Ébredj fel, nőj fel, jelenj meg

“Ébredj fel, nőj fel, jelenj meg.” – mondta egy alkalommal a tanárom és ettől a pillanattól kezdve minden megváltozott számomra. Megértettem, hogy milyen fontos végig menni az úton, amin elindultam. A kapcsolatot ápolni, amiben részem lehetett.

Felvetült bennem a kérdés: “Vajon milyen messzire juthatok azokkal együtt, akik egy kicsit előrébb járnak az úton és tartják számomra az irányt és a sebességet?” Akár a metronóm a zenében vagy ahogy a vadludak vonulnak az égen!

Tudtátok, hogy a vezérmadár helye folytonosan cserélődik? Az aki hátul repül, kerül előre és az aki elöl volt, hátra? Ez nem sorrend, vagy hierarchia, csupán egy kifinomult módja a csapatdinamikának és a közösség erejében való támasz felismerésének!

A legtöbb sérülés és trauma közösségben ér minket. Ennek a felismerése elindíthat minket mint kereső. A megértés pedig erőt adhat ahhoz, hogy “megjelenjünk”.

Sokunkat annak a belső nyugtalanságnak és feszültségnek a mindennapos jelenléte irányíja, ami ha elhatalmasodik rajtunk az a környezetünkre is negatív hatással van.

Mi a megoldás?

Az irányított figyelem!

A megfelelő közösségben való aktív részvétel hozhat pozitív változásokat! Egy tudatos lélegzetvétel elég lehet, mert a szándék ereje meghatározó.

A Győzedelmes Légzés Online Tanfolyam elkészítésekor a célom nem az volt, hogy újabb képernyő előtt idővel bővítsem az amúgy is túl sokat előtte töltött időd, hanem az, hogy a napi gyakorlásra félretett 15 perc alatt átadjak neked egy-egy eszközt, egy-egy hatásos légzőgyakorlatot, amivel hatékonyabban és elegánsabban tudod az idegrendszered hangolni.

  • Képzeld csak el, mennyivel gazdagabb lehet az életed, ha nemcsak akkor érzed jól magad a bőrödben, mikor minden rendben van benned és körülötted, hanem rendelkezésedre állnak olyan légzésminták amelyek segítségével a legjobbat kihozhatod a legnehezebb helyzetekből is!
  • Képzeld el, hogy nem bosszant már fel, mikor valaki a személyes tered határait feszegeti!
  • Képzeld el, hogy képes vagy nem meginogni akkor is mikor úgy érzed elveszítetted a lábad alól a a talajt!
  • Képzeld el, hogy képes vagy kitárni a szíved akkor is, mikor bizonytalan minden tényező körülötted!

Ha hozzám hasonlóan te is szereted megtapasztalni a személyes világod határainak tágulását, ha érdekel annak a világnak a felfedezése ami végtelen kreatív erőivel benned nyugszik, tarts velem májusban és júniusban a Győzedelmes Légzés Online tanfolyamon!

Jelentkezz még ma, mert amíg be nem telnek az időpontok 1:1 konzultációs bónusszal is megajándékozlak! Az egyéni konzultáció a keretében kérdezhetsz illetve támogatást kaphatsz abban, hogy a tanfolyam anyagát valóban a saját igényeidre igazítsd! Vagyis személyes odafigyelést is kapsz amolyan Mysore stílusban, vagyis ott kezdjük ahol vagy, és ahhoz alakítjuk a gyakorlásod, amire szükséged van!

Őszinte lelkesedéssel és lendülettel:

Társad a változásban:

Viki

Meghívó a Győzedelmes Légzés Online terébe

Kedvesem!

Érdekes számomra az online tér adta nagy szabadság! Mert lehetőséget biztosít arra, hogy széles körben kapcsolódjunk! Ezt a szabadságot én arra használom, hogy kapcsolatban maradhassak mindazokkal, akiktől a tér és az idő keretei jelenleg elválasztanak és hogy megismerhessem azokat akik távol élnek tőlem és mégis hasonló értékeket tartanak fontosnak.

Szeretem megismerni a tanítványaim, ezért is fontos számomra a kis csoportos foglalkozások megtartása, ahol kibontakozhat az egyéni igény és ahol lehetőség van arra, hogy beszélgessünk.

