Blog

Kitekintő

Sziasztok!

A múlt hét csütörtöki cikk elmaradt, mert nálunk vihar tombolt, aminek következményében a wi-fi dobozunk megadta magát. Ebből kifolyólag 4 napig nem volt Internetünk. Nem először fordul azonban velem elő, hogy egy elsőre bosszantó esemény egy láncolatot indít el, aminek a vége valódi áldás lesz. Így volt most is.

Miközben kint tombolt az eső, vad dörgéssek és villámok kíséretében, úgy döntöttem nem erőltetem a számítógépen való munkám, inkább kikapcsolom azt. (Amit persze időben tettem meg, mert nem sokkal utána csapott be hozzánk a villám, a fent már említett “drámai” következményekkel.)

Amikor becsapott a villám, megszólalt a csengőnk. Kezem-lábam remegett úgy megilyedtem. Nem sokkal utána azonban mintha valami különös erő kerített volna hatalmába és a könyvespolcomhoz vezetett. Mintha előre elterveztem volna, úgy vettem le róla egy könyvet amit az Édesanyámtól kaptam tinédzser koromban. – Még mindig emlékszem a csillogó szemére, ahogy elragadtatva beszél a könyvről, arról hogy neki milyen nagyon tetszett. Sok könyvet kaptam így tőle, sokat el is olvastam, de ez valahogy elmaradt. Talán nekifutottam egyszer, de pár oldalon túl nem jutottam vele sokra. – Épp ezért, tudatos elmémmel nem is értettem mint keresek én most itt és miért épp pont ez a könyv, amikor annyi más van amit szeretnék olvasni. De ezen a futó gondolaton kívül nem volt más, csak a pillanat elragadtatása. A háztetőn ütemesen doboló eső zaja és mégis végtelen csend.

IMG_1790Ezzel a belső kiüresedéssel indultam neki az első soroknak. Amik aztán úgy magukkal ragadtak, hogy az elkövetkező három napban le sem tudtam tenni a könyvet. Ez egy két kötetes könyv és mikor már vagy a feléhez értem kezdtem el gyanakodni, hogy talán én most a második kötetet olvasom. De nem bántam, úgy gondoltam, oka van ennek és olvastam tovább. Mikor befejeztem már éreztem, hogy valami különleges ajándékot kaptam én akkor vagy két évtizede a kezembe Édesanyámtól, amin mégis volt egy időzár.

Általában úgy olvasok, hogy a kedvenc részeket kijegyzetelem a könyvből és ennél a könyvnél sem volt ez másként. Azzal a különbséggel, hogy rendszeresen éreztem azt, hogy a jelenleg bennem élő kérdéseim, amelyek még csak épp fogalmazódnak – kerülnek sok esetben megfogalmazásra és megválaszolásra ebben a könyvben. Azt a csodálatos párbeszédet tapasztaltam meg, amit az író érezhet, mikor a könyvén dolgozik. Mintha az én szemem előtt került volna a történet sorról-sorra a papírra.

Így bomlott ki és még bomlik is ez a különös időzár, ami a könyv üzenetét őrizte nekem mostanáig. Jelenleg az első kötet felénél tartok. És akkor most el is árulom mi is ennek a könyvnek a címe: A Nap Szerelmese: Dallos Sándortól. (Második kötet, amit én elsőre olvastam: Az Aranyecset).

A könyv Munkácsy Mihály életéről szól, mégpedig olyan stílusban megírva, hogy az ember azt gondolja, hogy az író személyesen ismerte és végigkövette nagy festőnk életét.

A könyvet olvasva rengeteg felismerés ért annak kapcsán, hogy mi is ez a kreatív alkotó folyamat, hogy a géniusz ott él mindannyiónkban de csak kevésben van annyi kitartás és bátorság, hogy ki is fejezze azt. Hogy az elsőre lehetetlennek látszó, sőt mondhatni kivitelezhetetlen munkába belefogjon és nem hogy csak végigcsinálja azt, hanem olyat alkosson ami egyedülálló és zsenialitása minden időn átragyog.

