Egy hírtelen ötlettől vezérelve elkezdtem a közösségi médián post-olni azoknak az ételeknek a fényképét, amik igazán jól sikerültek “Azon melegében” címszóval. Többen visszajeleztetek, hogy mennyire tetszett, ezért folytatom ennek az ötletnek a kibontását, azzal, hogy ezúttal megosztom a ma készült rizstésztás receptem.
Ha te is szeretsz új recepteket kipróbálni illetve szereted az Ázsiai konyhát és a könnyen elkészíthető ételeket, próbáld ki ezt is!
/A hozzávalókat megtalálod a Tesco-ban, Lidl-ben a népek konyhája sorban vagy bioboltban, rizstésztát pl. a Dm-ben is árulnak./
Hozzávalók (1 adaghoz)
1 db pad thai tészta a 4db-os csomagból
maroknyi szárított fafül gomba
1 lap Sushi Nori
1 répa (pucolva, hosszú szálra darabolva)
1 pok choi (általában 2-ével vannak csomagolva)
1 kis fej lila hagyma
ízlés szerint kókusz és szezámmag olaj
1 ek tamari szójaszósz
1 maroknyi mungó bab csíra
A tésztát kifőzöm, a pok choi-t felvágom és leforrázom külön edényben a fafül gombát is leforrázom és állni hagyom őket, míg az ételt készítem. A répát megpucolom, hosszú szálra darabolom, lilahagymát is pucolom és szeletelem. (Ha van itthon gyömbér azt is teszek hozzá – pucolva nagy lukú reszelőn reszelve, vagy vékony szeletre darabolva.) A sushi lapokat kb. egy centis darabokra szeletelem.
Kevés kókusz olajon pirítom a hagymát és a répát, ha kész, hozzáadom a pok choi-t és a gombát, (előtte leöntöm róluk a vizet) és összemelegítem, míg forró öntök rá szezámmag olajat és szójaszószt és rádobom a sushi lapokat (a hőtől összeugrik és olyan állagú lesz, mint amit a sushi-hoz megszoktál. Jól összekeverem és tálalom. Ekkor teszem rá a mungó bab csírát, borsot és sót ha szükséges.
Nagyon gyorsan megvan! Fontos is, hogy közelepes/nagy lángon készítsd akár a Wok-ot. (de nem muszáj Wok-ban, anélkül is működik!)
A “Hogyan kezeld a dühöd” című írásomban, arról meséltem neked milyen sajátosságokkal rendelkezik az Idegrendszer Szimpatikus Ága, mikor aktiválódik – vagyis mikor kilendülsz az általad kényelmes komfort zónából. A düh, a nekifeszülés az egyik negatív válaszreakció, amit szomatikus gyakorlatokkal átalakíthatsz motivációvá, kreativitássá és olyan erővé, ami pozitív értelemben visz előre.
De mi van akkor, mikor nem arra vágysz, hogy ellene menj, hogy vitatkozz vagy hogy üss – hanem arra, hogy elszaladj, elbújj, elmenekülj a helyzetből?
Éreztél valaha késztetést a menekülésre? Ki a szabadba, futni, rohanni vagy belemerülni egy jó könyvbe? Ez a menekülési vágy nem csupán egy trauma válasz. Van ennek egy egészséges oldala is, amely a természetes módja annak, hogy visszaállítsd a kapcsolatot vagy, hogy újra kapcsolatba lépj önmagaddal!
A gyerekek is érzik. Az ő válaszreakciójuk a menekülési vágyra feltűnhet úgy, hogy végig száguldanak a házban vagy elbújnak az asztal alá vagy a függöny mögé.
Ez az érzés bennük és bennünk is a mozgásról, a szabadságról és néha a magányról szól – és mikor megtanuljuk felismerni és tudatosan használni azokat a szomatikus gyakorlatokat amelyek segítenek harmonizálni az Idegrendszer működését, a düh átalakításához hasonlóan – a feszült állapotainkban – nagyszerű lehetőségeket találhatunk.
Szomatikus gyakorlatok a “menekülés” energiájának az alkímiájához: A menekülési energia, ha nem fejeződik ki, nyugtalanság, frusztráció vagy akár túlterheltség érzéseként halmozódhat fel az Idegrendszerünkben. Azonban amikor felismerjük és teret adunk neki, játékká és felfedező kedvvé változik.
Próbáld ki a gyermekeddel(eiddel): (csinálhatjátok együtt is, de ha már elég idős, hagyd, hogy egyedül fedezze fel ezeket a tevékenységeket – kivéve tán a bújócskát 🙂
Trambulinon ugrálás.
Futkározás a szabadban (minél nagyobb tér vesz körül, annál jobb!).
Bújócska.
Biciklizés.
Elmerülni egy kreatív tevékenységben (pl. rajz, olvasás).
Próbáld ki te magad:
Gyors séta vagy futás.
Egynapos kirándulás vagy hétvégi kiruccanás.
Elmenni kávézni a kedvenc kávézódba.
Utazás autóban, úticél nélkül.
Engedd el magad egy felszabadító kreatív tevékenységben (írás, rajzolás, festés, álmodozás, stb…)
A fent megosztottak megértése után jön az integráció aminek részeként kiegészítheted a fenti listát a sajátjaiddal és beilleszted őket a mindennapjaidba gyakorolva őket rendszeresen, hogy mikor szükséges, eszedbe jusson egy jobb megoldás, mint “az ész nélküli menekülés”.