Arról álmodom, hogy egy napon te is itt ülj mellettem egy kényelmes párnán, miközben a tenger felől érkező, balzsamos és enyhén sós levegő cirógatja az arcunk. Arról álmodom, hogy te is része lehess annak az élménynek, amelyben közösen teremtjük meg azt a támogató közösséget, amelyben minden résztvevő lehetőséget kap az önkifejezésre és a személyes esszenciájának a kisugárzására.

A tanfolyam amire hívlak április 14-én kezdődik; a légzésről szól. Az egyszerű benne, hogy nincs szükség hozzá semmiféle eszközre vagy félretett időre – hiszen a légzés mindig adott. Az együtt töltött 4 hét alatt azt a tapasztalatot szeretném megosztani veled, amelyre a jógaszőnyegen töltött több mint húsz év és az anyaságban eltöltött elmúlt hat év szolgált alapanyagul.

Ha van mozgásrutin amit gyakorolsz vagy ha egyszerűen csak a mindennapos mozdulataid harmonizálására használod az átadottakat; egy olyan tudatosságra tehetsz szert amelynek a segítségével mindaz ami azelőtt bosszantott illetve kényelmetlenül érintett a csodálatod és kreatív kibontakozásod alapjául fog szolgálni.

Legfontosabb részletek:

Anyag kiadása: 2025. április 14-től, első élő hívás időpontja: április 23 szerda 18.00 (Egyben ez a végső határidő csatlakozni hozzánk!)

Élő hívások időpontjai: április 23, 30 és május 7 és 14.

Témáink hétről hétre:

  1. A Napüdvözlet Légzéskódjai
  2. Holdfázissal összehangolt légzésminták
  3. Évkör Harmonizációs (Tavaszt támogató) Pránayáma
  4. Személyre szabott légzésprogram kiadása

Beruházás: 260 NZD /55 000 Ft 169 NZD/ 35 000 Ft Április 12-ig korai csatlakozói kedvezmény (-35% a tanfolyam árából!)

Úgy tervezem, hogy minden héten három alkalommal fogok megosztani veled légzésmintákat amiket micro és mini-gyakorlások keretében gyakorolhatsz az élő hívás találkozójáig, ahol közösen gyakorolunk egy hosszabbat. A kérdésfeltevésre és kapcsolódásra egy zárt WhatsApp csoportban lesz lehetőséged a tanfolyam alatt, ahol mind velem, mint a tanfolyam többi részvevőjével is tarthatod a kapcsolatot.

Ne habozz tovább jelentkezz még ma a kuponkódért!

K. Adri

Tarts velem!

Szeretettel látlak a szőnyegen és azon túl!

Viki

Utolsó nap a kedvezményes hozzáféréshez – Érzelmi Alkímia Alapozó

Kedveseim!

A mai napon utoljára lehet kedvezményesen megvásárolni az Érzelmi Alkímia Alapozó Tanfolyamot! (Az Érzelmi Alkímia Alapozó online tanfolyam, a 2024. májusában leadott tanfolyam anyaga. A benne lévő 12 videó tartalmazza az Érzelmi Alkímia Alapgyakorlatait és elméleti anyagát. Az előnye, hogy a saját időd szerint végezheted és a tanfolyam anyagához korlátlan ideig hozzáférhetsz.) A 40%-os kedvezményre jogosító promóciós kódért üzenj! A tanfolyamot az Online Boltban tudod fizetni!

A tanfolyamhoz ízelítőképpen készítettem egy 4 részes ajándék sorozatot amelynek az egyes részeit megtalálod a YouTube csatornámon és az ingyenes regisztrációval látogatható tagsági felületen. Ezt a sorozatot azért készítem, hogy minél többekkel megismertessem a leghatékonyabb és legkedveltebb forrásgyakorlataink az Idegrendszer és az Érzelem Test harmonizációjához.

Ezzel a sorozattal szeretnék inspirációt adni a jövő évetek tervezéséhez – egy olyan évhez, amelyben forrásokban gazdagon; a szomatikus gyakorlatok, a jóga, meditáció, művészetterápiás eszközök valamint az energiagyógyászat segítségével éljük és alakítjuk a mindennapjaink. Egy inspiráció ahhoz, hogy mi az amit érdemes elengedni és mi az amit érdemes megtartani a szőnyegen túl.

