Az évek folyamán mindig nyitva volt a fülem és a szívem az építő jellegű kritikára és azokra a találkozásokra amelyeken hozzám hasonló lelkes keresőkkel találkoztam és listát cseréltünk a feltétlenül elolvasandó könyvekről. Így kaptam például ajánlásként az ausztrál tanáromtól Mark Robberds-től a “The Yoga Sutras of Patanjali” (Edwin F. Bryant) könyvet, vagy később egy budapesti tanítványomtól a “A jóga meditatív hagyománya” (Papp József ) könyvet.
Jelenleg nagy élvezettel veszek részt a The Four Winds Society szervezésében egy online tanfolyamon amelynek a keretében megismerkedhettem Elena Brower-rel is aki Albero Villoldo könyvéből Yoga, Power, And Spirit: Patanjali the Shaman olvas fel nekünk és leckéről-leckére haladva vesszük végig a szutrákat és beszélgetünk azok lehetséges értelmezéséről, tanításairól és üzeneteiről az élő hívások alkalmain.
A jóga szutrák számomra mindig is a forrása marad a jóga filozófiához való vonzalmamnak. Mindig melegséggel tölt el az érzés, amikor valami véletlen folytán újra visszatalálok hozzá.
Ahogy most is.
Szeretettel ajánlom neked ebben a cikkemben és az előzőben megemlített könyveket tanulmányozásra illetve kiinduló pontként a kutató munkádhoz a jógában való elmélyülésed támogatásaként.
Innen folytatom a mesém a következő írásomban, amelyben bemutatom majd kicsit neked a “Szamádhi Tréning” kis könyvecském. De addig is szeretettel ajánlom neked a Győzedelmes Légzés Online tanfolyamot amire ha jelentkezel 1:1 konzultációs bónusszal is megajándékozlak! Az egyéni konzultáció keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd!
Tudtad, hogy a Jóga szutrák tartalmazzák a Jóga Terápia minden lényeges pillérét?
Az egész úgy indult, hogy egy szót sem értettem belőle, de a szívem dalra fakadt ott a testem közepén és arra hívott lépjek közelebb és hallgatózzak figyelmesebben…
—
2003-ba repítelek vissza, az előszobájába ennek a küszöb pillanatnak, amely a később kibontakozó események forrásaként szolgált. Ez volt az az év ugyanis amikor megfogalmazódott bennem a vágy, hogy szeretnék formálisan is többet megismerni a jóga világából. Így egy napon meghoztam a döntést, hogy besétálok végre a jóga stúdióba, amely mellett minden reggel elhaladtam munkába menet.
Minden érdekelt. Minden különösen hangzó előadásra és órára beültem és részt vettem a tanáraim Indiából hazatérve rendezett fényképes élmény beszámolóin is. Nem hezitáltam egy percet sem, mikor lehetőségem nyílt elvégezni a tanári tréninget. Még ma is kitüntetett helyen lóg a mala, amit ebben az időben kaptam a tanáromtól.
Nagyon élveztem ezt az időszakot az életemben, mert a jógaszőnyegen a gyakorlásomban- és a jógával kapcsolatos kutatómunkámban elmerülve mindig kapcsolatba léptem azzal a időtlen világgal, ami mindig megnyugvást hozott a szívembe. Aztán egy nap a megnyugvás mellé egy ismerős érzés társult amit az az ismeretlen nyelven írott, ismerősen zengő dallamos sorok hoztak amelyet a bölcsesség tanítások szerint egy ember felsőtestű és kígyó alsótestű nagy tanító írt évezredekkel ezelőtt.
Azokból az évekből a malán kívül magammal hoztam még egy értékes ajándékot: a Jóga szutrák iránti kiapadhatatlan vonzalmam.
Innen folytatom a mesém alább, de addig is szeretettel ajánlom neked a Győzedelmes Légzés Online tanfolyamot amire ha jelentkezel 1:1 konzultációs bónusszal is megajándékozlak! Az egyéni konzultáció keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd!
Tudtad, hogy a jóga szutrákban is találsz Idegrendszer Harmonizációs gyakorlatokat és javaslatokat?
Eltelt sok év 2003 után, mikor merész vállalkozásra szántam el magam. Kőrösi Csoma Sándor lábnyomába képzelve beletenni a sajátom és egy szanszkrit-angol szótárral és az előzetesen folytatott több éves magán szorgalommal végzett tanulmányaimra hagyatkozva nekiveselkedtem Patanjali Jóga szutráinak a lefordítására.
Új Zélandon voltunk és egy gyönyörű nyári hajnalon, a csendes óceánból felkelő nap fényében fürödve végezett reggeli gyakorlásom után lepett meg az inspiráció. Abban az időben feltétlenül engedtem azoknak a szívemben születő áramlatoknak, amelyek a sorsomat formálták egy idegen földön, életem nagy szerelmét az oldalamon tudva. Szerencsésnek éreztem magam minden nap, hiszen az álmot éltem, amelyről előzőekben, hosszú éveken át a mérnöki asztalom fölött ábrándoztam.
Helyet adtam a bennem születő vágynak kétejek nélkül.
Természetesen a közelemben volt számos nagyszerű tanító mint B.K.S. Iyengar, Gregor Maehle vagy Nicolai Bachman aki például arra inspirált, hogy magam is elkezdjem papírra vetni a jóga szutrákat egy tustoll segítségével, tökéletesítve a szanszkit betű jelek írását.
2012-15 között született meg a jóga szutrák fordítása amelyet magyarul magánkiadásban jelentettem meg a kislányom születése után 2019-ben. Az angol átirat még a fiókban lapul… de egy nap majd előhozom ezeket is, ahogy tervezem megmutatni neked a kézzel írott kis könyvecskéket is.
