Három regény a női útkeresők ösvényén

Sziasztok!

Folytatom a női könyvek ajánlásaim három olyan regénnyel, amely mind a maga nemében egyedülálló és különleges.

Marion Yimmer Bradley: Avalon ködbe vész című könyve redkívül szokatlan, meghökkentő és magával ragadó módon értelmezi az Arthur-mondakört, amely számtalan feldolgozásban látott már napvilágot. Ez a könyv abban különbözik az eddigiektől, hogy a női szemszögböl meséli el a történetet. Főszereplői az ősi, druida természetvallás “felvilágosult” gondolkodású papnői és Arthur félénk, korlátolt felesége, aki a katolicizmus fogságában vergődik. A sodró lendületű, sok szálból szőtt mese kibontakozása közben tanúi lehetünk, amint a pogány természetistennő kultusza átadja helyét a keresztény szertartásoknak. Bradley történetében ennek a folyamatnak a jelképe Avalon, a druida papnők szent szigete, ahol a múlt, a jelen és a jövő egyszerre létezik, szinte egymásba olvad.

Nagyon vastag könyv! Nekem is volt vagy egy hónap míg kiolvastam, pedig gyorsan olvasok. Ez azért is volt jó, mert minden nap olvastam kicsit, és a történet így teljesen magával ragadott és belém ivódott. A könyvből film is készült, amit én a könyv olvasása előtt vagy 5 évvel láttam. Azt is ajánlom!

Taisha Abelar: Absztrakt repülés ha vastagságba nézzük az előbbi könyvhöz képest ez csak egy rövid kis vékony könyv, azonban annál tartalmasabb. Ezt a könyvet angolul olvastam (The Sorcerers Crossing: A Woman’s Journey), még Új-Zélandon, aztán mikor haza felé tartottam elajándékoztam, mert ez egy ilyen könyv! Szerintem minden nőnek olvasnia kell. Aztán kis nyomozással sikerült megvenni magyarul is. (A Püski Kiadó gondozásában jelent meg) Kíváncsi voltam, hogy milyen a fordítás, és szerettem volna újra elolvasni.

Taisha Abelar egyik tagja a három nőből álló csoportnak, amelyet Don Juan Matus irányításával néhány mexikói varázsló alaposan kiképzett. Carlos Casteneda Don Juan tanításait még huszas éveim elején olvastam és mikor belefutottam Taisha Abelar könyvébe izgatottan kezdtem neki az olvasásnak, mert emlkészem, hogy tetszett Carlos Casteneda könyve, de mégsem ragadott annyira magával, hogy több könyvet is elolvassak azon kívül.

Az Absztrakt repülésben Taisha Abelar elmeséli a mexikói utazása sororán szerzett élményeit. Mesél arról a varázslócsoportról akik szigorú fizikai és szellemi tréningnek vetik őt alá, abból a célból, hogy megtörjék a mindennapi észelés korlátait. Ennek a beavatásnak a részletes leírása ez a könyv. A felelőségtudat ébredésének és a félelmekkel való szembenézés olyan praktikus értelmét tárja fel, amivel egy női varázslónak szembe kell néznie. Egy felbecsülhetetlen kézikönyv és antropológiai mű, ugyanakkor a női szellemiség ébredésének és fejlődésének egy rendkívüli beszámolója.

Amúgy ha már ennél a könyvnél tartunk, nemsokkal azután, hogy ezt sikerült megvennem egy másik könyvbe is belefutottam, amit egyszerűen nem tudtam letenni a könyvesboltban, így kénytelen voltam megvenni. A címe: A Nagual nyomában: A Castaneda-klán megidézése. Ezt a könyvet Püski Irén és István szerkesztette. Bevallásuk szerint már vagy húsz éve dolgoznak a könyvön abból a célból, hogy megosszák a Castaneda könyvekből kijegyzetelt fontos mondanivalókat. Így alkották meg ezt a könyvet ami valójában egy Carlos Castaneda fogalomtár, amelyben abc sorrendbe szedve a következő témakörökről is szó esik benne: Álmodó test, Belső csend, Csendes tudás, Déli irány, Az erő első és második köre, Az észlelés buborékja, Férfiasság, nőiség, A harcosok bolygói, Ismert, ismeretlen, megismerhetetlen és még sok izgalmas téma… Ezek mellett a témakörök mellett az Absztrakt repülésből is vannak kiragadott részletek és megszólal a könyvben Taisha Abelar mellett a másik két női beavatott is: Florinda Donner és Carol Tiggs is!

Ki ne ismerné Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love című könyvét illetve ki ne látta volna a filmet?! A magyarul is megjelent Ízek, Imák, Szerelmek egy olyan könyv, amivel szerintem a nők többsége tud azonosulni. Van benne utazás: Olaszország, India és Indonézia; fájdalmas szakítás, és elszakadás az ismerttől; van benne útkeresés és a várva várt valódi szerelem megtalálálsa. Elizabeth Gilbert őszinte, szívet melengető, lendületes stílusú írása magával ragadó. Egy bátor és kompromisszumokat nem tűrő nő inspiráló belső és külső utazása. A család női könyvtárában természetesen az angol és a magyar kiadás is megvan. Hölgyeim! Kötelező nyári olvasmány!

Jó inspirálódást!
Szép napot!
Viki

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.