Ha hasznosnak találod az itt megosztottakat, oszd meg másokkal is és alakíts ki magad köré egy olyan támogató hálót, amelyben olyanok vesznek részt, akik nem megkérdőjelezik hanem támogatják az új válaszreakciók kialakítására fordított próbálkozásaidat! Ha kíváncsi vagy még több ötletre és egy jól összeállított és átgondolt bölcsesség átadásra, amiben megosztom veled az én forrástáram esszenciális elemeit szeretettel várlak azon a 7 hetes online tanfolyamon ami 2025 február 10-én indul Forrásokban Gazdagon címmel!
Amikor tiszteletben tartjuk ezt az energiát, tiszteletben tartjuk a tér, a mozgás és a perspektíva iránti igényt.
A gyerekek számára ez azt jelentheti, hogy a menekülés energiáját valami játékos és konstruktív dologba kell irányítani, ahelyett, hogy visszahúzódóvá vagy túlterheltté válnának.
Felnőttek számára az Érzelmi Alkímia szomatikus gyakorlatainak segítségével könnyen megtalálható illetve visszaállítható az idegrendszer egyensúlya. Ahelyett, hogy a kötelezettségek csapdájába vagy fojtogatva éreznénk magunkat, az egészséges szabadság pillanatait teremtjük meg, amelyek segíthetnek abban, hogy még teljesebben megjelenjünk kapcsolatainkban.
A Tudománnyal lépést tartva: A mozgással és idegrendszer szabályozással kapcsolatos tanulmányok rávilágítanak arra, hogy a fizikai aktivitás tudatos használata hogyan csökkenti a stresszhormonok, például a kortizol szintjét, és növeli az endorfinszintet. Még a rövid, játékos pillanatok is – például fogócska az udvaron – újra hangolhatják mind a felnőtt mint a gyermek idegrendszerét, így mindenki könnyebben és jobban összekapcsolódva érzi magát.
Próbáld ki még ma az Érzelmi Alkímiát a haragod átalakítására:
Hogyan néz ki a te “menekülési energiád”? Ha mozgásra vágysz, próbálj ki egy játékos futóversenyt a gyermekeddel(eiddel) / barátaiddal /pároddal. Ha csendre és magányra vágysz, szánj akár 10 percet arra, hogy sétálj a szabadban, vagy hogy a kezedbe végy egy jó könyvet (tartsd a kedvenc verses köteted a kezed ügyében!). Ezek az apró pillanatok amelyekben tudatosan valósítod meg a menekülési vágyad nagy hatással lehetnek az érzéseidre! Próbáld ki és oszd meg velem is!
Az esszenciális mozdulatok felszabadításával és szeretettel, Viki
A Forrásokban Gazdagon online tanfolyamon többet is megtudhatsz a túlterheltséghez szükséges feltételek megteremtéséről. Arról hogyan tudod olvasni az Idegrendszered különböző állapotait. Valamint annak a felismerésnek a képességéről, hogy mit tégy mikor egy intenzív érzés hullámban vagy?! Az együtt töltött időnk alatt könnyen érthető és feldolgozható adagokban megosztott hanganyagok, írások és rövid videók segítségével adom át neked azt a megértést, miszerint az Idegrendszer állapotai átmenetiek. Megismerheted azokat az eszközöket és gyakorlatokat, amelyek segítenek áthaladni rajtuk és személyre szabni azt a forrástárat, amivel te is gazdagabban élhetsz!
Előfordult már veled, hogy a játszótéren azt tapasztaltad, hogy a gyereked összekülönbözik egy másik gyerekkel? Hogy azt veszed észre, hogy valaki zaklatja a gyereked? És aztán észreveszed, hogy ez az erőszak nemcsak egy irányú, mindkét irányba megy, mert a gyereked sem hagyja magát!? Mit teszel? Ki az, akit megpróbálsz kontrollálni? Magad? A gyermeked? A helyzetet? Esetleg rászólsz a másik gyerekére, mert láttad ő kezdte, esetleg a szülőnek szólsz, aki vele van? És mind eközben próbálod megőrizni a lelki békéd?
Huh, elég kimerítő? Nem? Kíváncsi vagyok te hány játszótéri órát ültél vagy álltál már végig ezekkel a kihívásokkal szembesülve?
Én már a hatodik éve, hogy igyekszem lépést tartani a szüntelenül változó igényeivel a gyermekemnek. Mielőtt anya lettem mindig jót derültem azon, mikor a filmekben, vagy a való életemben azt láttam, hogy a szülők a gyermekről való gondoskodás könyveit bújják. Nem tudtam akkor még, hogy eljön majd a nap, amikor felébred bennem is a kíváncsiság ezekkel a bizonyos könyvekkel kapcsolatban!
Az elmúlt években találtam rá Dan Siegel-re és Carrie Contey Phd-ra, akikkel számtalan órát végig tanultam online tanfolyamok formájában és ezzel együtt elolvastam sok könyvet is a témában.
A végeredmény? Az, hogy megállapítottam, tényleg léteznek olyan szakemberek (megjegyzem én azokat részesítem előnyben, akik maguk is szülők) akiknek valóban érdemes odafigyelni a tanácsaira. Az ő segítségükkel és a magam személyes tapasztalatával arra a következtetésre jutottam, hogy mi van akkor, ha ahelyett, hogy elnyomnám és/vagy megpróbálnám ellenőrizni ezt a nagy energiát – az enyém vagy az övékét – megtalálom az egészséges levezetési módot! Így született meg az Érzelmi Alkímia ötlete és az a folyamatosan fejlődő online anyag, amit szeretnék veled is megismertetni.
Miért?
