Tag: írás

Milyen gyakran előfordul az életünkben az, hogy első benyomásból ítélve címkét ragasztunk a dolgokra, személyekre és történésekre! Aztán ebben a félreértésben, mint kényelmes ruhában ballagunk át éltünk napjain. De mert az élet kegyes, számtalan alkalmat biztosít arra, hogy ebből az ön-ámításból felébresszen minket. Azonban igaz, hogy sok esetben erős egónk és arroganciánk rögvest ellentétbe helyezkedik ezzel a lehetőséggel.

A jóga ösvénye egy lehetséges út, egy működő rendszer ami gyakorlataival képessé tehet arra, hogy a hályogot mely a valóság érzékelésnek ezt az eltorzult arcát érzékelteti igazságként velünk felfejtsük és látásunk élességét helyreállítsuk.

Annak ellenére, hogy úgy jártam végig az iskoláimat, hogy mindig a jó tanulók között voltam, sosem fűlött a fogam a kötelező dolgok betartásához. Szégyen vagy sem, sikerült úgy kijárnom az alsó-közép és felsőoktatás jeles intézményeit, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat az előírt kötelező olvasmányokat amiket kiolvastam. Talán épp mert kötelezőek voltak, már egyfajta ítélkezéssel vettem a kezembe őket. Címük alapján, sokszor téves képzelettárítások révén, azzal a háttér programmal a fejemben, hogy csak száraz és unalmas lehet – legtöbbször arra az elhatározásra jutottam, hogy keresni fogom minden lehetőségét annak, hogy kibújjak az elolvasásuk alól.

Bár nem volt kötelező, a félreértések remek érzékeltetése végett itt van például Gárdonyi könyve a Hosszúhajú Veszedelem. Tinédzserkori flegmasággal, címéből ítélve úgy tartottam, hogy ez biztosan valami Indiános könyv. Alapoztam ezt arra, hogy Apu évekig próbálta rám erőszakolni a Winnetou-t. Ebből kifolyólag soha arra sem méltattam, hogy egyáltalán levegyem a polcról és belelapozzak abba. Vajon hányszor sétálunk el így azok mellett a remekművek mellett amelyek válaszokat rejtegetnek a bennünk felmerülő égető problémákra? Vajon épp így halasztjuk el életünk lehetőségeit is?

És vajon ki tehető felelőssé ezért? Ki vezetett minket félre? Ki kondicionált miket arra hogy félreértésben éljük életünk és ezt még észre se vegyük? Vajon szándékoltan választották tanáraink számunkra ki azokat a könyveket, amelyek mélységét és üzenetét valójában csak a felnőtt elme értékelheti? Vajon karakter fejlődésünkhöz valóban hozzájárult-e annak a temérdek versnek, könyvnek és filozófiai ismeret anyagnak az elsajátítása amit anno ránk erőltettek? Mivé lettünk volna, ha nevelkedésünk során olyan könyveket adnak a kezünkbe, amelyek valóban beszélnek hozzánk? Vajon mennyivel lenne egyszerűbb az életünk akkor, ha megengedték volna hogy kimondjuk a saját véleményünket és ne a tanárainkét kelljen sajátunkként a papírra vetünk ismereteink számadáskor.
A nyáron, egy rég letűnt, édes gyermekkori emlék sejlett fel bennem. Az a vagy 25 évvel ezelőtti szünidő, amikor is anyai nagyanyámnál nyaraltam. Az Egri Csillagok volt a kötelező olvasmány és nekem azt minden ellenkezésem ellenére hangosan kellett felolvasnom a nyár folyamán. Mondanom sem kell, mennyire utáltam. Évekkel később boldogan szabadultam meg a könyvtől, amikor az egyik szomszédunk kérte azt kölcsön a fiának. Mosolyogva nyújtottam át a kötetet azzal a megjegyzéssel, hogy nyugodtan megtarthatja nekem már nem kell. Vajon milyen gyakran hajít el az ember jelentéktelennek tűnő dolgokat butaságából és hiányos ismereteiből adódóan?

