Kedvcsináló a Folyékony Jóga Online Tanfolyamhoz

Anyaként folyamatosan szembesülök azzal, hogy nincs elég időm, vagy nem úgy és nem akkor amikor én szeretném. Vagyis a jógaszőnyegen eltöltött időm jóval kevesebb azokhoz az időkhöz viszonyítva, amikor még nem kellett alkalmazkodnom egy kisgyerek napi szükségleteihez.

Ha szülő vagy tudod, hogy emellett itt vannak még azok a váratlan kihívások is mint egy-egy betegség kapcsán való éjszakázások aminek a kezeléséhez hónapokon át tartó egyéni tréninget kap minden újszülöttről gondoskodó.

Jelenleg az én házi gurum 5 éves. Kihívások naponta adódnak, és remek lehetőségek arra, hogy felmérjem mennyit is érnek valójában a Jógaszőnyegen megszerzett képességek.

Az Ashtanga Jógában sorozatok vannak, az első az idegrendszer és az állóképesség javítására szolgál. Ennek a sorozatnak a hosszú éveken át történő, napi gyakorlása során fedeztem fel, hogy a sorozatban lévő légzésminták alkalmazásának a mindennapokban is nagy hasznát vehetem, ha például gyorsan meg szeretnék nyugodni egy-egy hirtelen esemény kapcsán. Vagy ha éppen arra lenne szükségem, hogy motiváljam magam egy kialvatlan éjszaka után a reggeli felkeléskor.

Amióta felfedeztem, hogy gyakorolhatok kis egységenként is, akkor és ott amikor szükségem van rá. Arra és azt, ami a leginkább támogató gyakorlat számomra, egy új világ nyílt ki. Az idő ami a rendelkezésemre áll, legyen az 3-5-10 perc, fél óra vagy egy egész óra, hasznosan elölthető és kihasználható!

Kedves tanárom mondta nekem egyszer még a húszas éveimben járva, amikor is azt gondoltam, hogy a gyakorlás végén a Shavászana és relaxáció csak idővesztegetés, hogy figyeljem majd meg, hogy ahogy az évek telnek és egyre tapasztaltabb leszek a szőnyegen és az életkorom száma is növekszik a gyakorlásom egyre finomodik majd. A fizikai felől az energetika felé fog eltolódni. Lebilincselőnek találtam ezt a tanácsot, ezért is emlékszem rá, de igazán soha nem értettem, csak most így közel 20 évvel azután, hogy kaptam értem meg igazán miről is beszélt akkor Bálint.

Ezért és ezekből a tapasztalatokból építkezve állítottam össze ezt a tanfolyamot most nektek. A tanfolyam részeként szeretnék megmutatni művészetterápiás eszközöket is amelyek segítségével könnyen meg lehet érteni az idegrendszer működését.

Miért fontos ez?

Mert az idegrendszer olyan mint egy érzékeny műszer. Ha tudod, hogyan lehet azt hangolni nemcsak magad, hanem a körülötted lévőket is jobban megérted majd.

Ki szeretne forrásokban gazdagabb szülővé, anyává, feleséggé, testvérré, baráttá, munkatárssá válni?

Az első alkalommal November 19-én a paraszimpatikus idegrendszer hangolásával kezdünk. Pontosan úgy, ahogy a Napüdvözletben lévő bölcsességkódok javasolják.

“Lélegezz úgy, hogy a kilégzéseid legyenek hosszabbak a belégzéseid hosszánál.”

A rendelkezésünkre álló két óra alatt a hangsúly, ahogy mindig is a megtapasztaláson lesz. A célom, hogy a 4 alkalom alatt kapj 4 olyan fontos légzésmintát, aminek a segítségével nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá és harmonikusabba teheted a mindennapos megéléseid.

Félreértés ne essék a cél nem az, hogy folyamatosan nyugodtak legyünk. A cél az, hogy képessé váljunk érezni a bennünk mozgó érzelmeket, azok teljes nagyszerűségében.

Gyere tanulj eszközöket, amivel teljesebbé és színesebbé teheted magad, gyermekeid és mindazok életét akik számítanak neked! Tudj meg többet a tanfolyamról, látogass el a Folyékony Test Jógája Online tanfolyam oldalára.

Vasárnap kezdünk, ne maradj le a lehetőségről, hogy megtanulj egy olyan jógát, aminek a gyakorlásához nem kell jógaszőnyeg, csak jelenlét!

Ha még ma (2023. November 15-én) jelentkezel, kedvezményes áron csatlakozhatsz!

Iránytű a boldogsághoz – 4 rész-Kedvcsináló a Jóga Energetika Online Tanfolyamhoz

AZ Erő ami a karunkran éBred a szőnyegen a szívünkre áramlik. Azok a mozdulatok hozzák ezt az áramlást, amelyek az egyik ászanából a másikba vezetnek minket. Olyan sok meg nem oldott és fel nem oldott fájdalom van bennünk és a világban is ami körülvesz minket. Ám az erő amit itt megszerzel nem a harcot szolgálja, hanem az átalakulást!

