Sziasztok!
A téli időszakban nálam a sláger az almakompót, de most a napokban megtaláltam ennek a finomságnak a nyári megfelelőjét: a hideg gyümölcslevest. Tudom semmi újjat nem fedeztem fel, és mégis! Hiszen ez eddig hiányzott a repertoáromból. A hetekben tehát kísérleteztem a legmegfelelőbb kombinációkkal de a nyerő a legelsőre készített őszibarack és meggy kombináció maradt. Azért kipróbálhatjátok az alma, sárgabarack, aszalt szilva vagy a megy, cseresznye, alma kombinációkat is, mert azok is isteniek!
Legyen most itt azonban a megy-őszibarack gyümölcsleves receptje. Ennek a gyümölcs párosnak különösen szeretem az íze mellett elkészültekor a csodaszép mályva színét is.
Hozzávalók:
20 dkg meggy
2 őszibarack
4 kiskanál nádcukor
késhegynyi őrölt szegfűszeg
fél csapott kiskanál fahéj
1 liter víz
ízlés szerint fél -1 dl tejszín
A gyümölcsöket megmosom és kimagozom. Edénybe teszem és a fűszerekkel valamint a vízzel felteszem kis lángon főni. Csak kis főzést igényel, első forrásig szinte, akkor leveszem és hozzáöntöm a tejszínt és még eggyet rottyantok rajta. A kamrában hagyom kihűlni és aztán a hűtőbe teszem.
Tálaláskor tehetsz a tetejére friss menta levelet és még tejszínhabot, ha szereted kényeztetni magad és a családot!
Jó étvégyat!
Napsugaras délutánt!
Viki








Hozzávalók:
Másnap reggel belereszeltem a gyömbért és feltettem kis lángon főzni. Épp úgy, mint mikor baracklekvárt készítek. Ezt az ici-pici adagot kb fél órát főztem és egy kis üvegnyi való lett belőle. Tegnap a reggeli zabkásám tetejére tettem, ma pedig a frissen felvert tejszínnel és szerencsendióval megszórt csokitártám mellé tálaltam.