Édesanyám mindig azt mondta, hogy az operát és a komoly zenét csak az tudja élvezni, aki megérett arra. Azt hiszem a szépirodalommal is így van ez. Nem elég az, hogy szeress olvasni és elolvass mindent ami érdekel, hanem nyitottságra és kíváncsiságra is szükség van. Valójában nem nevezhető még távolról sem intelligensnek az, aki csak azokban a témákban jártas amiket szeret, mereven ragaszkodva azokhoz és határozottan elutasítva minden olyan információt ami számára beilleszthetetlen. “Olvass olyan dolgokat is ami nem érdekel!” – tanácsolta Kreatív írás tanárom pár évvel ezelőtt, mikor önszántamból ültem be újra az iskola padba. Azonban valójában nem értettem vele egyet egészen addig míg ki nem próbáltam javaslatát. Ez vezetett el ugyanis ahhoz a felismeréshez, hogy: “aki szeretné megismerni a világot, s benne önmagát, annak nyitottá kell válnia annak számtalan arca felé”.

Elkezdtem tehát olvasni olyan dolgokat is ami nem érdekel. Így jutottam el újra a nyár elején az Egri Csillagokhoz. De ez alkalommal annak minden sorát lelkesedéssel olvastam végig. S azóta sorra veszem a kötelezőket. Egyszerűen nem tudok betelni velük: Mikszáth, Jókai, Karinthy és újra Gárdonyi.

A változás sosem a nagyból indul, hanem a kicsiből. Az egyénből aki nem fél kísérletezni. Mi lenne hát, ha felváltanád a TV-zést olvasással? Mi lenne akkor, ha minden nap leírnál 3 dolgot amiért hálás vagy? Mi lenne akkor ha megtalálnád azt a dolgot aminek az elkezdésével olyan lelkesedés töltene el, hogy egyszeriben nem lenne gond többé  reggel korán kelni? Mi lenne ha elhagynád azt az egy tulajdonságod ami a leginkább hátráltat kreativitásod kibontakoztatásában? Vajon mivé lennél akkor? Van kedved megpróbálni?

Namaste, Viki

Maga a folyamat a válasz. Nincs cél. Képessé válni elindulni az úton a megérkezés maga. Mozgásban lenni a nyugalom kezdete. A csönd megtalálása maga.

Ha már érzed tisztán mit kell tenned, a műszer, lelked mutatója működik. A következő megteendő lépés fejlődésed útján a fénysebesség átlépéséhez az, hogy mikor megjelenik benned a válasz – egyszerűen, minden felhajtás nélkül, mindenféle akadékoskodás nélkül – elfogadd azt. A feszültség mindig az ellenállásból fakad. Nincs más dolgod tehát, csak hogy megtanulj együtt működni. Együtt-állásba helyezkedni benső bolygóid rezgésével, a benned lévő energiaközpontok sugallatával. Milyen érzések ébrednek bennem? Akarom én ezt? Kinek teszek ezzel jót? Mások vajon mit szólnak hozzá? Válaszod meg ezeket a kérdéseket. Légy őszinte, ezzel teheted a legjobbat magadnak. Ezzel tükröt állítasz magad elé.

A nehézség sosem abból adódik, hogy tudod mit kell tenned, és nehéz megtenni azt, már-már lehetetlennek tűnik. A nehézség mindig abból származik, hogy meg sem próbálod megtenni azt.

Fejleszd ki azt a képességet magadban, hogy hallj befelé is, és már nem lesz szükséged rá, hogy másoktól várd a válaszokat. A legtöbb lelki fájdalom abból adódik, hogy nem figyelünk oda erre a belső hangra. Mindenki elvárja hogy figyelmeddel kitüntesd őket, a munkát amit kiszabtak rád. Ki dönti hát el akkor, hogy a szabadidőd, az életed fontos perceit, óráit és éveit mivel töltöd el, ha nem más? Ebből adódik hát az a sok zűrzavar, az a mélységes keserűség ami időről-időre meglep minket, mikor lassítunk kicsit, és önmagunkba tekintünk. Ebből adódik az önbizalom hiányunk, önazonosság vesztésünk, amivel oly sokan küszködünk. Mi hát a megoldás?

Mondd képes vagy-e elmenni egy hosszú hétvégére úgy, hogy nem viszel magaddal mást, csak egy üres füzetet és egy tollat? Képes vagy-e csendben ülni egy szobában anélkül, hogy pillanatokon belül késztetést ne éreznél arra, hogy felálj és elrohanj?

Cselekedeteink nincsenek összhangban belső irányításunkkal. És ahhoz hogy a kettő között összhangot teremts, valamit tenned kell. Tanuld meg hogyan hangold össze a légzést, a mozdulatoddal, a lélek hangját a mindennapos cselekedeteiddel.