1 videó: Szomatikus gyakorlatok a mozgáshoz

2. videó: Szomatikus gyakorlatok a légzéshez

3. videó: Szomatikus gyakorlatok az érintéshez

4. videó: Női Jóga gyakorlás a Holddal Haladva

Légy jól!

Légy te is forrásokban gazdag!

Áldott Ünnepvárást!

Szeretettel:

Viki

Adventi Hálanaptár #2.

Kedvesem!

A legcsodálatosabb gyakorlat az életemben a hála kifejezése. Rendszeresen írok hálanaplót. Az írás számomra egy eszköz, aminek a segítségével a gondolataim és a kifejezés módom tisztázhatom. A jelenben kifejezett hála sokszor megteremti azt a jövőbeli élményt ami megsokszorozza az érzés erejét. Még több hála, még több életöröm!

Naplózz velem!

Legyünk Együtt forrásokban gazdagok!

Szeretettel:

Viki

Vár az Érzelmi Alkímia Alumni WhatsApp csoport

Kedveseim!

December elején nyitok egy “Érzelmi Alkímia Alumni” WhatsApp csoportot, amelybe mindazokat szeretettel várom, akik 2023-óta velem vannak az online tanfolyamaimon! (a Jóga Energetika és Folyékony Test jógája tanfolyamok hallgatóit is, mert ez a két tanfolyam szolgált alapul az Érzelmi Alkímia megálmodásához!). Ehhez a meghívókat személyesen kapjátok meg, ha nem érkezne meghívó a napokban és szeretnél csatlakozni, kérlek üzenj!

A szándékom az, hogy ez a csoport egy lélekelixír legyen. Rajtam keresztül mindannyian ismeritek egymást, tanfolyamokon találkozhattatok. Ennek az online térnek a megteremtése egy biztonságos hely kialakítása és megtartása mindazok számára, akik szeretnék az Érzelmi Alkímia gyakorlatait a mindennapokban megvalósítani.

Egy hely ahol megoszthatod a gondolataid, inspirációid, álmaid – ahol minden tagot arra kérek, hogy csak akkor adjon tanácsot a másiknak, ha az arra kéri. Arra kérlek majd téged, hogy itt “képzeletben vedd le a cipőd” és hagyd kint az előítéleteid. Kérlek ne ossz meg külső linkeket, csak a saját gondolataid és érzéseid. Tartva ezzel a tartó tégely tisztaságát és egyöntetűségét. 

Az Érzelmi Alkímia Alumni WhatsApp csoport online tere a tiszta szándékok megfogalmazásának, és azoknak a kis magocskáknak a táplálására szolgál, amikor a senki földjén jársz és jó ha valaki táplálja a belső tüzet és életben tartja a látomásod!

Első gyakorlatunk a hála gyakorlat lesz vagyis a hála befőtt elkészítése a Karácsonyfa alá! Erről bővebben ha már mindenki jelen van, a csoporton belül hallhatsz majd! 

Ha érzed a hívást kérlek legkésőbb 2024. November 30-ig csatlakozz!

Ádvent első vasárnapján kezdünk!

Ha szeretnél csatlakozni hozzánk, megteheted, még úgy is, hogy megvásárolod az Érzelmi Alkímia Alapozó Tanfolyamot, ami elérhető. (Online Shop-ban találod meg!)

Légy jól, légy forrásokban gazdag!

Szeretettel ölellek:

Viki

Ajándék élő hívás sorozat első rész

Kedveseim!

Az 4 alkalmas élő hívás sorozat első alkalma megtalálható az Ingyenes Regisztrációval látogatható Tagsági oldalon valamint a YouTube csatornámon!

Ezzel együtt elérhetővé tettem az Érzelmi Alkímia Alapozó Online tanfolyamot!

