Szeretettel ajánlom neked az Eszenciális Szavak playlist számait!
Hallgasd őket reggel és este. Mikor jó kedved van vagy mikor szeretnéd magad felemelni.
Használd inspirációképp ahhoz, hogy elkezdj írni és megalkosd a saját eszenciális szavaid.
Fény és Áldás,
Namaste,
Viki
Mindig is voltak művészeti hajlamaim. Gyermekkorom óra imádok rajzolni, festeni és “létrehozni” új dolgokat. Hol gyöngy fűzésbe, hol bútor felújításba fogtam. Megtanultam hímezni, horgolni és kötni később pedig fonni és szőni. Kisiskolás korom óta rendszeresen főzök. Tinédzserkori első komolyabb gyűjtésemből egy biciklit a másodikból egy varrógépet vettem magamnak. Ahogy a kezem ügyébe került pénzel igyekeztem gazdálkodni, azt okosan beosztani, úgy tettem az időmmel is. Sosem szerettem az üresjáratokat. A napjaimat mindig is igyekeztem aktívan eltölteni. Minden nap tenni valamit amitől az aznap értelmet nyer.
Az évek során azonban változtam. Ma már kevésbé sürgetem magam. Nem kapkodok már, elült belőlem a vágy, hogy “oda” érjek. Inkább igyekszem megtalálni az “itt”-ben a napnak az áramlását és abba bekapcsolódni. Megfigyeltem ugyanis, hogy vannak napok, mikor az ember mindenféle nehézség nélkül képes elérni és megvalósítani dolgokat. Máskor meg bárhogy igyekszik is, csak kudarcba fullad minden próbálkozása. Számomra tehát a valódi kérdés nem az “vajon időben vagyok-e?” sokkal inkább az “vajon benne vagyok-e a nap áramában vagy sem?”
Sosem neveztem magam művésznek, de mikor az ember kap egy-egy elismerő kritikát az mégiscsak jól esik neki, kicsit művésznek érzi magát tőle. Bátorítás ez számára és egy áhított jövőképet csillant meg előtte. A várva várt érzést hozza: mégiscsak érdemes alkotni.
Persze ott vannak azok a bizonyos napok, amik sokszor nem is napok hanem hosszú időszakok az ember életében, amikor nem alkot. És nem azért mert nem akar, hanem mert nem tud. Valamiféle gát alakul ki benne. Gát amit vagy a környezet amelyben él alakít ki benne, vagy önmagából generálja azt. Félelmeiből, kétségeiből abból a számtalan jelmezben felbukkanó bizonytalanságból, ami megkérdőjelezi az alkotásra váró mű szükségességét.
Van aki mégis átkel ezen az ingoványos terepen. Belőlük lesznek a művészek, akiket felismerünk, akiknek kreditet, odafigyelést és elismerést adunk. Sok esetben azonban nem vesszük észre, hogy nem is a keze közül kikerülő alkotás nagyszerűsége miatt, hanem elsősorban azért a belső hozzáállásért hogy Ő nem adta fel.
A félelmeink leküzdése, az elvárások teljes hiánya és a kritika megfelelő módon való kezelésének elsajátítása tehát az első lépés, mely biztosítja azt, hogy ne adjuk fel bármibe is kezdtünk. Aztán jöhet az önátadás és a folyamatban való elmerülés, maga a transzformáció. Annak a kitartó makacsságnak a megélése, amellyel nap mint nap megjelenünk művészeti műhelyünkben – legyen ez a munkahelyünk, vagy éppen a konyha, vagy a gyerekszoba. Annak az elhivatott szenvedélynek a megélése, amellyel felvértezzük magunkat azokra az időkre mikor az ihlet csak nem jön – mikor a munka monoton, mikor ott állunk a konyha közepén tétován és azon merengünk, “talán inkább mégis rendelni kéne”, vagy mikor a gyereked sír és nem tudod mitévő légy.
Meg kell élnünk tehát azt a végtelen türelmet, amellyel a keblünkben képessé válunk várni, s alázattal elfogadni azt a megnyilvánulását művészetünknek amely egyedül csak rajtunk képes megvalósulni. Ugyanis az életet jól élni: művészet.
