“….amelyben arról mesélek nektek, hogyan lettem joginiből táncosnő! Valamint arról milyen meglepetéssel készülök az Online tanfolyam második alkalmára, amikor is a Szimpatikus Idegrendszer megismerése lesz a fókuszban. Most vasárnap November 26-án, 9.00-11.00-ig az Online Térben.”
Édesapámnak volt egy pár jógakönyve otthon és ereje teljében mutatott nekem pár jógapózt mint például a páva. Kislányként erősnek és legyőzhetetlennek láttam őt, ahogy ezzel sok más gyerek is van. Erre mindig adott is okot nekem, például amikor 11 évesen egy futó versenyre benevezve épp a megsemmisülésre készültem, mert úgy éreztem nem bírom végig csinálni! Apu kint ált a partvonalon, a szurkoló szülők tömegében de észrevette, hogy gondban vagyok. Odafutott hozzám és azt mondta nekem: “Végig futom veled a maradék távot, csak maradj mellettem és hangold össze a légzésed a mozgásoddal!” – akkor még nem tudtam, de ez volt az első vinnyásza leckém!
Mondanom sem kell az erőm megsokszorozódott és nem hogy végigfutottam a távot, de a nap maradék részében is legszívesebben csak futottam és futottam volna, mert szárnyalt a szívem a felfedezéstől, hogy a megfelelő hozzáállással bármi lehetséges!
17 évesen látogattam el az első jógaórámra és az első órám után ugyanazt a lelkesedést éreztem, amit akkor 11 évesen a futóverseny kapcsán. Lelkesen jártam rendszeresen egy éven át. Úgy éreztem megtaláltam azt a mozgásformát, ami számomra varázslattal és a bölcsességgel volt átitatva.
Egy dolog azonban mégis el tudott csábítani a jógaszőnyegről egy kis időre: a tánc! Ugyanis egy év jógázás után a nyáron egy nagy eső kiöntötte a jógastúdiónkat és a tanárom olyan messzire költözött tőlem, hogy nem volt kedvem több órát utazni oda és vissza egy jógaóra miatt, viszont adódott a lehetőség, hogy kipróbáljam a klasszikus balettet amihez kislány korom óta vonzódtam.
Így lettem tehát 17 évesen egy kis időre joginiből belett táncosnő.
Előreugorva az időben közel harminc évet, a hátam mögött tudva sok év jógaszőnyegen eltöltött időt újra érzem, hogy hív a “táncparkett”. Most azonban egészen más formában.
Az elmúlt évek és azok is amelyeket jelenleg élünk minannyiónk számára számtalan kihívást ad. Közben én is idősebb lettem, Anyaként pedig feltétlenül azt tapasztalom, hogy be kell, hogy osszam az erőm és ahogy akkor 11 évesen Apám tanította és később a jóga mesterek is visszhangozták – “nem szabad elfecsérelnem az életenergiám!” –
Ezért tartom fontosnak, hogy a napi mozgásrutin amit végzek ne csak átmozgasson, hanem adjon számomra lelki és szellemi felfrissülést is. Hosszú évek tapasztalatára és megfigyelésére alapozva megállapítottam, hogy a szőnyegen végzett gyakorlást ki kell hogy egészítsem valami mással is. És itt jön be a tánc.
A jóga remekül szolgál a paraszimpatikus idegrendszer megnyugtatására. Legfőképpen akkor, ha a napi gyakorlás fókuszába helyezed a meditáció és a relaxáció elvégzését is. Engem némiképpen tévútra is vezetett, mert az én Idegrendszerem amúgy is, alapból a paraszimpatikus állapot felé van eltolódva.
Újra elkezdtem hát keresgélni, hogy mi az a gyakorlat ami képessé tesz arra, hogy felébresszem magamban a lelkesedést és ami motiváló forrása lehet a bennem lévő életigenlő magatartás fenntartásának. És itt jön be a tánc. Igen, újra és megint a tánc!
A tánc számomra a jóga mellett az a mozgásforma ami képes belevinni a flow állapotába. Abba az állapotba amit Patanjali a jógaszutrákban az Ashtanag Jóga nyolcadik pilléreként nevez meg. Azért is szeretem a táncot, mert míg a jóga ászanák tanult mozgásminták a tánc a testünkben lévő egyéni ritmusunk kifejezésére szolgáló eszköz.
Női gyakorlóként fontosnak találom, hogy a gyakorlás megtámogassa a bennünk mozgó női folyamatokat. A női test igényei, a testünk rugalmassága, teherbíró képessége, a szellemi- és lelki folyamatok mind függenek a ciklusunktól. Melynek az egyensúlyát nagymértékben befolyásolják a női szerveink egészsége és az életutunkon betöltött szerepünk.
