Kapu egy új világ felé

ez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban: itt

Kevesebb félelemmel és több őszinte kíváncsisággal munkálkodom azokon a dolgokon az életemben amik igazán számítanak nekem. Teljes tudatossággal megállok egy kicsit belső viharaimban, és engedem azt, hogy tépázzanak. Szembenézek belső démonaimmal és újra és újra belépek a vihar közepén lévő örvénybe. Ebben a regressziós munkában kezdtem el látni a külső megnyilvánulások mögötti mintázatokat. Ígyhát elkezdtem tudatosan együtt áramolni azokkal a finom energiákkal amelyek meghatározzák azt, mit és mennyit végezhetek el a kiszabott feladataimból egy nap. A gyógyulás és az integritás terében időzöm. A megértés és az átalakulás folyamata amit most megélek megrendítően fájdalmas és csodálatosan felemelő. Számtalan felébredéssel, kijózanodással majd újabb lelkes belemerüléssel tarkított.

Egy teljesen új és teljesen más jellegű időszámítás szerint élem a napjaim. Már nem számít az, hogy mikor leszek kész csupán az, hogy türelemmel és szeretettel ott lehessek és abban ahol és amiben lennem kell. Igyekszem odafigyelni a külső és a belső jelekre és jelzésekre: az iránymutatókra és a szükséges irányváltásokra, amelyek sokszor a legváratlanabb időpontban, a legésszerűtlenebb tanácsokkal látnak el és persze amelyek mindig visszaigazolják önmaguk később értelmet adva a sejtésnek. Ezért mondom azt, hogy már nem a lineáris és logikus elveket követem munkám kibontakoztatásában. Nem akkor írok, amikor kell, hanem akkor amikor muszáj – vagyis amikor a bennem élő kreatív szellem megnyilvánulásra vágyik – ezért is hallgattam el a hónap írásaival egy időre.

  Az elmúlt hónapokban több tréningen is részt vettem. Bővítettem a tudásom a jóga terápiás alkalmazásának körében, előadásokat hallgattam arról, hogyan hangoljuk a gyakorlásunk a belső folyamatainkat megtámogatva. Mindez arra késztetett, hogy belefogjak abba, hogy átnézzem és újra rendszerezzem mindazt amit az elmúlt húsz évben tanultam: kezdve a térrendezés művészetével, folytatva a virágterápiával és lélekgyógyászattal. Az asztrológiai és csillagászati valamint karakterológiai ismeretekkel és különböző vallásfilozófiák tanulmányozásával. A fizikai testten való munkálkodás és terápia különböző eszközeivel: mint például a masszázs technika, vagy az Arcdiagnosztika amit Új-Zélandon sajátítottam el, vagy azok az egyéb finom energiákat megmozgató és rendező módszerek amelyek életem szerves részévé és segítőivé váltak ebben a két évtizedben.

A most megélt folyamat nagyon hasonló ahhoz a két évvel ezelőttihez, amikor a naplóimat rendeztem és a bennük lévő bölcsességet desztiláltam le. A különbség azonban az, hogy ezúttal eldöntöttem, hogy ebben is elhagyom a rám jellemző szisztematikusságot és ésszerűséget. Engedem, hogy a körülöttem és bennem munkálkodó segítő energiák irányítsanak.

Most nem válaszokat keresek, hanem igyekszem jól megfogalmazni a kérdéseimet. Egy füzetet is szenteltem ennek a felszabadító belső folyamatnak a megtámogatására, amibe csak kérdéseket írok. Igyekszem szabadjára engedni a kíváncsiságom, a számtalan témába szerte ágazó érdeklődésem, a bennem működő és kinyilatkoztatásra vágyó női energiáim, amiket mindezidáig szabályokkal és belső fegyelemmel próbáltam megzabolázni. Igyekszem megtalálni azt a nyitottságot ami elvezethet belső folyamataim elfogadásához. Míg a férfi útja a megvilágosodás kutatásában az analízis, addig a nőé a hála, a befogadás és a feloldódás. Míg a férfi hajtóereje a válaszok felkutatása addig a nő megelégszik a sejtéssel. A nő kecses és észrevétlen akár a nyári szellő, a férfi pedig igyekszik nyomot hagyni maga után. De miért is ne lehetnénk mások?

Miért ne engedhetnénk magunkat elveszni belső labirintusainkban?

Elveszni annyi, mint az első lépés afelé, hogy újra megtalálhassuk önmagunk egy új minőségben. A káosz a velejárója a bennünk születő új lehetőségek harmóniájának. Ami épp azért értékes olyan nagyon, mert a miénk: a mi megélésünkből, a mi tapasztalatunkból fakadó sajátságos bölcsesség.

Női eszenciám követve megint visszahúzódásra készülök. Pár hónapos visszavonulásra. Arra, hogy ezt az időt azzal tölthessem, hogy engedjem magam megélni olyannak amilyen vagyok. Hogy engedjem kifejezésre jutni a lefolytott szenvedélyem és lendületem: az örömöm, a táncom, a dalom, a művészetem. Helyet kívánok adni az árnyékaimnak a hiányosságaimnak, a félelmeimnek, hogy megismerhessem, megszelídíthessem és elengedhessem őket. Legalább egy részük! Elhallgatok és fülelek, hogy meghalljam a belső ritmusom ami mindig nagyon tisztán és érthetően jelzi azt ki is vagyok én, és merre kell tartanom. Igyekszem a megéléseimen át nyitó formulákat teremteni és újabb állarcokat elhagyni.

Ehhez a belső munkához szolgálnak inspirációként azok a tanáraim, akik maguk is ezt teszik. Akik saját példájukkal mutatják az emberi lét csodálatos drámáját, hogy a mindannyiunk által áhitott tökély egyszerűen nem létezik. Hogy az út végét sejtető abszulútumok egyszerűen mind délibábok.

Valójában nincsenek szentek és megvilágosodottak abban a formában ahogy eddig hittem őket, és ez a felismerés végtelen szabadságérzettel tölti el örökösen tanulni és fejlődni vágyó kutató szellemem. A “fent” épp oly átmeneti, mint a “lent”. Hibáink épp oly átmenetiek, mint erényeink. Az ebben a világban tapasztalható egyensúly a dinamika maga. Nem a fekete és fehér, az igen és nem – vagyis a dualitás világát éljük hanem a szent háromságét magáét. Végre nyílvánvalóvá vált számomra, hogy a kettő közt mindig ott van a harmadik! A harmadik erő ami a mozgás, az áramlás, az élet maga. A szent lélekzet amely mindannyiunkat áthat és összeköt.

A mozgás az egyetlen igazság. A mozgás ami a harmónia megnyílvánulása amelyben egyszerre van jelen a bánat és az öröm, a kiáradás és a visszahúzódás. Ebben a felismerésben azonban benne van az is, hogy minden tökély pillanat egy kis halál is egyben – legyen az akár magasztos, vagy kínokkal teli.

Mindannyiunknak két tökéletes lélekzet adatott: az első belégzés mikor megszületünk és az utolsó kilégzés mikor magunk mögött hagyjuk ezt a tapasztalást, ezt a világot.

Te vajon milyenné teszed a kettő között kitöltendő lélegzetek minőségét?

Örömteli meglepetésekkel fűszerezett felsóhajtásokat, a teljes elfogadás és belemerülés vágyával átitatott tartalmas belégzéseket és a szükségtelent, megértő szeretettel elengedő kilégzéseket kívánok a következő találkozónkig!

Szeretettel:
Viki