ez a cikk elérhető audio formátumban az Inspiráció Rádióban: itt
Sokan kérdezték tőlünk miért jöttünk haza, mikor tavaly végre hazaköltöztünk 9 év távollét után. Nehéz volt válaszolni a kérdésre, mert nem volt rá ésszerű magyarázat, csak annyi, hogy ez volt a következő lépés amit mindketten érezünk, hogy meg kell tennünk.
Aztán ahogy elkezdtek telni a napok, hetek, hónapok – kristályosodott ki, hogy miért vagyunk itt ebben az országban, ebben a környezetben újra. És ez a család. Talán túl egyszerűen hangzik sokaknak, én magam sem hittem volna el, hogy egyszer ez lesz a legnagyobb húzó erő az életemben. Ez amitől amióta az eszemet tudom menekültem. Elköltözni, világot látni, bizonyítani, hogy nekem is megy, hogy egyedül is megy – volt sokáig az ami meghatározta a döntéseim. Aztán egy reggel felébredtem és rádöbbentem, hogy mindaz ami után futok az már most az enyém.
Sokan mondják, hogy külföldön érzi meg az ember igazán mi az a haza szeretet. Nem szeretek nagy szavakat használni, de ez a legmegfelelőbb itt most, mert mi más ha nem az anyaföld szeretete és vonzása az ami megnyilvánul az emberben amikor hallja nemzete himnuszát és kicsordul egy könnycsepp a szeméből? Nem szeretek politizálni ez távol áll tőlem. Nem is értem, csak azt érzem, hogy mennyire különleges és szent az a kapcsolat ami mindannyiunkat összeköt a hellyel ahol születtünk, a földdel amiből és ami által formálódtunk. Az emberek által akik legközelebbi családunk tagjai. És nem csak az élők de azok is akik nincsenek már.
Az elmúlt napokban ahogy a temetőket jártam ez még inkább megerősödött bennem. Mikor a sokk, a fájdalom enyhül amit szeretteink elvesztése kelt bennünk nyilvánvalóvá válik az, hogy fizikai jelenlétük hiánya nem lényük eszenciájának a hiányával egyenlő. Aki figyel, rendszeresen kap jeleket, sokan beszélnek erről, de amíg magad meg nem tapasztalod kineveted vagy félreérted őket.
Édesanyám sírjához bandukolva ebbe az idézetbe futottam Jókaitól:
“Ami bennem lélek veletek megy ott fog köztetek lenni,
Mindig megtalálsz virágaid között mikor elhervadnak,
Megtalálsz a falevélben mikor lehull,
Meghallasz az esti harangszóban mikor elenyészik,
S mikor megemlékezel rólam mindig arccal szemközt fogok állani.”
Ahogy olvastam lassan, komótosan, minden szót megízlelve, hírtelem megéreztem ez az ő üzenete nekem. Ott van ő velem, mellettem, minden fontos sarokkőnél az életemnek ahogy tinédzserkoromban ígérte azt nekem.
Hogyan is tudnánk jobban szeretni, jobban tisztelni akkor és addig amíg velünk és mellettünk vannak azok akik számítanak? Miért van az, hogy sokunk a veszteségből, a kudarcból, a csalódásból tanul igazán? Miért a hiány érteti meg velünk az élet szépségét és teljességét? Mi történne megéléseinkkel vajon, ha nem minősítenénk, hanem csak megélnénk, érzékelnénk, tisztán éreznénk azokat? Vajon mi történne akkor, ha elengednénk hiedelmeink elsősorban magunkkal kapcsolatban, hogy mire igen és mire nem vagyunk képesek?
A látszólag értelmetlen gondolat- és emlék-kuszaság lassan összeáll bennem. Őseim, elsősorban női rokonaim életének felidézése, döntéseik következményeinek megértése, a kívánható legnagyobb ajándék számomra.
Minden eddigi tapasztalatom afelé vezet, hogy az önismereti munka – a jóga különböző útjainak felfedezése – minden ember életében szükséges. De nemcsak önmagunk megismerése, hanem annak is az ismerete, hogy honnal jöttünk és hogy merre tartunk. Az ébredéssel jár a felelőségvállalás és ezzel pedig az, hogy már nem engeded magad sodródni. Felelőségteljesen, őszintén vállalod amit tenned kell és nem pedig azt amit elvárnak tőled. Ez a legnagyobb gazdagság a legvégső szabadság.
Mindaz amit megélek, színezi, kiteljesíti és valóságossá teszi az én jógám.
A jóga számomra a zűrzavarból kivezető út.
A jóga szeretet, barátság, kapcsolat.
A jóga tisztelet, alázat és megértés.
A jóga élettapasztalat.
A jóga veszteség és öröm, elengedés és megtalálás.
Gyakorold te is a szőnyegen és azon túl!
Namaste,
Viki
Jóga Vikivel 