Az első könyv amit Hermann Hesse-től olvastam a Demian volt ami egy különös szerelmi regény. Az ajánló a kötet hátoldalán ezzel az idézettel kezdődik:
” Minden ember élete egy kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni: ki tapogatózva, ki ahogy éppen tud.”
Az író ebben a könyvében azt fejtegeti hogy van-e egyáltalán bűn? És ha igen akkor mi az. Hogyan lehet definiálni a jót, és létezik-e az a maga tiszta valójában? Mi az igazi szeretet? Létezik-e szabad akarat?
Ez a könyv egy meghatározó könyv volt huszas éveim elején. Többször is elolvastam. Oly annyira tetszett, hogy lendületet kaptam, hogy megvegyem és elolvassam Hesse többi magyarul megjelent könyvét is. De nem jutottam túl messzire. A Gertrud és a Knulp című könyvek után zátonyra futott a Hesse által írott irodalom mámorával fűtött hajóm. Azonban még a Hesse könyveket gyűjtő lendület megvetette velem a Sziddhárta címűt könyvet. Ami sokáig ott porosodott a polcomon. Volt hogy levettem, beleolvastam, aztán visszatettem.
Nem először fordult ez elő velem. Hogy valami a birtokomba került azelőtt, hogy azt valóban értékelni tudtam volna. Így volt ez a Sziddhártával is, amit végül először könyvtárból kikölcsönözve angol nyelven olvastam el Új-Zélandon, sok évvel azután, hogy magyarul megvettem. Akkor az első sor elolvasása után, megtelt a szívem lelkesedéssel. Ez az! – Visongott a lelkesedés bennem! Ezt kerestem! Egy olyan könyvet, ami ilyen irodalmi szépséggel és egyszerűséggel tud nyilatkozni a spirituális útkeresésről, és teszi ezt úgy hogy közben nem elriaszt, hanem arra inspirál, hogy te is elindulj!
Hermann Hesse Sziddhártája a legcsodálatosabban megfogalmazott irodalom a szellemi- és lelki megújjulásról. Stílusa élvezetes, mert könnyen érthető mégis elmélyült gondolatébresztő fevetéseket fogalmaz meg benne az író. Sziddhárta a történelmi Buddha eredeti neve, ami azt jelenti “az aki elérte a célját” a “megvilágosodott”. Ebben a fejlődéstörténetben benne van minden ami egy klasszikus mesében, az útra kelés, az út maga és a beérkezés, de ellentétben sok mesével ebben arról is szó esik, hogy mi van azután, ha az ember megérkezett.
Mióta újra megtalált ez a könyv, azóta sikerült többször is elolvasnom mind angol- mind magyar nyelven. Így vált először az angolul olvasott könyveim kedvencévé és csak később a magyarul olvasott könyvek közötti gyöngyszemmé! Ha szereted a szépen megírott remekműveket, ez is tetszeni fog! Nagyon!
Szép őszi napsütéses napokat!
Namaste,
Viki
Ennek a levesnek a hozzávalói:
Könyveinek már a címei is szívderítőek: például a No. 1 Ladies Detectice Agency sorozatból a Tears of the Giraffe vagy a Morality for the Beautiful Girls vagy a The Kalahari Typing School for Men. Ezekből a címekből már sejtheted is hogy itt nem véres tettek kinyomozásáról van szó, hanem kedves mindennapos misztikus történetek megfejtéséről.
Ha ismersz tudod, hogy szenvedélyesen szeretek írni. Nem volt ez mindig így, legfőképpen akkor nem, amikor 1988 nyarán Édesanyám megajándékozott első naplómmal (a képen a nagyobbik!) és azt mondta, a nyáron minden nap írjam le bele mi történik velem, hogy amikor nyaralok is és nem vagyok vele aztán ő elolvashassa azt, hogy mi történt velem. Emlékszem nagyon zokon vettem ezt az ajándékot, nagy kiszúrásnak véltem. De jellemzően rám, igyekeztem szót fogadni és nekiálltam.
