A hős eredeti jelentése az ókori Görögországban nem az volt, hogy harcos, vagy kemény legény aki megjárja a poklok poklát, hanem az, hogy védelmező.
A hős az, akinek annyi ereje van, mérjük azt bátorságban, eltökéltségben vagy éppen fizikailag, ami kettőnek is elég.
Ki a hős tehát?
Én minden Édesanyát ebbe a kategóriába sorolok.
Ahogy a mesékben is, a kaland, a történet megélése révén válik a főszereplő hőssé. A személyes megéléseink középpontja mi magunk vagyunk, még akkor is ha a legelszigeteltebb módon élünk is, látszólag anélkül, hogy bármit vagy bárkit is befolyásolnánk. A saját életünk történetének kulcsfigurái mi magunk vagyunk. Ez akkor válik leginkább kézzel foghatóvá, amikor Anyává válunk.
Képességek amik szunnyadtak bennünk életre kelnek, és napról-napra más emberré formálnak minket. Hősnővé. A saját történetünk megélése által életre keltve azokat a szükséges erőket amire kétszeresen van szükség.
A hangulatunk, az ahogy érezzük magunkat kapcsolatban áll azzal mennyire vagyunk összeszedettek és ebből kifolyólag, azzal ahogyan a mindennapjaink alakítjuk. A gyakorlásunk fő alkotóeleme az emlékezőkészségünk és a figyelmünk edzése.
Az Ashtanga Jóga egyik sajátossága, hogy a Mysore stílusban rögtön szembesülünk azzal, hogy mennyire jó a memóriánk illetve mennyire vagyunk képesek úgy odafigyelni, hogy a magunkévá tegyük a tanultakat.
Ezért szeretem a Mysore stílust és pontosan ezért ösztönözlek téged is arra, hogy alakítsd ki az otthoni gyakorlásod.
A jóga tradíció egy orális tradíció. Tanítóról a diákra az elmondott szavakon és a megmutatott mozdulatokon keresztül adódik át a tanítás. Az aki a kapottakat rögtön alkalmazni is kezdi, egészen más mélységeit tapasztalhatja meg a gyakorlásnak, mint az aki csak követi az elhangzottakat és eljár a jógaórákra.
Nem kell rögtön megjegyezned, nem kell rögtön az egészet tökéletesen elvégezned. Nem ez a lényeg! Hanem a tanulás maga! És az út amit megteszel, míg magadévá teszed, a saját igényeidre szabod a gyakorlásod. A lényeg az önismeret. A lényeg az a figyelmes jelenlét ami a részeddé válva, a szőnyegről lelépve a mindennapjaid tapasztalásait is kiszélesíti és élvezetesebbé teszi.
Minden tradíció olyan mint egy iránytű. A benne foglaltatott gyakorlatok és tanítások arra szolgálnak, hogy segítsenek eljutni a káoszból a harmónia felé. Segítenek átalakítani a nehéz energiákat, könnyebbé tenni azokat. A nehézségekből bölcsességet formálni, a betegségből kiutat találni.
Az ember világlátása azon múlik, hogy mi az amit felnagyít az életében. Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik képesek voltak a legnehezebb időkben is látni a rejtett lehetőségeket a boldogságra. Azokat akik képesek a viszontagságok közepette is megőrizni a nyugalmuk és azt átsugározni másokra. Akik erősek annyira, hogy megtartják a fényt, hogy abból mások is meggyújthassák a lámpásaikat.
Gyerekkorom óta, el nem fogyó szenvedéllyel kutatom azokat a tanítókat és tradíciókat akik őrzik ezeket a kincseket.
A jóga tradíció is egy ilyen fényforrás számomra az életemben. Egy forrás amelyből mindig tudok meríteni. Az Ashtanga Jóga gyakorlatsorát hosszú évekkel ezelőtt beépítettem a mindennapjaimba és ezen keresztül integrálom azokat a tanításokat amelyek kíváncsiságom által vezetett elkalandozások eredményei más bölcsesség hagyományokba.