Művész az, aki képes a munkáját örömmel végezni bármi legyen is az, aki képes kiváló szakáccsá válni még akkor is ha csak önmagának főz és dicséretet nem várhat senkitől. Művész az aki képes egy síró gyermeket a karjába venni és elringatni nem pedig megbüntetni vagy rákiabálni.
Mindannyiunkban ott van hát a művész aki kifejezésre vár. Ártatlanná kell tehát válnunk, megszabadulnunk minden konvenciótól és elhagyni minden berögzött szokásunk. Egyik felünkben örökké gyermek maradni, a másikban pedig felnőtté válni. Határozottá abban, hogy választott médiánkhoz hűségesek maradunk. Csak így teremthetünk maradandó értékeket. Hiszen a teremtés szárnyaló szabadságát csak az érezheti akinek van biztos talaj a lába alatt amiről elrugaszkodhat, s ahová időről-időre visszatérhet.
Namaste,
Viki
Csodálatos áramlás élmény volt! Ezúttal csak hölgyek révén a csapatban igyekeztünk megélni a bennünk élő Istennő 3 arcát – a játékosságot, a rugalmasságot és a tartást.
***
Jóga tánc Márciusban is! Ha még nem voltál, ha voltál és imádtad, GYERE, áramoljunk újra együtt!
Napsugaras napokat addig is!
Namaste,
Viki
Jövőhét szombaton újra jóga tánc a Yogatree-ben 17.30-tól.
Kis ízelítő:
A programott itt találod!
Csodás Vasárnapot!
Namaste,
Viki
“Azért jelentkeztem a belső alkímiára, mert olyan kérdésekkel
foglalkozik, melyek nap mint nap bennem is felmerülnek. A tanfolyam
során körbejárjuk az adott témát és az ezzel összefüggő kapcsolódási
pontokat. Majd válaszokat, megoldásokat kapunk egyszerűen, könnyen
végrehajtható formában. Tetszik, hogy mindig van gyakorlati rész, az
órán és otthon is lehet foglalkozni egy-egy kérdéssel. Szerintem a
kurzus nagyon jó kiindulási alap, egy nagyon jó útmutató arra, hogy
merre és hogyan is tovább. Segít jobban megismerni önmagunkat és
elindít a fejlődés, tudatosság útján.” Ádám
A tanfolyamokat online is elvégezheted. A Belső Alkímia heti osztásban a Mesterkurzus pedig havi bontásban van felépítve. A Mesterkurzushoz segítségként hetente kapsz naplózási kérdéseket és kreatív feladatokat a két téma közötti időben. Ha alaposabban szeretnéd körbejárni a kérdéseket és hagyni magadnak kis időt a témák között a Mesterkurzust ajánlom, de ha égsz a vágytól, hogy minden témába belekóstolj kicsit a Belső Alkímiát. Az emlékeztetőkhöz és a hanganyaghoz időről-időre visszatérhetsz.
Részleteket itt találsz: Belső Alkímia és Mesterkurzus. A tanfolyamokhoz tartozó inspiráló kis cikket itt olvashatod el aminek a címe Mesterségem címere.
Csodás fejlődést kívánok!
Napsugaras Vasárnapot!
Namaste,
Viki
Sziasztok!
Nagyon jól sikerült a mai mesterkurzus 🙂 Ha lemaradtál bepótolhatod online illetve csatlakozhatsz a következő alkalomhoz Márciusban!
Regisztrálj mihamarabb, hogy biztosítsd a helyed!
További csodás napokat!
Namaste,
Viki
A jól elmondott történet mindig izgalmas marad. Mindig találunk benne egy újabb csavart, egy újabb mondanivalót, egy újabb réteget amit megfejthetünk. Azt hiszem mindannyian szeretünk időről-időre visszatekinteni az időben és gondolatban újra átutazni életünk egy-egy kiválasztott szakaszán.
Ez a kép például 2008-ban készült, Waiheke szigetén (Új-Zéland)
Bennem mindig is erős volt a vágy a kutatásra, az önfejlesztésre, a tanulásra. Ezt a tanulási vágyat tépázta meg kicsit az iskolában megélt kellemetlen tapasztalat, hogy sok esetben az volt az érzésem, hogy nem is arra voltak kíváncsiak én mit tudok, hanem arra hogy vajon megjegyeztem-e azt amit mások (a tanár vagy a szaktekintély) mondott vagy gondolt. Ez az elvárás minden ész-érven túlmutatott számomra – hiszen sokszor nem értettem egyet mások megéléseivel, kijelentéseivel – illetve nem láttam annak semmi gyakorlati hasznát, hogy bebiflázzam a peiódusos rendszert vagy az évszámokat, vagy azt, hogy vajon merre találunk kőolajat és szenet vagy hővíz forrásokat.