A Szamádhi Tréning volt az egyik első kiskönyv ami felkerült a weboldalaom az online boltba és ez az a kiskönyv ami most kísér és visszamosolyog rám a szőnyegem mellől ahogy hallgatom Elena Brower és Alberto Villoldo tanításait a Jóga szutrák értelmezéséről.
Innen folytatom a mesém a következő írásomban. Olyan sok minden van még amit szeretnék veled megosztani a Jóga Szutrákkal kapcsolatban! De addig is szeretettel ajánlom neked a Győzedelmes Légzés Online tanfolyamot amire ha jelentkezel 1:1 konzultációs bónusszal is megajándékozlak! Az egyéni konzultáció keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd!
Tudtad, hogy a jóga szutrák inspirálták K. Pattabhi Joist az Ashtanga Vinnyásza Jóga nevének a megálmodásában?
Az Áprilisi Virág Hold írásomban arra hívtalak, hogy szentelj figyelmet a környezetedben kibontakozó, szent folyamatnak. Meséltem neked az én személyes gyógymódomról és meghívtalak a legújabb tanfolyamomba is a Győzedelmes Légzés Online Terébe.
Ennek a teliholdnak a kapcsán arról szeretnék mesélni neked, hogy mi az Eper hold üzenete. Hogy mit is jelent az Ajni?
Ajni
Az “ajni” a természettel és az ősökkel való kölcsönösség illetve egymásra hatás elve. Az ajni arra hív hogy helyes kapcsolatot alakítsunk ki az összes létezővel, a múltunkkal és a jövőnkkel. Andokban élő gyógyítók úgy tartják, hogy az életünkben megvalósuló ajni megmutatja a Földdel és a Szellemvilággal való kapcsolatunkat. Tanításaink szerint a betegség nem létezik, csak a beteg ember. Így tehát, ha megteremtjük az egészség feltételeit akkor a betegségeink sokszor maguktól elmúlnak.
Az ajni-t nem félelemből kell, hogy gyakoroljuk, hanem tiszteletből. Örömmel elfogadva a sorsunk. Meglátva benne a tanításokat és ajándékokat.
Az ajni gyakorlása megtanít uralkodni az időn azzal, hogy megismerjük a múltat és elindulunk a jövő felé, miközben harmóniát teremtünk a hétköznapjainkban elsajátítva azt a hozzáállást miszerint mi magunk vagyunk a saját történetünk írói. Ezáltal összhangba kerülünk a saját esszenciánk megélésével és kifejezésével.
EPER HOLD
A májusi telihold arra is hív, hogy fedezd fel a közösség erejét! Megtapasztalva benne azt, hogy senki sem maradhat hátra, hiszen a közösség ereje megtart.
A telihold csodálatos fénykörében érezd meg azt a hívó szót, amely téged is vonz abba a közösségbe amelynek az aktív részeként te is gyógyulhatsz. Támogatást kaphatsz és adhatsz.
Vajon hol vagy a személyes történeted megélésében? Mik azok a rutinok amelyek megtámogatnak abban, hogy megéld az ajni-t? Vajon a közösség amelynek a része vagy megtámogat téged abban, hogy összhangban élj önmagaddal?
A közösség ereje
Arról a csodálatos folyamatról szeretnék beszámolni neked, hogy ahogy elindult a Győzedelmes Légzés Online Tanfolyam és elkezdtem átadni az anyagot, az- ahogy mindig is szokott- elkezdett alakulni és a résztvevők igényeihez igazodni, beleértve engem is.
Elkezdtem én is sokkal tudatosabban végezni a légzőgyakorlataim és a napi gyakorlásom során lejegyezni a megfigyeléseim. Lelkesedés és áhítat van bennem a légzés illetve a légzéskódok erejével kapcsolatban.
LÉLEGZET
Míg az elme képes arra, hogy elhitessük magunkkal, hogy minden rendben van bennünk és körülöttünk/vagy épp ellenkezőleg – úgy a testünk mindig az igazságot mutatja. Ahogy a lélegzetünk is!
Figyeld meg a légzésed, vajon milyen a légzésed most ebben a pillanatban?
Szeretném ha tudnád, hogy egyedül is erős, teljes és tökéletes vagy! Szeretném, ha tudnád, hogy hálás vagyok a jelenlétedért, hogy itt vagy, hogy olvasod a soraim. Szeretném ha tudnád, hogy milyen sokat jelent számomra az, amikor megajándékozol a jelenléteddel a tanfolyamaimon, a konzultációkon vagy a 1:1 egyéni alkalmakon. Szeretném, ha tudnád, hogy a benned mozduló lélegzet összeköt minket. Szeretném ha tudnád, hogy amerre fordítod a figyelmed annak erőt adsz.
Arra hívlak tehát, hogy adj erőt a benned mozgó lélegzetnek a tiszta szándékod megfogalmazásával. Arra hívlak figyeld meg és engedd, hogy tanítson a lélegzeted önmagadról. Arra hívlak, hogy fejleszd ki magadban azt az érzékenységet, amely képessé tesz arra, hogy meghalld a benned lévő bölcsesség hangját.
Arra hívlak, hogy lélegezz győzedelmesen! Teremtsd te is tudatosan a mindennapjaid a májusi telihold szent fénykörében, gyakorolva az ajni-t. Gyere sétáljunk együtt ezen az úton!
Ismerd meg azokat a micro- mini- és macro légzésgyakorlatokat, amelyek segítségével a természet ritmusával összhangban lélegezve kialakíthatod a saját szent gyógymódod légzéskódjait.