A félelmeink és a sérelmeink amelyek arra késztetnek minket, hogy összehúzzuk magunk, a gyakorlásunk kezdetén a Napüdvözletek, nagy, söprögető mozdulataival vinnyászáról-vinnyászára vagyis mozdulatról-mozdulatra tisztulnak a testből.

Fontos a tudatosság, a jelenlét meghatározó! Jelenlét a légzésben, a mozdulatokban, jelenlét a testben végbemenő változásokban. Ez a tudatosság adja azt az átalakító erőt amelynek a segítségével a félelem nem haraggá és meg nem értett dühös bezárkózássá hanem felszabadult kíváncsi kitárulkozássá válik.

A belső erőnk forrása az ahimsa a kedvesség amit önmagunk felé és a megélt tapasztalataink felé fordítunk.

Amint képes vagy megállni tehát a mindennapjaidban is egy-egy feszült helyzetben és szemléletmódot váltani – épp úgy ahogy a szőnyegen tanuljuk a drishtik (tekintetirányok) segítségével – a benned kelt változás a körülötted lévőkre is azonnali hatással bír.

A változás lehetősége amivel megajándékozzunk itt magunkat, mások számára is a gyógyulás forrása lehet.

A vasárnapi gyakorló alkalmon összekapcsoljuk az eddig tanultakat a gyakorlatban. Használjuk a tristána módszert, vagyis a légzés, a tekintetirányok és a belső zárak együttesét. Az Ujjaji légzés használata segít a figyelmünket lekötni. A tekintetirányok segítségével tudatossággal töltjük meg a test energia központjait és kijelöljük az energiatér határait magunk körül. A belső zárak használatával a test könnyebbé válik a gyakorlás a fizikai szintről az energetikaira lép.

A tristána módszerrel teremtjük meg a feltételeit a finomabb energiák szabad áramlásának.

A szerdai alkalmon, ahogy mindig az 5 érzék visszavonása meditációval kezdünk, ehhez tanultunk legutóbb egy biztonság forrásgyakorlatot amit szintén elvégzünk. Ezeknek az egyszerű és gyors tudatosság növelő gyakorlatoknak a segítségével horgonyozzuk le a figyelmünket a jelenben és hívjuk vissza a tudatosságunk elkalandozott részeit az “itt és most”-ba és tanuljuk meg mi az a titráció.

Ezeken az alkalmakon lehetőség van kérdezni. Ilyenkor szoktam részletesen végigelemezni a vasárnapi gyakorlást és kiemelni azokat a gyakorlatokat amiket a mindennapokban is alkalmazhatsz az összeszedettebb és energikusabb önmagad megéléséhez, ez a kielemzés azonban ezen a héten a vasárnapi óra után fog történni és a szerdai alkalmat – mint utolsó, tanfolyam záró alkalmat – fenntartom a kérdések megválaszolásának!

A szándékom és célom a Jóga Energetika Online Tanfolyamon az, hogy megmutassam milyen sok választási lehetőség és gazdag forrás áll a rendelkezésetekre ennek a pozitív változásokat hozó, regeneráló és megújulást támogató gyakorlatsornak a megtanulásával.

Ha kedvet kaptál volna a tanfolyamhoz, bármikor csatlakozhatsz, ha lemaradsz az élő alkalmakról a tanfolyam anyaga videótárban visszanézhető. Szeretettel ajánlom neked “A Folyékony test Jógája” tanfolyamom is, ami November 19-én kezdődik!

Jelentkezz és gyakoroljuk együtt!

Legyünk együtt erősebbek!

A többi? Jön majd magától!

Szülinapi akció!

Sziasztok!

A mai napon a Jóga Energetika Online Tanfolyam és a Folyékony Test Jógája Online Tanfolyam kedvezményesen megvásárolható! A kettő tanfolyam: 90.000 Ft helyett 50.000 Ft!

A két tanfolyam összesen több mint 20 óra videót tartalmaz (folyamatosan készülőben illetve folyamatos hozzáférést biztosítok az elkészült anyagokhoz! Minden alkalom rögzített, videótárban visszanézhető!) Összesen 6 élő alkalmunk van, amiken lehetőséged van kérdezni. A tanfolyam fő tematikája, a gyakorló órák összetételét és az átadott anyagot a jelenlévők igényeihez igazítom, ezért is jó, ha velünk tartasz MOST! A felvett alkalmakon kívül kapsz még írásos jegyzetet és a gyakorlásod támogató hanganyagokat.

Ebben a két tanfolyamban összefoglaltam mindannak a kitartó és szenvedélyes gyakorlásnak az eredményeit ami a szőnyegre csábít több mint 25 éve és annak a számtalan fordulattal és rengeteg tanulással teli 5 évnek amit Anyaként tapasztaltam.

Gyertek! Gyakoroljuk együtt! viktoria.yogatherapy@gmail.com

Legyünk együtt erősebbek és forrásokban gazdagabbak!

Ragyogó Napot!