Mert olyan forrásokkal gazdagodtam, amelyek segítségével sokkal több örömet lelek a gyermekes élet mindennapjaiban mint azelőtt!
Ahogy ígértem tehát az első írásomban, szeretnék veled megismerteti pár olyan szomatikus gyakorlatot, amit rögtön próbára tehetsz!
Hogyan kezeld tehát a dühöd?
Gyakran úgy gondoljuk, hogy a harc, a menekülés vagy a lefagyás a stresszre adott negatív válaszreakció, de mindegyiknek van teljes, egészséges kifejezési spektruma. Amikor megtanuljuk mozgatni és elengedni az Idegrendszerünknek a Személyes Komfort Zónánkból kilendítő energiáit, ahelyett, hogy elnyomnánk, felszabadítjuk magunkat attól, hogy később váratlan helyzetekben és helyeken törne ki mindaz amit elfojtottunk. Még jobb? Ezek a gyakorlatok lehetőséget teremtenek a játékra és a kapcsolódásra!
Íme egy személyes példa:
Őszinte leszek veled! Olvasd figyelmesen. Elsőre nem sikerült úgy reagálnom, ahogy azt szerettem volna mégis – ezt a példát hozom fel neked, mert ebben benne van minden, amit az elmúlt években sikerült a gyakorlatba helyeznem. Büszke vagyok arra, hogy képes vagyok átírni generációkon átívelő szülői viselkedésmintákat – akkor is, mikor csak döcögősen megy elsőre! Ebben a kis történetben benne lesz minden, ami számomra a legtöbb áttörést hoz: a kezdő elme – , a rugalmasság – és az Edisoni “ha nem ment elsőre, próbálom újra (és újra, és újra) hozzáállás gyakorlása.
A napokban itt nálunk esett a hó. A kislányom szárnyaló örömmel galoppozott a hóban. Majd egyszercsak lehajolt egy hatalmas hógolyót gyúrt és úgy arcon talált vele, hogy a hó egy része a számba egy része pedig a kabátom alatt talált magának utat a csupasz bőröm felé.
A történtek után, rögtön éreztem magamban a dühöt felbugyogni. És itt jött az, hogy automata pilóta üzemmódba kapcsolt az agyam és azt mondtam “ha így viselkedsz akkor nem megyek legközelebb kerülőúton az oviba, hogy több időt tölthessünk a hóban bla…bla…bla. Aztán egyszercsak felocsúdtam az egyik mondat közepén és elhallgattam. Egy döbbent szempár bámult vissza rám.
(Most jön a rész, amire büszke vagyok!) Ahelyett, hogy ezután elkezdtem volna önostorozó gondolatokkal büntetni magam, és értékes időt vesztegetni azzal, hogy beleragadok egy kimerítő és pusztító körforgásba, amivel a bennem lévő árnyék minőségek traktáltak, egy felemelő ötlet talált meg: “Tudom ezt én jobban is csinálni”! Tudatosan lelassítottam a légzésem és leguggoltam mellé. A szemébe néztem és játékos mosollyal azt mondtam: „Visszapörgethetem az időt? Megpróbálhatom újra?”
Felragyogott az arca, és mielőtt észrevettem volna, nevettünk és hógolyókat gyúrtunk és támadást indítottunk a környékbeli tárgyak felé, csatakiáltással feléjük törve, majd mindezt feloldva lefeküdtünk és hóangyakolat készítettünk!
Ha nem a szabadban vagyunk akkor van, hogy egy párnacsata a megoldás, vagy egy kedvenc zene amire kitombolhatjuk magunkat…
A célom? Találkozni vele ott, ahol van – találkozni a hatalmas energiájával –, és hagyni, hogy ez úgy áradjon, hogy biztonságosnak, szórakoztatónak és kifejezőnek érezzük mindketten. Egy meglepő fordulatokkal teli, kreatív problémamegoldást fejlesztő szemlélet van születőben ebben a hozzáállásban, amire
Nem csak a gyerekekemnek van szüksége!
hanem nekem is, aki úgy lett nevelve, hogy elfojtsa az érzéseit!
Észre vetted, hogy felnőttként gyakran eltemetjük a harci energiáinkat, hogy megfeleljünk a környezetünknek vagy épp nagy igyekezetünkben, hogy fenntartsuk a “békét” ?
Az elfojtott energia azonban nem tűnik el, hanem felhalmozódik! Az egészséges levezetés megtalálása létfontosságú az érzelmi felszabaduláshoz és szabályozáshoz.
Arra hívlak tehát most, hogy tégy próbára egyet, vagy mindet az alább megosztott ötletek közül:
Dobálj köveket a patakba, folyóba, tengerbe vagy egy magaslatról le a mélybe.
Törj össze a konyhai mozsárban fűszereket (ha húsevő vagy a húskloffolás is jó levezető lehet!).
Használd az erődet olyan sportban vagy edzésben, amely kihívást jelent az erőnlétednek.
Ütögess bottal egy kiszáradt farönköt (kesztyűt és szemüveget javaslok!).
Sikíts bele egy párnába.
Táncolj nagy energiájú zenére (Vegyél fontolóra olyan dühös zenéket, amelyeket általában nem hallgatnál!).
Ha tiszteletben tartod a benned felszabaduló “harc energiáját”, azt jelenti, hogy engedélyt adsz magadnak, hogy kifejezd azt, ami el van zárva – és megkönnyebbülést találsz. Az is lehet, hogy neked is erőt ad, hiszen nőként sokan abba a társadalmi elvárásba nőttünk bele, hogy a “lányok nem lehetnek dühösek” (mert az olyan fiús dolog).