“Ébredj fel, nőj fel, jelenj meg.” – mondta egy alkalommal a tanárom és ettől a pillanattól kezdve minden megváltozott számomra. Megértettem, hogy milyen fontos végig menni az úton, amin elindultam. A kapcsolatot ápolni, amiben részem lehetett.
Felvetült bennem a kérdés: “Vajon milyen messzire juthatok azokkal együtt, akik egy kicsit előrébb járnak az úton és tartják számomra az irányt és a sebességet?” Akár a metronóm a zenében vagy ahogy a vadludak vonulnak az égen!
Tudtátok, hogy a vezérmadár helye folytonosan cserélődik? Az aki hátul repül, kerül előre és az aki elöl volt, hátra? Ez nem sorrend, vagy hierarchia, csupán egy kifinomult módja a csapatdinamikának és a közösség erejében való támasz felismerésének!
A legtöbb sérülés és trauma közösségben ér minket. Ennek a felismerése elindíthat minket mint kereső. A megértés pedig erőt adhat ahhoz, hogy “megjelenjünk”.
Sokunkat annak a belső nyugtalanságnak és feszültségnek a mindennapos jelenléte irányíja, ami ha elhatalmasodik rajtunk az a környezetünkre is negatív hatással van.
Mi a megoldás?
Az irányított figyelem!
A megfelelő közösségben való aktív részvétel hozhat pozitív változásokat! Egy tudatos lélegzetvétel elég lehet, mert a szándék ereje meghatározó.
Vedd magad körül olyanokkal, akik emlékeztetnek a saját nagyszerűségedre és az életed egyedülállóságára.
A Győzedelmes Légzés Online Tanfolyam elkészítésekor a célom nem az volt, hogy újabb képernyő előtt idővel bővítsem az amúgy is túl sokat előtte töltött időd, hanem az, hogy a napi gyakorlásra félretett 15 perc alatt átadjak neked egy-egy eszközt, egy-egy hatásos légzőgyakorlatot, amivel hatékonyabban és elegánsabban tudod az idegrendszered hangolni.
Képzeld csak el, mennyivel gazdagabb lehet az életed, ha nemcsak akkor érzed jól magad a bőrödben, mikor minden rendben van benned és körülötted, hanem rendelkezésedre állnak olyan légzésminták amelyek segítségével a legjobbat kihozhatod a legnehezebb helyzetekből is!
Képzeld el, hogy nem bosszant már fel, mikor valaki a személyes tered határait feszegeti!
Képzeld el, hogy képes vagy nem meginogni akkor is mikor úgy érzed elveszítetted a lábad alól a a talajt!
Képzeld el, hogy képes vagy kitárni a szíved akkor is, mikor bizonytalan minden tényező körülötted!
Milyen érzés?
Ha hozzám hasonlóan te is szereted megtapasztalni a személyes világod határainak tágulását, ha érdekel annak a világnak a felfedezése ami végtelen kreatív erőivel benned nyugszik, tarts velem májusban és júniusban a Győzedelmes Légzés Online tanfolyamon!
Jelentkezz még ma, mert amíg be nem telnek az időpontok 1:1 konzultációs bónusszal is megajándékozlak! Az egyéni konzultáció a keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd! Vagyis személyes odafigyelést is kapsz amolyan Mysore stílusban, vagyis ott kezdjük ahol vagy, és ahhoz alakítjuk a gyakorlásod, amire szükséged van!
A kéz amely a bölcsőt ringatja a világot is igazgatja.
Édesanyák… és mindazok akik szeretetükkel és odafigyelésükkel egyengetik utunk első lélegzetvételünk óta.
A legnagyobb lecke amit anyaként tanulok az az, hogy képes legyek épp olyan nyugodtan és ritmikusan lélegezni a feszült helyzetekben mint ahogy megtanultam lélegezni a szőnyegen azokban az ászanákban amik kihívást jelentenek, vagy jelentettek.
A légzés maga az élet. Az életben egyetlen biztos van: a folyamatos változás.
A legnagyobb kihívás számomra: – elengedi és megengedni azt ami van. Nem közbelépni, nem kontrollálni, hanem elfogadni. Elfogadni és nem magamra venni azt amit magam körül tapasztalok. Képes lenni arra, hogy megtartsam a belső integritásom a nehéz helyzetekben is.
A napi jóga képessé tesz arra, hogy képes legyek megtalálni a magukkal sodró feszült időkben a légzésben való tudatosságom. Mikor feszültek vagyunk sokszor visszafolytjuk a légzésünk. Mintha az élet lüktetése, a napi események és tennivalók könnyed kibontakozása is valamiféle visszafogottságba ütközne. Ilyenkor elkezdjük nehézségként látni a mindennapos kihívásokat. A feszültség félelmet vagy épp dühöt szül bennünk és azt a tévképzetet kezdjük el táplálni hogy valamin változtatnunk kell. A helyzeten, a gyerekünk magaviseletén, esetleg velünk nincs valami rendben ami változtatásért kiált.
De az egyetlen dolog amin változtatunk kell az csupán az, hogy képesek legyünk jelen maradni (és nem menekülni) a nehéz helyzetekből.
Miért? Mert abban a pillanatban, hogy elítéljük azt ami van nem a valóságot látjuk többé, hanem saját tévedésben élő részünk vetítjük a megélt eseménybe. Belelátjunk vagy belemagyarázzuk saját el nem fogadott hibáink, szégyenünk, elfeledett vagy mélyen eltemetett emlékeket amelyekben mélyen sérültünk.
Hogyan gyakoroljuk hát az elengedést/megengedést?