Arra a sürgető hívásra is kaptam válaszokat, ami egészen kisgyerekkorom óta bennem lobog. A miértekre és a hogyanokra, amiket oly rendszeresen felteszünk magunknak és a környezetünknek és amelyekből olyan sikeresen kinevelnek minket.

Azt is megértettem, hogy mi a különbség a gyermeki lelkesedés és a gyerekesség közt. Míg az első elvezet és megtart a kreativitás lágjában, addig a második elherdálja azt. Míg az első tudja, hogy önnön fényének megtalálása és annak kifejezésre juttatása mindenek fölött álló elsődlegességet kell hogy élvezzen, a második követel, hisztizik és reklamál, ha valami balul sül el. Míg az első hajlandó kísérletezni és képes elhagyni az elhasznált idő vagy energia inkább önös érdekekre való felhasználását, a másik azon bánkódik, hogy nincs elég ideje, ereje, vagy tehetsége az álmaiért tenni.

És azt is megértettem ezzel, miért mondta olyan sokszor rám Édesanyám, hogy idealista vagyok. Ez így van. Keresem a jót, az örökölt jót mindenkiben, mert tudom, hogy ott van.

Jó keresgélést nektek is, és ha újabb eső vagy esetleges áramszünet lepne meg titeket, gondoljatok erre a könyvre! Érdemes.

Namaste,
Viki

Kefíres málnás Muffin

Sziasztok!

Igen nálam mostanság a Muffin a sláger! Annyira, hogy sokszor reggelire elkészítem. Íme hát egy újabb kísérlet ami remekül sikerült!

IMG_1786Hozzávalók:
1 pohár búzadara
1/2 pohár rizsliszt
1/2 kiskanál aszkorbin sav
1/2 kiskanál szódabikarbóna
csipetnyi só
1/2 pohár barna cukor
1 pohár kefír
1 tojás
1/2 pohár olaj
1 maréknyi málna

Kapcsold be a sütőt. Keverd össze először a kefírt a búzadarával, és hagyd legalább 15 percet állni. Majd keverd hozzá a többi száraz hozzávalót. Aztán add hozzá a cukrot, tojást és az olajat. Öntsd muffin formákba én itt teszem bele a málnát, hogy ne törjön. A sütés 160 fokon 20-25 perc.

További szép napsugaras napokat!
Namaste,
Viki

Minden és Mindenki EGY

A következő könyvek amelyek nagy hatást gyakorolt rám: A Sirály, az Illúziók és a Minden és Mindenki EGY voltak, Richard Bach könyvei. Azért szerettem bele ezekbe a könyvekbe, mert nagyon megtetszett az író fantáziaviága. Az ahogy képes vegyíteni  a könnyed humort a mély bölcsességgel és életismerettel.

waiheke airplainBach pilóta volt, akárcsak Exupéry a Kis herceg írója. Egy időben magam is vágyakoztam megtanulni repülőgépet vezetni, talán ezért is vonzódtam a könyveikhez. Ennek a tudománynak a megszerzése egyenlőre még elmaradt, de a csodálatom és lelkesedésem nem múlt el a repülés élményének megtapasztalása felé (még több harmic-sokórás repülőutak után sem). A szívem mindig nagyot dobban amikor a hatalmas gép-madár a magasba emelkedik. Valahogy nem szűnik meg bennem az újongás a technika eme csodálatos vívmánya kapcsán. És legszebb élményeim közé tartozik az, amikor Waiheke szigete  felett repülhetem egy négy személyes kisgépen. (akkor /2007/ és ott /Új-Zéland/ készült a fenti fotó)

A Sirály című könyv ahogy a címben is szerepel egy sirályról szól, akinek a szemén keresztül vezeti be az író a laikus olvasót a repüléstudomány titkaiba. Jonathan Livingston a sirály minden vágya, hogy tökéletesen repüljön, és ennek érdekében hajlandó arra is hogy meghozza a szükséges áldozatokat is. Vállalja a kiközösítést, a magányt, a kemény munkát. Vállalja azt, hogy rendhagyóan gondolkozzon. Hajlandó arra, hogy tegyen olyan dolgokért amire mások csak legyintenek, mondván “lehetetlen”! Egy kedves kis mese felnőtteknek, hasonlóan Paulo Coelho Alkimistájához.