Kíváncsi vagyok, neked mi a véleményed erről?
Az egészséges harci gyakorlatok remekül beépíthetők, mielőtt a késztetések eluralkodnának rajtad! És jó, ha az eszköztáradban tudod őket arra az esetre ha harag támad benned, vagy a gyermeked(eid)ben.
A fent megosztottak megértése után jön az integráció aminek részeként beilleszted a mindennapjaidba és rendszeresen gyakorlod azokat a gyakorlatokat amelyek segítségével “dráma nélkül” tudod levezetni az intenzív energiákat! Ha hasznosnak találod az itt megosztottakat, oszd meg másokkal is és alakíts ki magad köré egy olyan támogató hálót, amelyben olyanok vesznek részt, akik nem megkérdőjelezik hanem támogatják az új válaszreakciók kialakítására fordított próbálkozásaidat! De nagy örömmel veszem, ha velem tartasz azon a 7 hetes online tanfolyamon ami 2025 február 10-én indul Forrásokban Gazdagon címmel!
Az idegrendszerünk szabályozási zavarainak megtapasztalása az emberi lét része. A kulcs a választás érzésének és a tiszta szándék erejének a megőrzése. Azoknak az intenzív pillanatok a tudatos felismerése, amikor lehetőségünk van változtatni az Idegrendszerünk Automata Üzemmódjának a beállításán és sorsformáló történelmet írni a Forrástárunk segítségével.
Ha elveszítjük a választás érzését, az élmény túlterhelheti az Idegrendszerünket, és traumafiziológiát hoz létre, amely még sokáig velünk maradhat a pillanat elteltével is. Azonban egy kihívásokkal teli helyzetben, a választás érzése átírja mind az emlékezetünkben, mind a fiziológiánkban a túlterheltséget a teremtő erőnkre való rátalálásra.
A Forrásokban Gazdagon online tanfolyamon többet is megtudhatsz a túlterheltséghez szükséges feltételek megteremtéséről. Arról hogyan tudod olvasni az Idegrendszered különböző állapotait. Valamint annak a felismerésnek a képességéről, hogy mit tégy mikor egy intenzív érzés hullámban vagy?! Az együtt töltött időnk alatt könnyen érthető és feldolgozható adagokban megosztott hanganyagok, írások és rövid videók segítségével adom át neked azt a megértést, miszerint az Idegrendszer állapotai átmenetiek. Megismerheted azokat az eszközöket és gyakorlatokat, amelyek segítenek áthaladni rajtuk és személyre szabni azt a forrástárat, amivel te is gazdagabban élhetsz!
Az olyan fizikai játék, mint a birkózás, nemcsak felszabadítja a felgyülemlett energiát, hanem erősíti a kapcsolat teremtési képességet is. A kutatások azt sugallják, hogy a játék felszabadíthatja az oxitocint, a „kötő hormont”. Az oxitocin segít csökkenteni a stresszt, és a bizalom és a közelség érzését kelti.
A gyerekek számára a birkózás vagy a párnacsata nem csak szórakozás – ez egy módja annak, hogy biztonságban érezzék magukat, miközben hatalmas érzelmeket fejeznek ki. A felnőttek számára pedig ezek a tevékenységek hidat jelenthetnek a játékos kapcsolathoz és megszakíthatják azokat az ismétlődő feszültség csomópontokat, amelyek amúgy újra és újra ismétlődnek. Végső soron elősegíthetik, hogy mindkét fél harmonikusabb idegrendszer állapotba kerüljön.
Az elengedés tudománya Máté Gábor, a neves traumaszakértő emlékeztet arra, hogy az elnyomás – különösen a nők esetében – idővel komoly egészségkárosodást okozhat. A kielégítetlen szükségletek és a ki nem mondott érzelmek krónikus stresszhez, betegségekhez és kiégéshez vezethetnek. Az egészséges harci lehetőségek lehetővé teszik számunkra, hogy kifejezzük ezt a felgyülemlett energiát, csökkentsük a túlterheltséget, és visszaállítsuk az Idegrendszereinket arra a frekvenciára amelyben hitelesen tudunk egymással kapcsolódni. (Ehhez kapcsolódik a Miben más a Női Idegrendszer írásom, ha nem olvastad, szeretettel ajánlom!)
Próbáld ki még ma az Érzelmi Alkímiát a haragod átalakítására:
Hogyan nézhet ki a „harc” alkímiája? Legyen szó párnacsatáról a gyerekekkel, vagy szóló pillanatról kedvenc “tombolós” lejátszási listáddal, dőlj bele a játékosságába! Figyeld meg, milyen érzés a testedben – és hogyan nyithatod meg az ajtót a kapcsolatban levés- és az egészséges határhúzás élménye felé mindenki számára.
Nemcsak a muffin de a főzelékek is nagy kedvencek nálunk mostanában. Íme, egy spenót recept, amit a férjem talált ki, és amit én is nagy örömmel készítek el, mert végre el tudom a mirelit spenótot ízletesen készíteni tej nélkül! Köszönöm drágám, a kreativitásodat és az újító kedved!