Milyen más is lett volna ha ezeket a megjegyezendő információkat értékessé – kézzel foghatóvá teszik számomra! Ha valami módon utat találnak hozzám – és megértetik velem azt MIÉRT KELL? Ha a tanulást izgalmas lehetőségként láttatják velem nem rémisztő kötelességként.
Mi lett volna vajon ha az iskolában az irodalom órán az írás, a betűk vetésének tudománya mellett valóban megtanítanak arra, hogyan használjam az írást mint eszközt belső világom felfedezésére annak jobb megértésére és kifejezésére. Ha történelem órán az évszámok mellett magyarázatra kerül az ok-okozat törvénye. Számtanon a logika alapjait és a szent-geometria tételeit is tanulmányozzuk, rajzon pedig nem azt sulykolják belém, hogy nem tudok időben teljesíteni, nem vagyok elég gyors tehát nem vagyok tehetséges, hanem türelemmel utat mutatnak arra, hogy a kreativitásom megéljem – hogy különbözőségem ne kudarcként éljem meg, hanem jelzőfényként: “Van bennem valami ami eddig másban nem volt – lám adhatok én is valamit a világnak!”
Számomra kreativitásom megélése illetve annak nem megfelelő kiművelése volt a legmeghatározóbb tényező későbbi boldogulásomban. De talán pont ez adta a kitartást és a kíváncsiságot is, hogy tovább keresgéljek. Valamiféle sejtelem volt ez bennem – mint mikor valamit elhagytál és még nem tudod biztosan, csak érezni kezded a hiányérzet erősödését magadban.
Megfigyeltem hogy rendszerető mivoltom minden esetben próbált rendszert keresni mindenben. Tökéletesen időzíteni, mindent a terveknek megfelelően elvégezni. Azonban be kellett látnom, hogy sokkal okosabb, ha hagyom a dolgokat beérni – ahogy a cseresznyefán a tavaszi virágzás utáni termés – így céljaim, törekvéseim is beérnek majd a kellő időben. Mindez azonban nem a megfeszített akarat eredménye lesz, hanem isteni kegyelem. Ajándék. Csoda. Létrejötte egy jel. Szívem bölcsességének a termése. Értékes gyümölcs, akárcsak a mosolygó és lédús cseresznye.
Így érett tehát be az elmúlt 10 év intenzív jógázása és a belső munka egy nap. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a mozgás maga nem elég – mikor már elég erős és egészséges a test – készen áll arra, hogy az elmét is műveljük. Az elme művelésének hiányában – ha nem tartunk önvizsgálatot – ha nem tart elénk tükröt soha senki – ugyanis tévképzetek áldozataivá válhatunk úgy, hogy azt észre sem vesszük. Felismertem, hogy erre hívja fel figyelmünket Patanjali is a jóga szútrákban s megoldásként a Kriya Jóga gyakorlatát javasolja. Vagyis tekints magadba, képezd magad és add át magad a folyamatnak.
Az év elején tehát összeállítottam egy tanfolyamot, aminek a Belső Alkímia nevet adtam (a Purnam Stúdióban Január első hetében indult) és ezzel teremtettem meg a vázat a Mesterkurzus sorozathoz amit 2016. február 6-án kezdek el a Yogatree Stúdióban és február 27-én a Body & Soul Stúdóban, Szigetszentmikóson. (Részletes Információ) Mindkét tanfolyam célja az önfejlesztés. Igyekszem megosztani mindazt amit tanultam az elmúlt években. Igyekszem inspirálni és használható eszközöket a résztvevők kezébe adni ahhoz, hogy játszva legyenek képesek változtatni olyan helyzeteken amelyekben már nem érzik magunkat boldognak.
