Blog

A Holddal Haladva-Júliusi Újhold – Meghívó a Három Irányba Táguló Gyakorlat kihívásába

Sziasztok!

Először is szeretném a hálámat kifejezni mindazoknak, akik követitek az oldalam! Ti vagytok azok, akikből, újra és újra erőt merítek! A kedves személyes üzenetek, a sikertörténetek és annak a bizonyítéka, hogy bár számomra sokszor láthatatlan az a pillanat, amikor olvassátok a szavaim, mégis érezhető a kapcsolat ami köztünk kialakul a kölcsönös érdeklődés és az égető problémák amelyek mindannyiunk számára jelenlévő egy adott pillanatban.

Hosszú éveken át követtem a ciklusom és teszem azt még ma is. Számtalan ciklustérképet készítettem. Hiszek abban, hogy bármilyen betegség és annak tünete áll fenn, azt az egyén orvosolhatja a legmegfelelőbb eszközökkel ha megtanul olvasni a saját testének jeleiből. Természetesen én magam sem utasítom el a szakemberek megkeresését és véleményük kikérését egy-egy olyan helyzetben amikor olyan akkut probléma áll fenn aminek a megoldásával nem boldogulok magamban, de mindig fenntartom azt a szabadságot, hogy az egészségem kérdésében én magam dönthessek.

Igen vállalom a felelőséget is ezekért a döntésekért. Ahogy vállaltam a felelőséget ezért, hogy nem műttettem meg magam mikor kérdéses volt az orvosok számára, hogy a mellemben talált ciszta rosszindulatú-e vagy sem. Ahogy telnek az évek felettem, egyre bizonyosabbá válok az egykori sejtésemben miszerint: “Mindannyian sokkal több erővel és választási lehetőséggel rendelkezünk mint amivel valóban tisztában lennénk!”

A ciklustérképezés folyamatának a segítségével és a testemben zajló folyamatok tudatosítása által gyógyítottam meg a mellcisztám és fordítottam a testem termékennyé, hogy megfoganhasson a kislányunk.

Ez az én belső tüzem lángjának ereje! Szeretném minél többetekkel megismertetni azokat az egyszerű módszereket, gyakorlatokat, és mindennapos rítusokat, amelyek egy nő számára sorsfordító és egyben gyógyító erővel bírnak.

A hold követése, az újholddal és a teliholddal való hangolódás az egyik legegyszerűbb és legalapvetőbb folyamatokba bevezető gyakorlatunk. Év eleje óta írok ebben a témában! Ha szeretnéd ezeket megismerni, csatlakozz a tagsági programhoz, ami egy regisztrációval látogatható, ingyenes online felület, ahol megtalálhatsz minden támogató forrást a ciklustérképezés folyamatának megtámogatásához!

Ebben a hónapban az Újhold kapcsán a saját naplózó folyamatomba szeretnélek bevezetni.

Mindannyian akik velem tartottatok az Érzelmi Alkímia Májusi Tanfolyamán, tudjátok, hogy az utóbbi időben az foglalkoztat leginkább, hogy hol vannak azok a gyakorlatok amelyek mélyen megnyugtatják a szellemet és a lelket?! Mik azok a mozgásformák amelyek jóléttel töltik fel a testet?!

Azokat a tevékenységeket kutatom amelyek leföldelnek az érzelmi viharokban és menedéket nyújtanak a káoszban. Azoknak a készségeknek az előhívásában munkálkodom amely tápföldje lehet a boldog, kitárulkozó kreatív énnek.

Ebben a hónapban tehát egy olyan 3 napos kihívás összeállításán vagyok amelyben abban támogatlak meg, hogyan tudsz lehetőséget teremteni a hangnak amely megszületni vágyik általad, A formának amely a valóságba születéséről álmodik.

Ebben a pár napban szeretném megosztani veletek azokat a mikro-gyakorlatokat, amelyek képessé tesznek arra hogy három irányba tágulj, miközben ablakot nyitnak számtalan más lehetőségbe is.