Hozzávalók (3-4 adaghoz)
2 db 450g mirelit spenót
2 nagy szelet kovászos kenyér
100 g vaj
szerecsendió és só ízlés szerint
1-2 gerezd fokhagyma ízlés szerint
mi szeretjük főt tojással enni, fejenként 2-3 db
Alacsony lángon kevés vajon megdinsztelem a fokhagymát (vagy apróra vágva vagy reszelve) majd ráteszem a mirelit spenótot és a maradék vajat. (Ha eszembe jut kiveszem 3-4 órával a főzés előtt a mélyhűtőből, de ha nem sikerül akkor meleg víz alatt lemosom a zacskót és akkor könnyebb kivenni a tasakból.) Lefedem és főzöm kb. 20 percet (attól függ, hogy mennyire volt fagyott a spenót) majd fűszerezem: só és szerecsendió és beleteszem a két szelet kovászos kenyeret, ha szükséges kis vizet adok hozzá majd lefedem és főzöm még 5-10 percet. Botmixerrel pépesre turmixolom.
Szeretnék mesélni neked kicsit arról, hogy miért tartom olyan fontosnak a Női Idegrendszerrel kapcsolatos szomatikus gyakorlatok megismerését!
Az elmúlt évben elvégeztem a Sounds True szervezésében egy 9 hónapos programot amely a testünkben őrzött trauma megismeréséről szólt és azokról az Idegrendszert harmonizáló technikákról, amelyekkel oldani tudjuk a testünk sejtjeiben őrzött rég lejárt sokk kódokat. Ennek a képzésnek a keretében ismertem meg Dr. Gábor Máté-t is aki az első perctől meggyőző volt számomra a lézer fókuszával és az együttérző ám szigorú lényeglátásával ahogy megismerhettem őt az élő hívások alkalmaival.
Egy alkalommal valóban úgy éreztem, hogy az idő megállni látszik, amikor meghallottam Dr. Gábor Maté-t arról nyilatkozni, hogy az autoimmun betegségek 80%-a nőket érint. Engem ez különösen szíven ütött, hiszen az autoimmun betegségek egyik fajtájában veszítettem el az Édesanyámat 2013-ban.
Dr. Maté négy közös vonást tárt fel azoknál a nőknél, akik autoimmun betegségben szenvednek:
Előtérbe helyezik mások érzelmi szükségleteit a sajátjaikkal szemben.
A szerepekkel és felelősségekkel azonosulnak autentikus énjük helyett.
Elnyomják az egészséges haragot, hogy fenntartsák az “elvárt” képet.
Úgy gondolják, hogy felelősek mások érzelmeiért, ezért igyekeznek úgy viselkedni, hogy ne okozzanak csalódást senkinek.
A másik jelentőségteljes pillanat az volt számomra, amikor arról beszélt hosszasan, hogy: a nők gyakrabban, mint a férfiak, elnyomják eredetiségüket, hogy megőrizzék azt a kapcsot ami a szeretteikel, elsősorban a társukkal, párjukkal, férjükkel összeköti őket. Megtudtam, hogy emberként a két alapvető késztetés ami kisbaba korunk óta összekapcsol minket a családtagjainkkal az eredetiségünk kifejezésére való képességünk valamint a szeretni valóságunk igénye.
Nőként a társadalomban mint nagyobb egységben és a családban mint kisebb egységben elfoglalt szerepünket betölteni igyekezve az az önelhanyagolás, miszerint hátat fordítunk igaz mivoltunknak, amelyben vállalnánk értékrendszerünket krónikus stresszhez vezet, ami aláássa az immunrendszert és az önérzetet.
Ez lehet a legjobb vagy a legrosszabb hír! Kíváncsi vagyok te minek érzed?
Részemről itt jön az a rész, amiért nagyon izgatott vagyok! Mert szeretném megosztani veled azt a csodálatos felfedezést, miszerint a rugalmas idegrendszer szerint nem kell “vagy-vagy”nak lennie.Nem kell választanod az eredetiséged és az összetartozás érzetének megőrzése között!
Van egy másik lehetőség miszerint az “is-is” létezik! Ez az Érzelmi Alkímia Szintézise!
Amikor elkezded megismerni az idegrendszered egyedi igényeit és képessé válni, arra, hogy finom hangold azt, idővel, apró, megvalósítható lépésekkel elkezded integrálni a személyiséged elhanyagolt részeit! Felismered, hogy az önigaz létezésed elengedhetetlen – számodra, a családod számára és a tágabb közösség életében is, amelynek szerves része vagy!
Képzeld el, hogy eltűnik belőled a szégyenérzet a természetes vágyaiddal és megérzéseiddel kapcsolatban, mert kialakul benned a te egyedi személyiségedre jellemző Érzelmi Egyensúly. Ami nem azt jelenti, hogy mindig mosolyogsz! Hanem azt, hogy a birtokában vagy egy olyan eszköztárak amelynek a segítségével úgy tudod kifejezni az érzelmeidet, hogy az nem a benned élő sértett gyermek megnyilvánulása legyen, hanem az adott pillanatra reagáló hiteles és forrásokban gazdag válasz.
Ez a belső munka volt a legfontosabb számomra az anyaság elmúlt hat évében. Mélyen foglalkoztam önmagam újra programozásával, traumamegoldási tanulmányokkal, valamint egyének és közösségek idegrendszeri gyógyulásának támogatásával foglalkozó képzések elvégzésével! Jelenleg is folyamatában vagyok a további képzéseknek és szakmai kapcsolatok kialakításának, azonban elérkezettnek látom az időt arra, hogy megosszam azokat az eszközöket amelyek az én életemben és a szülői gondoskodásra való képességemben jelentős pozitív változásokat hoztak.
A magam sikeréből felbuzdulva szeretném, őszinte szívvel ajánlani nőknek, anyáknak, nagyanyáknak is a legújabb programom: Forrásokban Gazdagon.