A tanfolyam összeállításához és megállmodásához sokat merítettem a SE (Somatic Experiencing) a craniosacralis terápia (ejtsd kranioszakrális) valamint az EFT (Emotional Freedom Technique) terápiák módszereiből, amelyek lényege egyszerűen megfogalmazva a test bölcsességébe visszavezető és abból táplálkozó módszerek.
A Jóga Energetika tanfolyamon azt mutatom meg a közös gyakorlások során, hogyan vannak ezek a módszerek az Ashtanga Jóga Gyakorlatsorába ágyazva. Mert ott vannak abban is, azokban a bölcsesség kódokban ahogy például az egyes ászanák váltják egymást a Napüdvözletben. De a forma megtévesztő lehet. Ha túl nagy hangsúly van a látszaton a mögöttes érték nem biztos, hogy felszínre kerül.
Pattabhi Jois maga is azt javasolta, hogy legalább 10 évet töltsünk el egy tradícióban. Véleménye szerint ennyi idő minimum szükséges ahhoz, hogy elkezdjük megérteni ezeket a mögöttes tartalmakat, amiket én bölcsesség kódoknak hívok.
Én magam 2008-óta gyakorolom az Ashtanaga Jógát mindennapjaim részeként és pontosan a tizedik évben kaptam meg a legnagyobb kincset az életemben, az Anyaságba való beavatást.
A kedvenc bölcsesség kódom a Napüdvözlet, aminek a segítségével több különböző légzésmintát megtanulhatsz. Én magam is egy éven át gyakoroltam kizárólag a Napüdvözletet, mielőtt továbbléptem volna a sorozatokhoz.
A Jóga Energetika tanfolyamon a héten a Napüdvözletekbe ágyazott légzésmintákról lesz szó. Az ujjaji légzés kapcsán megmutatok olyan forrásgyakorlatokat amelyekkel ébresztheted a belső erőd raktárát. Ha szükséges motiválni tudod magad ezekkel a légzéskódokkal vagy épp nyugtatni.
Ha kedvet kaptál volna a tanfolyamhoz, bármikor csatlakozhatsz, ha lemaradsz az élő alkalmakról a tanfolyam anyaga videótárban visszanézhető! Szeretettel ajánlom neked “A Folyékony test Jógája” tanfolyamom is!
Ne habozz, jelentkezz: viktoria.yogatherapy@gmail.com
Ha lemaradtál a kezdésről, még nincs semmi veszve, a felvételt szívesen átküldöm, ha írsz nekem a viktoria.yogatherapy@gmail.com címre.
A következő alkalom szerdán (18.00-19.00) Október 18-án lesz, amihez még csatlakozhatsz, ha kedvet kaptál!
Az első alkalommal a Jóga Energetika tanfolyamon ízelítőt kaphattok a velem való munkából. Volt ma arcmasszázs, a test finom átütögetése, az 5 érzék visszavonása (ezzel kezdtünk), légzésfigyelés, OM-zöngetése, Relaxáció és a Napüdvözlet lépcsős felépítése, ami mind beépíthető és használható egymagában mint napi gyakorlás.
A célom az előttünk álló 5 hét alatt, hogy átadjam azt a lelkületet, amit én kaptam Új-Zélandon Peter Sansontól vagyis hogy megmutassam hogyan lehet számtalan módon a személyes szükségleteid szerint alakítani a gyakorlásod.
Mindeközben megosztom mindazokat a stresszoldó és relaxációs technikákat és gyakorlatokat, amiket én is alkalmazok nap-mint nap!
Gyertek, legyünk együtt erősebbek és forrásokban gazdagabbak!
A Hősök útjáról Joseph Cambell: Az Ezerarcú Hős című könyvében olvastam. Cambellnek a munkássága ihlette meg George Lucast aki úgy alkotta meg a nagy sikerű, gyerekkorom fantasztikus filmjeinek elsőszámú kedvencét a Csillagok Háborúját, hogy többször konzultált Cambellel a történet megálmodása során.
Egészen elbűvölőnek találtam ennek a korokon és tereken átívelő fonálnak a felgombolyítását, aminek az egyik végét 8 éves gyerekként ragadtam meg.
