Category: Hónap írása

Játszd a STOP játékot!

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

irasok

ez a cikk elérhető audio formátumban: itt

Nem tudom, te hogy vagy vele, de én az utóbbi időben rendszeresen azt érzem, hogy meg kell állnom és pihennem kell egy kicsit. Meg kell tanulom pihenni valami más módon mint eddig tettem.

IMG_3606 - Version 2Ahogy rohanunk a mindennapos elintézendőink után, észre sem vesszük, hogy azzal, hogy képesek vagyunk egy adott idő alatt több dolgot elintézni vagy éppen több dologra koncentrálni nem hogy megnöveli hatásmechanizmusunkat, épp ellenkezőleg! Én azt tapasztalom, minél több feladat elvégzésére szakítom szét a napom, annál nyugtalanabb vagyok a nap végén.

Az persze, hogy mindig keresem hogyan is használhatnám ki hatékonyan az időm és hogy sosem szerettem az úgynevezett üresjáratokat az életemben az én személyiségem adottsága. Talán pontosan az a vonás ami nem hagyja hogy túl sokáig elidőzzek abban a bizonyos áldott semmittevésben amiben olyan kényelmesen léteztem gyermekként.

Ez lenne az a bizonyos jóléti társadalom amibe mi szerencsések beleszületünk? Ahol a munka és a mindennapos betevő falt megkeresése megtörténhet anélkül, hogy akár egy tapodtat is mozdulnánk otthonról? Amit megtehetünk akár szépen kényelmesen, hálóköntösben is az íróasztalunk mellől az internet segítségével? De vajon nyertünk-e épp annyit mint amennyit veszítettük ezzel a kényelmesnek látszó megoldással?

Mi történik a baráti kapcsolatainkkal, ha nem kell az ujjunkat sem mozdítanunk értük, elég csak leülni a gép mellé és csetelni? Mi történik az értékes párbeszédekkel, ha a mobil ott van a kezünk ügyében és azon folyamatosan keresnek – mondhatnám zavarnak – minket személyes találkozóink közben?

Sokat figyelem az embereket ahogy utazom vagy amikor az utcákat járom és azt látom, hogy nagyobb százalákban beszélnek telefonon mint egymással. Mi lehet vajon az a fontos megbeszélnivaló amit mindenképp meg kell ejtenünk utazásunk közben? Vajon képesek vagyunk-e még egymás szemébe nézni és beszélgetni anélkül, hogy ne babrálnánk valamit az okos-telfonunkon?

Rádöbbentem, hogy nem elég az elhatározás, ahhoz keményen tartanom is kell magam, hogy kevesebbet kapcsoljam be a gépem a szabadidőmben és inkább egy könyvet vegyek le a polcról a Facebook új eseményeinek böngészése helyett. Nem más-e ez mint virtuális pletykálkodás és olyan dolgokba az orrunk beleütése ami nem a mi dolgunk? És az érdekes az egészben az, hogy olyan függőség ez, ami úgy terjed akár a nátha télvíz idején. Már rég beleestünk, már rég életünk része mikor rádöbbenünk, lám mi is megfertőződtünk!

És tessék mégis rovom a sorokat, mégis szeretném megosztani ezeket a gondolatokat! Figyelmeztettelek az imént! Én sem vagyok más!

A radikális lépés azonban amire elszántam magam, és amivel már egy ideje kísérletezem az amit elneveztem digitális naplementének. Vagyis este 8 után már nem kapcsolom be a gépem, illetve ha be van kapcsolva kikapcsolom. A Facebook-nak csak a messenger funkcióját használom és azt is csak úgy, hogy az applikációt nem töltöttem le a telefonomra, hanem ha látni akarom az üzeneteim, minden egyes alkalommal be kell jelentkeznem. Ebből kifolyólag sokkal ritkábban nézem meg. Az e-mailjeimet napi egyszer reggel és egyszer este nézem meg. A telefonom pedig mikor utazom, tanítok, vagy barátokkal találkozom airplain módba állítom.

És igen tudja ezt mindenki jól aki ismer, hogy engem nehéz elérni.

12795114_10208860427055007_6645322422212407678_oDe ha valakinek mégis sikerül az azt is tudja, hogy én nem mondok le megbeszéléseket vagy találkozókat az utolsó pillanatban. Amit megbeszéltünk én ahhoz tartom magam. Általában időben érkezem a találkozóimra és amit megígérek az be is tartom.