Ez a 6+1 hetes program bevezetést nyújthat számodra a Női Idegrendszer megismerésére és megfelelő választás lehet számodra is, ha az alábbiak közül bármelyik ismerős érzés:
Lassítani akarsz, de lehetetlennek érzed.
Úgy érzed megrekedtél a vágyaid és a napi követeléseid között.
Nehéz beszélgetések közben lefagysz, harcolsz, legszívesebben elmenekülnél (meg is teszed), vagy elbizonytalanodsz.
Úgy érzed, hogy a jóléted függ a körülötted élőkétől.
Nem tévedsz, ha ilyesmiket érzel! Sőt itt az ideje, hogy elkezd felvállalni az érzéseid valódiságát és hangot adni (kezdetben talán csak a naplódban) annak a hangnak is, amely mindig igazat szól. Hiszen a benned mozgó érzések valódiak! Fontosak és helyén valóak! Tudnod kell azonban azt is, hogy a bennük tapasztalt kilengések az idegrendszered állapotát mutatják meg neked.
Tudtad, hogy a Női Idegrendszernek egészen másak az igényei mint a Férfi-é? Ahogy a Női test is mást kíván sokszor a jógaszőnyegen (fizikai/mentális gyakorlatainkban).
Az Érzelmi Alkímia Szomatikus gyakorlatait kifejezetten a Női test és Idegrendszer egészségének a megtámogatására fejlesztettem ki! Az idegrendszer gyógyulása megmutatja, hogy nem kell az életed döntéseid a „vagy-vagy”-ra alapoznod!
Képes vagy szívközpontú döntéseket hozni.
Könnyedén és kecsesen válaszolsz az életedben felmerülő kihívásokra.
Képes vagy a gyermekeddel/gyermekeiddel/tanítványaiddal egyszerű idegrendszer-szabályozási gyakorlatok segítségével kapcsolódni és nem elhatárolódni.
Képes vagy erősebb, teljesebb kapcsolatokat építeni.
Képes vagy összehangolt lépésekkel haladni a vágyaid megvalósítása felé.
Szabadságunkban áll egy olyan közösséget építeni magunk köré, amely támogat és gyógyít! Válaszhatunk magunknak egy ragyogóbb jövőt is!
Ha a fent leírtak igazságként csengenek a te szívedben is, ha mindez épp úgy lelkesít téged is mint engem szívesen sétálnék melletted és veled ezen az úton. Hiszen a gyógyulás nem az elszigeteltségünkben történik, ahogy a sebeinket sem úgy szerezzük, hanem a közösségben amelynek a részei vagyunk.
Ha érdekel a tanfolyam, de még hezitálsz a jelentkezéssel, az elkövetkező hetekben rendszeresen osztok még majd meg az Ingyenes Regisztrációval látogatható tagsági felületen olyan Idegrendszer Harmonizáló Eszközöket, amelyekkel mind magad, mind a gyermeked(id) megtámogathatod az Érzelmi Alkímia jegyében!
Ahogy ígértem idén szeretném megismertetni veled azokat a hold név tanításokat, amit az elmúlt évben kaptam egy gyógyító asszonytól aki a kanadai bennszülött lakosság ősi bölcsesség kódjait őrzi.
Hálás vagyok érte, mert csak egy pár hold névvel voltam tisztában (mint pl. a májusi eper hold) és mert ugyan az Interneten az ember mindenfélét megtalál, azért az mégis más, amikor egy tanító lábánál ülhetsz és élő bölcsesség átadásban lehet részed!
“A telihold időszaka csodálatos alkalmakat kínál arra, hogy az ember megünnepelje az elért sikereit.” – általában ezt szoktam nektek felhozni, a hold tanítások kapcsán az Érzelmi Alkímia Forrástárjának építésekor és a Holddal Haladva Ciklusharmonizációs munkánkban.
Január közepe lévén ez a telihold a nevével összhangban azonban arra hív, hogy kuckózz be, lassíts hibernáld magad. A medve hold titkos tanítása a mély önreflekció.
Ki vagyok én? (test, elme, lélek szinten)? Ki szeretnék lenni? Vajon milyen lépéseket kell megtennem ezért? Mely személyiségjegyeim várnak a megerősítésre és melyek azok amelyeket jó ha elengedek?
Én ezekkel a kérdésekkel naplózom rendszeresen ebben a hónapban – több napot töltve egy-egy réteg feltárásával: Ki vagyok én a testemben? (Milyen a testem? Mire alkalmas és mire nem? Mivel/milyen ételekkel tudom megtámogatni?) Ki vagyok én az elmémben? (Milyen a gondolkodásmódom? Mi érdekel? Mi villanyoz fel?) Ki vagyok én a lelkemben? (Milyen az érzelemvilágom? Hogyan kötődőm?)
A célom ezekkel a kérdésekkel az, hogy mélyebbre hatoljak önmagam valódi esszenciája felé, és nem az önostorozás vagy az önkritika egy kifinomult formája!)
A rendszeres naplózás mellett, igyekszem minden évben optimalizálni a napi szokásaim. Ennek részeként minden évben megígérem magamnak, hogy ezekben a téli hónapokban lassítok és valóban hű maradok ahhoz az elhatározásomhoz miszerint kikapcsolom a telefonom illetve a digitális eszközeim a nap lenyugtával.
