Blog

Tavaszi Napéjegyenlőség

Sziasztok!

A mai nap 17.30-tól a Yogatree-ben tartok Vinyásza órát, amire az Új-Zélandon tanult Hold Sorozatot viszem el. Ott sok Vinyásza órát tartottam. Kicsit időutazás ez most nekem, ha van kedved velem “utazni” gyere el gyakorolni. Ha nem érsz oda erre az órára a 19.30-tól kezdődő Hatha órát is én tartom ezen a héten!

Gyere köszöntsük együtt a tavaszt jógával!
Namaste,
Viki

A hétvégi workshophoz kedvcsináló:

A szombati napot gyakorlással kezdjük, ebéd után szó lesz a Kínai Orvoslásról, tanulunk fontos máj, vese és lép meridián pontokat amik segítenek a méregtelenítésben és egyéb zavaró fizikai tünetek orvoslásában. Merthogy a Tavaszi Praktikák Wokrshop fő témája a méregtelenítés. A fizikai, mentális és lelki nagytakarítás. Szó lesz a félelem kezelési technikáiról. Lesz aktív és passzív jóga gyakorlás a két nap alatt, valamint naplózunk is. Tanulunk a mudrákról és arról is, hogy miért fontos meditálni és relaxálni. A vasárnapi napot egy pihentető gyakorlatsorral zárjuk.

Nagyon várom már, szuper anyagot állítottam össze. Pár szabad hely még maradt, ha szeretnél csatlakozni: viktoria.yogatherapy@gmail.com

Szép napot!
Namaste,
Viki

Házi szappan hideg eljárással

Sziasztok!

Egy nagy álom teljesült azzal, amikor megtanultam elkészíteni a saját, házi készítésű szappanom. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektettem és azóta is igyekszem odafigyelni arra, hogy lassan-lassan elhagyjak minden kereskedelmi forgalomban lévő kotyvalékot ami tele van ismeretlen eredetű hatóanyagokkal. Manapság magam készítem az arckrémem, a testápolóm, a fogkrémem, a samponom és végre a szappanom is! Kicsit féltem a lúggal való munkától, de ha az ember odafigyel és a megfelelő óvintézkedéseket betartja nem lehet probléma ez sem.

 

Recept:

400 g oliva olaj
200 g kókuszolaj
180 g víz
100 g NaOH (lúg)
15 g őrölt zabpehely és 15 g rizsliszt
vagy 30 g őrölt zabpehely
40 csepp muskotályzsálya
40 csepp zsálya
40 csepp levendula illóolaj

Folyamat:

I. Az olajokat felmelegítem melegvizes fürdőben.
II. A vizet és a lúgot kimérem. Mikor a lúggal dolgozom, mindig használok gumikesztyűt, és vigyázok a szememre is – biciklisszemüvegben dolgozom – valamint a szám és az orrom elé egy kendőt kötök 🙂 A lúgot egy kis műanyagedényben mérem ki amit csak erre használok! Mikor kész vagyok vegyítem a vizet a lúggal. FIGYELEM! MINDIG A VÍZHEZ ADD A LÚGOT ÉS NEM FORDÍTVA! Lassan szórom bele a lúgot a vízbe, mindig megvárom, hogy feloldódjon. Egy nagy rozsdamentes acél edényben dolgozom. Ez is fontos, mert a létrejött kémiai reakció a lúg és a víz között hőt termel.* Továbbá én a fürdőszoba zuhanyzójában ügyködök, ha netán kifutna illetve nálunk itt van olyan nagy ablak amit mindig szélesre tárva tartok ilyenkor.
III. A zabpelyhet elektromos darálóval lisztté őrlöm és belecseppentem az illóolajokat és összekeverem.
IV. Miután megvártam, hogy a vizes lúgos oldat megfelelő hőmérsékletűre hűljön ami kb. 45 fok, az oldatom az összeolvasztott olajaimhoz öntöm és fakanállal összekeverem. Majd botmixerrel folytatom a keverést és az illóolajos zablisztet is hozzáadom. Akkor van kész, amikor a botmixerről lefolyó massza szalagosan mintát hagy a fazékban lévő masszán, vagyis a massza elérte a pudding állapotot.
V. Hőálló formába öntöm. Én szilikonos muffin sütő formát használok és szilikonos jégkocka tartót amit az IKEÁ-ban lehet kapni. (A jégkocka tartót cuki, kisebb szappanok készítéséhez használom). De ha nincs szilikon formád, használhatsz üres tetrapack, vagy PET palackokat, esetleg ebédszállító műanyagot.
VI. Ha a szappan a formákban van átlátszó foliával betakarom és egy tálcán a fűtőtest közelébe teszem. Még takarókkal is befedem, és dunsztolom, hogy segítsem az elszappanosodási folyamatot. Az első 24 órában ugyanis fontos, hogy melegen tartsd!
VII. Másnap kiveszem a formából – ilyenkor már nem szabad, hogy ragadjanak! – (illetve ha egy tömbbe készítetted el most szeletelheted!) én egy erre fenntartott dobozba teszem őket, selyempapírral elválasztva. Fontos, hogy pormentes, száraz helyen tárold. Legalább egy hónapot várni kell az első használattal. Ilyenkor a dobozukban pihennek nálam a szekrény tetején.