Ez az én kísérletem. Ez az én játékom. Játszd te is a STOP játékot! Installáld te is az életedbe a digitális naplementét! A szavahihetőséget, a fókuszáltságot, az odatekintést és a valódi figyelmet. De legfőképp a vanília* illatú antikvár könyvek vagy szüleid régi könyvtárának újra felfedezését az ujjaid alatt vibráló digitális egéren elkövetett jobb klikk és bal klikk helyett.

Namaste,
Viki

 

* Miért vanília?

A könyvpapír sok kémiai anyagot tartalmaz, az egyik ilyen anyag a lignin. A pépesített faforgácsból készített könyveknél a sejtfalak szilárdságát nyújtó lignin bomlásnak indul. A lignin molekuláris szerkezete igen hasonló a vanília illatát is adó vegyület szerkezetéhez, ezért bomláskor is hasonló az illatuk.

 

 

Légy eredeti!

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

“Minden ember élete kísérlet, hogy eljusson önmagához. Minden ember élete egy ösvény sejtése. Senki sem volt még teljesen és maradéktalanul önmaga, mégis mindenki igyekszik önmaga lenni, ki tapogatózva, ki tudatosan, ki ahogy éppen tud.”

Hermann Hesse: Demian

Photo on 12-04-16 at 4.18 PM #3Ahhoz, hogy önmagad légy meg kell találnod az eredetiséged. Azt a bizonyos eszenciát ami megkülönböztet mindenki mástól. De miért is lényeges mindez? Mire jó egyáltalán az, ha megismered önmagad?

Te nem akarsz jobban boldogulni a világban? Hogyan éled meg a mindennapjaid? Valahogy csak átvészeled a munkás napjaid és a várva várt szabadságokra összpontosítod minden energiád, és megváltásod az éves szabadságaidban leled? Nem gondolod, hogy ez óriási nagyvonalúság a drága idővel, ami adatott számodra?

Én mindig is csodáltam azokat, akik minden kétséget nélkülözve, határozottan és kitartóan haladnak önmegvalósításuk ösvényén. Akik képesek felfedezni magunkban és hallgatni arra a belső hívásra, ami kristály tisztán hirdeti és mutatja az irányt ami felé törekedniük kell. Akik fütyülnek mások véleményére. S teszik ezt abból a meggyőződésből, hogy annak a kifejezése ami bennük van lényegesebb mit annak az esélye, hogy esetleg nevetségessé válnak.

Mindig is inspiráltak azok akik nyomot hagytak az idő vásznán. Itt van például Mozat, Michelangelo, Van Gogh, Leonardo Da Vinci vagy Seneca, Rumi és Ralph Waldo Emerson hogy csak egy pár múzsámat említsem. Azt hiszem ez az egyik kulcs önmagunk, önön fényünk, eredetiségünk megtalálása felé. Azok a példaképek amelyeket választunk magunknak. Azok a bölcsek akiknek a lábához szívesen letelepedünk.

A választott példaképeink előtt azonban mások választanak nekünk, mégpedig a szüleink. Feltűnt-e valaha neked, hogy észrevétlenül valósítjuk meg azokat a meséket amelyeken felnövünk? Nem mások ugyanis ezek, mint programok amelyek a fogékony gyermeki elménkben oly könnyen megfogannak mint az eső után elvetett magok. Neked mi volt a kedvenc meséd gyermekkorodban? Gondolkozz el rajta, hogy találsz-e hasonlóságot az életed és a mese között. Ki volt az a főhős akivel azonosulni tudtál? Vajon nem ennek a hősnek az életét éled újvilági ruhában?

Minden példakép vagy hős, csupán azt a célt szolgálja az életünkben, hogy tükröt állítson elénk, amelyben magunkra ismerhetünk. De vajon miféle meggyőződés vezet el ahhoz a felismeréshez, hogy a falra akasztott tükörben valóban önmagad látod? Miért vagy ebben olyan biztos?

