Lótusz születés

Sziasztok!

Maradjunk még a női témáknál és a női könyveknél. A szülés és a születés témakörébe szeretnélek téged kalauzolni ezúttal. Én magam még nem szültem, de ahogy mindenki akinek lehetősége van ezt a cikket olvasni legyen az férfi vagy nő, én is megszülettem egyszer. Vagyis a szülés nem csak a nőkre tartozik. Az, hogyan születik meg egy gyermek nagy hatással lesz az elkövetkezendő életére, a kapcsolataira nemcsak a szüleivel, a testvéreivel, hanem a barátaival és későbbi kapcsolataiban.

Nem véletlen, hogy olyan sok nőt érdekel a jóga, a spirituális út, a tudatosodás. Tudatosnak lenni egyet jelent a felelőségvállalással, azzal, hogy ha nehéz is kijárjuk és megjárjuk a járatlan utakat. Felfedezünk, megismerünk, kísérletezünk.

Ez a téma azért is érint meg olyan nagyon, mert úgy érzem mindannyian egy folyamatos születésben vagyunk. Mindannyian, akik tudatosan keresnek, kíváncsian kutatnak az igazság, saját belső igazságuk megismerése után.

Véleményem szerint azért van annyi probléma a női szervek körül, a fogamzás, vagy akár a társkeresés terén, mert mindez arra a fontos szükségletre kíván ráébreszteni minket kollektívát és egyeneket, hogy lássuk meg, fogadjuk el és gyógyítsuk be azokat a vélt és valós sérelmeket amelyeket a saját születésünk és születési traumánk keltett. Hacsak nem voltunk olyan szerencsések, hogy mi magunk is Lótusz születésben részesülhettünk.

Ina May Gaskin: Útmutató a szüléshez című könyvét ajánlom minden nőnek, leendő Édesanyának, vagy már gyakorló Édesanyának. Ina May Gaskin, a világ legismertebb hivatásos bábája a hetvenes évek elején alapította meg férjével és kétszázötven társával a modern bábaság bölcsőjének számító legendás, Tennessee állambeli Farmot. A nagyrészt önellátó gazdálkodást folytató közösséget bábaközpontja tette világhírűvé, ahová külföldről is érkeznek nők, hogy gyermeküket művi beavatkozás nélkül, támogató környezetben hozzák világra.
A könyv első részében az anyák által elmesélt szüléstörténeteket a szerző kommentárjai követik, amelyek laikusok és szakemberek számára is nélkülözhetetlen gyakorlati útmutatóvá és lebilincselő olvasmánnyá teszik a kötetet. Gaskin nézeteinek kiindulópontja az, hogy a nők testi és lelki képességei tökéletesen alkalmassá teszik őket a természetes szülésre, ezért támogatni kell őket abban, hogy e képességükkel tudatos módon éljenek.

A természetes szülés és születés témában elmélyülve jutottam el az On The Spot című sorozathoz a YouTube-on. Ennek a sorozatnak a Balin készült epizódját (On The Spot – 9 hónap alatt a Föld körül – Robin Lim) kifejezetten és nagy szeretettel ajánlom, ha még nem láttad volna.

Ebben szó esik többek között arról is, hogy mi is az a Lótusz születés. És emellett engem mélyen érintett és inspirált az az elhivatottság amit a filmben megszólaló bába tanusít és a történetek, amiket elmesél.

Legyen Ina May Gaskin könyve és ez a téma a nyári könyvajánlóm végén, ízlelgessük a születés az újjászületés témakörét hölgyeim!

Szeptemberben találkozunk!
Szép nyarat!
Viki

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.