A Föld- az Ég- és a kettő közötti Tér. A múlt- és a jövő- és a kettő szívében dobogó örök jelen. Itt ebben a pillanatban születnek a lehetőségek, itt lüktet a ritmus amely segítőd lehet. Kész vagy kapcsolódni vele? Képes vagy önmagad az akaratod és a képzelőerőd segítségével valamint a lélegzeted erejével ebbe a pillanatba teremteni? Kíváncsi vagy a számtalan lehetőségre amely könnyen elvezethet téged a belső forrásaid tárházába?

Regisztrálj az Online felületre és tarts velem július közepétől abban a 3 napban, amiben megosztok veled egy rövid 15-20 perces napi rutint amiben lesz kis mozgás, idegrendszer-harmonizáció és naplózás is.

Tarts velünk te is!

Ahogy készülsz, a kihívás előtti napokban, a Júliusi Újhold idején (2024. július 6-án), egy egészen egyszerű rítust ajánlanék, ami megtámogathat téged ezekben a nyári napokban:

Igyál sok vizet (ezzel – sok más egyéb pozitív hatás mellett – segíted az elengedési folyamatokat a testedben)! Készíts magadnak gyömbéres-mézes vagy citromfű teát esetleg próbáld ki az uborkás vizet! Tudod nem a rítus nagysága, hanem a szándék ereje a meghatározó!

Légy jól, légy forrásokban gazdag!

Szeretettel várlak az Online kör, gyógyító terében.

Viki

Farewell

One tiny bit of my soul remained on the mountaintop on that chilly dawn when I rose up before the Sun, before many, before even Matariki, so then I could be one who welcomes it when appears on the New Zealand sky.

Today I am on the other side of the word, therefore today I say goodbye to the Seven Sisters and with this act I say goodbye to my past self who has for so many years been stuck with much grief.

It’s been 11 years that I lost my mother, her disapperance form my life was similar to how ellusive the night sky could be.

“Show me a way to be with communion with my memories in a more heathy way. I am ready to let go the pain form my heart, and I am ready to dip my spirit into joy. I am ready to let myself enjoy my moments with those who are still with me, and remember gracefully for those who left.

Thank you for all pain,

Thank you for all joy,

Thank you for all love,

Thank you for all heartbraking moment.

All is well now.”

Emotional Alchemy – B-Launch

Hello Beautiful Souls,

I am up to lunch my B version of my signature course in English which is about how to regulate your body, mind and spirit with the Moon’s guiding energies. I am looking for participants who share my enthusiasm on the subject and are happy to give valuable feedback throughout the course.

The transformation comes from finding our own unique rythmn by appliying all those micro-and mini practices which can support us in our busy everyday lives.

As you allow the natural, organic process back to your life as you learn how to BE instead of DO all the time you’ll experience more ease and flow in all areas!


In the practices of Emotional Alcemy you will learn to regulate your Nervous System by using fun and easy tools of movement, breathwork, meditation, writing and somatic experiencing and more. Most of all I will introduce to you all those rituals and ancient practices which have the potential to transform your life the fastest and most graceful ways.

We will meet 4 times in 4 weeks and I will introduce one pilar of an andean medicine wheel each time. (Dates: July 11, 18, 25 and August 1st, Thursdays at 11 am New York time/5 pm Hungary time)

Our 2 main guiding forces is beauty and speed. The Way of the Speed practices will transforme body and mind and the Beauty Way transforms soul and spirit.
I help you to optimize your habits and find the most suitable everyday practices for you matched with your unique circumstances. I share with you how to build an altar, what is fire ceremony and how potential can storytelling be.

Are you extited?

Here is some feedback on the course from my students who participated in the hungarian version.

Liliana B.


Here is the link for the payment of 222 NZD

Any question remain? I am happy to hear from you!

← Back

Thank you for your response. ✨

I hope I see you in my circle!

Love,

Viki

13 Moons of ciclical Living -Resorceful Reawakening

In June as we are showered with the Full Moon energies, I would like to share with you a practice, which always helps me to reakindle my dormant potentials.

These days I am about to restructure my life as we are getting to the half a year mark as well as closer to Matariki. In New Zealand Matariki is the Máori name for the cluster of starts known to Western astronomers as the Pleiades. The rising marks the beginning of a new year in the Máori lunar calendar.

This current of new begining is what I feel right now.