Az Érzelmi Alkímia Alapozó Online Tanfolyammal a célom az volt, hogy egy olyan Forrástárat építsek fel neked amely megtámogat a ciklusharmonizációban így haladhatsz a Holdfázisokkal összhangban és tudod ismételni az átadott anyagot újra és újra, kivéve mindig azt belőle ami a leginkább támogat 🙂

  1. alkalom: Biztonságérzet megteremtése (Újhold)
  2. alkalom: Félelemnélküliség belső érzékei (Növő hold)
  3. alkalom: Inspiráció és a szépség mint erő (Telihold)
  4. alkalom: A boldogság esszenciális eszköztára (Csökkenő hold)

Ha kedvet kaptál arra, hogy megismerd az a 4 témakör köré szervezett a 4 holdfázissal összhangban végezhető anyagot, nagy kedvezménnyel megteheted!

Ezen a tanfolyamon…

  • Megismered a saját idegrendszered valós időben és a saját testedben,
  • Gyakorold a középpont megtalálásának és visszatérésének számos módját, beleértve a különféle készségeket és mozgási megközelítéseket,
  • Megtanulod meghatározni az egészséges határokat közvetlen és tapintható módon, hogy egyértelműen kifejezhesd igényeid és szükségleteid,
  • Megtanulod pontosan leolvasni a tested által adott jelzéseket és megtudod milyen irányba haladj tovább,
  • Megmozgatod a stagnáló energiáid, hogy jobban érezd magad, és hogy abba hagyd a túlgondolkodást,
  • Megtanulod, hogyan hagyd abba a szorongásod kifelé vetítését. E helyett megtanulod metabolizálni azt, hogy a legmélyebb igazságodból kommunikálhass, és hogy a hangodnak az ereje visszatérjen,
  • Megtanulsz hallgatni, hogy téged is meghallgassanak,
  • Gyakorold az érzelmek és érzések nagy hullámain való szörfözést, hogy úgy érezd, te vagy a szörfös, és nem dobálózol többé a viharos óceánban,
  • Minden támogatást megkapsz, hogy áthidald a szakadékot az értékek között amiket képviselsz és a képességeid között, hogy azokért a jelen pillanatban kiállj.

Ezen A Tanfolyamon A Következőket Fogod Tenni:

  • Gyakorold az idegrendszeri alapkészségeket + elmélyíted a képességedet, hogy visszatérj a középpontba.
  • Mozgásba lendíted a stagnáló energiáid.
  • Megismered a női test egyedi igényeit a mozgás + légzés + meditációs gyakorlatok terén.
  • Megismered hogyan gyakorolj a hold egyes fázisaiban illetve hogy milyen energiák a dominánsok ez egyes holdnegyedekben.
  • Felfedezed a mozdulatlanság és a mozgás közötti táncot saját rendszeredben és megtanulod használni azok támogató erejét.
  • Bővíted az eszköztárad annak érdekében, hogy magaddal és másokkal is képes légy nagyobb megértéssel és szeretettel bánni.
  • Felfedezed milyen források állnak máris rendelkezésedre biztonságérzeted és egészséged szolgálatában.

A tanfolyam teljes árából (350 NZD) 40% kedvezményt kapsz, csak üzenj és küldöm neked a promóciós kódot. Ha szeretnél, forintban is tudsz fizetni.

A tanfolyam az Online Boltban fizethető.

Érezz bele!

Tarts velem, érkezz meg az új évbe forrásokban gazdagon te is!

Légy jól,

Szeretettel:

Viki

Érzelmi Alkímia Alapozó

Az Érzelmi Alkímiára való képességünk megmutatkozik abban hogyan szeretünk, milyen nevelési eszközökkel élünk mint szülő, milyen módokat használunk saját szükségleteink kielégítésére vagy, hogy miben keressük a megnyugvást.

Az Érzelmi Alkímia Tanfolyam anyagának az összeállítása abból az igényből fakadt, hogy Anyaként azzal szembesültem, hogy nem tudom azt a rutint folytatni – sem a szőnyegen, sem azon túl- amit azelőtt.

Egy jó ideig megpróbáltam. Korán keltem, vagy épp igyekeztem a nap során beilleszteni a gyakorlásom -bárhová és bármikor -, amikor csak tehettem. Azonban azt is felfedeztem, hogy nem támogatnak már meg ugyanazok a gyakorlatsorok, amelyek azelőtt – bár mind a Női Jóga, mind Hatha és Ashtanga Vinnyásza Jógairányzatokban jártasan mozogtam.