* Biztonsági előírások:
avagy jó tudni!

A szilárd, vagy tömény oldatban lévő nátrium-hidroxid égési sérüléseket, maradandó sebeket, hegeket, valamint vakságot okozhat. Vízben történő oldása erősen exoterm folyamat, a felszabaduló hő égési sérülést, vagy gyúlékony anyagok belobbanását eredményezheti. Alumíniummal reagálva nagy mennyiségű hidrogén szabadul fel gáz formájában. Ezért a nátrium-hidroxidot zárt alumínium tartályban, vagy zárt tartályban alumíniummal együtt tárolni igen veszélyes.

Amit érdemes beszerezni:
• Konyhai gumikesztyű, hogy a lúg ne okozzon sérülést a kezed bőrén.
• Védőszemüveg gyanánt egy átlátszó biciklisszemüveg.
• Szájvédő maszk (kórházi) vagy vastagabb sál, kendő a lúg gőzének belélegzése ellen.
• Jól szellőző helyiség, egy ablakpárkány, ahová kiteheted hűlni a lúgoldatot, biztonságos módon.
• Tartsd a nátronlúgot az eredeti, hermetikusan lezárt dobozában, gondosan elzárva a gyermekkezek illetve a háziállatok hozzáférése elől!!!
• Egy a lúgos anyaggal való véletlenszerű érintkezés után azonnal mosd le az érintett bőrt bőséges hideg folyó vízzel!
• Emlékezz, mindig kéznél kell tartani ecetet, ami természetes módon semlegesíti a lúg hatását!
• A lúgos anyag szemmel való érintkezése esetén mosd meg a szemed bőséges vízzel, és azonnal fordulj orvoshoz.
• Az anyag lenyelése esetén pedig siess a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára!

Illóolaj választás
azaz illat design:

Tartósabban érezhetőek bizonyos virágillatok: levendula, jázmin, ylang-ylang, melyek romantikus, érzéki, oldott hangulatot keltenek.
Kámforos-mentás illóolajak: borsmenta, menta, fenyő, teafa, jellemzően serkentik az idegrendszert, és támogatják a munkakedvet.
Föld-fa típusú illók: szantál, fahéj, mirha esszenciák biztonságot, földelt, stabil életérzést adnak a használójának.
Gyógynövényes-gyógyszeres illatok: kakukkfű, bazsalikom, teafa, majoranna, zsálya mind speciális, egyedi hatású.
Mindenképpen olvass utána az illóolajnak amit a szappanodba kívánsz tenni, nehogy allergiás reakciót váltsanak ki!