Ilyen egyszerű lenne hát? Hozd a figyelmed az itt és most-ba, légy 100%-ban jelen abban amit csinálsz. Érts egyet azzal amit csinálsz. Legyen a döntésed összhangban azzal amit csinálsz.

A betegség nem abból adódik, hogy nem vagyunk képessek magunkban ajtókat kinyitni, sokkal inkább abból, hogy ezeket idő előtt, a megfelelő felkészültség hiányában teszük meg. Van-e benned lelkesedés, kitatás és türelem? Oda tudsz-e figyelni arra amit csinálsz? Mindezeknek az adottságoknak a megszerzése, magunkra öltése mint a csatába induló katonán a vért a lustaságunk legyőzése végett. Válj erőssé azokon a helyeken ahol gyenge voltál és lággyá ott ahol azelőtt keménységet hordoztál magadban. Az egyensúly megteremtésével így képessé válsz arra, hogy szembe nézz a rád váró elvégzendő feladatokkal és azokat nem mint probléma, hanem mint tanulási, tapasztalatszerzési lehetőség fogd fel. Képessé válsz arra, hogy a büszkeséged mellett, alázat is legyen benned, és megtanulod, hogy ezeket megfelelően használd. Felismered azt, mikor jött el az idő arra, hogy egy újabb ajtót kinyiss magadban. Azok zárát ne erőszakkal, felfeszegetve, hanem a megfelelő kulcsot használva nyisd. Megtanulod illedelmesen becsunkni az ajtót, nemcsak kinyitni azt. Ahogy megtanulod azt is mikor szólj, mikor hallgass, mit és mennyit beszélj.

A feladat hogy megtalád a saját belső tanítódat. A csend növekedésével a szívünkeben, annak vágya is csökken, hogy az ember beszédével felhívja magára a figyelmet. Nem fecseg többé. Hangja hasonlatossá válik a madarak énekéhez, akiket öröm hallgatni. És nem azért, mert mindig más dalt énekelnek, hanem azért, mert azt az egyet ami az övék azt kifogástalan nagyszerűséggel adják elő.

A zsenialitás mindannyiunk öröksége. Hiszen ahogy nincs két egyforma ember a földön így az általuk hátrahagyott nyom sem lehet ugyanaz. A kiteljesedés az önmegismerés által megy csak. Egyéniségünk, egyediségünk kicsiszolásával. Épp ezért mindenekfölött törekedj arra, hogy megismerd magad. Hogy a dalt ami benned szól más is hallhassa. És nem azért mert feltűnésre vágysz, hanem mert ezzel te is hozzá teszel az élet csodálatos sokszínűségéhez a melódiához mely a tökéletes harmóniában születik meg újra és újra és újra…

 

 

                                                                                    Om Shanti, shanti, shanti,

Viki

Egy tanító egyszer azt mondta, hogy mi mindannyian olyan fontsak vagyunk, hogy ha harangok lennénk a harangjáték már egy kis harang hiányában is hamisan szólna.
Olyanok vagyunk mint a kis lámpák akiknek csak kell egy áramforrás és már szépen ontják is magukból a fényt. A gyakorlás elején a kezdő ének egy ilyen funkcióval bír. Képes arra, hogy bekapcsol minket. Hozzáköt egy nálunknál nagyobb egészbe. A tradícióba. Egy szent teret hoz létre körülöttünk és bennünk amiben biztonságosan fejlődhetünk, tanulhatunk, növekedhetünk. Ha azt vesszük ez is egy zár. A kulcs a mi kezünkben. Ez az első olyan zár amit használnod kell ahhoz hogy a gyakorlásod igaz legyen. Tanuld meg hát ezt a mantrát szíved tiszta őszinteségével énekelni. Vele tisztelegsz azok előtt akik előtted jártak ezen az úton és morzsákat hagysz hátra azoknak akik majd utánad jönnek.