Annak is szükségét éreztem, hogy a kreatív önkifejeződésemnek – mint az írásnak mint a vizuális művészeteknek – teremtsek teret. Akár egy zsonglőr aki élvezi azt, hogy újabb és újabb labdát dob a magasba, mígnem egyszerre lehetetlen mennyiségű darabbal egyensúlyoz. Én is sokszor úgy éreztem, hogy az idő, amely egy napban adott – teljesen lehetetlen arra, hogy mindazt amit szeretnék megvalósítani, könnyedén és elegánsan meg is tegyem.

Nem véletlen, hogy Indiában az Istenségeknek annyi karjuk van. Reménykedtem, hogy mozgósítani tudom azokat a szuperképességeket, amit a több mint húsz év szőnyegen töltött idő adhatott és én is szert teszek valamiféle természetfeletti erőre aminek a segítségével meg tudok felelni minden elvárásnak és kívánságnak ami bennem vagy a szeretteimben megjelenik – ne is beszéljük a társadalom adta nyomásról.

Egy nap azonban arra döbbentem rá, hogy rossz irányba fordulva evezek az életem áramlását természetesen irányító erők áradatában. Akkor indult el bennem a szemléletváltás folyamata és határtalan felfedező kedvvel és az új befogadására való nyitottsággal újra kutatni kezdtem. Először a szülői gondoskodás területén és a pozitív piszchológia valamint az Ideggyógyászat terén végeztem tanfolyamokat és képzéseket. Megismertem Dan Siegelt és Carrie Contey-t valamint elvégeztem egy két éves amerikai coach képzést Brian Johnson-al. Mindezek nagyban segítettek abban, hogy tisztábban lássam magam és az eszközöket amelyek rendelkezésemre állnak mint szülő.

Amikor a kislányunk 3 éves lett, elkezdett egyre több és több terem és energiám adódni arra, hogy tovább haladjak ezen az izgalmas új felfedezőúton. Számos véletlen egybeesés által megsegítve lehetőségem nyílt arra, hogy elvégezzek számos képzést Alberto Villoldo-val és Marcela Lobos-szal akiktől az energiagyógyászat csodálatos rítusait ismerhettem meg. Idén lesz két éve már, hogy megismertem Katie Dove-ot és Kimberly Ann Johnson-t akiktől az idegrendszer sajátos működéséről tanulhatok a Katie-vel a cranioszakrális terápia, Kimberly-vel pedig a somatic experiencing terápiás modelljeit alkalmazva.

Inspirációval telten kezdtem el év elején egy egy éves képzést a SoundsTrue rendezésében amelynek a keretében a testben lévő trauma oldását szolgáló szomatikus gyakorlatokkal ismerkedhettem meg. Nagy örömmel vettem a lehetőséget, hogy folytathatom ezt a képzést egy második év keretében jövőre majd amelyben elmélyíthetem az idén tanultakat.

Szeretném minél többekkel megismertetni azt az Esszenciális Eszköztárat amelynek a kidolgozásán és a fejlesztésén vagyok. Egy éve már, hogy elkezdtem megosztani és átadni ezeket a gyakorlatokat mindazokkal akik nagyobb rugalmasságra és forrásokban nagyobb gazdagságra szeretnének szert tenni! Ha te is szeretnéd megismerni az Érzelmi Alkímia esszenciális gyakorlatait, regisztrálj az Ingyenes Tagsági oldalra ahol a “November” hónapnál, 2024. november 19-én találhatod majd meg a 4 alkalmas bevezető anyag első alkalmát.

Ezzel együtt elérhetővé tettem az Érzelmi Alkímia Alapozó online tanfolyamot, ami a 2024. májusában leadott tanfolyam anyaga. Ehhez a tanfolyamhoz eredetileg tartoztak élő hívások és egy támogató WhatsApp csoport is, ahol lehetett kérdezni és támogatást kapni a tanfolyam anyagával kapcsolatban, ezek a jelenlegi csomagban nincsenek benne. Ami benne van az a 12 videó, ami tartalmazza az Érzelmi Alkímia Alapgyakorlatait és elméleti anyagát. Az előnye, hogy a saját időd szerint végezheted és a tanfolyam anyagához korlátlan ideig hozzáférhetsz és ezen felül 2024. december 17-ig nagy kedvezménnyel tudod megvásárolni!