Ahol be tudod szerezni a hozzávalókat:
http://www.cosmio.hu

És egy nyomós indok, hogy te is elindulj a saját készítésű kozmetikumok útján:
KEZD EL FIGYELNI MI VAN ABBAN AMIT HASZNÁLSZ!
Tusfürdők, szappanok: DEA,Sodium Lauryl Sulfate,Sodium Laureth Sulfate,faggyú.
• Samponok: DEA, Diethylphtalat, LAS-Tenside, Oxybenzon, Propylenglykol, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate.
• Hajkondicionálók: DEA, Propylenglykol, faggyú.
•Dezodorok:Alumíniumsók, Bután, Propán, Propylenglykol, Alkohol, Talkum.
• Szájvízek: Alkohol, ízesítőanyagok, Sodium Lauryl Sulfate
• Fogkrémek: Fluor, Sodium Fluorid, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate, Propylenglykol, Saccharin.
• Borotvahabok és borotvagélek: DEA, Sodium Lauryl Sulfate, Sodium Laureth Sulfate, faggyú, só.
• Krémek: Formaldehyd, ásványolaj, parfüm, TEA, Glycerin, Kaolin, lanolin, Petrolatum, propylenglykol.
• Színezett nappali krémek/ make-up-ok: PEG, ásványolaj, parfüm,
Propylenglykol, Glycerin.

Jó szappangyártást!
Namaste,
Viki

Az Aranyasszony Útja

Sziasztok!

Most olyan könyvekkel folytatom a könyvajánlói listám, amelyek női olvasóként nagyon megragadták a képzeletem és nagyban megtámogatták bennem a női bölcsesség áramlását.

Mint minden nagyszerű dolgora az életben erre is véletlenül és nem szokványos módon leltem. Épp könyvvadászaton voltam a Múzeum körúton, vagyis a Líra könyvesboltba tartottam egy frissen rendelt könyvet átvenni. Megfogadtam, magamnak, hogy ennyi könyv mára és nem több. Mégis mikor a központi antikvárium előtt elhaladtam, valami bevonzott. Egy másik könyv címe ötlött a fejembe – amit régóta vadásztam (és amiről majd szintén ejtek szót később!) -, a hirtelen ötlettől vezérelve mentem be az üzletbe, és kérdeztem meg a könyvárust, hogy megvan-e az általam keresett könyv, persze még mielőtt megszólalt, tudtam, hogy a válasz nemleges lesz. Ami így is volt. Válaszát nyugtázva sarkon is fordultam és kifelé vettem az irányt, amikor egy női hang utánam szólt: “Nekem megvan az a könyv!” – mondta, majd hozzáfűzte: “Szívesen kölcsönadom neked!”

Milyen gyakran esik meg az emberrel ilyesmi? A hölgyet aki rámszólt egy tanfolyamról ismertem. Pár hónapja találkoztunk, de csak látásból ismertük egymást. E-mail címet cseréltünk és ő később kedvesen meg is osztotta velem digitális könyvtárát. Ott találtam a címben szereplő könyvet.  Rögtön megfogott a címe, de csak hónapokkal később, pár hete jutottam el oda, hogy nekikezdjek az elolvasásának. Azóta lebilincselten olvasom egyik könyvet a másik után, most tartok a harmadik könyv első negyedénél…


/A könyv további részeit a körülöttem lévő női háló támogatásának köszönhetően sikerült megszerezem, ezért is külön köszönet az illetékes Istennőnek!/

Akkor most végre a könyvekről! Az írónő: Agnes Golenya Purisaca, a könyv pedig egy háromrészes trilógia aminek az első része,  Az Aranyasszony Útja bevezet minket egy aranykalitkában fuldokló, budai szépasszony útkeresésébe. Éva az önmagát kereső nő története már magában is igen érdekes, hiszen mi nők, asszonyok és lányok mindannyian könnyen megérthetjük azokat a vívódásokat amiken keresztül megy. Ahogy Éva a történet során megjárja a testi-lelki és szellemi felébredés számtalan magasba emelő és mélybe taszító árnyalatát, komoly történelmi, teológiai, erkölcsi és spirituális üzenetek kerülnek kifejtésre. Mielőtt azonban a történet nagyon belegabajodna a belső útkeresésbe kinyílik egy másik kapu is, mely az ősi bölcsességek, rejtélyes legendák és misztikus tanítások világába is bevezeti az Olvasót! Éva eljut Magyarországról Peruba, ahol barlangkutatásba, ősmagyar történet feltárásba, és számtalan kalandba keveredik.

A második részben aztán tovább bolyolódik a történet. Az Aranykapuban folytatódik az Aranyasszony útja Peruban. A magyar származású Móricz János a hatvanas években egy barlangrendszerre bukkan Dél-Amerikában. Az őslakosok szerint egy kataklizma túlélői itt rejtették el ősi civilizációjuk üzenetét a mai ember számára egy kristálykorongba kódolva. Ám ezt nem akárki nyithatja fel: csak akinek energiarezgése képes a dekódoló rendszert aktiválni.

