10 hétvége és egy 5 napos gyakorlati tábor – összesen több, mint 200 óra
A Képzés Sri K Pattabhi Jois (1915-2009) által kidolgozott Ashtanga Vinyásza Jóga stíluson alapul, aki T. Krishnamacharya (1888-1989) lábnyomát követte. Azzal, hogy követjük ezt a két nagy jógamestert és ezzel megtiszteljük az Ashtanga Jóga hagyományvonalat, máris bekapcsolódunk valami nálunk hatalmasabb erőkörbe. Ezt hívja úgy a hagyomány, hogy Jóga Parampara, vagyis egy olyan orális tradíció, ami mesterről tanítványra száll.
A Képzés elvégzésekor egy Yoga Alliance által elfogadott angol és magyar nyelvű oklevelet kap a résztvevő ami regisztrációs lehetőséget biztosít számára (RYT 200) ennél a szervezetnél. A Yoga Alliance támogatja a tanárait hogy nemcsak a jóga ösvényén folyamatosan képzésben részesüljenek, hanem abban is, hogy későbbi tanító praxisukat úgy alakítsák ki, hogy az is a jóga elveinek megfelelően szolgálja mind a spirituális mind a szakmabeli képzettségüket.
Mindehhez idő kell, mint minden olyan dologhoz, amiben az ember szeretne valódi jártasságot szerezni. Szeretet, türelem, kitartás és következetes munka. Ehhez kíván segítséget nyújtani ez a képzés.
Amellett, hogy a résztvevők Patanjali nyolc fokú bölcsesség-tanításaiban részesülnek, kapnak életvezetési tanácsokat és megosztunk ötleteket, hogyan válhat sikeres megélhetési lehetőséggé is ez az út.
Képzés menete:
A képzés egy Orientációs elvonulással indul Piliscséven, ahol a résztvevők megismerkedhetnek egymással és az előttük álló képzés fontos állomásaival. Utána 10 hétvégén folytatódik a tanfolyam. Ehhez kapcsolódnak a kötelező óralátogatások és az otthoni gyakorlás.
Témáink:
Jóga filozófia és etika
A tradíció ereje
Mantrák és mudrák a gyakorlásban
Az Ashtanga jóga nyolc foka
Az Ayurvéda és a Jóga kapcsolata
Jóga Anatómia
Emberismeret
Jógikus életvezetés
Pedagógiai alapok
Tanítási módszerek
Elvárások:
A tanfolyamra jógában járatos jelentkezőket várunk. Kérjük, hogy olyanok, akik még nem jógáznak rendszeresen legalább 1 éve, ne jelentkezzenek erre a tanfolyamra!
A program során a heti kétszeri óralátogatás kötelező és emellett legalább heti háromszori otthoni gyakorlás, amelyről készített vázlatos munkanaplót havonta be kell mutatni. A résztvevők a tréning alatt kapnak elvégzendő otthoni kutatási témát, amely segíti majd őket abban, hogy képességeik csiszolódjanak. Ezek a munkák ugyan nem kerülnek osztályozásra, mégis feltételei lesznek a sikeres teljesítésnek és a megadott határidőre be kell őket adni. A képzés sikerességéhez minden kiadott feladat teljesítése, az órákon való rendszeres részvétel, a munkanapló bemutatása és a képzés végi vizsga letétele szükséges.
Fontos! A képzés a Kezdő Sorozat tanítására fog iránymutatást adni, ezért a résztvevőnek a program végére szükséges ennek a sorozatnak az elsajátítása. Ha ez nem sikerül akkor a képzés végeztével a résztvevőnek folytatnia kell a heti rendszerességű gyakorlását és óralátogatását mindaddig, amíg az ászanákkal kapcsolatban olyan megértés születik benne, ami képessé teszi arra, hogy oktathassa azokat.
Helyszín:
Purnam jóga és meditáció stúdió, 1147. Bp. Öv utca 140.
Dátumok:
Elvonulás: 2017 Szeptember 27-Október 1 – Piliscsév Kelemen Majorság
Hétvégék:
2017 okt 21-22, nov 11-12, dec 2-3.
2018 jan 13-18, 27-28, feb 10-11, 24-25, márc 10-11, 24-25, ápr 21-22
Vizsgák április végén/május elején
Képzés díja: 348 000 Ft, amely tartalmazza a hétvégék, a tábor, a táborban a szállás és az étkezés, valamint a programok díját, a hospitálási és gyakorlási díjakat a Purnamban, a vizsgadíjakat és a jegyzetek költségét.
Tanárok:
Maczó Viktória – Tanfolyam vezető, Ashtanga Vinyásza Jóga oktató Yoga Alliance E-RYT 500, Közel húsz év jóga és több mint tíz év oktatói tapasztalat.
Bálint János – Yoga Alliance E-RYT 500 Jóga és Meditáció Oktató, Mozgásterapeuta, 14 évig a Semmelweis Egyetem Testnevelési- és Sporttudományi Karának jóga tanára, a Purnam yoga és selfness központ alapítója és vezetője, több mint 29 éves jóga és 16 éves jóga oktatói tapasztalattal. www.purnam.hu