You see I have a very close connection to these stars. As a young woman I used to enjoy to dance under the starlit sky, in the warm, balmy nights of summers. The Pleiades was one of the starcluster I learnt to find on the sky and I never missed to chek its position. Later on in my life I enjoyed everso dearly to hear all the stories and myths about the 7 sisters. When I moved to New Zealand and discocvered how much significance has here, my heart rejoced and I felt in my bones that I arrived back home.

The heart is an alchemizer. However as we progress forward in our timeline, as we grow up, we experience many unplesant feelings as well. Many of us are facing the challenge that it seems like we are not accepted in our small or even large community in that raw way as we are.

We get traumatized. And trauma is overwhelming for the emotional body therefore we are confused to feel. We develop our own way to deal with our life and we miss noticing that how freezed our inner being become.

About ourselves, about our experiences, about our past and our future. Everthing depends on it that you allow yourself to dream or not…

Your trauma depends on the story you tell about yourself. Can you see now?

The meaning does not comes from the cover up stories we make but how we are making our life meaningful is; to living it in the present.

Your body keeps all the memories alive but the heart has the capacity to alchemize your emotions.

So stop repeating those stories which causes suffering, and start telling new ones!

This is why I feel that writing is very important in the process of EVOLVEing.

Writing is how we teach ourselves to tell stories. To retell the old ones and to create new ones.

I invite you to a future writing! Prepare the right evironment in which your writing can flow! Disconnect from your everyday life, swich of your devices, and get your journal out! Take a few conscious breath! Meditate! Put a nice, inspiring music on, light a candle, make your favourite beverage to enchance this writing exercise! Then Start, by imagining yourself into your desired future. Feel it, hear it, sense it! And then put your pen on the paper and just let it flow!

I am happy to hear from you! About your discoveries in your next best possible future life!

← Back

Thank you for your response. ✨

Take care, be well,

love,

as always

Viki

Meghívó egy éves Programba amelyben a legmerészebb álmaid életre hívásában és teremtésében támogatlak meg!

Sziasztok!

Van köztetek olyan aki emlékszik arra, hogy tavaly készítettem egy ingyenes regisztrációval látogatható Online Programot? 

Egy olyan Női program Összeállításnak a folyamatában vagyok, ami megtámogatja a nőket abban, hogy visszatérjenek a saját ciklusuk és a hold erejének a harmóniájából adódó magnetikus erő és gyógyító képesség megtapasztalásához!

Ha ismersz, ha voltál valaha az órámon, vagy ha összehozott minket a sors akár csak egy futó ismeretség révén is, ez jele annak, hogy az álmaink és a vágyaink teremtése és a mindennapjaink tervezése egy ponton összefonódott.

Számtalan álmatlanul töltött éjszaka, vívódás és keresés után, végre letisztult számomra az irány és a személyes módszer, amivel a mindennapos boldogságom ápolom és éltetem!

Ha szeretnéd te is megismerni ezeket a jóga, légzés, meditációs gyakorlatokat, művészetterápiás és szomatikus eszközöket, tarts velem az Éves Programban aminek az elmúlt fél éves anyagát máris megtalálod az online térben.

Szeptembertől angolul szeretném folytatni a tanítást. De szeretném a magyarul beszélő közösséget és tanítványaim továbbra is támogatni és velük kapcsolatban maradni!

Tarts velem, egy gyors beiratkozás után, máris hozzáférsz a hónapról-hónapra bővülő forrástárhoz!

  • Ha te is szeretnél hallani rólam és azokról az eszközökről és gyakorlatokról amelyeket az anyaságom a szülővé érésem folyamatában tanultam és építettem be, 
  • ha szeretnéd tudni, hogyan sikerül integrálni a jóga gyakorlást és a női folyamatok megtámogatását az egyre több követelményt és felgyorsuló tendenciát mutató mindennapokba,
  • ha te is úgy érzed, hogy néha olyan egyedül vagy a világgal szemben,
  • ha te is megtapasztaltad már, hogy a megfelelő közösség támogató ereje által olyan dolgokat tudtál megvalósítani amelyekről azelőtt álmodni sem mertél!

Hogy miért?

A programhoz való csatlakozás ingyenes, de hálával veszek minden jelképes összeget, amivel megtámogathatod a lelkesedésem tüzének lobogását!

