Author: Viktoria Maczo

“A gyermek szeme átlátszó. A nőé nem. A gyermek szeme olyan, mint a kristályvizű patak: minden kavicsot, fűszálat meglátok benne. A nő szeme olyan, mint a hegyekben a tengerszem: tükrözi az eget s a belenéző embert, de mi van a mélyén? Mindig titok.”

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

Aki azt mondja ismeri a nőt: hazudik. A nőt nem lehet megismerni, kiismerni, hiszen az a nő aki, valóban nő, az mindig NŐ. Vagyis mindig növekszik és változik. Azt mondják ránk  a férfiak szeszélyesek vagyunk és gondolva, hogy ezzel minden el is van intézve, legyintenek: “a nőt megérteni nem lehet” – mondják, majd vállat vonnak és továbbállnak.

Azonban a képlet a férfi és a nő között mégsem ilyen egyszerű. A férfi és a nő közötti ellentét, a kiismerhetetlen és megfejthetetlen titok a kettőjük közti dinamika alapja. Nem más mint az erő ami mozgásban tartja a világegyetemet. De vajon nem egy fatális tévedés az, hogy háború nélkül nem lehet béke? Vajon nem nőttük még fel ahhoz, hogy megtanujuk támogatni és kiegészíteni egymást? Vajon nem lennénk-e képesek arra, hogy a különbségeket nem mint hiányosság hanem mint különleges eszencia éljük meg? Miért tűnik sokaknak olyan izgalmasnak és vonzónak a civódás?

Pedig a célunk egy és ugyanaz. Mindketten csak egy kis megértésre vágyunk. Mindketten csupán megoldást szeretnénk találni. Megfejteni egymást. Habár ami megismerhető és felfedezhető abban a pillanatban veszíti el legyőzhetetlen vonzását míg magunkévá nem tesszük azt. Legyen ez egy magával ragadó filozófia, vagy egy új divat irányzat vagy éppen a hőn áhított szerelmünk. A különleges attól az, hogy az nem könnyen felelhető. Az egyedülálló attól az, hogy az máshol meg nem található.

És legyünk őszinték: mindannyian ezt a bizonyos egyedülálló és különleges élményt kutatjuk akár bevalljuk akár nem. Legyen ennek a neve karrier, párkapcsolat és szerelem, vagy éppen valamiféle megvilágosodás. Azt a tévhitet hajtjuk, hogy útunk szerencsés esetben a boldog beérkezésbe torkollik majd, ahol az ölünkbe hullik minden amire addig vágytunk. Minden amiért addig dolgoztunuk. Elismerés, gazdagság és mindenekfelett egy tökéletes társ által nyújtott biztonság vagy épp midezek felé emelkedés.

A valóság azonban -ellentétben a tündérmesékkel amikkel áltatjuk magunk- az, hogy ha valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, akkor csupán oázisokat fogunk érinteni utunk során. Ahol hosszabb vagy rövidebb ideig megpihenhetünk. Ahol hosszabb vagy rövidebb ideig békében és megnyugvásban lehet részünk. És ez nem valamiféle igazságtalan, kegyetlen játékszabály, hanem az ÉLET törvénye maga.

Ahogy az is, hogy mindannyian egy bizonyos nő-nek, mégpedig az édesanyánknak köszönhetjük életünk. S legyünk bármily gazdagok, sikeresek és beérkezettek azt senki meg nem kérdőjelezheti, hogy ez legnagyobb vagyonuk: – az életük maga. Amely akár a nő: határtalan, kiismerhetetlen és örökké megújuló.

A nőbe az Anyaföld természete van kódolva ezért mondják hogy az Anya a legfőbb tanító, a legnagyobb bölcs. Ott él benne az egyetemes szeretet és megértés amivel csak egy anya képes a gyermekére nézni. Képes magába fogadni, kényeztetni, szépségével elkápráztatni akár egy jó szerető. Gondoskodó melegségével elandalít. Ragyogó bájával mosolyt fakaszt. Pajkos gyermeki bájával magával ragad. Örökké változó arcával elszórakoztat.

Mert minden nő, az Istennő földi megtestesülése, ezért oly megfoghatatlan. Minden nőben ott van a lány, az asszony és az ősanya. És mert oly sok arcunk van, számtalan titkot is rejtünk. De mitől is olyan vonzó az ismeretlen, ha nem a benne rejlő titkoktól?

Áldás és fény minden Istennőnek és az őket társul választó férfiaknak!
Namaste,
Viki