Az Illúziók fő üzenete, hogy minden ember, minden apró mozzanat életünkbe úgy kerül, hogy azt magunk vonjuk oda. És az, hogy aztán mit teszünk vele, csak rajtunk áll. A könyv főhőse egy kis kötetet talál aminek az a címe: A Messiás Kézikönyve – avagy Emlékeztető a Fejlett Lélek számára. Ebből idéz sokszor aztán a történet folyamán. Nagyon hasonló a Kis Herceghez, azzal a különbséggel, hogy a nyelvezete nem olyan egyszerű szimbólumokkal van tele mint a Kis Hercegének.

IMG_1788A Minden és Mindenki EGY című könyvének már a címe is beszédes, ahogy igazából a minden egyes könyvéé. Mesterséges-e a mesterséges intelligencia? Létezik-e a szabad akarat? Vannak-e párhuzamos univerzumok?

A Híd az Örökkévalóságon át egy önéletrajzi ihletésű szerelmi regény, amit ezekkel a szavakkal ajánl Richard Bach: “Ez a történet a haldokló hercegről és az életét megmentő hercegnőről szól. Szépségről és fenevadakról, rontó szellemekről és várkastély-menedékekről: a halál erőiről, amelyek mindig látszólagosak, meg az élet erőiről, amelyek valódiak. Ez a mese arról az egyetlen kalandról szól, amely mindig is a legfontosabb volt.” (Nekem ennyi ajánló elég is volt, hogy felkeltse az érdeklődésem!)

És végül A Földön Idegenben mindent megtudhatunk a vadászrepülőgépekről, a vezetésükről, a műszereikről, a pilótáik kiképzéséről, és a légiharcról. De nem csupán erről! Ahogy Bach minden könyvét belengi egyfajta varázslat ezt is. Kérdésfeltevései, fogalmazásmódja és kiváncsisága lebilincselő. Különös, rendhagyó stílusa magával ragadó.

Elmúlt már tizenöt éve, hogy olvastam ezeket a könyveket, mégis még most is emlékszem, egy egy bölcseletére az Illúzióknak.

“Azért,
hogy szabadon, boldogan élhess,
fel kell áldoznod
az unalmat.

Nem mindig könnyű
ez az áldozat.”

Ha nem ismernéd a könyveit szeretettel ajánlom őket. Mély gondolatokban, humorban és szárnyaló fantáziában lehet részed általuk.

További napsugaras nyarat!
Namaste,
Viki

Újabb szempárnák készütek

Sziasztok!

IMG_1766Kinek nincs még szempárnája? Újabbak készültek ugyanis. Mint mindig most is friss levendulával illatosítva és lenmaggal töltve.

IMG_3763Kiváló relaxációhoz vagy használhatod esti alvásod vagy délutáni szunyókálásod elősegítőjeként. A gyerekek imádják és ajándékba is sokan viszik. Hangfüdőhöz kiváló! IMG_1767Hogy mi az Hangfürdő? Itt meghallgathatod a riportot amit Bögös Anettal készítettem.

Persze nem tudtam ellenállni, én is választottam egy újabbat, így most van egy az ágyamban és egy a táskámban is. Vagyis készen állok relaxálni bármerre is járok!

Gyorsan fogynak, ne hagyd ki 🙂

Csodás hetet!
Namaste,
Viki

 

Glutén-mentes sós-sajtos muffin

Sziasztok!

Ezen a héten szeretném megosztani veletek ezt az egyszerű kis receptet. Ha nem szereted a glutén-mentes lisztek ízét használj hagyományos, vagy teljes kiörlésű lisztet. Én azért szeretem a gluten-mentes pékárút, mert könnyebb megemészteni és emellett én az ízét is finomnak találom.