A kötött szabályokat megvalósító jógastílusok a női gyakorlónak a felét adja csupán a harmónia megteremtésére végzett gyakorlatoknak. Csak egy szárny, kell mellé egy másik is amivel szárnyalhatunk.
A táncstílus amit becsempésztem a szőnyegre nem igazodik egyetlen táncstílushoz sem de mindet magába foglalja. Szeretem a gyakorlásom egyszerű ritmushangszerekkel vagy intuitív hangszerekkel kísérni, mint a dob, csörgő, esőbot, hangtál vagy a handpan. Amire törekszem, hogy a légzés és a tudatosság összekapcsolásával lépjek kapcsolatba az abban a pillanatban jelen lévő ritmussal ami szerint a testem mozog.
Ezzel kísérletezek gyerekkorom óta, de sosem tanítottam. Illetve két alkalommal: egyszer Új-Zélandon, Waiheke szigetén és egyszer a YogaTree Stúdióban Szabadi Andival!
A tánc csodálatos önkifejezési eszköz és az egyik legjobb stresszoldó. Kiválóan lehet vele a Szimpatikus Idegrendszert hangolni, vagyis kialakítani azt a rezonanciát benne aminek a segítségével a tüzes energiák is szabadon áramolhatnak.
Amikor összehangoljuk a mozgást a légzéssel, mély meditatív állapotot érhetünk el, amelyben lehetőség nyílik elengedni a testben felgyülemlett feszültséget és helyette megnyugvást lelni. Gyakorlás közben lehetőség nyílik felfedezni saját testünk ritmusát, miközben új mozdulatokat tanulhatunk a bennünk lévő érzések megélésére. Ellentétben az Ashtanga Vinnyásza Jóga kötött sorozataival lehetőség van a kísérletezésre és a szabad mozgásélmény megélésére. A rutin amit a napi jógagyakorlás hoz kitisztítja és előkészíti a testet a kreatív forma által hozott felfrissülésre.
Alig várom, hogy újra megoszthassam ezt az Ashtanga Jóga elemeivel vegyített és táncos elemekkel ötvözött gyakorlásformát, amelyben megvalósul a dinamikus gyakorlás, a kreatív szárnyalás valamint az elengedés és az elmélyülés finom egyensúlya.
Pár nap múlva öt éves az én kis oroszlánkölyköm! Ez a drága kis emberkölyök aki a legnagyobb kihívások elé tud állítani! Azon az éjszakán amikor megszületett és a születés utáni felhajtás után végre mi ketten együtt maradtunk, kicsit beszélgettünk.
Megígértem akkor, hogy mindent megmutatok neki a világon amit csak tudok és biztosítottam őt arról, hogy jól fogunk szórakozni. Még mindig emlékszem a tekintetére, arra, hogy egy egész univerzumot felfedezni véltem benne. Emlékszem rá, hogy elcsodálkoztam rajta, hogyan tud olyan figyelmesen és mindent tudón hallgatni, mintha nem is újszülött, hanem egy öreg kis anyóka lenne.
Aztán eljött a második közös napunk és elkezdődött a beavatások láncolata. Egyben biztos vagyok: “hogy minden szülő azt a gyermeket kapja akinek a segítségével önmagából a legtöbbet kihozhatja.”
Számomra a legnehezebb az egészséges határok megszabása. “Nem”-et mondani. Mert mikor szigorú vagyok a szívem is bezárul és mikor nyitott szívvel szeretek, akkor képtelen vagyok kifejezésre juttatni, hogy hol van a befogadóképességem határa. Beszélek, de a szavaim hatástalanok.
Így jutottam el oda a napokban, hogy elkezdtem kísérletezni azzal, hogyan tudok szavak nélkül hatni. Tanulom a hatástalan szavaim a testem bölcsességével való kommunikációra cserélni. Tanulok a földön hemperegni és a pocsojákba ugrani és tiszta szívből kacagni a tévedéseimen. Tanulom hogyan lehet a másik egyedülállóságát tiszteletben tartva a saját igényeim is előnyben részesíteni.
Csodálatos átalakulást tapasztalok, ahogy az elmúlt öt évben számos alkalommal tettem. Már nem félek a kis oroszlánkölyöktől akit rám bízott a sors, mert felfedeztem, hogy egyszer régen én is egy orosztán kölyke voltam de legfőképp, hogy én magam is az vagyok.
A legfontosabb dolog amit a gyerekeknek meg kellene tanulniuk az iskolában az az, hogyan tudják a bennük mozgó érzelmeket megérteni, kifejezni és irányítani.
Igazából ez az amit nekünk szülőknek is magasabb fokra kellene emelni, hogy tanítani tudjuk a saját példánkon keresztül. Ugyanis nem a szavakon át, hanem a megéléseinken keresztül nevelhetünk a leghatásosabban.