Életem első naplói a képen
Igen az intuícióra célzok, arra a testérzetre amit úgy fejezünk ki, hogy “a zsigereimben érzem”. Ez az az érzék, az a bizonyos hatodik, amire sokan legyintenek és életkoruk számának növekedésével bizonyosan el is veszítik sokan azt. “Hiszen hogyan boldogulhatna az ember az életben, ha mindig azt csinálja amihez kedve van?” – Nevelik belénk ezt a valósnak tűnő képzetet, és mi hiszünk benne. Én legalábbis sokáig hittem benne. Egészen addig míg az életem eseményei meg nem cáfolták azt. Ez a bizonyos cáfolat nem egyik napról a másikra ért utol, – bár akkor úgy tünt – hanem hosszú évek kitartó belső munkájának eredményeképp. Aminek nagy része az írásnak volt köszönhető.
A tapasztalás mesés lehetőségei kecsektetnek. S ahogy az élet ajándék, annak minden napja az! Éld hát meg mindegyiket jól, kezdve a mával! Ismerd fel a lehetőségeid, alakítsd őket a kedvedre, élvezd, formáld és aztán szeretettel ajánld fel bölcsességed a közösbe. Épp úgy, ahogyan azt az előttünk járó bölcsek is tették.
Ahogy így leltárba veszem a könyveket amiket olvastam, sokszor kedvem támad egy-egy könyvet újra elolvasni. A minap az jutott eszembe, hogy talán a sok gyűjtögetés mellett amit az ember folytat az élete során, nem árt néha visszanézni és időről-időre számba venni azt amije van. Ha minden könyvnek a tulajdonában lennék amit olvastam, nem férnék be a szobámba. Illetve ha meg akarnék venni minden könyvet amit elolvasnék, nem tudnék elég gyorsan olvasni hozzá. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy imádok olvasni, de amikor nem szabok határt magamnak, hogy mennyi az elég, akkor az olvasás, egy-egy újabb könyv felfedezése is egyfajta szolgai monoton menetté válik és nem izgalmas kalanddá.
Különösen élvezem a könyveiben azt a kedves, humoros stílust amivel az állatokat és a környezetet leírja. Olyan mintha az ember ott kuporogna mellette egy-egy leshelyén és együtt figyelné vele az állatokat. Csodálom a türelmét, és az odaadását és a végtelen megértő szeretetet ahogy az állatok felé fordul és bánik velük. Azt hogy a legkülönlegesebb teremtmények felé sem félelemmel, hanem egyfajta kíváncsi felfedezőkedvvel fordul, ahogy csak egy gyerek képes. Ezt a apró részletekbe menő, kíváló megfigyelőképességet értettem az alatt, hogy a legcsodálatosabb példája annak, hogyan érdemes az életet jól: szemlélődve élni.
Emlékszem milyen természetes volt az számomra, hogy a Nagymamám ennyit biciklizik, hogy ő ilyen fitt. Később esett csak le a tantusz amikor Anyai nagymamámnál nyaraltam és meglepődve vettem tudomásul, hogy ő a biciklit csak tolja és csupán csomagszállításra használja. Felnőtt fejjel értettem meg, hogy a jelentős korkülönbség ami köztük volt az mivel járt.
Csodálatos élmény megtapasztalni azt, hogy egy egyszerűnek és jelentéktelennek tűnő döntés, hogyan indítja el események láncolatát. És abba a sorsfordító mozzanatba torkollik, hogy felismerjük, hogy az egyetlennek hitt működőképes megoldás mellett-amelyhez kényelmetlenségeink ellenére úgy ragaszkodtunk-van más is!
Hajlandó vagy-e hát próbálkozni? Ha nem a zongora, akkor talán a gitár a te hangszered! Ha nem zenetanulás akkor talán az éneklés? Ha nem az ének akkor talán a tánc? Vagy épp a vizuális művészetek valamelyike? Hogy már az óvodában is megmondták, hogy nem vagy tehetséges? Na és? Mikor volt az már! Mennyi élettapasztalat van azóta már a hátad mögött! Ne a kifogásokat keresd, hanem az érzést ami olyan lelkesedéssel tölt el, hogy nem számít az sem, hogy sikeres leszel-e vagy csak a magad kedvtelésére teszed!
viktoria maczo 