Ezt a kristálykorongot keresik a főhősök, Éva, Theo és Nantu, hogy megismerhesse az emberiség az életmentő üzenetet. Eközben az olvasó velük együtt ősi szimbólumokat fejthet meg; kiderül, hogy az egyiptomi, mezopotámiai és dél-amerikai kultúrák között feltűnő hasonlóság van; megtudja, hogy mit kerestek a magyar pálos szerzetesek Dél-Amerikában; hogy kik a mágusok és mi közük a magyaroknak hozzájuk és hogy hová tűnt Isten női fele.

A harmadik részbenPerui Papnő-ben aztán  Éváék kis csapata át akarja adni az embereknek mindenáron a Kristálykönyvtár Üzenetét. Azonban a külső erők mást sugalnak. A 3. évezred tálcán kínálja az emberiségnek az „örök élet titkát”: egy szívbe ültethető implantátumot, mely hosszú, boldog életet kínál. Főhőseink igyekeznek rádöbbenteni az embereket a manipuláció veszélyeire. A könyv komoly mondanivalója azt fejtegeti, hogy “szívbéli átalakulás nélkül a tudás egyre nagyobb salakká válik.”

Nekem nagyon tetszett amit idáig olvastam! Szeretettel ajánlom nektek is! Jó olvasást!

Namaste,
Viki

Astanga Vinyásza Jógaoktató Képzés

10 hétvége és egy 5 napos gyakorlati tábor – összesen több, mint 200 óra

 

A Képzés Sri K Pattabhi Jois (1915-2009) által kidolgozott Ashtanga Vinyásza Jóga stíluson alapul, aki T. Krishnamacharya (1888-1989) lábnyomát követte. Azzal, hogy követjük ezt a két nagy jógamestert és ezzel megtiszteljük az Ashtanga Jóga hagyományvonalat, máris bekapcsolódunk valami nálunk hatalmasabb erőkörbe. Ezt hívja úgy a hagyomány, hogy Jóga Parampara, vagyis egy olyan orális tradíció, ami mesterről tanítványra száll.

A Képzés elvégzésekor egy Yoga Alliance által elfogadott angol és magyar nyelvű oklevelet kap a résztvevő ami regisztrációs lehetőséget biztosít számára (RYT 200) ennél a szervezetnél. A Yoga Alliance támogatja a tanárait hogy nemcsak a jóga ösvényén folyamatosan képzésben részesüljenek, hanem abban is, hogy későbbi tanító praxisukat úgy alakítsák ki, hogy az is a jóga elveinek megfelelően szolgálja mind a spirituális mind a szakmabeli képzettségüket.

Mindehhez idő kell, mint minden olyan dologhoz, amiben az ember szeretne valódi jártasságot szerezni. Szeretet, türelem, kitartás és következetes munka. Ehhez kíván segítséget nyújtani ez a képzés.
Amellett, hogy a résztvevők Patanjali nyolc fokú bölcsesség-tanításaiban részesülnek, kapnak életvezetési tanácsokat és megosztunk ötleteket, hogyan válhat sikeres megélhetési lehetőséggé is ez az út.

Képzés menete:
A képzés egy Orientációs elvonulással indul Piliscséven, ahol a résztvevők megismerkedhetnek egymással és az előttük álló képzés fontos állomásaival. Utána 10 hétvégén folytatódik a tanfolyam. Ehhez kapcsolódnak a kötelező óralátogatások és az otthoni gyakorlás.

Témáink:
Jóga filozófia és etika
A tradíció ereje
Mantrák és mudrák a gyakorlásban
Az Ashtanga jóga nyolc foka
Az Ayurvéda és a Jóga kapcsolata
Jóga Anatómia
Emberismeret
Jógikus életvezetés
Pedagógiai alapok
Tanítási módszerek

Elvárások:

A tanfolyamra jógában járatos jelentkezőket várunk. Kérjük, hogy olyanok, akik még nem jógáznak rendszeresen legalább 1 éve, ne jelentkezzenek erre a tanfolyamra!