Azokon a napokon amikor ez sikerül, megfigyeltem, hogy mennyivel nyugodtabban és elégedettebben telnek ilyenkor az estéim. Valahogy mindenre “VAN” idő. Nem sietek, nem kapkodok, hiányzik a mozdulataimból a kényszeres tévképzet miszerint “meg kell, hogy feleljek (az elképzelt ideális anyaképnek). Azokon az estéken, amikor leteszem a készülékeim a “belégzéseim” mellé végre “kilégzések” is társulnak. Képes vagyok megállni, megpihenni egy-egy tevékenység elvégzése után és nem csak arra fókuszálni hogy kipipáljak egy újabb és újabb teendőt a listámon. Képes vagyok a bennem felmerülő természetes szükségletek szerint rugalmasan alakítani az estéim a berögzült szokások merev követése helyett.
Már több mint 20 éve nem tévézek, de ezt a tevékenységet átvette az, hogy teljesen bele tudok merülni “projektjeimbe” (mint nyelvtanulás, az éppen aktuális tréningeim anyagának a feldolgozása és a saját kreatív folyamataim ápolása) amiknek a követésére a digitális eszközeim használom.
Mindig “igyekszem valahová” (valaminek az elsajátítására vagy felkutatására) és éppen ezért ad óriási szabadság érzetet az amikor engedem magam “visszatérni” a VALÓSÁGBA. Mikor engedem, hogy a dolgok a maguk természetességében jelenjenek meg és nem egy algoritmus által szabályozva.
Kíváncsi vagyok te hogy vagy ezzel? Neked hogyan telnek az új év első hetei?
Mikor időben kikapcsolom a digitális eszközeim esténként esélyt adok a bennem lévő sürgető érzetnek arra, hogy elcsendesüljön és helyet adjon a játékos kíváncsiságnak.
Szeretek fizikai könyveket a kezembe venni a hangoskönyvek helyett. Én magam kitalálni a meditációm, a jógám. Kézzel megalkotni egy diagrammot, egy rajzot vagy egy képet.
Nekem tehát erre a teliholdra annak a megünneplése és annak a határozott igénynek a megfogalmazása jutott, hogy napi rendszerességgel játsszam az ún. “STOP játékot” (erről írtam egy cikket 2016-ban, ha kíváncsi vagy rá el tudod olvasni!) Ilyenkor tudatosan kikapcsolom/abbahagyom azokat a tevékenységeket amelyek a napi rutinjaim részei és elmerülök a saját női bölcsességemből fakadó késztetések feltárásában!
Naplózz gyakran TE IS! Élj úgy, hogy tiszteletben tartod a személyes ciklusaid változását és tisztában vagy a fontosságoddal a nagy egészben!
Ami még segít számomra a téli hónapok alatt az annak a közösségnek az ápolása amelyben olyan emberek vesznek körül, akik hasonló értékeket ápolnak és annak a forrástárnak a használata amit az elmúlt években építettem fel. Amióta rendszeresen foglalkozom az Idegrendszerem és specifikusan a női idegrendszerem megtámogatásával, sokkal kiegyensúlyozottabbnak tudtatom magam!
Szeretettel ajánlom tehát neked is a ciklusharmonizációs munkát, illetve a kozmikus energiákhoz való való hangolódást!
A teliholddal való kapcsolódás igénye az első szívbéli vágy, ami elkezd visszavezetni ahhoz a női bölcsességhez, ami ott van minden nőben.
Ha érdekelnek a női bölcsesség tanítások és ha szeretnéd jobban ismerni a Női Idegrendszer sajátos igényeit (ami jelentősen különbözik a férfiakétól) bizonyosan tetszene neked a február 10-én induló Forrásokban Gazdag programom!
Ebben az Évben a Ciklusharmonizációs Munkálkodásunkban a kozmikus ciklusokhoz (is) segítek nektek hangolódni azzal, hogy megosztom veletek azokat az “Istennő” ünnepeket és egyéb évkör ciklikusságát tisztelő Föld ünnepeket, amelyek segítenek a női minőséget hangolni illetve összhangba segíteni.Ezt azért teszem, mert úgy érzem Nőként nagy szükségünk van arra a tudatosságra ami megtámogat minket abban, hogy felismerjük magunk egy nagyobb egész részeként, amelyben biztonságot, gyógyulást és támogatást lelhetünk!
Amikor sok évvel ezelőtt belekezdtem én magam is a ciklus harmonizációs munkámba, a kereszténység szimbolikájával sokkal inkább tisztában voltam, mert Anyai Nagymamám ezt ismertette meg velem.
Anci Mama úgy tartotta, hogy bármilyen nagy válságban is van az ember, a Bibliában talál útmutatást arra. Ezért is ajándékozott meg 10 évesen a képes Bibliával – amit mindig nagy örömmel forgattam – és a 21-dik születésnapomra egy vaskos kötettel ami tartalmazta a Szent Írásokat. Csodálatos cirkalmas írásával ezt írta bele nekem:
“Kedves Vikikém! Olvasd ezeket a sorokat alázattal és odafigyeléssel, ha jól megy a sorod találj benne bíztatást, ha rosszul akkor pedig útmutatást arra, hogyan változtass azon.”
Így visszatekintve érzem igazán, milyen sokat kaptam tőle! A képességet a csoda várásra és arra a megingathatatlan hitre, hogy a csodát nem csak várni lehet, hanem megtapasztalni is. Anci mama ajándékozott meg azzal a tudattal, hogy a szent teret nemcsak a templomban találhatjuk meg, hanem azt mi magunk is le tudjuk horgonyozni az otthonunkban épp úgy ahogy a három napkeleti bölcs tette azt az arany, a mirha és a tömjén szakrális kódjaival.