DSCN0176Hozzávalók:

1 pohár rizsliszt
1/2 pohár kölesliszt
1/2 pohár hajdina liszt
1 kiskanál szódabikarbóna
1 kiskanál só
1/2 kiskanál aszkorbin sav
ízlés szerint egész köménymag
1/2 kiskanál tumeric
reszelt, vagy darabolt sajt ízlés szerinti mennyiségben
2 tojás
1 pohár kefír

Keverd össze először a száraz hozzávalókat, majd add hozzá a többit. Öntsd a tésztát kis muffin formákba. (Én az IKEA-ban vettem az enyémet. 9-es csomagolasban adják kis rózsaszín szilikon forma. Nagyon szeretem, mert anélkül, hogy kivajaznád a formát szuperül kijön belőle a sütés után. Azt is mondják, hogy alacsonyabb hőfokon és kevesebb ideig elég sütni a szilikonformában készített süteményeket a hagyományos formákhoz képest.)

Sütés előmelegített sütőben 160 fokon 15-20 percig. (A glutén mentes liszttel készült dolgokat kisebb hőfokon sütjük!)
Gyorsan kész van én sokszor reggelire elkészítem!
Jó sütést neked is!

Csodás hetet!
Namste,
Viki

Az Alkimista

Paulo Coelho a brazil származású újság és zeneszerző majd nagy sikerű író hamar a kedvencemmé vált. Ez azért is volt, mert jó könyvel kezdtem. Erre a könyvre egy újságcikkben találtam rá, aminek már a címét is lebilincselőnek és varázslatosnak találtam: Az Alkimista. Később, mikor végre a kezembe került a könyv, úgy éreztem végre egy olyan hiány pótlására került most sor az általam olvasott irodalomban, amire úgy vágytam.

Aki ismer, tudja rólam, hogy imádom a gyerekkönyveket, a fordulatos történeteket és a jól és egyszerűen megfogalmazott mondanivalót, amelynek valódi mélysége és tartalma van. És ha mindezt egy könyvben meglelheti az ember, Az Alkimista egy ilyen könyv. Csodálatos mese felnőtteknek. Egy történet, amiben keveredik a hihető a hihetetlennel. Amelyet az intellektus könnyen követ és a lélek csak mosolyog miközben olvasol.

IMG_3860Paulo Coelho könyvei rövid kis nyári olvasványok. Felüdítő, kiváló utitársak amelyek jó társként kísérhetik nyaralásunk. Azért szerettem bele a könyveibe, mert ugyan könnyű őket olvasni és hamar kiolvassa az ember, de valahogy a hatása alá kerül. Mélyebb igazságokat feszeget olyan könnyed írói stílusban, hogy rajtunk áll csak, hogy mennyire engedjük át magunkat a történet sodrásának ezzel engedve azt, hogy esetleg az életünk menetét is befolyásolja az.

Számomra ugyanis fordulópontok voltak ezek a könyvek, kezdve Az Alkimistával, majd A Piedra folyó partján ültem és sírtam, Veronika meg akar halni, Az ördög és Prym kisasszony, Egy Mágus Naplója és A Zahír. Ez után még olvastam pár könyvét angol fordításban, de számomra a fent felsoroltak maradnak azok amelyek megérintettek.

Volt szerencsém Paulo Coelhoval személyesen is találkozni a 2000-es évek közepén egy a Kongresszusi Központban szervezett sajtótájékoztatón, amire emlékszem vegyes érzelmekkel mentem el. Hiszen olyan nagyon szerettem a könyveit és azt hiszem, tartottam kicsit attól, hogy a könyvein át megismert író, valahogy nem lesz olyan amilyennek elképzeltem. De kellemesen csalódtam. Épp olyan könnyed bölcsesség, és gyermeki csintalan csillogás áradt a szemeiből ahogy jó humorral és kedvességgel megválaszolta a feltett kérdéseket mint ahogy a könyveiből. Főleg franciául beszélt, angolul csak keveset – azt mondta az angolja nem olyan jó, mint a franciája, amit sajnáltam, mert olyan jó volt rögtön megérteni amit mond és hogy nem kell várnom a tolmácsra.