Ez a link elvezet téged a “koha” (felajánlás) szent terébe! Az összeget tetszés szerint módosíthatod és mikor úgy érzed újra használhatod!

Legyenek a megvalósulásra váró álmaid áldottak!

Élj jól, légy forrásokban gazdag!
Szeretettel:

Viki

3 napos kihívás az Érzelmi Alkímiához – 3. nap

Gondoltad volna, hogy kevesebb mint napi egy perc alatt szert tehetsz értékes információra, amit ha beépítesz a napodba pozitív változásokat érhetsz el?

A mai napon az Ősbizalom a témánk! Az a zsigereinkben ébredő és érezhető bizalom ami mikor megszületünk olyan erős bennünk. Ez az életbe vetett bizalmunk. Az abban való töretlen hit, hogy minden amire szükségünk van vagy lehet, a kellő időben a rendelkezésünkre fog állni.

Vajon hová veszik ez az Ősbizalom? És vajon hogyan térhetünk hozzá vissza?


Ha kedvet kapsz a Nyári Érzelmi Alkímia Élő hívásaira, a hívások keretén belül megosztok még olyan kéztartásokat és meditációs technikákat, amelyek segítenek visszatérni ehhez a belső forráshoz!

Nagy örömmel veszem a megosztásokat! Neked van kedvenc gyakorlatod az ősbizalom életre hívásának terén?

← Back

Thank you for your response. ✨

Kedvet kaptál, a 8 hetes Élő Hívás sorozathoz?
Tarts velem!

Kezdjük Az Érzelmi Alkímia Nyári Hívásait!

Szeretettel Várlak!

Viki

3 napos kihívás az Érzelmi Alkímiához – 2. nap

Gondoltad volna, hogy kevesebb mint napi egy perc alatt szert tehetsz értékes információra, amit ha beépítesz a napodba pozitív változásokat érhetsz el?

A mai napon a szépség a témánk! Én a szépséget egy erőnek érzékelem, ami hasonlatos a gravitációhoz. Azzal elletétben azonban nem lehúz, hanem felemel. Ezért is beszélek róla az Érzelmi Alkímián és mutatok számos olyan gyakorlatot amivel a szépség életre hívható.

Ezekben a nyári napokban például az 5 éves kislányommal a legnagyobb beleéléssel és élvezettel készítünk művészeti alkotásokat a természet kincsestárának a felhasználásával. Nézd csak! Itt van például ez a kolibri aminek a megalkotása nem vett több időt igénybe mint pár perc! Ez az inspiráló kismadár, aki aprósága ellenére képes hatalmas távolságokat áthidalni és a legvalószerűtlenebb akadályokat is leküzdeni!

Ha kedvet kapsz a Nyári Érzelmi Alkímia Élő hívásaira, fogsz még róla hallani, mert ahogy hangolódunk a telihold energiáihoz a kolibri céltudatos és fáradhatatlan hozzáállásából merítünk majd inspirációt a saját álmaink megvalósításának megtámogatásához!

Nagy örömmel veszem a megosztásokat! Neked van kedvenc gyakorlatod a szépség életre hívásának terén?

← Back

Thank you for your response. ✨

Kedvet kaptál, a 8 hetes Élő Hívás sorozathoz?

Tarts velem!

Kezdjük Az Érzelmi Alkímia Nyári Hívásait!

Szeretettel Várlak!

Viki

3 napos kihívás az Érzelmi Alkímiához – 1. nap

Gondoltad volna, hogy kevesebb mint napi egy perc alatt szert tehetsz értékes információra, amit ha beépítesz a napodba pozitív változásokat érhetsz el?

Anyaként a legfőbb kihívás a számomra az időm beosztása és tudom ezzel nem vagyok egyedül! Ezért igyekszem újra és újra átdolgozni a programjaim oly módon, hogy a legrövidebb képernyő előtt töltött idő alatt átadhassam azokat a számomra életmenő módszereket, amelyek segítettek számomra leküzdeni a gyermekágyi depressziót és új lendületet hoztak a mindennapjaimba.

A saját példámból tudom, hogy az Anya, a Nő egészsége és boldogsága mennyire meghatározó a család többi tagjának az egészségét illetően!