Tudatosságunkkal kapcsolódva a légzésünkhöz. Az hogy megengedjük azt ami van, nem azt jelenti hogy egyet is értünk vele. Nem azt jelenti, hogy nem változtatunk rajta, ha szükséges, hanem azt, hogy nem menekülünk a helyzetből. Megengedjük magunknak hogy lélegezzünk és ezzel együtt hogy érezzünk. Átérezzük gyermekünk frusztrációját, a kényelmetlen helyzet által bennünk keltett minden nehéz érzést.
Az elfogadással az erőszakot gyengédség váltja fel. Az elménkből a szívünkbe vándorol a tudatosságunk. Ez az a hely ahol lehetőségünk van átírni azokat a történeteket amik csak fájdalmat szülnek.
Elengedés.
Megengedés.
Kilégzés.
Belégzés.
Gyógyulás.
Jelenleg 1:1 konzultációs bónusszal csatlakozhatsz a Győzedelmes Légzés Online Tanfolyamhoz! Aminek a keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd!
Ha szeretnéd megismerni ezt a nagyszerű forrástárat aminek a fő eleme a légzés, 2025. május 1-4-ig Anyák napja alkalmából 65%-os kedvezménnyel jelentkezhetsz! Használd a “anyakod2025” promóciós kódot a fizetéskor!
Képzeld csak a hős eredeti jelentése az ókori Görögországban nem az volt, hogy harcos, vagy kemény legény aki megjárja a poklok poklát, hanem az, hogy védelmező.
A hős az, akinek annyi ereje van, mérjük azt bátorságban, eltökéltségben vagy éppen fizikailag, ami kettőnek is elég.
Ki a hős tehát?
Én minden Édesanyát ebbe a kategóriába sorolok.
Tudom sokatoknak ez egy örömteli nap! Számomra ez a nap az emlékeké, az újjá éledő csodáké és a valósággá vált álmoké.
Amikor meghalt az Édesanyám, egyszerűen megdermedtem a rémületemben, hogy már nincs többé az életemben. Hirtelen csend lett, bennem és körülöttem.
Hirtelen elhagyott az erőm egy része.
Az édesanyámmal való kapcsolatom volt életem legnagyobb küzdelme. A legnagyobb kihívás, hogy megtanuljak szeretetteli, szilárd határokat szabni a kapcsolatunkban. De ő volt a legjobb barátom, az inspirációm forrása és a húzóerő is az életemben, akinek mindig meg akartam mutatni a sikereim és akivel meg tudtam osztani a lelkem legmélyebb fájdalmait.
Mielőtt Anyu elment azt mondta nagyon vágyik arra, hogy megtanuljon lélegezni. Úgy érezte ez lehetne a gyógyulása kulcsa.
Amikor megszületett a drága, gyönyörű kislányunk, egy új minőségekkel teli gyógyító útra léptem. Elkezdtem felismerni és elengedni magamban a régi mérgező mintákat. És ezzel a mozdulataim egyre szabadabbá váltak ahogy a lélegzetem is. Hiszem, hogy azért, mert felismertem, hogyan tudom a légzésem a gyógyulásom katalizátoraként használni.
A mesékben, a kaland megélése révén válik a főszereplő hőssé.
Az életünkben a tapasztalásaink középpontja mi magunk vagyunk, még akkor is ha a legelszigeteltebb módon élünk is, látszólag anélkül, hogy bármit vagy bárkit is befolyásolnánk. A történetünk kulcsfigurái mi magunk vagyunk. Ez akkor válik a legnyilvánvalóbbá amikor Anyává válunk.
Az erőnk megsokszorozódik.
Képességek amik szunnyadtak bennünk életre kelnek, és napról-napra más emberré formálnak minket. Hősnővé. A saját történetünk megélése által életre keltve azokat a szükséges erőket amire kétszeresen van szükség.
Az én ajándékom ma nektek Édesanyák a Győzedelmes Légzés Online tanfolyam!
Benne van mindannak az esszenciája amit a légzéssel kapcsolatban tudok. Benne van az áldása mindannak a pozitív hozadéknak amely az én gyakorlásom kísérli.
Arra hívlak, hogy ismerd meg ezt a nagyszerű forrástárat, amit a mai napon 65%-os kedvezménnyel érhetsz el! A promóciós kód: “anyakod2025”, amit a fizető felületen megadva érvényesíthetsz!
Élj vele!
Érdemes!
Váljon a légzés számodra is egy olyan biztos életelixírré, amely minden helyzetedben gyógyírként szolgál!
Szeretek a szőnyegen túl gyakorolni. Ez egy ki nem mondott igényből született álom megvalósulása.
Ami kezdetben a jógaszőnyegre vonzott az a sejtelem volt, talán megtalálom ott a tartós boldogsághoz vezető utat.
Ami a szőnyegen tartott az a meggyőződés ami a hosszú évek gyakorlatából született: a rendszeres gyakorlás, több türelmet és megértést hozott önmagammal és a körülöttem lévő világgal kapcsolatban.
Ami pedig arra késztetett, hogy a szőnyegen túl is gyakoroljak, abból a tiszta szándékból született vágy, hogy anyaként megszilárdítsam a pozitív hozadékát a mindennapjaimban mindannak aminek a birtokába jutottam.
Hálás vagyok az évekért amelyeket zavartalan gyakorlással tölthettem. Mert ezek az évek segítenek most lehorgonyozni számomra azokat a micro- és mini rutinokat amelyek pozitív változást hoznak.
A kellő időben, a megfelelő mértékben.
A képen látható idézet Bauer Barbara Fény a Dombok mögött című könyvéből való! Szeretettel ajánlom elolvasásra.