Kutatásaim szerint az “arany” a királyság vagyis a gondolkodás szimbóluma, ha úgy tetszik a megkülönböztető tudás szimbóluma amiről Patanjali a Jóga Szutrák 2.28 versében ír és “viveka khyati” -ként említ. A “mirha” az emberi jótetteket és áldozatkészséget, a “tömjén” pedig a szentséget, az Istenhez szóló imádságot és szeretni akarást jelképezi.
Kíváncsi vagyok te hogy vagy vele, én szeretek játszani a szimbólumokkal! Így nézhetjük úgy is, hogy a “mirha” a Föld, az isteni női minőség, a “tömjén” az Ég, az isteni férfi minőség, az “arany” pedig a Földet az Éggel összekötő, az égi Paradicsomot a Földre lehozó “arannyá vált ólom-ember” szimbóluma!
A patriarchális szemléletnek megfelelő három napkeleti bölcs /Gáspár, Menyhért és Boldizsár/ személyében könnyen felfedezhető az a bölcsesség kód, amely az évezredek során változott ugyan, de épp csak annyira, hogy megtartsa a benne rejlő lebilincselő összefüggéseket!
A mai napot a kereszténység előtti időben amikor még a matriarchális személet volt az uralkodó, a 12 mágikus éjszaka lezárásaként a 3 sorsistennőnek szentelték!
Úgy tartották, hogy ezen a napon a bennünk és körülöttünk megszülető fény már elég erős és stabil, ezért a Sorsistennőket kérték, hogy az új életet vagyis az új évet megáldják. Sorsistennőkkel több régi tradícióban is találkozhatunk, pl. a görögöknél vagy a keltáknál ahol még a női minőség, női energia sokkal inkább előtérben volt. A három minőségként képviselték: – a fiatal lányt, az anyát és az öreg, bölcs öregasszonyt – a jövőt, a jelent és a múltat vagyis az életörömet, a bőséget és az egészséget.
Figyeld meg, hogy a te életedben hogyan jelenik meg ez a három minőség? Te vajon hol ismered fel magad a személyes életidődben ezek közül? Figyeld meg azt is, hogy ezek a minőségek nemcsak a személyes életidődben jelennek meg, hanem a ciklusodban is! (Értem ez alatt a ciklusodnak az életidőhöz kötött minőségét illetve az egy holdcikluson belüli minőségváltorzásokat.)Ehhez a személyes hangolódási munkához segítséget nyújthat számodra az Istennő Itt munkafüzetem és az Érzelmi Alkímia Alapozó Online tanfolyam is amelyeket megtalálsz az Online Boltban!
Anci mama Vízkereszt ünnepén mindig hozott haza friss szentelt vizet, hitt benne, hogy gyógyító, fertötlenítő ereje van és rendszeresen használta az otthonának a megáldására és a tér tisztítására is. Tudomásom szerint a régiek hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő év januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy sokan ekkor szedjük le a karácsonyfát!
Naplózz! Neked mit jelent a Vízkereszt ünnepe? Vajon te is megválsz ma a fádtól? Vajon érzed-e a mai napban rejlő potenciált?
Számunkra a mai napban rejlő csoda az éjszaka megindult havazás volt. A korai reggeli sétánk a friss, puha hóban és a szűzhóba készített hóangyalok, amelyek megörökítéséhez fényképezőgép híjján csupán a szívem emlékezetébe vésett boldog pillanatok, a kislányom ragyogó szeme és az örömtől sugárzó arca marad mikor felkiáltott “Nahát!!!, … hogy te is készítettél hóanygalt!!!, …ezt majd én mesélem el Apának! jó?”
“Bárhonnan is nézzük, ez a nap az életigenlés, megszentelés és áldás napja, melyhez igazából nincs szükségünk másra, mint tiszta és nyílt szívű önmagunkra!“
Te hogy érzed? Nagy örömmel veszem a visszajelzésed! Illetve azt, ha megosztod az írásom valakivel akinek inspirációul szolgálhatnak az itt leírtak!
Szeretettel ölellek:
Viki
(A cikk megírásához inspirációként szolgált: Kovács Gyöngyi Nalini írása)
Tarts velem 2025-ben is, mert építjük tovább a forrástárunkat!
Míg 2024 elsősorban arról szólt, hogy kialakítsuk azt, idén abban támogatlak meg benneteket, hogy rövid forrásgyakorlatokkal a mindennapokban megvalósítsuk azokat a támogató rutinokat és rituálékat, amelyek segítenek a külső és a belső világunkat harmóniában tartani.
Ha szeretnél rendszeresen kapni a “Tértisztítás hanggal” rövid videóhoz hasonló kis videókat tarts velünk te is az Érzelmi Alkímia Alumni csoportban!
Advent Advent Áldott légy, először egy majd kettő, három s végül négy gyertya ég…
Kedvesem!
A legcsodálatosabb gyakorlat az életemben a hála kifejezése. Rendszeresen írok hálanaplót. Az írás számomra egy eszköz, aminek a segítségével a gondolataim és a kifejezés módom tisztázhatom. A jelenben kifejezett hála sokszor megteremti azt a jövőbeli élményt ami megsokszorozza az érzés erejét. Még több hála, még több életöröm!
Advent Advent Áldott légy, először egy majd kettő, három s végül négy gyertya ég…
Kedvesem!
A legcsodálatosabb gyakorlat az életemben a hála kifejezése. Rendszeresen írok hálanaplót. Az írás számomra egy eszköz, aminek a segítségével a gondolataim és a kifejezés módom tisztázhatom. A jelenben kifejezett hála sokszor megteremti azt a jövőbeli élményt ami megsokszorozza az érzés erejét. Még több hála, még több életöröm!