ez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban: itt
Sokan kérdezték tőlünk miért jöttünk haza, mikor tavaly végre hazaköltöztünk 9 év távollét után. Nehéz volt válaszolni a kérdésre, mert nem volt rá ésszerű magyarázat, csak annyi, hogy ez volt a következő lépés amit mindketten érezünk, hogy meg kell tennünk.
Aztán ahogy elkezdtek telni a napok, hetek, hónapok – kristályosodott ki, hogy miért vagyunk itt ebben az országban, ebben a környezetben újra. És ez a család. Talán túl egyszerűen hangzik sokaknak, én magam sem hittem volna el, hogy egyszer ez lesz a legnagyobb húzó erő az életemben. Ez amitől amióta az eszemet tudom menekültem. Elköltözni, világot látni, bizonyítani, hogy nekem is megy, hogy egyedül is megy – volt sokáig az ami meghatározta a döntéseim. Aztán egy reggel felébredtem és rádöbbentem, hogy mindaz ami után futok az már most az enyém.
Sokan mondják, hogy külföldön érzi meg az ember igazán mi az a haza szeretet. Nem szeretek nagy szavakat használni, de ez a legmegfelelőbb itt most, mert mi más ha nem az anyaföld szeretete és vonzása az ami megnyilvánul az emberben amikor hallja nemzete himnuszát és kicsordul egy könnycsepp a szeméből? Nem szeretek politizálni ez távol áll tőlem. Nem is értem, csak azt érzem, hogy mennyire különleges és szent az a kapcsolat ami mindannyiunkat összeköt a hellyel ahol születtünk, a földdel amiből és ami által formálódtunk. Az emberek által akik legközelebbi családunk tagjai. És nem csak az élők de azok is akik nincsenek már.
Az elmúlt napokban ahogy a temetőket jártam ez még inkább megerősödött bennem. Mikor a sokk, a fájdalom enyhül amit szeretteink elvesztése kelt bennünk nyilvánvalóvá válik az, hogy fizikai jelenlétük hiánya nem lényük eszenciájának a hiányával egyenlő. Aki figyel, rendszeresen kap jeleket, sokan beszélnek erről, de amíg magad meg nem tapasztalod kineveted vagy félreérted őket.
Édesanyám sírjához bandukolva ebbe az idézetbe futottam Jókaitól:
“Ami bennem lélek veletek megy ott fog köztetek lenni,
Mindig megtalálsz virágaid között mikor elhervadnak,
Megtalálsz a falevélben mikor lehull,
Meghallasz az esti harangszóban mikor elenyészik,
S mikor megemlékezel rólam mindig arccal szemközt fogok állani.”
Ahogy olvastam lassan, komótosan, minden szót megízlelve, hírtelem megéreztem ez az ő üzenete nekem. Ott van ő velem, mellettem, minden fontos sarokkőnél az életemnek ahogy tinédzserkoromban ígérte azt nekem.
Hogyan is tudnánk jobban szeretni, jobban tisztelni akkor és addig amíg velünk és mellettünk vannak azok akik számítanak? Miért van az, hogy sokunk a veszteségből, a kudarcból, a csalódásból tanul igazán? Miért a hiány érteti meg velünk az élet szépségét és teljességét? Mi történne megéléseinkkel vajon, ha nem minősítenénk, hanem csak megélnénk, érzékelnénk, tisztán éreznénk azokat? Vajon mi történne akkor, ha elengednénk hiedelmeink elsősorban magunkkal kapcsolatban, hogy mire igen és mire nem vagyunk képesek?
A látszólag értelmetlen gondolat- és emlék-kuszaság lassan összeáll bennem. Őseim, elsősorban női rokonaim életének felidézése, döntéseik következményeinek megértése, a kívánható legnagyobb ajándék számomra.
Minden eddigi tapasztalatom afelé vezet, hogy az önismereti munka – a jóga különböző útjainak felfedezése – minden ember életében szükséges. De nemcsak önmagunk megismerése, hanem annak is az ismerete, hogy honnal jöttünk és hogy merre tartunk. Az ébredéssel jár a felelőségvállalás és ezzel pedig az, hogy már nem engeded magad sodródni. Felelőségteljesen, őszintén vállalod amit tenned kell és nem pedig azt amit elvárnak tőled. Ez a legnagyobb gazdagság a legvégső szabadság.
Mindaz amit megélek, színezi, kiteljesíti és valóságossá teszi az én jógám.
A jóga számomra a zűrzavarból kivezető út.
A jóga szeretet, barátság, kapcsolat.
A jóga tisztelet, alázat és megértés.
A jóga élettapasztalat.
A jóga veszteség és öröm, elengedés és megtalálás.
Gyakorold te is a szőnyegen és azon túl!
Namaste,
Viki
Medvéket gyártok!
Szájhigénia kapcsán már felvetettem azt a gondolotatot, hogy érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen vegyszerekkel sikáljuk a fogaink. 
Előző alkalommal jógakönyveket ajánlottam. Most még mindig jóga kapcsán azokat a szakácskönyveket szeretném megmutatni neked, amelyekből sokat tanultam. Dr. Vasant Lad könyveit szeretettel ajánlom, minden mennyiségben. Az Ayurvedic Cooking for Self-Healing könyvéből rengeteget tanultam és merítettem.
Chutney, Pakora, Samosa, Curry és leves receptek valamint édességek és más finomságok. Le van benne írva a Ghee (tisztított vaj készítésének a menete). És egy fejezet van szentele annak, hogy a különböző zöldéségek, gyümölcsök és fűszerek milyen gyógyhatással rendelkeznek. Tényleg nagyon jó, főzés és Ayurvéda kapcsán én őt ajánlom!