A Győzedelmes Légzés Online Tanfolyam gyakorlatait úgy állítottam össze, benne olyan légzésmintákat osztok meg veled amelyek minden helyzetben segítségedre lehetnek.
Találsz légzésmintát amely megtámogat abban, hogy lecsendesítsd az elmét, olyat amely ébreszti a motivációt, olyat ami mozgósítja a benned lévő tüzet és életre hívja a kreativitásod lángját. Olyat ami elcsendesít és ellazít, olyat ami aktivizál és energiával tölt fel.
A 12 légzésminta és a 4 gyakorló videó segítségével megértheted és kialakíthatod, beépítheted és a mindennapjaidban az igényeid szerint használhatod az esszenciáját mindannak a bölcsességnek amelyet az egyes légzéskódok őriznek. Önmagad mesterévé válhatsz. Hiszen a légzésed mindig veled van.
A rendszeresség és a tudatosság az amit az általam átadottakhoz hozzátéve harmóniát és békét teremthetsz magadban.
A benned születő nagyobb biztonság és elégedettség a környezeted is finoman alakítja majd. Szavak nélkül, gyengéden. A jelenlét és a légzés erejével.
Jelenleg 1:1 konzultációs bónusszal csatlakozhatsz hozzánk! Aminek a keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd!
Ha szeretnéd megismerni ezt a nagyszerű forrástárat aminek a fő eleme a légzés, 2025. május 1-4-ig Anyák napja alkalmából 65%-os kedvezménnyel jelentkezhetsz!
A fizetéskor használd az “anyakod2025” promóciós kódot a kedvezmény érvényesítéséhez!
*Ma van Beltain azaz az évkör egyik legősibb és legerőteljesebb fordulópontja! A kelta hagyomány szerint ez a termékenység, az életöröm, a fény és a női tűz ünnepe. Érdemes a mai napon naplózni arról, hogy mi az amit érdemes tovább vinni magaddal a melegebb hónapokra (rutinok, feladatok, elvállalások) és mi az amit jó a hideg hónapokkal együtt hátra hagyni.
A Márciusi Áldozati Hold: Visszatérés a szent gyógymódokhoz– cikkemben meséltem a gyerekkoromban történt csodálatos gyógyulásról és arra hívtalak, hogy tűnődj el a te személyes gyógymódjaidon! Beszámoltam neked arról a megfigyelésemről, hogy a rendszeres naplóírás milyen sokat segít annak a folyamatnak a megértésében miszerint milyen hatalmas erővel bír a tudatos szándékkal feltöltött, kimondott szó!
Ennek a teliholdnak a kapcsán arra hívlak, hogy szentelj figyelmet a környezetedben kibontakozó szent folyamatnak.
A természet vászna az élő világ, amelyen a tavaszi napokban könnyedén megfigyelhető az a mindennapos varázslat, ahogy a természet újra álmodja magát. Szeretem figyelemmel kísérni ezt a folyamatot és amikor csak tehetem megállok, hogy megcsodáljam a nyíló virágokat és a sziromruhába öltözött fákat.
Kíváncsi vagyok, te hogy vagy ezzel?Vajon érzékeled-e a természet lélegzetét? Vajon mi az (a folyamat/tevékenység) számodra ami segít összehangolódni a földben, fűben és fában lezajló folyamatokkal? És vajon kíváncsi vagy-e arra, hogy te mint egyén mennyiben vagy képes befolyásolni illetve uralni a környezetedből feléd sugárzó energiákat?
A személyes szent gyógymódom:
Ami lelkesedéssel és lendülettel tölti el a napjaim, az arra a belső hívásra adott válasz, ami szerint minden nap igyekszem ápolni a bennem élő művésszel a kapcsolatom. Számomra a mozgás mellett az írás az ami egy olyan szomatikus gyakorlat, amely megtámogat abban, hogy megértsem a bennem ébredő benyomások jelentőségét.
Az írás egy olyan önkifejeződési forma nálam, aminek a segítségével el tudok jutni abba az állapotba, amire Patanjali a jóga szutrákban szamádhi-ként utal. Szamádhi vagyis a tökéletes meditáció állapota, amikor a cselekvő eggyé válik a cselekvése tárgyával.
Amióta azonban összekapcsoltam a légzés- és meditációs gyakorlataimmal az írás üléseim, óriási különbséget kezdtem el megtapasztalni a mindennapos tevékenységeim végzéséhez való hozzáállásomban és a kedvemben. A lendületben és a jelentlétben amellyel képes vagyok részt venni a napom lefolyásában.
Kíváncsi vagyok vajon számodra mi az a tevékenység amiben könnyedén megérezheted a teremtésben levés folyamatát?Vajon milyen gyakran szakítasz rá időt? És vajon tudod-e azt, hogy miért is olyan fontos mindez?
Az én receptem: napi 2x 15 perc.
15 perc:
Ez a 15 perc az én személyes szent gyógymódom.
Hiszek abban, hogy a számomra működőképes folyamat megosztásával, egy létező bevált megoldás szemléltetésével hozzásegíthetlek ahhoz, hogy te is megtaláld a sajátod.
Éppen ezért ennek a bizonyos 15 perc jelnetőségének a megértésére és kihasználására szeretném felhívni a figyelmed az április 14-én kezdődó Győzedelmes Légzés Online Tanfolyamon! Annak a jelentőségére, hogy a napi “kevesebb” többet jelent mint a heti rendszerességgel megvalósított “több”.