A program során a heti kétszeri óralátogatás kötelező és emellett legalább heti háromszori otthoni gyakorlás, amelyről készített vázlatos munkanaplót havonta be kell mutatni. A résztvevők a tréning alatt kapnak elvégzendő otthoni kutatási témát, amely segíti majd őket abban, hogy képességeik csiszolódjanak. Ezek a munkák ugyan nem kerülnek osztályozásra, mégis feltételei lesznek a sikeres teljesítésnek és a megadott határidőre be kell őket adni. A képzés sikerességéhez minden kiadott feladat teljesítése, az órákon való rendszeres részvétel, a munkanapló bemutatása és a képzés végi vizsga letétele szükséges.

Fontos! A képzés a Kezdő Sorozat tanítására fog iránymutatást adni, ezért a résztvevőnek a program végére szükséges ennek a sorozatnak az elsajátítása. Ha ez nem sikerül akkor a képzés végeztével a résztvevőnek folytatnia kell a heti rendszerességű gyakorlását és óralátogatását mindaddig, amíg az ászanákkal kapcsolatban olyan megértés születik benne, ami képessé teszi arra, hogy oktathassa azokat.

Helyszín:

Purnam jóga és meditáció stúdió, 1147. Bp. Öv utca 140.

Dátumok:
Elvonulás: 2017 Szeptember 27-Október 1 – Piliscsév Kelemen Majorság
Hétvégék:
2017 okt 21-22, nov 11-12, dec 2-3.
2018 jan 13-18, 27-28, feb 10-11, 24-25, márc 10-11, 24-25, ápr 21-22
Vizsgák április végén/május elején

Képzés díja: 348 000 Ft, amely tartalmazza a hétvégék, a tábor, a táborban a szállás és az étkezés, valamint a programok díját, a hospitálási és gyakorlási díjakat a Purnamban, a vizsgadíjakat és a jegyzetek költségét.

Tanárok:

Maczó Viktória – Tanfolyam vezető, Ashtanga Vinyásza Jóga oktató Yoga Alliance E-RYT 500, Közel húsz év jóga és több mint tíz év oktatói tapasztalat.

Bálint János – Yoga Alliance E-RYT 500 Jóga és Meditáció Oktató, Mozgásterapeuta, 14 évig a Semmelweis Egyetem Testnevelési- és Sporttudományi Karának jóga tanára, a Purnam yoga és selfness központ alapítója és vezetője, több mint 29 éves jóga és 16 éves jóga oktatói tapasztalattal. www.purnam.hu

Éltető víz

img_3471Légy tudatos a vízfogyasztásodban!
Nőként a méhünk terével kapcsolódunk a víz minőséghez. De gondolj csak például arra, hogy mennyi vizet termel a méh, mikor egy gyermek növekszik benne! A tiszta és jó minőségű víz fogyasztása elengedhetetlen egészségünk és méhünk egészségének megőrzésében és támogatásában!

  • Használj vízszűrőt, ha teheted.
  • Találj egy megbízható forrást és igyál forrás vizet,
  • vagy kipróbálhatod a Pi-vizet is!

Víz kódok:

  • A vizet kódolhatod a gondolataiddal, a vizes palackodra írt szavakkal, vagy rajzokkal, ábrákkal. Ezt az információt aztán úgy tudod aktiválni, ha a fogyasztás előtt finoman megütögeted a palack alját! (Így tudod aktiválni pl. még a Bach Virág cseppeket is!)
  • A napfényben vagy holdfényben tárolt víz olyan jó mint a nektár, lágy és olajos. Nyugtatja mindhárom doshát. Hűvös, könnyen emészthető, energiát ad és élessé teszi az elmét.
  • A reggeli vízfogyasztás éhgyomorra megakadályozza a torokfájás, a nátha a székrekedés és az ödéma kialakulását. Segít beindítani a bélműködést.

Évszak szerinti terápiás víz:

  • Árogyamba víz: az eredeti vízmennyiség ¼-re forralt víz. Megbékíti a vata-t és a vata által előidézett betegségeket. (székrekedés, puffadás, stb.) Könnyű és könnyen felszívódó, erősíti az emésztő tüzet. Kiváló nyáron és ősszel.
  • Usna víz: az eredeti vízmennyiség ½-re forralt víz. Kiegyensúlyozza mindhárom dosát. Tisztítja a vizeletet és kedvező asztma, köhögés, láz és emésztési problémák esetén. Kiváló télen, ősszel és tavasszal.