Aztán elkezdjük a Napüdvözletet ismételgetni, ami szintén egy ima. Ezt azonban most nem a hangszallagjaink segítségével mondjuk, hanem az izmainkéval. Ahogy széttárjuk a karunkat oldalra majd emeljük a magasba, hajítjuk a testünket előre és hátra ezek a mozdulatok mind-mind betűket, szavakat, mondatokat képeznek az élet egyetemes nyelvén. Testbeszéd. Mondják a hozzáértők. És most itt, megérthetjük mi is. Ez a dolgunk tulajdonképp: figyelni magunkat, figyelni a testérzeteinket. Nem ítélkezni, nem elemezni, csak megfigyelni. A gyakorlásod ha jól végzed, kezedbe adja azokat a képességeket amivel határozotabbá, céltudatosabbá, kedvesebbé válhatsz. Megértőbbé. Nemcsak másokkal szemben, hanem elsősorban önmagaddal szemben. Kialakul benned egy érzék amit a jóga filozófia AHIMSA-nak, nem-ártásnak hív. Nem kényszeríted magad többé olyan helyzetekbe amiben nem érzed jól magad, nem hiteted el magaddal, hogy valami úgy jó ahogy, amikor ordít a helyzetből az ellenkezője. Nem vállalsz el többet mint amennyit bírsz, illetve képes vagy feladni dolgokat, átszervezni, átrendezni az életed úgy hogy úgy éld azt hogy abban valóban jól érezd magad.

Ez a rendszer csak látszólag séma. Látszólag mindenki ugyanazt csinálja. Ahogy látszólag mindenki ugyanazt az életet éli. Hiszen mindannyian felkelünk, eszünk, iszunk, mozgunk és pihenünk majd alszunk. Látszólag mi mindannyian ugyanazt csináljuk. De vajon ez valójában ugyanaz? Ugye nem! Te is könnyen belátod! Épp úgy a gyakorlás sem ugyanaz, bár mindenki ugyanazon a gyakorlatsoron megy végig. Érzed-e már hová vezetlek? Az Ashtanga Vinnyásza Rendszer úgy van felépítve, hogy az a mindennapi életed tükrözi. A jógaszőnyegeden, azon a vékonyka kis csíkon az egész életed feltérképezhető és megérthető. Egy jól megépített is tükör terem, ahol megismerheted lényed valódi arcait. Vajon könnyen feladod-e azt amibe belekezdesz? Milyen a memóriád? Kétségek, félelmek és bizonytalanság érzés merül-e fel benned amint magadra vagy hagyva és egyedül, önmagadra támaszkodva kell gyakorolnod, vagy éppen ellenkezőleg: felszabadító érzés? Esetleg képes vagy-e megfigyelni azt, hogy minden amit tapasztalsz egy adott alkalommal változik, örökös mozgásban van? Képes vagy-e figyelni arra amit csinálsz? Képes vagy-e úgy ismételni egy adott folyamatot, hogy minden egyes ismétlésbe visszahozod azt az életérzést, azt az izgalmat és kiváncsiságot, azt a lendületet amit akkor éreztél amikor legelőször találkoztál azzal a mozgássorozattal? Még ezernyi kérdést lennék képes neked feltenni, de most inkább arra ösztönöznélek, hogy keresd meg a saját kérdéseidet!

Amit itt csinálunk az terápia. De nem terapeuta és paciens között, hanem azon egyszerű igazság megértésében, hogy mindenki csak a saját orvosa lehet. Nem mondhatja meg számodra senki azt, hogy neked mi a jó, hogy neked mi működik, mivel te élsz a testedben. Náladnál jobban azt senki sem ismerheti. Ezt az utat csak te teheted meg. Én vállalom azt, hogy megosztom veled mindazt amit én tanultam, tapasztaltam és beépítettem. Vállalom azt, hogy megismertetlek egy olyan működő önterápiás eszközzel ami egészségessé, és erőssé fog tenni téged. Nemcsak a fizikai tested, hanem az abba bekötő összes finom testedet is. Épp testben épp lélek. Épp gondolatok, tiszta, őszinte érzések. Éles elme. Tiszta lelkiismeret.
Ez az út sok kényelmetlenséggel, sok megoldandó feladattal, kihívással jár, de amit cserébe kapsz az egy olyan új világ ismerete amiben minden bizonnyal otthonosan mozogsz majd. Hátrahagyva a félelmeid, mint kinőtt gyerekruháid. Hátrahagyva a keserűségeid, elveszett álmaid, terveid, lehetőségeid. Megérted, az idő valójában nem lineárisan fut a múltból a jövőbe, valójában csak a jelen létezik. Azt ismételjük újra és újra ahogy a samsara kereke forog. Képes vagy-e hát ITT és MOST valami olyat tenni amit eddig még nem tettél? Így juthatsz el ugyanis oda, ahova eddig még nem jutottál el.

Namaste, Viki