Hiszem, hogy elsősorban a tettek és nem a szavak által tanulunk és nyerünk lendületet. Éppen ezen a tanfolyamon a fókusz 99%-ban a gyakorláson és csak 1%-ban lesz az elméleten.
Ami fontos számomra a közösség amely a tanfolyamokon összeáll. Hiszen az anyag amit át szeretnék neked adni, készen áll, mégis dinamikusan változik. Csodálattal a szívemben adom magam át annak a folyamatnak, amelyben a kiadott anyag a jelenlévők igényei szerint alakul.
Arra hívlak, hogy tarts velem egy olyan támogató, élő női hálónak a kialakításában ahol kérdezhetsz és ahol a te igényeid is számításba kerülnek a bölcsesség átadások alkalmával.
Arra hívlak tarts velem és vegyél részt te is a teremtés folyamtában.
Arra hívlak lélegezz velem a Napüdvözletben megtalálható légzéskódok, a hold fázisaihoz igazodó légzésminták és a tavaszi erőket tiszteletben tartó pranayámák megismerésével.
A tanfolyam keretében további ötleteket és tapasztalatokat is megosztok veled és kíváncsian várom a te megosztásod! Valamint megtámogatlak abban, hogyan alakítsd ki és szabd az igényeidre a napi légzésgyakorlataid.
Mert akár tudatosan lélegzel, akár nem a légzés mindig ott van veled! Azonban, ha képes vagy megfigyelni a tudattalan légzésmintáid és tudatossággal feltölteni azokat a pillanatokat, amikor amúgy kikapcsolnál, hihetetlen potenciált alakíthatsz ki a lehetőségek végtelen mezején.
Ismerd meg azokat a micro- mini- és macro légzésgyakorlatokat, amelyek segítségével a természet ritmusával összhangban lélegezve kialakíthatod a saját szent gyógymódod légzéskódjait.
Álmodd te is újra a mindennapjaid az áprilisi telihold szent fénykörében,
Érdekes számomra az online tér adta nagy szabadság! Mert lehetőséget biztosít arra, hogy széles körben kapcsolódjunk! Ezt a szabadságot én arra használom, hogy kapcsolatban maradhassak mindazokkal, akiktől a tér és az idő keretei jelenleg elválasztanak és hogy megismerhessem azokat akik távol élnek tőlem és mégis hasonló értékeket tartanak fontosnak.
Szeretem megismerni a tanítványaim, ezért is fontos számomra a kis csoportos foglalkozások megtartása, ahol kibontakozhat az egyéni igény és ahol lehetőség van arra, hogy beszélgessünk.
Arról álmodom, hogy egy napon te is itt ülj mellettem egy kényelmes párnán, miközben a tenger felől érkező, balzsamos és enyhén sós levegő cirógatja az arcunk. Arról álmodom, hogy te is része lehess annak az élménynek, amelyben közösen teremtjük meg azt a támogató közösséget, amelyben minden résztvevő lehetőséget kap az önkifejezésre és a személyes esszenciájának a kisugárzására.
A tanfolyam amire hívlak április 14-én kezdődik; a légzésről szól. Az egyszerű benne, hogy nincs szükség hozzá semmiféle eszközre vagy félretett időre – hiszen a légzés mindig adott. Az együtt töltött 4 hét alatt azt a tapasztalatot szeretném megosztani veled, amelyre a jógaszőnyegen töltött több mint húsz év és az anyaságban eltöltött elmúlt hat év szolgált alapanyagul.
Ha van mozgásrutin amit gyakorolsz vagy ha egyszerűen csak a mindennapos mozdulataid harmonizálására használod az átadottakat; egy olyan tudatosságra tehetsz szert amelynek a segítségével mindaz ami azelőtt bosszantott illetve kényelmetlenül érintett a csodálatod és kreatív kibontakozásod alapjául fog szolgálni.
Legfontosabb részletek:
Anyag kiadása: 2025. április 14-től, első élő hívás időpontja: április 23 szerda 18.00 (Egyben ez a végső határidő csatlakozni hozzánk!)
Élő hívások időpontjai: április 23, 30 és május 7 és 14.
Témáink hétről hétre:
A Napüdvözlet Légzéskódjai
Holdfázissal összehangolt légzésminták
Évkör Harmonizációs (Tavaszt támogató) Pránayáma
Személyre szabott légzésprogram kiadása
Beruházás: 260 NZD /55 000 Ft 169 NZD/ 35 000 Ft Április 12-ig korai csatlakozói kedvezmény (-35% a tanfolyam árából!)
Úgy tervezem, hogy minden héten három alkalommal fogok megosztani veled légzésmintákat amiket micro és mini-gyakorlások keretében gyakorolhatsz az élő hívás találkozójáig, ahol közösen gyakorolunk egy hosszabbat. A kérdésfeltevésre és kapcsolódásra egy zárt WhatsApp csoportban lesz lehetőséged a tanfolyam alatt, ahol mind velem, mint a tanfolyam többi részvevőjével is tarthatod a kapcsolatot.
Ne habozz tovább jelentkezz még ma a kuponkódért!
A tavasz ébredésével a győzedelmes légzés is időszerű, hogy feltámadjon!
A tanfolyam megvásárlásával, a tanfolyam anyagához korlátlan ideig hozzáférhetsz! És jelenleg lehetőséged van csatlakozni az Érzelmi Alkímia Alumni Programhoz is!
“Viki személyes tapasztalatai, belső megélései a hitelességen túl egy egyéni színnel, egy különleges hanggal is hozzájárultak az astanga jóga megismeréséhez. A zsúfolt stúdiókkal szemben ezen a kiscsoportos foglalkozáson meghitt légkört, személyes odafigyelést kaptunk, amely számomra nagyon-nagy kincs!”