Emésztés:
Forralatlan víz 3 óra alatt szívódik fel,
Forralt és lehűtött 1,5 óra alatt,
Forralt és langyosan fogyasztott 45 perc alatt.

  • Ha a forralt vizet egyik edényből a másikba öntve hűtjük akkor nehézzé válik, mert levegő áramlik bele! Székrekedést okozhat.
  • A 12 órán át tárolt víz nehezen szívódik fel, Súlyosbítja mindhárom dosát.

Ha szeretnél többet megtudni arról, hogyan tudod a jóga gyakorlásod egyensúlyba hozni a ciklusoddal gyere el a Márciusban induló Női Jóga tanfolyamra illetetve ha nem ismered még a személyes doshád gyere el az Iránytű a Gyakorláshoz Workshopra ahol hallhatsz arról is, hogy mi az az Ayurvéda és miért hasznos megismerni és alkalmazni azt a jóga szőnyegen.

Csodás Februárt!
Namaste,
Viki

Támogatni és támogatva lenni

irasokez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban:   itt

dsc_5858Már nem szeretném az életem eseményeit előre tudni. A jövőmmel kapcsolatosan érzett, gyomromban bejelző félelem érzetek tünedeznek mert felismertem hogy nem találhatom meg a keresett lelki békém azzal, ha teljesítek. A magamban és másokban szüntelen felmerülő, újabb igényeknek való örökös megfelelési kényszer az ami a belső nyugtalanságom hozta, amiből ez a félelem táplálkozott.

Az életem eseményeinek egyre tudatosabb teremtőjeként és megfigyelőjeként csodálatos folyamatok kibontakozásának vagyok a tanúja. Megfigyeltem például, hogy a tanítások mindig akkor jönnek amikor a legkevésbé számítunk rá és mégis mikor a leginkább fel vagyunk rá készülve. Persze nehéz ezt sokszor észrevenni amikor olyan események láncolatát tapasztaljuk amelyek minden tartalékunk felemésztik és minden szellemi és lelki erőnk próbára teszik. Mégis mikor az ember visszatekint ezekre az időkre az életében minden bizonyossággal tudhatja azt, hogy ezek nélkül az események nélkül nem lehetne ott ahol van! Hiszen sok esetben a gondosan őrzött tartalékok nem mások csak kacatok. Szokások és kényelmek, amelyekhez makacsul ragaszkodunk.

img_7756Észre vetted már a természetet járva, hogy a legcsodálatosabb helyek mindig elrejtve és nehezen megközelíthetően bújnak, úgy, hogy sokszor azokat véletlenül találhatjuk csak meg? Épp úgy mint a mindannyiunk által áhított szebb és jobb valóság. Amelynek az elérésében nem az akadályoz meg, hogy az ködbe veszően elérhetetlen, hanem az, hogy félelmeinkre és kétségeinkre hallgatva hagyjuk magunk eltéríteni. Nem az események mivolta a rémisztő, hanem azzal szembesülni, hogy gyávák vagyunk az úton járni amin az ösvényt nekünk kell kitaposni.

A tavalyi év számomra az áramlás élmény megtapasztalását és annak felvállalását hozta. Valahogy minden felismerés, véletlen egybeesés és találkozás élménye azt sugallta, hogy tanuljak meg áramolni az eseményekkel. Az áramlással való ismerkedésem vezetett el oda, hogy megismerjem azokat a belső akadályokat és falakat, amelyek mindeddig gátoltak abban, hogy valóban áramolhassak. Így jutottam el ide. Ebbe a végtelenül szabad és tágas belső térnek a megélésébe, ahol elvárásommal ellentétben a végtelen szabadság érzete, nem elsősorban boldogsággal, hanem rémülettel és szorongással töltött el. Ráébredtem, hogy milyen fontos számomra az, hogy jól látható körvonalak vegyék körül próbálkozásaimat mert a védelem érzetével társítottam azokat.