A tanfolyamon fellelkesülve meg is vettem akkor az Ízek, imák, India című dvd-t mert a könyveknél is jobban szeretem hallani és látni azt hogy kell az ételt elkészíteni. Természetesen személyesen a legjobb. Az az igazi bölcsesség átadás!
Azért is nagyon jók, mert anatómia is van bennük épp annyi ami az egyes pózok kivitelezéséhez segítséget nyújt. Astanga vonalon én ezeket a könyveket ajánlom leginkább, természetesen Pattabi Jois Jóga Malá-ja mellett. Ugyan ebben a Bölcsesség nyomában sorozatban első ajánlóként Kino könyvét ajánlottam, ennek az az oka, hogy vele személyesen is találkoztam, és örömmel találtam meg itthon a Libri-be magyarul a könyvét. (Hiszen majd minden jógakönyvem az elmúlt tíz évben angol olvastam.) Szeretek egy témát több nyelven is megközelíteni. És hiszek abban, hogy akivel van szerencsénk az életben személyesen is találkozni, az azért van, mert tanulhatunk tőle.
A könyv bevezetését Eddie Stern írja, aki Guy Donahaye-val összeállított egy másik nagyon jó könyvet aminek Guruji a címe. Ebben a könyvben Pattabhi Jois tanítványaival készített interjúkat olvashatod el, és ami kifejezetten kincs volt számomra benne, hogy Peter Sanson új-zélandi tanárom is nyilatkozik benne. Egy vaskos könyv ami egy regényhez hasonlóan mesél. Én nagyon élveztem, mert nagyon szeretek olvasni vagy hallani arról, hogy más hogyan tapasztalja és éli meg a maga spirituális útját.
Ez pedig a Yoga Sadhana for Mothers (Sharmila Desa & Anna Wise) című könyv. Lebilincselt, mert több nő beszéli el benne a történetét. Azt hogy milyen problémái voltak a fogantatással, vagy hogy hogyan változott a teste a terhesség előrehaladtával és ebből kifolyólag hogyan változtatott a gyakorlásán. Illetve hogy hogyan gyakorolt a szülés után. Azért volt számomra különösen inspiráló, mert több különböző korú és származású nő szólal meg a könyvben. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy milyen más egy olyan nő megélése aki a nagyvárosban él és felelőségteljes munkát lát el és hogy mennyire más ha a természethez közel, meleg éghajlaton kevesebb stresszel, közelebb a tradíciókhoz tudja egy nő kihordani gyermekét és életet adni neki. A könyvben szó esik praktikákról is, hogyan lehet a testet ösztönözni a gyorsabb regenerálódásra a folyamat külöböző szakaszaiban. Minden nőnek ajánlom, mert megérezhetjük belőle, hogy egy nő gyakorlása mennyire más mint egy férfié. Nemcsak a szülés, de a havi ciklus miatt is sokat változik a testünk egy hónapon belül is és érdemes erre odafigyelnünk. Gyakorlásunk ennek tiszteletbe vételével kialakítanuk.
A mandala amiben jelenleg élek és teremtek magam köré annak erőközpontjában belső kreativitásom megélése foglal helyet. Női erőim kibontakoztatásának egyre sürgetőbb hívása ez bennem. Annak felismerése, hogy minden azzá lesz, aminek én látni vágyom. És minden olyan mértékben van segítségemre ebben a folyamatban amennyit én engedek.
A hídon való átkelés – legyen az a híd valós vagy épp elképzelt – csodálatos gyakorlat. Annak felismerése, hogy minden pillanat elszalaszthatatlan lehetőségek sokaságát tartogatja számunkra. A mandalánk belső és külső tere harmóniában és pontosan megszerkesztett összhangban áll. Lehetőségünk van benne és általa alakulni, töltődni, gyógyulni. Egy frissítő mély kilégzést elengedni és egy-egy szent pillanatot, értékes emléket a szívünkbe zárni.
Említettem Betty Edwards könyvét a jobb agyféltekés rajzolásról egy előbbi bejegyzésben. Most egy másik könyvről számolnék be ami szintén sokat segített: Julia Cameron: A Művész Útja. Ez a könyv is – Hermann Hesse Sziddhártájához** hasonlóan – többször is megtalált engem. (Talán még az év is stimmel.) A huszas éveim elején vettem meg ezt a könyvet is magyarul és el is kezdtem a napi 3 oldal szabad aszociációs (free flow writing) írást minden reggel ébredés után. Ugyanis ez a könyv egy 12 hetes írói kurzus. Aminek a célja nem feltétlenül az, hogy íróvá válj. Csupán az, hogy felszabadítsd magadban a megkötött, elásott, elfeledett kreatív erőket. Több módja van ennek, de az írás az egyik legegyszerűbb ami a ma emberének a rendelkezésére áll. Nem is kell visszaolvasnod az írásaid. Nem kell, hogy értelmes mondatokat írj, vagy hogy szépen írj vagy fogalmazz. Csak annyi a feladat, hogy rászánd az időt és írj. És hát ahogy a napi jógázás megvalósításában ebben is pontosan itt van a nehézség. A rendszeresség megtartása, a lendület megőrzése. Amivel nekem is meggyűlt a gondom. Talán egy hónapig ment az írás, aztán legyintettem és abbahagytam. Kishitűen iróasztalom mélyére sülyesztettem a füzetet és hasznosabb és ha nem is hasznosabb de lagalább is élvezetesebb reggeli rutin után néztem.
viktoria maczo 
