Úgy kezdtem bele ebbe a tanulási folyamatba, amely lassan látható irányt szab az életemben, hogy hallgattam a megérzéseimre. A hamarosan hátunk mögött hagyott téli hónapokban sokat figyeltem magamban és magam körül a különböző vizek jelenlétét. A folyónak a befagyását, majd a kiáradását aminek a közelében élünk. Az otthonunkban a csapból folyó víz minőségét amit vízszűrő segítségével próbáltam jobbá tenni. Figyeltem az általam elfogyasztott folyadékok hatását a testemben. Mindazt amit megittam és mindazt amit tisztálkodás közben elhasználtam.
Lenyűgözőnek találom, a víz hatását. Mindazt ami fizikailag érezhető és azt aminek a jelenlétére egy bennem nyíló finom érzékelés képességével egyre érzékenyebben reagálok.
Lenyűgözőnek találom a víz átalakulási képességét, amihez hasonlóan a testünkben lévő vizek is átalakulnak. Elkezdtem felfedezni az összefüggéseket a természet jelenségei és a magamban tapasztalt folyamatok között.
Ez a közelgő tavasz különös jelentőséggel bír számomra, mert a zsigereimben érzem, hogy a személyes életszakaszomban tapasztalt tél vége is közeleg. Volt idő, mikor egy másik földrészen éltem, ahol a környezetemben egész évben zöld fákat és hívogató fövenyeket tapasztalhattam. Volt idő, hogy úgy éreztem, soha nem fog hiányozni az életemből a tél tapasztalása és meglepődtem, mikor mégis megértem, hogy vágyódom utána.
A tél számomra, az éjszakáinak a sötétségével, a föld és a víz dermedt megkeményedésével ahhoz az életszakaszhoz hasonlatos amiben lehetőséget kaptam évekig elidőzni.
Az én személyes telemet az évek óta tartó alváshiány és a kétségbeesett próbálkozások sokasága jellemezte, amelyben minden szándékommal azon igyekeztem, hogy megjavítsam magamban ezt a kimerültséget, ami felhalmozódott bennem. Szétválasztottam a testem önmagam megtapasztalásától. Úgy ítéltem, hogy “van testem” nem pedig úgy, hogy “én vagyok a testem”.
Évek óta próbálom megérteni az érzést, miszerint “eltűnni látszom”. A megértés ebben a szétszóródott állapotban akkor érkezett el hozzám, mikor elkezdtem végre újra átaludni az éjszakákat.
Mert mikor átaludtam egy éjszakát, a belőle származó energia többletet úgy éltem meg, hogy ihletet kaptam. Milyen nagyon szerettem volna megkapaszkodni ezekben az érzésekben! Mert ezek jelezték nekem, hogy a dolgok változnak! Azonban azt is tapasztaltam, hogy mindig van egy visszaesés és ez olyan sokáig elbátortalanított.
Aztán felfedeztem a ciklikusságot ezekben a tapasztalásokban és ez erőt adott arra, hogy felhasználjam a korábbi évadjaimban összegyűjtött erőforrásaim és megéljem vagy ha kell átadjam magam az életemben felmerülő kihívások tanításainak. Ezekben az időkben mindennél fontosabb volt számomra a nyugalom a csendes jelenlét megtapasztalása. Meg kellett tanulnom lelassítani ahhoz, hogy észre vegyem azt, hogy a folyamatban amiben úgy látszik, hogy nem történik semmi sem, valahogy minden szükséges megvalósul. Megtanultam észre venni és vállalni a szükségleteim. Volt, hogy egyszerre volt jelen a keserű megfagyás élménye a mélységekbe nyúló tápláló teremtésbe való erőforrásaimhoz való nyújtózással.
Aztán egyszercsak jött egy reggel amikor befordult a tavasz a sarkon, stílusosan ékesítve magát minden melegségével, ragyogó színeivel és madárdalával.
Áldom a reggeleket, mikor teljes természetességgel felébred bennem a remény és a képesség, amivel párhuzamot vonok a külső megjelenések és a belső megtapasztalások között.