Ha szeretnéd megkapni a 40%-os kedvezményre jogosító promóciós kódot üzenj!

Légy jól, Légy forrásokban gazdag te is!

Szeretettel:

Viki

Ösztöndíj az Érzelmi Alkímiához

Vajon mi az az 5% tevékenység a napjaidban, amit ha elvégzel, minden más tennivaló feleslegessé vagy szükségtelenné válik?

Az Érzelmi Alkímiát megalkotva egy olyan közösség létrehozása volt a célom, aminek a keretében mind nekem, mind a résztvevőknek lehetőségünk van provokatív kérdéseket feltenni. Ahol lehetőségünk van beszélni mindarról, ami foglalkoztat és közösen felépíteni egy olyan Forrástárat ami megtámogat abban, hogy az Idegrendszerünk nagyobb harmóniára és rugalmasságra tegyen szert.

Egy olyan programot állítottam össze tehát, ami nem a külsőségeket célozza meg, de abban is hoz változást. A program 12 modulja alatt megosztom mindazt amit több mint 20 év jóga-és meditációs gyakorlat valamint a személyiségfejlődés területén végzett képzések mindennapjaimba illesztése hozott számomra.

Az online térben való átadás jól működik, hiszen mindaz amit az Érzelmi Alkímia ad, az beilleszthető a hétköznapjaidba, a mindennapos rutinjaidba. Hasznát veheted a munkahelyen, gyereknevelés közben, a jógaszőnyegen vagy épp a konyhában. Ha gyakorlott jógázó vagy az Érzelmi Alkímia szomatikus gyakorlatai által finom hangolhatod a gyakorlásod. A “Jóga Energetika” Modulban megosztottak segítségével kialakíthatod a gyakorlásod, de ha nem jógázol más mozgásformák (mint tánc, lovaglás, futás, stb.) végzésébe is beépítheted.

Női gyakorlóként arra ébredtem rá, hogy milyen fontos a ciklikusság és az, hogy az időt ne csak egy irányba futó folyamként, hanem önmagába visszatérő folyamatként is tapasztaljuk. Az Érzelmi Alkímia “Női Bölcsesség Átadás Moduljaiba” átadom mindazt a praktika tárat, amit én magam is alkalmaztam és alkalmazok a női szerveim egészségesen tartásához. (Néhány téma: Hogyan hangold a napi rutinjaid és a gyakorlásod a hold ciklusaihoz/életciklusaihoz/évszakokhoz? Milyen ciklustámogató ételek vannak, amik segítenek az életkörben (pl.: az anyaságra felkészülni, a fogamzóképességet növelni, a menzesz/menopauza időszakát megkönnyíteni). Milyen más igényei vannak a női testnek a jógaszőnyegen és azon túl?)

A programra való jelentkezés lezárult, elindultunk már. Azonban úgy döntöttem, hogy szeretném megajándékozni azokat, akik nagyon szeretnének részt venni, de anyagi okokból nem tudnak egy 90%-os ösztöndíjjal és három darab 50%-os ösztöndíj kiosztásával. Azok jelentkezését várom, akik aktívan szeretnének részt venni a programban és az ösztöndíj nélkül nem lenne lehetőségük a programban való résztvételre. (6 élő hívás és egy WhatsApp csoport vár, hogy megoszd a tapasztalataid és feltedd a kérdéseid! További részletek: ITT)

Szeretettel várlak, tarts velem! (Üzenj: viktoria.yogatherapy@gmail.com)

Tarts velünk te is!

Légy forrásokban gazdag!

B. Lili

K. Adri

Egyszeri Utolsó… – azoknak akik szeretnek a művészbejérón, késve érkezni – Érzelmi Alkímia Szintézis

Kedveseim!