Az öröm megélése tapasztalataim szerint benső esszenciánk felfedezésével van összefüggésbe. Számomra a siker azt jelenti, hogy reggel amikor felébredek izgatottság és lelkesedés jelenik meg bennem az előttem álló nap kapcsán. Életöröm és pozitív jövővárás. Tudom mindaz ami mögöttem áll, csupán bevezetés volt a nagy műhöz – melynek nem mellékszereplője – hanem megalkotója vagyok. Biztosan tudom, hogy a jó, a java még előttem áll és ez az amit szeretnék másokkal is megosztani.
Itt elolvashatsz egy inspiráló véleményt a Belső Alkimia tanfolyamról, amit online is végezhetsz!
Csodás Napokat!
Namaste,
Viki
2016. Február 6. Szombat – 10.00-12.00 / Yogatree Stúdió
Az első alkalommal oly komoly témába vágunk, hogy mi is a te életcélod és hogyan találd meg azt! Megtudhatod hogy mi az eszenciád és hogy hogyan tanulsz a leghatékonyabban. Valamint hogy elméd beállítottsága mennyire segít vagy éppen korlátoz abban hogy önismeretedben előrelépj. Igyekszem megosztani minden kipróbált és bevált hasznos ötletem és ismeretem. Könnyed, szellemes légkörre számíts és sok inspirációra. 🙂
MESTERKURZUS – Facebook esemény
Az idő amelyet most megélünk olyan akár a sebesen hömpölygő folyam. Ilyenkor mindig akadnak majd akik megpróbálnak a parton találni valamit amibe kapaszkodhatnak.
Az ő sorsuk elkerülhetetlen szenvedés.
Tudd hogy a folyónak van célja, őseink azt üzenik, hogy engedd el a kapaszkodókat és engedd magad sodortatni. Csak arra ügyelj, hogy a fejed mindig a víz felett tartsd.
Vedd észre azokat akik körül vesznek, és örvendj.
Ezekben a napokban csak szemlélődj, ne végy semmit komolyan, legfőképp magadat ne. Amint így teszel, megrekeszted az áramlást és zátonyra futsz.
A magányos farkas ideje lejárt. Vedd észre azokat a tömegben akikre számíthatsz. Töröld ki a szótáradból és a hozzáállásodból a szót: küszködés.
Minden amit teszel, tedd figyelemmel, szeretettel mintha minden perc ünnep lenne.
Tudd, mi vagyunk azok az utódok akikre őseink úgy vártak.
Hopi prófécia (szerény szélyem fordításában 🙂
Milyen gyakran előfordul az életünkben az, hogy első benyomásból ítélve címkét ragasztunk a dolgokra, személyekre és történésekre! Aztán ebben a félreértésben, mint kényelmes ruhában ballagunk át éltünk napjain. De mert az élet kegyes, számtalan alkalmat biztosít arra, hogy ebből az ön-ámításból felébresszen minket. Azonban igaz, hogy sok esetben erős egónk és arroganciánk rögvest ellentétbe helyezkedik ezzel a lehetőséggel.
A jóga ösvénye egy lehetséges út, egy működő rendszer ami gyakorlataival képessé tehet arra, hogy a hályogot mely a valóság érzékelésnek ezt az eltorzult arcát érzékelteti igazságként velünk felfejtsük és látásunk élességét helyreállítsuk.
Annak ellenére, hogy úgy jártam végig az iskoláimat, hogy mindig a jó tanulók között voltam, sosem fűlött a fogam a kötelező dolgok betartásához. Szégyen vagy sem, sikerült úgy kijárnom az alsó-közép és felsőoktatás jeles intézményeit, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat az előírt kötelező olvasmányokat amiket kiolvastam. Talán épp mert kötelezőek voltak, már egyfajta ítélkezéssel vettem a kezembe őket. Címük alapján, sokszor téves képzelettárítások révén, azzal a háttér programmal a fejemben, hogy csak száraz és unalmas lehet – legtöbbször arra az elhatározásra jutottam, hogy keresni fogom minden lehetőségét annak, hogy kibújjak az elolvasásuk alól.
