Időről-időre le kell, hogy zárjunk dolgokat, ahhoz, hogy az újba belekezdhessünk. S ha ehhez nem is találjuk magunkban az indíttatást az idő megteszi ezt helyettünk. Így az új év kezdetén bennem mindig van egy pozitív várakozás. A fejlődést abban látom, ha a lenyomatot amit magunk után hagyunk az egyre kevesebb sallangtól terhes.
Lassan egy évtizede kísérletezgetek azzal, hogy alternatív megoldásokat találjak a test ápolás területén. Első lépésként én is, mint mindenki más, igyekeztem megtalálni azokat a termékeket amelyek kevésbé károsak.
De hogy az elején kezdjem a történetem el kell, hogy mondjam a következőket. 14 évesen próbáltam ki a haj színezést és később haj festést. Voltam vörös, barna, szőke és fekete. Próbáltam loknikat a hajamba erőszakolni dauerrel és forró haj sütő vassal. Kozmetikai tetoválást, mű-körmöt és persze a szoláriumot. Furcsa most így vissza tekintenteni és leírni mindezt. Mintha múltbeli arcaim egy-egy jól alakított szerep jelmezei lettek volna csupán.
Ezek mellett a gyerekes próbálkozások mellett mindig foglalkoztatott az ön-fejlesztés és ön-magam jobbítása is. Amit egy idő után már nem a külsőm csinosítgatásában illetve annak megmásításában igyekeztem megtalálni, hanem abban hogy elkezdtem minden külső, szükségtelen salakot elhagyni. Mindezt szisztematikusan, valahogy minden erőlködés nélkül tettem. Rádöbbentem, hogy sok mindent nem is saját elhatározásomból és meggyőződésemből tettem, csupán mert igyekeztem beilleszkedni. Úgy hittem másnak kell lennem, mint aki vagyok. S mégis ellentmondásosan ez vezetett el ahhoz, hogy valóban önmagam legyek.
Személyiségünk fejlődése során, legyen külsőnkről vagy épp érzés-vagy gondolat-világunkról szó, hajlamosak vagyunk követendő példákat, példaképeket találni. Én mindig is felnéztem azokra a nőkre, akik szépen ki vannak sminkelve, akiknek csodás a bőrük és a frizurájuk mintha éppen a fodrásztól léptek volna ki. A realitás azonban mindig az volt számomra, hogy egy jó könyv elolvasása, egy kreatív projekt befejezésre fontosabbnak ítéltetett, mint hogy azt a drága időt amim volt a tükör előtti cicomázkodással töltsem. De azt hiszem, hogy az – ebben a kérdésben való hozzáállásunkat is- mint sok minden mást is Édesanyánktól örököljük. 
Milyen magától érthetődő is az hogy Édesanyánkat a legszebbnek látjuk gyermeki ártatlanságunkban. Az illata, a haja, a bőre, a mozgása minden tökéletes úgy ahogy van. Én hát ezt örököltem, a cicoma nélküliséget. Feszélyez az, ha rúzst kenek a számra, sőt sok esetben a száj-fény vagy ajak-ápoló is zavar. Ellentétes módon én akkor érzem magam kényelmetlenül, ha ki vagyok festve. Ha feltűnő ékszereket aggatok magamra, vagy éppen magassarkút veszek fel.
A mai eszemmel és tapasztalatommal azt tartom helyesnek, ha hagyjuk, hogy külsőnket az idő formálja és azzal együtt- nem pedig ellene működve élünk. Az évek során az arcunkra kerülő ráncokat vagy a hajunkba vegyülő ősz hajszálakat nem mint büntetés, hanem mint a természet rendje tapasztaljuk meg. Mert külsőnk is, akárcsak minden megmozdulásunk egy vallomás- arról kinek hisszük magunkat.
Számomra a szépség a nemes gesztusokban nyilvánul meg- az önfegyelemben amely az örök mértékhez igazodik. A nő vonzerejét úgy hiszem abból a magatartásból merítheti ahogy gondoskodni képes szeretteiről. A kedvességéből, a megbocsátásra való hajlamából avagy nagylelkűségéből és az önzetlen szeretetéből.
A természetesség számomra egy a mindent fölülíró sugárzó szépséggel. Ami természetes az őszinte, és ami őszinte az nem lehet más csakis csodálatra méltó.
Kívánok hát mindenkinek jó keresést. A lehetőségek felismerését személyes csodák meglelésére és a képességet azok megóvására. Erőt ahhoz, hogy elengedj minden szükségtelent. De megőrizz mindent ami értékesnek mondható.
Tat tvam asi
Namaste, Viki
Kapcsolódó cikkek:
Jóga Vikivel 