Igazán lelkesítő gondolat számomra annak a felfedezése, hogy milyen számtalan módon vagyunk egymáshoz kapcsolva.
Tegnap este miután elaludt a kislányom, és hallgattam egyenletes szuszogását, egyszeriben végtelen hála öntött el. Eszembe jutott az az első pillanat, mikor megfogalmazódott szívemben a tiszta vágyakozás egy gyermek után. A sötét szobában, egy egészen mindennapi pillanatban döbbentem rá egy nem mindennapi igazságra. Arra, hogy valójában mindannyian egymás fohászaira adott válaszok vagyunk.
Az önmagunk körül tapasztalt valóságot a bennünk mozgó minőségek teremtik. A vágyaink, az álmaink, a keresés által, ami végső soron elvezet minket egymáshoz.
Nagy örömmel hívlak meg titeket a Jóga Energetika online tanfolyam első alkalmára!
Az első alkalom betekintést nyújt a közös munkára, illetve ízelítőt kaphattok az előttünk álló közös idő hangvételéből.
Az első alkalom ezért ingyenes!
Ha gondolkoztál rajta hogy jönni szeretnél ne habozz tovább!
Az első alkalom az orientációs alkalom lesz. Felmérjük a személyes mozgástartományunk, légzéskapacitás növelő légzőgyakorlatok után megosztok veletek egy többlépcsős vinnyásza mozgássort ami az Ashtangás első Napüdvözletéhez tartozó rehabilitációs/bemelegítő gyakorlatsor. Aminek a megismerése után képesek lesztek magatoknak kiválasztani azt a sort aminek az ismétlése számotokra a legtámogatóbb. Ez az első alkalom lesz a tanfolyam alapja, megismerhetitek azt a hozzáállást amit a test bölcsességéből építkezik a köztudatban lévő szabályok és előírások helyett.
Úgy tervezem az online gyakorlást ahogy a személyesen tartott óráim folynak. Ha szeretnél részt venni a gyakorló alkalmon írj egy rövid levelet: viktoria.yogatherapy@gmail.com és holnap reggel neked is küldöm a linket a kapcsolódáshoz. 8.50-kor nyitom az online teret!
A Földön élő bölcsesség tradíciók mind hátrahagytak kódokat. Volt aki épületeket, volt aki kézműves tárgyakat és volt aki szavakban őrizte meg korának bölcsességét.
A jóga tradíció a szanszkrit nyelven, mantrák formájában őrizte meg azokat a bölcsesség kódokat, amelyeket ebbe az energia nyelve kódoltak.
És aztán a jógatradíción belül, itt van maga az Ashtanga Jóga amelybe Pattabhi Jois hagyta hátra azokat a bölcsesség kódokat amelyek számára szolgáltak segítségül a fizikai test és a fizikain túli finomabb rétegek megértésére.
Kezdve a Napüdvözletekkel egy olyan mozgás és légzésrutint tanulhatunk meg ami aztán segítségünkre szolgálhat arra, hogy elsajátítva a benne mozgó szabályszerűségeket, képesek legyünk mi magunk is kialakítani és minden alkalommal mikor a szőnyegre lépünk szükségleteink szerint alakítani a gyakorlásunk.
Az Ashtanga sorozatok arra szolgálnak tehát, hogy megőrizzenek egy-egy bölcsesség kódot. A finomabb energiák olvasásának és alakításának kódjait.
“Az ashtanga jóga egy olyan gyakorlat, amelyben megtanulhatsz kapcsolódni, amikor küzdesz. Megtanulod elfogadni, hogy segítsenek a személyes kihívásaid során. Az elhatárolódás nem létezik a Mysore stílusban. Ebben a stílusban az igényeid támogatásra, az egyediséged ösztönözésre és a tanulási stílusod tiszteletben tartásra lelnek.
Ahogy hálásabb és kecsesebb hozzáállást alakítasz ki a küzdelmeidhez, egy új képességet adsz a belső eszköztáradhoz, amelyet érdemes birtokolni ezekben a kihívásokkal teli időkben.”