Ahogy ezen tűnődtem aztán, rádöbbentem, hogy valójában minden könyvét tolmácsokon át értettem meg. Ez volt az a momentum, ami megakasztott a további könyvei elolvasásában. Helyette azonban megfogant bennem a vágy és a növekvő belső elhatározás arra, hogy eredeti nyelven olvassak ezentúl attól akitől tehetem. A portugál, spanyol, vagy a francia nyelv elsajátítása távol állt tőlem, de az olasz nyelv mindig is vonzott. Elkezdtem hát olaszul tanulni a nyelv szeretete miatt, elvárások nélkül, csak a játék kedvéért. És remekül haladtam. Arról álmodoztam, a rövid olaszországi utam után hogyan is tölthetnék több időt az olasz nyelvterületen – de ehelyett az élet mást hozott. IMG_3862A belső indítattásból és azon egyszerű szándékból: hogy a nyelv szépsége miatt tanulok és nem azért mert “kell” – kinyitott bennem egy ajtót egy olyan lehetőség felé, amire legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Akárcsak az Alkimista én is máshol kötöttem ki, mint ahová indultam, közel tíz évet töltöttem külföldön. De aztán, akárcsak Santiago a végén a kincset én sem az áhított messzeségben leltem meg, hanem itthon ahonnan elindultam.
Paulo Coleho nekem egy jóbarát. Értem és érzem a mondanivalóját. Járom és felfedezem a belső utakat amelyeket ő is megjárt. Osztom a csodás véletlenekbe vetett hitét. Belső erőink megismerésének és feltárásának szükségességét. És annak ismeretét, hogy a külső történések csak a felszín, az életünk valódi mondanivalója a megélt tapasztalat bölcsességében van.

Csodás barangolást és ismerkedést a benned élő mágussal!
További szép hetet!
Namaste,
Viki

Barack lekvár

IMG_3818Itt az idő eltenni a barackot! Ha még nem tetted meg, íme egy kis inspiráció!

Hozzávalók:

barack minden mennyiségben
Nádcukor

Én egy kiló gyümölcshöz egy kiló cukrot használok. Általában előző este kimagozom és becukrozom és a hűtőben éjszakáztatom. Másnap reggel főzöm. Kis lángon sokáig. (kb 3-6 óra főzést igényel.)

IMG_3826Az üvegeket kimosom, kiforrázom és a sütőben 100 fok Celsiuson csírátlanítom (kb 30 percig). Ha kész a lekvár üvegekbe öntöm, jól rászorítom a tetejét és fejjel lefelé fordítom. Majd száraz dunsztban hagyom kihülni.

Természetesen amint fogyasztható készül hozzá a palacsinta 🙂

IMG_3856Jó lekvárfőzést nektek is, ha még nem lenne elég melegetek!
Csodás hetet!
Namaste,
Viki

Jógatábor Piliscséven

piliscsev09

Ez a hétvégi három napos elvonulás Piliscséven a legjobb jógatábor volt amibe vala részt vehetem!  Köszönöm az új barátságokat, a napfényt, a kedves házigazdákat beértve a barátságos állatokat.

piliscsev013

Ha jól megnézitek a csoportképünket felfedezhetitek rajta Cipőt a legbarátságosabb kutyát aki nemcsak a csoportképeken imádott szerepelni, hanem a hajnali meditáción is. piliscsev08

A napot reggeli meditációval és jógával kezdük, aztán jött a reggeli és valami kreatív foglalkozás.

piliscsev07

 

 

piliscsev12

 

 

piliscsev10

 

Ez alkalommal malát készítettünk és mindenki kapott hennát is.piliscsev11

 

 

 

 

piliscsev02
Délutánonként volt lehetőség kirándulni és jógázni.

piliscsev06A foglalkozások között megcsodáltuk a Kelemen Major kedves és mosolyra fakasztó állatait.

A vacsora után meséltünk, nevettünk, moziztunk, beszélgettünk.