A teljesítés vágya is egy ilyen szabályosan és határozottan meghúzható körvonalat teremtett terveim és álmaim megvalósításának ügyében. A felismerés, hogy a teljesítés kényszere, nem más mint arrogancia, kényelmetlenül érintett. Pedig ez így van. A feladataink elvégzése felett érzett diadalomittas öröm, nem más, mint az a vágy, hogy saját eredményeinkkel kérkedhessünk. Öltöztethetjük bármilyen köntösbe, napi teendőink végezhetjük a legáhítatosabb és legjobb ügy szolgálatának álcájába csomagolva, tévúton igyekszünk előre. Hiszen minden törekvésünk átjárja a spirituális büszkeség. Elhiteti velünk, hogy mi jobban tudjuk. Az “én” kerül előtérbe aki minden erejével azon van, hogy irányítson. Fel sem tűnik neki, hogy ezt egyedül, kínlódva, emberfeletti próbálkozásokkal teszi.

Engedd el a kritikus elméd az intellektusod utasításainak való megfelelés kényszered és hagyd, hogy egy lágyabb és támogatóbb erő vezethessen! Ne osztályozd a tapasztalataid milyenségét, fogadd el inkább a benne rejlő tanításokat. Ismerd fel, hogy minden megélt esemény által gazdagabb és bölcsebb lehetsz. Ismerd fel, hogy minden eseménye az életednek támogat és terelget afelé a felismerés felé amit olyan nagyon keresel!

dsc_5864Vedd észre, hogy az alázat megszületésével, megszületik benned a tér. És ez a tér nem szétszór, hanem összekapcsol. Felismerheted, hogy sosem vagy és hogy sosem voltál egyedül! Hagyd hát, hogy a téged körülvevők támogassanak és cserébe te is támogasd azokat akik a te segítségedre szorulnak! Mindannyian tanulók és tanítok vagyunk! Nincs kivétel. Mindannyiunk feladata az, hogy megismerjük és megosszuk az igazságunk és a megélt tapasztalatainkból származó a bölcsességünk. Tedd meg hát te is a magadét. Ne félj, ne rettegj. Csak tedd a dolgod. Minden más magától a helyére kerül majd.

Namaste,
Viki

Az Istennő Három Arca Előadás és Könyvbemutató  

22-kuan-yinIdőpont: Május 12
Péntek este – 18.00-21.00

Otthoni Stúdió

Szeretném megosztani veled azt a 28 Istennőből álló összeállításomat, amivel megtámogathatod a ciklusod során az energiáidat. A könyvben ismertetem a a Női Jóga tanfolyamon illetve a Női Jóga Óráimon tanult gyakorlatokat, valamint kínálok naplózni való kérdéseket és témákat is.

Az előadás keretében mesélek arról, hogyan és miért született meg ez a kis könyv. Megosztom veled azokat a meséket és mítoszokat amelyekkel a könyv összeállítása során találkoztam. Hallhatsz majd arról is, hogy miért fontos emlékezni az Istennőkre és, hogy miért jó ha felfedezzük őket magunkban.

Ha érdekel nőiséged teljesebb megélése illetve megértése, akkor itt a helyed!  Az Előadás ingyenes, ezért kérlek jelezd mihamarabb részvételi szándékod!

A könyv ára: 4500 Ft

Jelentkezésviktoria.yogatherapy@gmail.com

Szeretettel várlak!
Namaste,
Viki

6 alkalmas Női Jóga tanfolyam

ejszakai-istenno

Nyári Sorozat / 6 alkalmas Női Jóga tanfolyam az Otthoni stúdióban
Május 26, Június 2, 9, 16, 23 és 30 – Péntek 18.00-20.00 

A tanfolyam fókusza a fizikai gyakorlás és tapasztalat gyűjtés. Az együtt töltött idő alatt megtanuljuk felépíteni a gyakorlásunk a ciklusunk illetve a holdfázisok figyelembe vételével. Hogyan gyakorolj a havi vérzésed előtt és után, illetve az ovuláció környékén? Hogyan befolyásolja a hold a női testet?

Ezt a tanfolyamot kiegészíti az Istennő Három Arca Előadássorozat és Könyvbemutató ahol többek között hallhatsz majd arról is, hogy miért fontos emlékezni az Istennőkre és, hogy miért jó ha felfedezzük őket önmagunkban.

Hozzájárulás: 20 000 Ft

Jelentkezés e-mailben: viktoria.yogatherapy@gmail.com

Ha szeretnél jönni, szándékod kérlek minél előbb jelezd mert kis csoport indul és a helyek korlátozottak!

Szeretettel várlak!
Namaste,
Viki