Ennek a hozzáállásnak a kialakításához szeretnék segítséget nyújtani az Október 15-én kezdődő online tanfolyamon ahol is majd 5 héten át, 10 alkalommal találkozunk a digitális térben. Az órákat vissza lehet majd nézni, ha nem tudsz mindegyiken részt venni.
A tanfolyam fő fókusza, a jóga gyakorlás energetikája lesz; az Ashtanga Jóga sorozataiba ágyazott bölcsesség kódok feltérképezése, mint a hála, a hangrezonancia, a mozgásharmonizáció vagy a légzésterápiás eszközök a Napüdvözletben. Lesznek benne vezetett meditációs és vizualizációs gyakorlatok és az otthoni gyakorlást támogató hang és írásos anyag.
A célom az, hogy a tanfolyam anyaga támogatást adjon más jógastílusok gyakorlatainak mélyebb megértésére vagy egyéb sporttevékenységek vagy rehabilitációs folyamatok megtámogatására.
A tanfolyam elvégzésével képessé válsz a saját, mindenkori igényeidhez igazítani a gyakorlásod. Női gyakorlóként nagyon fontos felismerni, hogy a jógairányzatok nagy részének napi gyakorlása csak akkor alkalmas a mindennapi gyakorlásra, ha a benne lévő gyakorlatokat a női energia rendszerhez harmonizálva végezzük.
Ez nem igényel hosszú évek tanulását csak a megfelelő hozzáállás elsajátítását. A kód ott van bennünk, a légzésben, a testben csak kapcsolódnunk kell vele.
Ez a jóga. Kapcsolatban lenni.
Gyertek, legyünk erősebbek és forrásokban gazdagabbak!
Szeretettel várlak!
Kérdések és válaszok:
Az Ashtanga Jóga ismerete és napi gyakorlása nem követelmény, de ha minden nap gyakorolsz akkor a tanfolyamon elhangzottak segítenek majd elmélyíteni a gyakorlásod. Vagyis a tanfolyam anyaga alkalmas a teljesen kezdőtől a haladó szintig, mert a Mysore módszer szerint építettem fel.
A tanfolyam 5 vasárnapi és 5 szerdai alkalmat foglal magába. (Összesen 10 alkalom élő kapcsolatban!) Vasárnap 9.00-10.30 és szerda 18.00-19.00.
A tanfolyam október 15-én kezdődik és november 15-ig tart.Ha lemaradsz a személyes részvételről a tanfolyam anyaga visszanézhető! (Videótárban)
“Az Ashtanga sorozatok arra szolgálnak, hogy megőrizzenek egy-egy bölcsesség kódot. A finomabb energiák olvasásának és alakításának kódjait.”
A vasárnap kezdődő online tanfolyamon elkezdjük közösen megfejteni az Ashtanga Jóga sorozataiba ágyazott bölcsesség kódokat.
A jóga tradíció egy élő tanításon alapú tradíció ezért is szeretnék kapcsolódni veletek és nem előre felvett videókon át tanítani. Az átadott anyagot mindig befolyásolja a jelenlévők igénye. Ezért is fontos részt venni és kapcsolódni azokhoz a tanítókhoz akiket személy szerint elfogadtok. Az információ megszerezhető könnyen, de a megélt tapasztalat csak az élő kapcsolaton keresztül adható át.
Gyertek gyakoroljunk együtt, legyünk együtt erősebbek és forrásokban gazdagabbak!
“Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan.” Írja Exupery a Kis Hercegben, gyerekkorom egyik legkedvesebb könyvében.
Gyerekként az ember érzi az élet nagy igazságait. Gyerekként az ember elfogad, feltétel nélkül szeret, bízik a jövőben és hisz a csodákban.
Aztán mikor elkezd az értelme ébredni, egyszeriben megkérdőjeleződik számára minden addigi valóságként és igazságként elfogadott. Komoly krízis ez. És mint olyan egy csodás lehetőség is egyben.
Felismerni azt, hogy a körülöttünk és a bennünk lévő világ alakítható, erőforrásaink mozgósításával változásokat kezdeményezhetünk, felszabadító érzés.
A változás motivációját, a megújulásra és a tisztánlátásra való képességét, szívünk ereje adja. Amit az egymással való törődésben ismerhetünk fel.