Rájöttem, hogy ha szeretnék változtatni valamin a lányom viselkedésében, azt előbb magamban kell élővé tennem. Igyekszem nem használni annyit a telefonom, ha szeretném, hogy ő se vegye olyan sokszor azt a kezébe. Igyekszem megtanulni kedvesebben kifejezni magam, mikor valamit kérek, legyen az akár századszorra!
Arra döbbentem rá, az ahogy a kívánságaim tálalom meghatározza azt, hogy a gyerekem hogyan reagál a kérésemre.
Gyakorlom tehát, hogyan tudom a mondataim úgy átfogalmazni, hogy valami módon beleszőjem a köszönöm szót. Azokat a beszédeket pedig, amelyekben folytonosan elnézést kérek azért, hogy valami nem úgy, nem akkor és a másik számára nem megfelelően tálalva készült el, igyekszem elhagyni. Vagyis tanulok felelőséget vállalni a döntéseimért és vállalni az értékrendszert amihez igazodva meghozom azokat.
Csak tíz perc töretlen figyelem naponta, ami képes mindent megváltoztatni. Az ahogy elköszönünk egymástól és az ahogy fogadjuk egymást a külön töltött idő után meghatározó. De vajon képesek vagyunk-e tíz percet adni egymásnak úgy, hogy közben semmi mással nem foglalkozunk közben?
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem egyre nehezebben megy. Főleg az óvodai szünetek alatt és mikor hosszú hetekre össze vagyunk zárva betegség miatt. Pedig ezek azok az alkalmak, amikor leginkább szükség lenne arra, hogy kapcsolódjunk.
Kitaláltam hát pár olyan “protokollt” amihez igyekszem tartani magam. Például azt, hogy reggel 8 előtt és este 8 után már nem használom a telefonom és semmi más egyéb digitális eszközt. Szeretnék egy olyan napot is beiktatni a hétbe, amikor egyáltalán nem használom a digitális dolgaim.
Nehéz, mert így tanulok, ezeken az eszközökön olvasok és így tartom a kapcsolatot a világgal.
Azon tűnődőm, hogy vajon mi az ami a személyes jólétünket leginkább befolyásolja? Mi az ami leginkább segítségünkre van a szociális hálónkon esett lyukak befoltozásában? Az a világ, amihez kapcsolódni igyekszünk a digitális vívmányaink által, vagy a világ -kéznyújtásnyira- ami mindig a rendelkezésünkre áll?
A szépség egy erő, mondják a navajo-k, ami éppúgy körülvesz és áthat bennünket mint a gravitáció. Van egy különleges invokációjuk ami életre hívja ezt az erőt és segít vele kapcsolódni.
Úgy tartják, hogy a szépség, amivel együtt élsz, a szépség, amiben élsz és a szépség, amelyre életedet alapozod meghatározó erővel bír a mindennapjaid megélésében.
Amerre a figyelmünk fordítjuk arra áramlik az energiánk, szoktam mondani a jógaóráimon, a tekintetirányok kapcsán. Szeretem a jógaszőnyegen alkalmazott törvényszerűségeket a való életben is kipróbálni.
Az elmúlt napokban ezzel kísérleteztem hát. Annak a szépségnek a megteremtésével és észre vételével ami csak rajtam múlik. Friss virág van minden nap az asztalon, gyertyát gyújtunk a borongós napokon és az esti órákban.
Aztán a nap folyamán időről-időre megállok és körülnézek, találok valamit amit szépnek találok és engedem megszületni magamban az érzést amit a szépség elfogadása kelt bennem.
A hős eredeti jelentése az ókori Görögországban nem az volt, hogy harcos, vagy kemény legény aki megjárja a poklok poklát, hanem az, hogy védelmező.
A hős az, akinek annyi ereje van, mérjük azt bátorságban, eltökéltségben vagy éppen fizikailag, ami kettőnek is elég.
Ki a hős tehát?
Én minden Édesanyát ebbe a kategóriába sorolok.
Ahogy a mesékben is, a kaland, a történet megélése révén válik a főszereplő hőssé. A személyes megéléseink középpontja mi magunk vagyunk, még akkor is ha a legelszigeteltebb módon élünk is, látszólag anélkül, hogy bármit vagy bárkit is befolyásolnánk. A saját életünk történetének kulcsfigurái mi magunk vagyunk. Ez akkor válik leginkább kézzel foghatóvá, amikor Anyává válunk.
Képességek amik szunnyadtak bennünk életre kelnek, és napról-napra más emberré formálnak minket. Hősnővé. A saját történetünk megélése által életre keltve azokat a szükséges erőket amire kétszeresen van szükség.
Minden tradíció olyan mint egy iránytű. A benne foglaltatott gyakorlatok és tanítások arra szolgálnak, hogy segítsenek eljutni a káoszból a harmónia felé. Segítenek átalakítani a nehéz energiákat, könnyebbé tenni azokat. A nehézségekből bölcsességet formálni, a betegségből kiutat találni.