Ezért szeretettel meghívlak erre a Nyári Érzelmi Alkímia Élő hívásait megelőző 3 napos kihívásra, amiben megosztom a kedvenc 3 gyakorlatom, ami a leginkább hozzájárult a saját és a családom boldogságának a megőrzéséében és ápolásában!

Nagy örömmel veszem a megosztásokat! Neked van kedvenc gyakorlatod?

← Back

Thank you for your response. ✨

Kedvet kaptál, a 8 hetes Élő Hívás sorozathoz?

Tarts velem!

Kezdjük Az Érzelmi Alkímia Nyári Hívásait!

Szeretettel Várlak!

Viki

Élő Hívások Az Érzelmi Alkímiához – “Ébredj fel, nőj fel, jelenj meg.”

“Ébredj fel, nőj fel, jelenj meg.” – mondta egy alkalommal a tanárom és ettől a pillanattól kezdve minden megváltozott számomra. Megértettem, hogy milyen fontos végig menni az úton, amin elindultam. A kapcsolatot ápolni, amiben részem lehetett.
Felvetült bennem a kérdés: “Vajon milyen messzire juthatok azokkal együtt, akik egy kicsit előrébb járnak az úton és tartják számomra az irányt és a sebességet?” Akár a metronóm a zenében vagy ahogy a vadludak vonulnak az égen!

Tudtátok, hogy a vezérmadár helye folytonosan cserélődik? Az aki hátul repül, kerül előre és az aki elöl volt, hátra? Ez nem sorrend, vagy hierarchia, csupán egy kifinomult módja a csapatdinamikának és a közösség erejében való támasz felismerésének!

Többször szó esett a tanfolyamon a Szociális Idegrendszerről! Sokunkat itt érte a legtöbb sérülés és trauma. Ennek a felismerése indít el minket keresőként és ennek a megértése adja az erőt ahhoz, hogy “megjelenjünk”.

Sokunkat annak a belső nyugtalanságnak és feszültségnek a mindennapos jelenléte irányíja, ami ha elhatalmasodik rajtunk az a környezetünkre is negatív hatással van.

Mi a megoldás?

Az irányított figyelem!


A megfelelő közösségben való aktív részvétel hozza a gyógyulást erre a területre. Használd és építsd be az Érzelmi Alkímia forrás- és horgonygyakorlatait a mindennapjaidba! Gyakorold őket minden nap. Egy tudatos gondolat elég. A szándék ereje meghatározó.
Vedd magad körül olyanokkal, akik emlékeztetnek a saját nagyszerűségedre és az életed egyedülállóságára.


Az Élő Hívások alkalmaival a célom nem az, hogy újabb képernyő előtt idővel bővítsem az amúgy is túl sokat előtte töltött időd, hanem az, hogy ez alatt az Eszenciális 30 perc alatt átadjak neked egy-egy eszközt, amivel hatékonyabban és elegánsabban tudod az időd beosztani és azt kihasználni!

Képzeld csak el, mennyivel gazdagabb lehet az életed, ha nemcsak akkor érzed jól magad a bőrödben, mikor minden rendben van benned és körülötted, hanem rendelkezésedre állnak olyan eszközök amelyek segítségével a legjobbat kihozhatod a legnehezebb helyzetekből is!

Képzeld el, hogy nem bosszant már fel, mikor valaki a személyes tered határait feszegeti! Képzeld el, hogy képes vagy nem meginogni akkor is mikor úgy érzed elveszítetted a lábad alól a a talajt! Képzeld el, hogy képes vagy kitárni a szíved akkor is, mikor bizonytalan minden tényező körülötted!

Milyen érzés?

Ha hozzám hasonlóan te is szereted megtapasztalni a személyes világod határainak tágulását, ha érdekel annak a világnak a felfedezése ami végtelen kreatív erőivel benned nyugszik, tarts velem június 19-től, 8 héten át az Érzelmi Alkímia Élő Hívásaiban!

Kérdéseid vannak még? Szeretnél témát javasolni?

← Back

Thank you for your response. ✨

Légy jól!
Légy forrásokban gazdagabb!

Viki

Kezdjük Az Érzelmi Alkímia Nyári Hívásait!