Olyan sokáig tartott bennem a vágyakozás miszerint szerettem volna kikapaszkodni és soha el nem engedni azokat a jó érzéseket, amelyet egy pihentető és zavartalan éjszakai alvás hoz magával. Egyenes út akartam lenni a tavasz felé. Sokkal elegánsabban és felkészültebben megélni az elmúlt évek kihívásait.
Aztán megtanultam újra felfedezni és értékelni azt amim van. Kíváncsi érdeklődéssel fordulni afelé aki vagyok, akivé válok nap mint nap!
A hideg zuhanyokkal kezdődött számomra a fagyos belső állapotaimból való oldódás. Az álmok és a látomások újra előbukkannak. Elkezdtem látni a lehetőséget a kihívásokban. Elkezdtem megengedni magamnak, hogy újra álmodozzak és azokat a megvalósulni kívánó látomásokat hívjam csak életre, amelyek igazán örömöt keltenek bennem.
Csodálatos érzés újra megtapasztalni ezt a folyamatot ahogy az életöröm visszatér a testembe és láthatatlanul a mindennapi megéléseimbe szivárog. Akár a meleg nappalok és a fagyos éjszakák a természetben. Néha olyan érzés számomra megtapasztalni ezeket a várva várt örömteli pillanatokat, – mikor már nem a kialvatlan éjszakák elnyűtt ábrázata bámul rám vissza a tükörből, – mint az édes olvadó víz szabad áramlása, az új kezdte küszöbén.
Olyan érzés mintha kicsit felrobbannék, akár az olvadó jég amikor a nap rásüt, mikor az emlékezés átjárja a testemet, milyen jó is élni! Szeretve lenni! És ez csodálatos érzés!
Még most is megesik, hogy az olvadást újabb lefagyás követ. Mikor elemi erővel tör ki belőlem, egy dühroham vagy egy szűnni nem akaró zokogás a legváratlanabb pillanatokban. Mintha ugratás lett volna az egész.
Mintha lehetetlen lenne az, hogy megtapasztaljam azt a valóságot, amiben úgy reménykedtem.
Természetesen bárki, aki többet élt, mint egy év az északi féltekén tudja, hogy semmi sem állandó. Minden ciklikus, az állandóság a folyamatos változásban van. Tehát bárkinek, akinek ezt hallania kell, legyen ez a remény üzenete. Annak a felismerésnek az igazsága, miszerint a ciklus fagyástól az olvadásig tartó szakasza nem hátrafelé mozgás, hanem titrálás, amely lehetővé teszi számunkra hogy összegyűjtsük a készleteink.
A napokban egy elkeseredett szülő arra hívta fel a figyelmem, hogy azért betegek olyan sokat és olyan gyakran a gyerekeink mert manapság nincsen elég hideg a télen. Ez a betegségérzetben való áldozat szerep akkor igazán letaglózó, mikor nem veszük észre az életünkben megvalósuló ciklikusságot.
Valóban a fagy tisztázza, mindazt amibe energiát fektettünk a tél folyamán. Azt, hogy ne hagyjuk magunk mögött a bölcsességet amire a személyes tapasztalásainkban teszünk szert a nagy rohanásunkban miszerint igyekszünk amint lehet elhagyni a számunkra kellemetlen helyzeteket.
Amikor jön az olvadás – legyen az külső vagy belső -, lehetőségünk van a saját forrásainkban megmerítkezni és bátran beleállni a kihívásba miszerint elkezdjük vállalni a magunk igazát. Csepergő esőben és ellenszélben virágozni, megalkotva egy sziromnyi szépség szigetet ahol és amikor csak lehetőségünk van rá. Ez a szépség aztán metaforikus sziruppá válhat, amelyben jelen lesz mindannak az eszenciája ami számunkra visszahozta az édesség érzetét. Amely aztán minden tudatos jövőbeli cselekedetünkbe integrálódik és kiegészíti azt, gyógyírt hozva mindazoknak akiknek szüksége van rá.
Széles mosollyal a szívemben – a lényem teljességében érzett hálával – szeretettel és szerelemmel ajánlom ezt az írásom neked kedvesem aki mindig és mindenkor mellettem állsz.
Köszönöm!
Ragyogó márciust mindenkinek!
Viki
Tarts velem!
Regisztrálj e-mailben!
Vélemények
Kapcsolat
Online Tanfolyamok – JE & FTJ
viktoria maczo 