Az ember világlátása azon múlik, hogy mi az amit felnagyít az életében. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik képesek voltak a legnehezebb időkben is látni a rejtett lehetőségeket a boldogságra. Azokat akik képesek a viszontagságok közepette is megőrizni a nyugalmuk és azt átsugározni másokra. Akik erősek annyira, hogy megtartják a fényt, hogy abból mások is meggyújthassák a lámpásaikat.
Gyerekkorom óta, el nem fogyó szenvedéllyel kutatom azokat a tanítókat és tradíciókat akik őrzik ezeket a kincseket.
A jóga tradíció is egy ilyen fényforrás számomra az életemben. Egy forrás amelyből mindig tudok meríteni. Az Ashtanga Jóga gyakorlatsorát hosszú évekkel ezelőtt beépítettem a mindennapjaimba és ezen keresztül integrálom azokat a tanításokat amelyek kíváncsiságom által vezetett elkalandozások eredményei más bölcsesség hagyományokba.
A tanfolyam összeállításához és megállmodásához sokat merítettem a SE (Somatic Experiencing) a craniosacralis terápia (ejtsd kranioszakrális) valamint az EFT (Emotional Freedom Technique) terápiák módszereiből, amelyek lényege egyszerűen megfogalmazva a test bölcsességébe visszavezető és abból táplálkozó módszerek.
A Jóga Energetika tanfolyamon azt mutatom meg a közös gyakorlások során, hogyan vannak ezek a módszerek az Ashtanga Jóga Gyakorlatsorába ágyazva. Mert ott vannak abban is, azokban a bölcsesség kódokban ahogy például az egyes ászanák váltják egymást a Napüdvözletben. De a forma megtévesztő lehet. Ha túl nagy hangsúly van a látszaton a mögöttes érték nem biztos, hogy felszínre kerül.
Pattabhi Jois maga is azt javasolta, hogy legalább 10 évet töltsünk el egy tradícióban. Véleménye szerint ennyi idő minimum szükséges ahhoz, hogy elkezdjük megérteni ezeket a mögöttes tartalmakat, amiket én bölcsesség kódoknak hívok.
Én magam 2008-óta gyakorolom az Ashtanaga Jógát mindennapjaim részeként és pontosan a tizedik évben kaptam meg a legnagyobb kincset az életemben, az Anyaságba való beavatást.
A kedvenc bölcsesség kódom a Napüdvözlet, aminek a segítségével több különböző légzésmintát megtanulhatsz. Én magam is egy éven át gyakoroltam kizárólag a Napüdvözletet, mielőtt továbbléptem volna a sorozatokhoz.
A Jóga Energetika tanfolyamon a héten a Napüdvözletekbe ágyazott légzésmintákról lesz szó. Az ujjaji légzés kapcsán megmutatok olyan forrásgyakorlatokat amelyekkel ébresztheted a belső erőd raktárát. Ha szükséges motiválni tudod magad ezekkel a légzéskódokkal vagy épp nyugtatni.
Ha kedvet kaptál volna a tanfolyamhoz, bármikor csatlakozhatsz, ha lemaradsz az élő alkalmakról a tanfolyam anyaga videótárban visszanézhető! Szeretettel ajánlom neked “A Folyékony test Jógája” tanfolyamom is!
Ne habozz, jelentkezz: viktoria.yogatherapy@gmail.com
A Hősök útjáról Joseph Cambell: Az Ezerarcú Hős című könyvében olvastam. Cambellnek a munkássága ihlette meg George Lucast aki úgy alkotta meg a nagy sikerű, gyerekkorom fantasztikus filmjeinek elsőszámú kedvencét a Csillagok Háborúját, hogy többször konzultált Cambellel a történet megálmodása során.
Egészen elbűvölőnek találtam ennek a korokon és tereken átívelő fonálnak a felgombolyítását, aminek az egyik végét 8 éves gyerekként ragadtam meg.
Igazán lelkesítő gondolat számomra annak a felfedezése, hogy milyen számtalan módon vagyunk egymáshoz kapcsolva.
Tegnap este miután elaludt a kislányom, és hallgattam egyenletes szuszogását, egyszeriben végtelen hála öntött el. Eszembe jutott az az első pillanat, mikor megfogalmazódott szívemben a tiszta vágyakozás egy gyermek után. A sötét szobában, egy egészen mindennapi pillanatban döbbentem rá egy nem mindennapi igazságra. Arra, hogy valójában mindannyian egymás fohászaira adott válaszok vagyunk.
Az önmagunk körül tapasztalt valóságot a bennünk mozgó minőségek teremtik. A vágyaink, az álmaink, a keresés által, ami végső soron elvezet minket egymáshoz.
viktoria maczo 