Megfigyeltél-e már valaha egy állatot, amint felfedezi saját tükörképét és természetéből adódóan reagál arra? Ha egy oroszlánról van szó, talán rá is támad tükörképére, de ha egy kis majomról az inkább pajtását véli felfedezni abban. Pontosan így vagyunk ezzel mi is. Valójában a körülöttünk lévő világban önmagunk tükröződését látjuk. Azok akik szimpatikusak, csak azért azok, mert önön fényünket látjuk megcsillanni bennük. Ahogy azokban akikben bármi kivetnivalót találunk, az tulajdonképpen nem más, mint saját letagadott részünk visszavetülése. Mindaz amit nem tudsz elfogadni másban, az benned is ott szunnyad, de épp mert tagadod, nem ismered el magadénak. Mit szólsz ahhoz az állításhoz, hogy nem a világ a barátságtalan körülötted, hanem te magad?

IMG_2936Ismerd meg önmagad, mert amint képes vagy integrálni magadban egyéniséged számtalan vetületét, egyre tisztábban látod majd merre és hogyan szórod szét energiáid. S ez képessé tesz majd arra, hogy időd gazdaságosabban kihasználd. Az a rengeteg figyelem amit arra szánsz, hogy másokban keresed a hibát; az, hogy napod és életed alakulásának buktatóira róható felelősséget másra hárítod; addig esélyed sincs arra, hogy kezedbe vedd a sorsod irányítását. S vajon nem ezen vagy-e, mióta az eszed tudod? Vajon nem akarsz-e boldogabb, egészségesebb, teljesebb életet élni? Valamiképp kiszabadulni abból a monoton rendből, amiben élsz?

Ha igen, itt a megoldás! Törekedj arra, hogy ne legyen szükséged tükörre ahhoz, hogy tisztán lásd önmagad. Amint ez megvalósul, az lesz a jele annak, hogy érintetted magadban a forrást, ahonnan eredetiséged fényét kisugárzásra juttathatod. Ez a cél. Ez az az örökkön alakuló, megfoghatatlan és határtalan, minden belső békét biztosító nyugalom, amit oly bőszen kutatsz.

Csodálatos felismerésekben gazdag utazást belső útjaidon!

Namaste,
Viki

Női titok

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

“A gyermek szeme átlátszó. A nőé nem. A gyermek szeme olyan, mint a kristályvizű patak: minden kavicsot, fűszálat meglátok benne. A nő szeme olyan, mint a hegyekben a tengerszem: tükrözi az eget s a belenéző embert, de mi van a mélyén? Mindig titok.”

Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem

IMG_7327 - Version 2Aki azt mondja ismeri a nőt: hazudik. A nőt nem lehet megismerni, kiismerni, hiszen az a nő aki, valóban nő, az mindig NŐ. Vagyis mindig növekszik és változik. Azt mondják ránk  a férfiak szeszélyesek vagyunk és gondolva, hogy ezzel minden el is van intézve, legyintenek: “a nőt megérteni nem lehet” – mondják, majd vállat vonnak és továbbállnak.

Azonban a képlet a férfi és a nő között mégsem ilyen egyszerű. A férfi és a nő közötti ellentét, a kiismerhetetlen és megfejthetetlen titok a kettőjük közti dinamika alapja. Nem más mint az erő ami mozgásban tartja a világegyetemet. De vajon nem egy fatális tévedés az, hogy háború nélkül nem lehet béke? Vajon nem nőttük még fel ahhoz, hogy megtanujuk támogatni és kiegészíteni egymást? Vajon nem lennénk-e képesek arra, hogy a különbségeket nem mint hiányosság hanem mint különleges eszencia éljük meg? Miért tűnik sokaknak olyan izgalmasnak és vonzónak a civódás?

Pedig a célunk egy és ugyanaz. Mindketten csak egy kis megértésre vágyunk. Mindketten csupán megoldást szeretnénk találni. Megfejteni egymást. Habár ami megismerhető és felfedezhető abban a pillanatban veszíti el legyőzhetetlen vonzását míg magunkévá nem tesszük azt. Legyen ez egy magával ragadó filozófia, vagy egy új divat irányzat vagy éppen a hőn áhított szerelmünk. A különleges attól az, hogy az nem könnyen felelhető. Az egyedülálló attól az, hogy az máshol meg nem található.

És legyünk őszinték: mindannyian ezt a bizonyos egyedülálló és különleges élményt kutatjuk akár bevalljuk akár nem. Legyen ennek a neve karrier, párkapcsolat és szerelem, vagy éppen valamiféle megvilágosodás. Azt a tévhitet hajtjuk, hogy útunk szerencsés esetben a boldog beérkezésbe torkollik majd, ahol az ölünkbe hullik minden amire addig vágytunk. Minden amiért addig dolgoztunuk. Elismerés, gazdagság és mindenekfelett egy tökéletes társ által nyújtott biztonság vagy épp midezek felé emelkedés.