Mielőtt anya lettem, sokat vigyáztam gyerekekre. Mindig is szerettem őket és egészen addig amíg magam is anya nem lettem, tele voltam jobbnál jobb ötletekkel és kész megoldásokkal, hogyan lehet a leghatásosabban orvosolni a gyerekkekkel kapcsolatos problémákat.
Aztán, eljött a nap, mikor kifogytam a jó ötletekből…
A testvéremmel a 90-es évek elején
Ami igazán lelkesít az az, hogy ahogy visszanézek az elmúlt 6 évre, felfedezem, hogy milyen sok kutató munkát és személyiségfejlődésre fordított időt töltöttem a szülői minőségemben való kiteljesedésbe. Büszke vagyok magamra. A legtisztább szándékkal igyekszem úgy megállni a helyem mint szülő, hogy törekszem arra, hogy új személyes történelmet írjak. Ez a hozzáállás hozta el nekem az Érzelmi Alkímia megalkotását.
Ma arról szeretnék mesélni neked és azzal kapcsolatban megosztani, hogy honnan is jöttem és mi volt az a szülői gondoskodásba vetett álomkép aminek a valóságba hozatalában segített nekem Carrie Contey phd. és dr. Dan Siegel, MD.
Mert ők voltak azok a szakemberek, akik kiegészítették azt a női kört akik a bölcsességükkel megtámogattak engem abban, hogy a régiből az új paradigmába lépjek.
Hogy jobban értsd, megosztom veled, hogy mi volt a “régi” gondolkodásmód a babákkal, gyerekekkel kapcsolatban beleértve a viselkedésüket:
a babák az anya méhen belül passzív utasok csupán,
nincs a birtokukban elegendő agyi szerkezet ahhoz, hogy memóriával rendelkezzenek,
üres edényekként érkeznek, amelyeket megfelelően “fel kell tölteni”,
a gyerek helytelen viselkedésének a rosszindulatú szándéka van, és ezt minél előbb ki kell nevelni belőlük/fegyelmezni kell őket,
a szülő legfőbb feladata hogy a gyermekéből “jó” embert formáljon.
Új pradigma:
a babák már a méhen belül tudatosak,
megérkezésükkor bennük van a személyiségünk minden kézjegye, vagyis tudatos kis emberként érkeznek, gondolatokkal, érzésekkel, kommunikációs módokkal és preferenciákkal,
ugyan az agyuk és a testük még éretlen (ez még korlátozza őket) és fejlődésben van, ahogy az idegrendszerük is – ezért van szükségük a kívülről jövő egyensúlyozásra még jó ideig,
biológiailag arra vannak programozva, hogy felfedezzenek, tanuljanak és növekedjenek és része legyenek az őket körülvevő társadalomnak/közösségnek,
a “rossz” viselkedésük valójában egy stresszhatásra adott válaszreakció ami egy neuropszichológiai szabálytalanság,
a szülő fő feladata hogy Irányítson/vezessen és stabilizáljon/szabályozzon (Idegrendszer harmonizáció).
Köszönet a Kötődéselméletnek a prenatális és perinatális pszichológiának és az Interperszonális Neurobiológia területén végzett kutatásoknak, az emberi fejlődés egy teljesen új megértése és felfogása alakult ki. Carrie mindig úgy tanította nekünk, hogy nézzünk a gyerekeinkre úgy, hogy ők “nagy lények kis testben” – hiszen egyszerre tudatosak és érzékenyek, tanulnak és fejlődnek. Éppen ezért életkoruktól függetlenül egyaránt szükségük van a bennük lévő személy tiszteletére valamint alapvető emberi szükségleteik iránti szeretetteljes törődésre.
Ez óriási különbség a szüleink generációjához és az ő előttiekhez képest! Ez azt jelenti, hogy végső soron nem én – mint szülő – vagyok a felelős azért, hogy a gyermekemből milyen felnőtt válik. Hiszen a személyiségük, tetszéseik és nemtetszéseik, az , hogy milyen típusú emberekhez vonzódnak, hogy milyen típusú ételeket élveznek, milyen tevékenységek, szakmák és sportok, stb. felé haladnak, furcsaságaik és egyedi tulajdonságaik – ezek mind alapvetően már bennük vannak!
Hát nem csodálatos?
Felmerül tehát a kérdés, hogy akkor vajon valójában mire van szükségük a szárnyaink alatt növekvő kis emberkéknek?
Az új paradigma tanításai szerint:
érzelmileg és fizikailag biztonságban kell érezniük magukat, hogy agyuk és testük megfelelően fejlődhessen,
szükségük van arra, hogy mi szülők vigyázzunk magunkra, hogy törődjünk magunkkal, mert csak így vagyunk képesek biztonságérzetet adni nekik,
érezniük kell, hogy bízunk bennük, hogy bízhassanak önmagukban (az életkorukhoz megfelelő mértekben),
végül, mint mindannyiunknak, szeretetteli környezetre van szükségük – ahogy magunkkal is a legnagyobb feladatunk az ítélkezés mentesség és a feltételen szeretet, valamint a kezdő elme kíváncsiságának a megvalósítása – úgy az ő alakulóban lévő személyiségükre is jó hatással van mindaz amit mi magunk modellezünk – az élővé tett tanításunkkal/ a megélt mindennapjaink által.
A legfontosabb amit az elmúlt években megtanultam az, hogy milyen fontos az önismeret és annak a képességnek a kifejlesztése, hogy egészséges emberi létet modellezzek.
Hiszen a gyerekek nem a szavainkból hanem a tetteinkből tanulnak.