Élveztem az együtt töltött idő minden pillanatát beleértve a tábori előkészítő munkát, az izgatott készülődést és megtapasztalni a flow élményt a szőnyegen és azon túl. Alig várom hogy folytassuk….

piliscsev01

 

Köszönöm a csodálatos tájat, az elmélyülésre a lehetőséget, a kikapcsolódást, a töltődést az értékes kérdéseket, eszmecseréket és beszélgetéseket.

 

A tértisztítás művészete

Az év ahová visszamegyünk most a 2000-es évek eleje, amikor is elátogattam az Első Magyar Feng Shui Centrumba ami a Podmaniczkz utca 91. alatt volt. Itt kaptam kezembe Szilvásy Judit: Váltsuk valóra álmaink Feng Shuival! című könyvét és ismerkedtem meg a Feng Shui alapjaival. Nem sokkal később találtam is egy iskolát, ahol végeztem egy egy éves képzést a Forma Iskola irányzata alatt a térrendezés művészetéből. Évekig kitartóan tanulmányoztam a Tao Te King-et is és megpróbálkoztam a Makrobiotikus táplálkozással is.

IMG_3830Sokat tanultam. Sok minden tetszett, sok minden azonban teljesen idegen volt tőlem és miután hosszasan próbálkoztam átalakítani az étrendem és a konyhám a Makrobiotika elveinek hűen, környeztem pedig a Feng Shui elveit követve, rádöbbentem, hogy számos működőképes alapelven kívül, nem tudom ezt a fajta kultúrát élővé tenni magam körül.

Azonban élvezettel gondolok vissza a legjobb Kínai Éttermek felkutatására tett kísérleteimre,  és a rengeteg édes-savanyú szószra amit megettem és megfőztem. Évekkel később amikor az Ayurvédával találkoztam rádöbbentem, ezt kerestem midezidáig. Ezt az ismerős érzést, ezt az “AHA” pillanatot! Megfigyeltem ugyanis, hogy míg a Makrobiotika avagy a kínai öt elem szerinti táplálkozás egy folytonos küzdelem volt számomra addig az Ayurvéda szabályai szerint megtanulni “gondolkodni”, élni és főzni nem okozott semmi féle nehézséget. Na de erről, majd egy következő írásban számolok be. Vissza a Feng Shui-hoz!

A legfontosabb alapelv amit magamévá tettem az, hogy igyekezzünk az energiákat mozgásban tartani magunk körül. Használjuk azt amink van, amit meg nem használunk ajándékozzuk el. A Feng Shui nem szereti a szárított virágokat a lakásban, azt mondja halott energia, és nem mást mint porfogó, ami igaz is. Szereti viszont a kristályokat, a gyertyákt és a jól megválasztott színeket, a kerek levelű növényeket és a szélcsengőket. Támogatja a tudatosan használt szimbólumokat.

IMG_3828Mivel mindig is érdekelet az Asztrológia és imádom az illatokat, érdekes és hasznos kitérő volt ennek a képen látható két könyvnek az elolvasása is. Terah Kathryn Collins: Feng Shui és Jami Lin: Feng Shui Illatok (A Jon Sandifer: Feng Shui Asztrológiáját azonban jobbnak találtam a Terah Kathryn Collinsénál.)

Az elmúlt évek alatt rengeteg más könyv is a kezembe és elolvasásra került, és mindez arra volt jó, hogy nyilvánvalóvá váljon számomra, hogy India és a Jóga világa hozzám közelebb áll mint a harcművészet vagy a Kínai Bölcselet.

Mégis az élet úgy hozta, hogy Új-Zélandon való tartózkodásom alatt megismerkedtem egy kiváló Tai Chi tanárral és volt szerencsém vele tanulni és elsajátítani tőle a Sun Stílusú Tai Chi-t. Amit mind a mai napig (közel 6 éve gyakorlok). Ez a stílus kiváló az ízületi panaszok enyhítésére amit én magam is megtapasztaltam, mert akkoriban a csuklómban volt kialakulóban egy ízületi gyulladás, amitől az elmúlt évek alatt teljesen tünetmentessé váltam. Mindezt napi 15 perc Tai Chi-val!

face reading bookA Tai Chi tréningem követően (és ez már 2014!), ismerkedtem meg Lillian Bridges-el akitől Arcdiagnosztikát tanultam Hawkes Bay-ben. (Új-Zélandon). Nagyon élveztem és most ha megkérdeznéd melyik könyvet tartanám meg az összes fent említett közül ez lenne az!