IMG_3973A valóság azonban -ellentétben a tündérmesékkel amikkel áltatjuk magunk- az, hogy ha valóban szerencsésnek mondhatjuk magunkat, akkor csupán oázisokat fogunk érinteni utunk során. Ahol hosszabb vagy rövidebb ideig megpihenhetünk. Ahol hosszabb vagy rövidebb ideig békében és megnyugvásban lehet részünk. És ez nem valamiféle igazságtalan, kegyetlen játékszabály, hanem az ÉLET törvénye maga.

Ahogy az is, hogy mindannyian egy bizonyos nő-nek, mégpedig az édesanyánknak köszönhetjük életünk. S legyünk bármily gazdagok, sikeresek és beérkezettek azt senki meg nem kérdőjelezheti, hogy ez legnagyobb vagyonuk: – az életük maga. Amely akár a nő: határtalan, kiismerhetetlen és örökké megújuló.

img018A nőbe az Anyaföld természete van kódolva ezért mondják hogy az Anya a legfőbb tanító, a legnagyobb bölcs. Ott él benne az egyetemes szeretet és megértés amivel csak egy anya képes a gyermekére nézni. Képes magába fogadni, kényeztetni, szépségével elkápráztatni akár egy jó szerető. Gondoskodó melegségével elandalít. Ragyogó bájával mosolyt fakaszt. Pajkos gyermeki bájával magával ragad. Örökké változó arcával elszórakoztat.

Mert minden nő, az Istennő földi megtestesülése, ezért oly megfoghatatlan. Minden nőben ott van a lány, az asszony és az ősanya. És mert oly sok arcunk van, számtalan titkot is rejtünk. De mitől is olyan vonzó az ismeretlen, ha nem a benne rejlő titkoktól?

Áldás és fény minden Istennőnek és az őket társul választó férfiaknak!
Namaste,
Viki

Az igazi művész ott van benned is

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

Mindig is voltak művészeti hajlamaim. Gyermekkorom óra imádok rajzolni, festeni és “létrehozni” új dolgokat. Hol gyöngy fűzésbe, hol bútor felújításba fogtam. Megtanultam hímezni, horgolni és kötni később pedig fonni és szőni. Kisiskolás korom óta rendszeresen főzök. Tinédzserkori első komolyabb gyűjtésemből egy biciklit a másodikból egy varrógépet vettem magamnak. Ahogy a kezem ügyébe került pénzel igyekeztem gazdálkodni, azt okosan beosztani, úgy tettem az időmmel is. Sosem szerettem az üresjáratokat. A napjaimat mindig is igyekeztem aktívan eltölteni. Minden nap tenni valamit amitől az aznap értelmet nyer.

Az évek során azonban változtam. Ma már kevésbé sürgetem magam. Nem kapkodok már, elült belőlem a vágy, hogy “oda” érjek. Inkább igyekszem megtalálni az “itt”-ben a napnak az áramlását és abba bekapcsolódni. Megfigyeltem ugyanis, hogy vannak napok, mikor az ember mindenféle nehézség nélkül képes elérni és megvalósítani dolgokat. Máskor meg bárhogy igyekszik is, csak kudarcba fullad minden próbálkozása. Számomra tehát a valódi kérdés nem az “vajon időben vagyok-e?” sokkal inkább az “vajon benne vagyok-e a nap áramában vagy sem?”

Sosem neveztem magam művésznek, de mikor az ember kap egy-egy elismerő kritikát az mégiscsak jól esik neki, kicsit művésznek érzi magát tőle. Bátorítás ez számára és egy áhított jövőképet csillant meg előtte. A várva várt érzést hozza: mégiscsak érdemes alkotni.

IMG_1357Persze ott vannak azok a bizonyos napok, amik sokszor nem is napok hanem hosszú időszakok az ember életében, amikor nem alkot. És nem azért mert nem akar, hanem mert nem tud. Valamiféle gát alakul ki benne. Gát amit vagy a környezet amelyben él alakít ki benne, vagy önmagából generálja azt. Félelmeiből, kétségeiből abból a számtalan jelmezben felbukkanó bizonytalanságból, ami megkérdőjelezi az alkotásra váró mű szükségességét.

