ez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban: itt
Egy tanító azt mesélte nekem egyszer, hogy a környezet amiben élünk egy mandalához hasonlatos. Szíve van, amiből erővonalak támadnak és kapcsolják össze azokat az egyes részletekkel. Mindennek megvan a maga helye benne, a maga rendeltetése és egyben üzente. Helyesen értelmezni azt azonban csak az tudja, aki az ahhoz méltó tisztelettel és megértéssel képes közelíteni.
A mandala amiben jelenleg élek és teremtek magam köré annak erőközpontjában belső kreativitásom megélése foglal helyet. Női erőim kibontakoztatásának egyre sürgetőbb hívása ez bennem. Annak felismerése, hogy minden azzá lesz, aminek én látni vágyom. És minden olyan mértékben van segítségemre ebben a folyamatban amennyit én engedek.
Igyekszem hát a kellő tisztelettel és megbecsüléssel megilletni a környezetet amiben élek. Reggeli gyakorlásom része az, hogy gondozom a növényeim és minden nap friss virágot teszek az asztalomra amelyen dolgozom. Élvezettel töltöttem el az elmúlt nyári és kora őszi hónapokat azzal, hogy mindenhová biciklivel jártam és ezzel a városnak is egészen más arcát ismerhettem meg. A betontengerből hirtelen kiviláglottak az áldott árnyat adó fák, a sokezernyi színben pompázó nyári virágok, majd a forró napsütéses napokat idéző őszi levelek sárgától a bíborvörösön át a bársonyos barnáig sziporkázó árnyalatai.
A napi ászana gyakorlásom, mozgás meditációim és kontemplációs gyakorlataim során ébredtem rá teljes bizonyossággal, hogy mindannyiunkban létezik egy mag, mely érintetlen marad a változás törvényeitől. Ez az a belső fény, amely megszületésünkkor olyan áthatóan és megcáfolhatatlanul ragyog át minden kétségen. Ez az a belső fény amivel kapcsolódhatunk jóga-gyakorlásunk során.
Én azonban a jóga állapotát meglepő módon vagy épp nyilvánvalóan nem a szőnyegen lelem meg sokszor a legkönnyebben, hanem a kreatív önkifejeződés valamely formájában. Az intenzív belső munkának a folyományaként ébredtem rá arra hogy a megismerés vágya, a kíváncsi fürkésző, nyitott rácsodálkozás a világ dolgaira az ami gyermekként oly nagy segítségemre volt abban, hogy ismereteim bővülhettek. Az egyik nap még lehetetlennek minősülő készség másnapra mindennapos eszköztáram része lehetett. Mindannyiónk életében volt idő amikor nem létezett lehetetlen számunkra. Vajon hol és mikor veszítettük el ezt a bizonyosságot a csodavárásban?
Az elmúlt pár hónapban többször is áttekertem a Lánc hídon és megcsodáltam az alatta sebesen folyó Dunát. Élveztem a napfelkeltét a Halász-bástyáról és elmerengtem azon, hogy milyen különleges és egyedülálló is ez a város – ez a mandala – amiben élhetek.
Pár hete újra a híd Pesti hídfőjéhez vitt az utam és ahogy az oroszlánokat szemléltem a hídfőn eszembe jutott a történet, amit még Édesanyám mesélt róluk, hogy hiányzik a nyelvük. Akkor jutott eszembe, sokáig én is olyan néma voltam akár ezek az oroszlánok, ezen a reggelen azonban sikerült megértenem, hogy mekkora erő is rejlik a csendben. Benne van a legtöbb szabadság és lehetőség. A csend szent hely, ahol gyógyulás és erő lakik. A döntés mindig a mi kezünkben van, hogy hagyjuk-e hogy az üzenetünk alakot öltsön és nyomot ejtsen a csöndön, vagy sem.
A HÁLA az ami a legkönnyebben visszavezethet minket belső erőközpontunk terébe. Az, ha képesek vagyunk gyakrabban használni azt a szót hogy “köszönöm” és azt komolyan is gondolni.
Ezzel a szóval és érzéssel sétáltam én át a Néma Oroszlánok Hídján az egyik nyári kora reggelen: sokadszorra valahogy mégis először. Hiszen akkor a napfelkelte első sugarai alatt valami megújult bennem, mert képes voltam letenni egy szükségtelen belső terhet az egyik oldalon. Az arcom a Duna felől érkező hűs szellő felé fordítottam a híd közepére érve és hagytam, hogy elvigye kétségeim még bennem rekedt maradványait.
A hídon való átkelés – legyen az a híd valós vagy épp elképzelt – csodálatos gyakorlat. Annak felismerése, hogy minden pillanat elszalaszthatatlan lehetőségek sokaságát tartogatja számunkra. A mandalánk belső és külső tere harmóniában és pontosan megszerkesztett összhangban áll. Lehetőségünk van benne és általa alakulni, töltődni, gyógyulni. Egy frissítő mély kilégzést elengedni és egy-egy szent pillanatot, értékes emléket a szívünkbe zárni.
Csodás őszi elmélkedést és átkeléseket nektek is!
Namaste, Viki
Jóga Vikivel 