Bár nem volt kötelező, a félreértések remek érzékeltetése végett itt van például Gárdonyi könyve a Hosszúhajú Veszedelem. Tinédzserkori flegmasággal, címéből ítélve úgy tartottam, hogy ez biztosan valami Indiános könyv. Alapoztam ezt arra, hogy Apu évekig próbálta rám erőszakolni a Winnetou-t. Ebből kifolyólag soha arra sem méltattam, hogy egyáltalán levegyem a polcról és belelapozzak abba. Vajon hányszor sétálunk el így azok mellett a remekművek mellett amelyek válaszokat rejtegetnek a bennünk felmerülő égető problémákra? Vajon épp így halasztjuk el életünk lehetőségeit is?
És vajon ki tehető felelőssé ezért? Ki vezetett minket félre? Ki kondicionált miket arra hogy félreértésben éljük életünk és ezt még észre se vegyük? Vajon szándékoltan választották tanáraink számunkra ki azokat a könyveket, amelyek mélységét és üzenetét valójában csak a felnőtt elme értékelheti? Vajon karakter fejlődésünkhöz valóban hozzájárult-e annak a temérdek versnek, könyvnek és filozófiai ismeret anyagnak az elsajátítása amit anno ránk erőltettek? Mivé lettünk volna, ha nevelkedésünk során olyan könyveket adnak a kezünkbe, amelyek valóban beszélnek hozzánk? Vajon mennyivel lenne egyszerűbb az életünk akkor, ha megengedték volna hogy kimondjuk a saját véleményünket és ne a tanárainkét kelljen sajátunkként a papírra vetünk ismereteink számadáskor.
A nyáron, egy rég letűnt, édes gyermekkori emlék sejlett fel bennem. Az a vagy 25 évvel ezelőtti szünidő, amikor is anyai nagyanyámnál nyaraltam. Az Egri Csillagok volt a kötelező olvasmány és nekem azt minden ellenkezésem ellenére hangosan kellett felolvasnom a nyár folyamán. Mondanom sem kell, mennyire utáltam. Évekkel később boldogan szabadultam meg a könyvtől, amikor az egyik szomszédunk kérte azt kölcsön a fiának. Mosolyogva nyújtottam át a kötetet azzal a megjegyzéssel, hogy nyugodtan megtarthatja nekem már nem kell. Vajon milyen gyakran hajít el az ember jelentéktelennek tűnő dolgokat butaságából és hiányos ismereteiből adódóan?
Édesanyám mindig azt mondta, hogy az operát és a komoly zenét csak az tudja élvezni, aki megérett arra. Azt hiszem a szépirodalommal is így van ez. Nem elég az, hogy szeress olvasni és elolvass mindent ami érdekel, hanem nyitottságra és kíváncsiságra is szükség van. Valójában nem nevezhető még távolról sem intelligensnek az, aki csak azokban a témákban jártas amiket szeret, mereven ragaszkodva azokhoz és határozottan elutasítva minden olyan információt ami számára beilleszthetetlen. “Olvass olyan dolgokat is ami nem érdekel!” – tanácsolta Kreatív írás tanárom pár évvel ezelőtt, mikor önszántamból ültem be újra az iskola padba. Azonban valójában nem értettem vele egyet egészen addig míg ki nem próbáltam javaslatát. Ez vezetett el ugyanis ahhoz a felismeréshez, hogy: “aki szeretné megismerni a világot, s benne önmagát, annak nyitottá kell válnia annak számtalan arca felé”.
Elkezdtem tehát olvasni olyan dolgokat is ami nem érdekel. Így jutottam el újra a nyár elején az Egri Csillagokhoz. De ez alkalommal annak minden sorát lelkesedéssel olvastam végig. S azóta sorra veszem a kötelezőket. Egyszerűen nem tudok betelni velük: Mikszáth, Jókai, Karinthy és újra Gárdonyi.
A változás sosem a nagyból indul, hanem a kicsiből. Az egyénből aki nem fél kísérletezni. Mi lenne hát, ha felváltanád a TV-zést olvasással? Mi lenne akkor, ha minden nap leírnál 3 dolgot amiért hálás vagy? Mi lenne akkor ha megtalálnád azt a dolgot aminek az elkezdésével olyan lelkesedés töltene el, hogy egyszeriben nem lenne gond többé reggel korán kelni? Mi lenne ha elhagynád azt az egy tulajdonságod ami a leginkább hátráltat kreativitásod kibontakoztatásában? Vajon mivé lennél akkor? Van kedved megpróbálni?
Namaste, Viki
viktoria maczo 