelés, az út maga és a beérkezés, de ellentétben sok mesével ebben arról is szó esik, hogy mi van azután, ha az ember megérkezett.

Mióta újra megtalált ez a könyv, azóta sikerült többször is elolvasnom mind angol- mind magyar nyelven. Így vált először az angolul olvasott könyveim kedvencévé és csak később a magyarul olvasott könyvek közötti gyöngyszemmé! Ha szereted a szépen megírott remekműveket, ez is tetszeni fog! Nagyon!

Szép őszi napsütéses napokat!
Namaste,
Viki

Gerald Durrell lelkületéhez, humorához és élvezetes írásmódjához hasonlót több évtizeddel később találtam, amikor Új-Zélandon éltem. Ez persze csak épp annyit jelent, hogy itt ajánlotta nekem Alexander McCall Smith könyveit a figyelmembe az akkori főnököm. Ez az író amúgy skót származású. A leghíresebb könyvsorozata, amivel én is kezdtem a No.1 Ladies’ Detective Agency, vagyis az Első számú Női Nyomozó iroda.

A könyv címeket ezúttal először angolul írom, le, mert ezeket a könyveket angol nyelven olvastam. Megjegyzem itt, hogy ha nyelvet tanulsz ezek kíválló könyvek. A szövegértéshez legalább középfokú nyelvtudás kell, de annyira lendületesek és fordulatosak, hogy ha csak a felét érted, akkor is jól fogsz szórakozni! Szeretném még azt is elmesélni neked, hogy milyen sokat segített nekem a nyelvtanulásban és a szókincsem bővítésében az, hogy sok Alexander McCall Smith könyvet volt szerencsém  hangos könyvben kikölcsönözni az Auckland City Könyvtárból és a könyvvel együtt olvasva hallgatni őket. Ha nyelvet tanulsz, találj te is egy kedves könyvet és hozzá az audiót: játszva fogsz fejlődni!

44 Scotland Street sorozat

A 44 Scotland Street (Skócia utca 44 szám) sorozata számomra a legtüneményesebb. Ez ahogy a címe is mutatja Skóciában mégpedig Edinborogh-ban játszódik. A fenti utca 44-számú házának, – ami egy többszintes társasház – lakóinak az életéről szól. A történetben szerepel egy Pat nevezetű lány, aki egyetemi diák, de épp évet halaszt, persze erről a szülei nem tudnak. Bruce a nárcisszisztikus szomszéd aki persze amellett igen jóképű is, annyira, hogy Pat sem tud ellenállni. Aztán itt van Domenica MacDolnald és a barátja Angus aki egy festőművész kutyával aki az egyik kedvenc figurám. Matthew egy gazdag fiú aki képgalériát nyit és ahol Pat később elhelyezkedik. És természetesen kihagyhatatlanul az 5 éves Bertie akinek az Édesannya megrögzött szuperanya kíván lenni és ebből kifolyólag mindenféle dologra “kényszeríti” gyermekét, például arra, hogy megtanuljon a szaxszofonon játszani és olaszul beszélni, mert hogy az milyen jól fog majd neki jönni ha felnő. Szívet melengetően kedves és ugyanakkor szatírikus olvasmány.
McCall Smith több sorozatot írt. Van tehát a nyomozó irodás, a 44 Skócia utca aztán a The Sunday Philosopy Club sorozat (ebből én nem olvastam, csak az első két könyvet és nekem ez tetszett a legkevésbé.) Azonban nagyon tetszett a Corduroy Mansions sorozat ami hasolít a 44 Scotland Streethez, de ez Londonban játszódik. Ezen kívül még írt egyéb más könyveket és sorozatokat, illetve gyerekkönyveket.

Könyveinek már a címei is szívderítőek: például a No. 1 Ladies Detectice Agency sorozatból a Tears of the Giraffe vagy a Morality for the Beautiful Girls vagy a The Kalahari Typing School for Men. Ezekből a címekből már sejtheted is hogy itt nem véres tettek kinyomozásáról van szó, hanem kedves mindennapos misztikus történetek megfejtéséről.

Fizikai formátumban csak ez az egy könyve van meg nekem, a többit könyvtárból kölcsönözve illetve digitális formátumban olvastam. Ez is a címe miatt fogott meg: “Right attitude to rain” 

Kedvenc sorozatomból a 44 Scotland Street sorozatból néhány cím kedvcsinálóként: Espresso Tales, Love over Scotland, The World According to Bertie, The Unbearable Lightness of Scones, The Importance of being Seven, Bertie Plays the Blues. Én ebben a sorozatban a Bertie’s Guide to Life and Mothers-nál tartok. (ezt a könyvet vittem idén nyaralni magammal, illetve ezt is!) vagyis két könnyvvel le vagyok maradva, ami igen jó hír, mert imádom őket 🙂

Visszatérve McCall Smith-re a személyes életútja is végtelenül inspiráló volt számomra. 1948-ban született a jelenlegi Zimbabwe-ban. Később Skóciába költözött ahol jogot tanult majd meg is szerezte a PhD.-t Belfast Queen’s Egyetemén tanított, majd 1981-ben dél-Afikába költözött, hogy segítsen megalapítani a Botswana-i Jogi Egyetemet.  (Itt Botwsana-ban játszódik A No1. Ladies’ Detective Agency.) E mellett rengeteg más érdem és kitüntetés érte, de ami számomra a leginspirálóbb, hogy játszik a fagotton és megalapítója a “The Really Terrible Orchestra” (Nagyon szűrnyű zenekarnak). Igazán híressé és népszerűvé nyugdíjas korában vált amikor elkezdte megírni a sorozatait először csupán mint rövid történeteket. Jelenleg is ír, alkot, évente több könyve kerül kiadásra.

Kis nyomozással megtudtam, hogy a No1. Női Nyomozó iroda könyvek már magyarul is kaphatóak!

Szeretettel ajánlom őket!
Namaste,
Viki