Lillian nemcsak személyesen elbűvölő és bölcs, hanem a könyvében is! Szeretettel ajánlom neked, ha szeretnél többet tudni magadról (és másokról). Kiváló önismereti és terápiás eszköz! Lilliannel való találkozásom óta majd minden nap belenézek a könyvbe, lassan emésztgetem a tréningen hallottakat és használom az ott tanultakat.

És ahogy így a végére érkezek ennek a rövid kis írásnak, az is nyilvánvalóvá válik számomra, hogyan egészíti ki egymást bennem a Kínai és Indiai mozgás-, művészet- és bölcsesség. Minden egyes új ismeret kapcsán, újabb megfigyelésekre, tapasztalatokra teszek szert, kapcsolódási pontokat figyelek meg. Mai ismereteim alapján bár a szívem India felé húz, semmi pénzért sem hagytam volna ki a Tai Chi óráimat, az Arcdiagnosztikát, vagy épp a Feng Shui-t. Hálás vagyok a lehetőségekért amelyek az elmúlt évek tartogattak és izgatottan várom, hogy mi jön még!

Megértettem, hogy a kíváncsiság a lelkesedésem belső motorja.

Csodás Napfényes délutánt!
Namaste,
Viki

Glutén mentes Brownie banán vajjal

Sziasztok!

A jógi egyik legfőbb ismertetőjele, hogy imád kísérletezni! Így vagyok ezzel én is. Nagyon szeretem a receptjeimet újra és újra átformálni. Kibőbíteni egy-egy újabb hozzávalóval vagy épp ellenkezőleg megpróbálni elkészíteni a lehető legízletesebb ételt a legkevesebb hozzávalóból.

A kreatív főzést és sütést az is nagyban segítni, hogy miután megjelenik bennünk a vágy: “Úgy ennék valami finom süteményt!” azután megnézzük mi van itthon és abból próbálunk valamit készíteni.

Így történt ezzel a recepttel is. Eredetileg fekete-áfonyás muffin-ra vágytam, de se muffin sütöm nem volt itthon (amit azóta pótoltam 🙂 se fekete-áfonyám.

Így lett belőle brownie, fekete csokoládét tördeltem bele és fekete-ribizli szörppel ízesítettem még a tésztát. Hozzá pedig, mivel nem lett túl édes és krémes, készítettem banán vajat, ami nagy kedvencem és a kredencen árválkodó érett banán is végre felhasználásra került.

Hozzávalók:

IMG_37931 kis bögre rizsliszt
2 kiskanál (kk) őrölt lenmag
5 kk kakaópor
1 nagy kocka fekete csokoládé
fél marék dió
3 evőkanál (ek) barna cukor
1/2 kis bögre étolaj
1/4 kis bögre Fekete-ribizli szörp
1 kk szódabikarbóna
1 kk aszkorbin sav
csipet fahéj
1 tojás
1-2 ek joghurt

Először a száraz hozzávalókat keverem jól össze aztán adom hozzá az olajat, tojást, szörpöt, joghurtot, és végül a diót és az össze tördelt csokoládét.

Sütés

200 fokon előmelegítem a sütőt, majd 160 fokon sütöm 10-15 percig, aztán lejjebb veszem 150 fokra és még 5-10 percig sütöm.

Sütés közben elkészítem a banán vajat. Ennek itt a receptje.
De én most csak összetördeltem a banánt villával és kevés fahéjat szórtam bele és így is kiváló volt. Készíts csak annyit amit rögtön elfogyasztasz, mert csak frissen finom igazán!

Vidám és sikeres kísérletezést nektek is!
Jó étvágyat a finom falatokhoz!
Namaste,
Viki