Egyszer valaki – egy számomra kedves, életem első és legjobban sikerült alkotására, ami épp neki készítettem; felhívta a figyelmem arra, hogy “jó és szép, de nem elég eredeti! Nem tartalmazza az én egyedi eszenciám” – vérig sértett. 17 éves voltam. Fülig szerelmes a srácba. Mert igaza volt. Ahogy oly sokszor azóta is. Mert azon kevesek egyike, aki igazán lát, igazán érez engem. Mégis hosszú éveken át nem beszéltem vele az eset után.

Hagytam az éveket eltelni. Pontosan tíz évet. Aztán a sors újra összehozott minket egy véletlen találkozás formájában. Sok regénybe illő fordulat követte ezt a találkozást, mikor is egy nap, amikor Párizsban jártunk megkérte a kezem, és én IGEN-t mondtam.

Újabb tíz+ év telt el, számtalan mesés fordulat, külföldön töltött idő, tanulás, utazás, közös felfedezés és számtalan szívszorító esemény, szeretteink halála, köztünk Édesanyámé. A legfontosabb közös dátumunk: 2018. november 22. Ekkor született meg a kislányunk! Végre éreztem, hogy eljutottam oda, hogy része, sőt teremtője vagyok egy teljesen egyedi és megismételhetetlen csoda életre hívásának.

Beavatásom az anyaságba a legcsodálatosabb és a legtöbb kihívással teli út. A kislányunk indított el, hogy az önismeretem mélyíthessem és hogy tanuljak, keressek, fejlődjek és fejlesszek mindazon a világlátáson amit addig igaznak véltem.

Az Érzelmi Alkímia megálmodása a férjemnek és a kislányunknak is köszönhető. 

Közel húsz éve tanítok, ebből a felét angol nyelven tettem, a Föld másik oldalán. Mindig valakit követve, valakinek a lábánál ülve. Tanítottam abból merítve és azt a rendszert elsajátítva amit egyszer valaki megálmodott. A tanulás életem egyik életeleme, ahogy az önmagából fakadó kreativitás megtapasztalása is. Kiváló vagyok a szabálykövetésben de szeretem megkérdőjelezni azokat.

Anyává válásomig az Ashtanga Jóga Tradíció tisztelete vezetett és az abban való jártasságom áldásának a megosztása mint jóga-és meditáció tanár, mert kiváló tanáraim voltak.

Azzal, hogy megszületett bennem a szintézis a rég volt és a lesz között az itt és mostban, lehetőségem nyílt arra, hogy elkezdjem kidolgozni a saját módszerem! Elkezdtem összeszőni mindazokat a spirituális és önismereti gyakorlatokat, amelyek a személyes utamon és mindazokén akiket lehetőségem volt megérinteni nagyot lendített a vágyott irányba. Arra hívlak, légy te is a része valami eredeti születésének. A fogódzóink erősek és biztosak. Az átadásra váró anyag természetéből adódóan alakul a résztvevők igényei szerint.

dsc_5864

Ebbe a női körbe olyan nőket várok, akik szeretnek új megoldásokat találni, akik szeretik megkérdőjelezni a nem működőt és bátrak ahhoz, hogy változást kezdeményezzenek abban, amiben a megszokás csalóka biztonságérzete tart lehorgonyozva.

A 12 modulban és a 7 élő hívás alkalmain útmutatást kapsz az életed mindennapjaiban szereplő tennivalók elvégzésének új szemléletű lehetőségeire az ősi bölcsességtradíciók és a modern élet szükségletei közti finom egyensúly megteremtésével. Ez az Érzelmi Alkímia útja.

Ebben az írásomba szeretném felhívni a figyelmed arra, hogy ez az utolsó lehetőség, hogy csatlakozz hozzánk! Az első élőhíváson már túl vagyunk és az első két modul már kiadásra került, de mindezt még könnyen tudod pótolni. Szándékosan lassan haladunk, hogy legyen idő az anyag integrálására.

Ha kíváncsi vagy még több részletre látogass el a weboldalamra! A Tanfolyam Tisztelt díját az Online Boltban tudod rendezni! Ha bármi kérdésed van, ne habozz feltenni! Üzenj!

Ha érzed a hívást, ne habozz, tarts velünk! Légy te is forrásokban gazdag!

Légy bátor!

Szeretettel:

Viki

K. Adri