Arra hívlak tehát most, hogy szánj egy percet most arra, hogy naplózz: “Vajon mely tulajdonságok a legfontosabbak számodra a gyermekeiddel való kapcsolatodban?
Ha szeretnéd megismerni az Érzelmi Alkímia gyakorlataid megteheted az Alapozó Online tanfolyam elvégzésével, amit az Online Boltban találsz. Az Érzelmi Alkímia Alapozó tanfolyamnak az anyaga 2024. májusában készült. Az online tanfolyamhoz tartoztak élő hívások is, amelyeket az Online Boltban megvásárolható anyagból kivettem ez azonban nem befolyásolja az anyag egészét! Egy olyan anyaghoz férhetsz hozzá amelyet a saját idődben végezhetsz.
Szomatikus gyakorlatok és megértés az új szemléletű szülői gondoskodáshoz:
Mikor a gyermeked “rosszul” viselkedik – tudatosítsd magadban, hogy ez nem azért van, hogy manipuláljon (persze életkor függő – de itt most elsősorban 0-5/7 éved korig beszélek) – ez a viselkedés most azért van, mert a gyermeked idegrendszerének szüksége van a te kiegyensúlyozottan működő idegrendszeredre ahhoz, hogy kezelni tudja azokat a nagy érzéseket amelyeket éppen tapasztal. Érdemes átgondolnod azt, hogy, lehet, hogy kimerült, éhes, vagy túlterhelt és ezért van nyugodt kapcsolódásra és empátiára szüksége.
Következő lépés – fordulj magad felé. Vedd észre és tudatosítsd a benned keltett érzéseket/érzelmeket amit ez a helyzet szült benned. Ne akarj menekülni vagy semmissé tenni. Egyszerűen csak szemlélődj (ahogy a jóga szőnyegen/vagy a meditációs párnádon tanultad). Kérdezd meg magadtól: “Mi az amire nekem most szükségem van ahhoz, hogy megnyugodjak?” – Itt jön be az Érzelmi Alkímia Forrástára, amelyből kiválaszthatod azt a szomatikus gyakorlatot, amely segít számodra a saját Idegrendszered Kiegyensúlyozni! (lehet ez pl. egy hosszú kilégzés a szájon át – gondolj csak a sóhaj fiziológiájára, amit a tanfolyamon végig nézünk! Milyen sok “arca is van a sóhajnak a különböző érzelmek tükrében!)
Önmagad megnyugtatása, a saját Idegrendszered Harmonizálása hoz változást a gyermeked viselkedésében!
Sokszor nem is kell semmit mondanod, egyszerűen csak újra létesíteni a kapcsolódást: szemtől szemben, bőr – a bőrön és a szív- a szívvel lép kapcsolatba.
Az is fontos, hogy milyen a testtartásod! Ne hatalmasodj a gyereked fölé! Ha teheted teremts szemkontaktust vele (miután megnyugodtál!) úgy, hogy leguggolsz hozzá, vagy az öledbe veszed (igazából, jó, ha inkább le tud rád nézni mintha fel – ez azért van, mert ha a tekintet lefelé irányul az a paraszimpatikus Idegrendszert- míg a felfelé irányuló tekintetirány a szimpatikus idegrendszert stimulálja /gondolj a dhristikre a jóga ászanákban!/ – ha lefele néz, könnyebben kialakul benne a biztonságérzet! Ennyire egyszerű!
Adj időt a folyamatnak! Ha ez számodra teljesen új, lehet, hogy több hét-hónap esetleg év is szükséges lesz ahhoz – hogy ez az önnyugtatási illetve a gyermeked idegrendszerének kiegyensúlyozási folyamata zsigerből jöjjön! Dan Siegel azzal az ösztönzött minket a tréningen, hogy “Soha nem késő!” Bármilyen idős is a gyermekünk illetve mi magunk, a kutatások azt mutatják, hogy a saját személyes történetünk megértése és az elménk integritásának a megteremtése meghozhatja mind önmagunkban, mint a társas kapcsolatainkban azt a harmóniát, amelyre vágyunk.
Az érzelmeinkkel való barátságosabb viszony kialakításával elképesztő mennyiségű életerőt vagyunk képesek felszabadítani!
Tudom!
A saját példámból! Ezért is tartottam fontosnak ezt megosztani veled! (Nekem nagy segítségemre volt, hogy a konyhában kifüggesztettem a jegyzeteimet, amiket az Érzelmi Alkímiához készítettem. Több mint két éven át kint volt, aztán egy nap nem sokkal az ötödik születésnapja után a kislányomnak levettem, mert már zsigerből megy!)
Ha szeretnél velem találkozni az Online Térben, iratkozz fel a következő online tanfolyamom várakozói listájára! Ezen a új tanfolyam ötleten dolgozom jelenleg, rengeteg inspirációval, lendülettel valamint külső és belső aktív válaszkereséssel. Ebben a tanfolyamban szeretném továbbfejleszteni az Érzelmi Alkímia gyakorlatait és kiegészíteni azokat a szülői gondoskodás gyakorlataival!
Az ANYA KÓD* személyre szabása volt az Érzelmi Alkímia Nagytanfolyam egyik záró gyakorlata, és úgy tervezem, hogy a soron következő tanfolyamon innen indulunk! Ha érdekelnek a részletek üzenj nekem, és felírlak a várakozói listára, hogy elsőként tudhasd meg a tanfolyam kiírásának időpontját és a kedvezményes korai csatlakozói kedvezményt. (*Mi az az ANYA KÓD? Az ANYA KÓD annak a kedvességnek a személyes eszenciája, amivel önmagunkat és a körülöttünk élőket tápláljuk.)