Van aki mégis átkel ezen az ingoványos terepen. Belőlük lesznek a művészek, akiket felismerünk, akiknek kreditet, odafigyelést és elismerést adunk. Sok esetben azonban nem vesszük észre, hogy nem is a keze közül kikerülő alkotás nagyszerűsége miatt, hanem elsősorban azért a belső hozzáállásért hogy Ő nem adta fel.

A félelmeink leküzdése, az elvárások teljes hiánya és a kritika megfelelő módon való kezelésének elsajátítása tehát az első lépés, mely biztosítja azt, hogy ne adjuk fel bármibe is kezdtünk. Aztán jöhet az önátadás és a folyamatban való elmerülés, maga a transzformáció. Annak a kitartó makacsságnak a megélése, amellyel nap mint nap megjelenünk művészeti műhelyünkben – legyen ez a munkahelyünk, vagy éppen a konyha, vagy a gyerekszoba. Annak az elhivatott szenvedélynek a megélése, amellyel felvértezzük magunkat azokra az időkre mikor az ihlet csak nem jön – mikor a munka monoton, mikor ott állunk a konyha közepén tétován és azon merengünk, “talán inkább mégis rendelni kéne”, vagy mikor a gyereked sír és nem tudod mitévő légy.

Meg kell élnünk tehát azt a végtelen türelmet, amellyel a keblünkben képessé válunk várni, s alázattal elfogadni azt a megnyilvánulását művészetünknek amely egyedül csak rajtunk képes megvalósulni. Ugyanis az életet jól élni: művészet.

Művész az, aki képes a munkáját örömmel végezni bármi legyen is az, aki képes kiváló szakáccsá válni még akkor is ha csak önmagának főz és dicséretet nem várhat senkitől. Művész az aki képes egy síró gyermeket a karjába venni és elringatni nem pedig megbüntetni vagy rákiabálni.

Mindannyiunkban ott van hát a művész aki kifejezésre vár. Ártatlanná kell tehát válnunk, megszabadulnunk minden konvenciótól és elhagyni minden berögzött szokásunk. Egyik felünkben örökké gyermek maradni, a másikban pedig felnőtté válni. Határozottá abban, hogy választott médiánkhoz hűségesek maradunk. Csak így teremthetünk maradandó értékeket. Hiszen a teremtés szárnyaló szabadságát csak az érezheti akinek van biztos talaj a lába alatt amiről elrugaszkodhat, s ahová időről-időre visszatérhet.

Namaste,
Viki

Mesterségem címere

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

IMG_1331

A jól elmondott történet mindig izgalmas marad. Mindig találunk benne egy újabb csavart, egy újabb mondanivalót, egy újabb réteget amit megfejthetünk. Azt hiszem mindannyian szeretünk időről-időre visszatekinteni az időben és gondolatban újra átutazni életünk egy-egy kiválasztott szakaszán.

Ez a kép például 2008-ban készült, Waiheke szigetén (Új-Zéland)

Bennem mindig is erős volt a vágy a kutatásra, az önfejlesztésre, a tanulásra. Ezt a tanulási vágyat tépázta meg kicsit az iskolában megélt kellemetlen tapasztalat, hogy sok esetben az volt az érzésem, hogy nem is arra voltak kíváncsiak én mit tudok, hanem arra hogy vajon megjegyeztem-e azt amit mások (a tanár vagy a szaktekintély) mondott vagy gondolt. Ez az elvárás minden ész-érven túlmutatott számomra – hiszen sokszor nem értettem egyet mások megéléseivel, kijelentéseivel – illetve nem láttam annak semmi gyakorlati hasznát, hogy bebiflázzam a peiódusos rendszert vagy az évszámokat, vagy azt, hogy vajon merre találunk kőolajat és szenet vagy hővíz forrásokat.

Milyen más is lett volna ha ezeket a megjegyezendő információkat értékessé – kézzel foghatóvá teszik számomra! Ha valami módon utat találnak hozzám – és megértetik velem azt MIÉRT KELL? Ha a tanulást izgalmas lehetőségként láttatják velem nem rémisztő kötelességként.

Mi lett volna vajon ha az iskolában az irodalom órán az írás, a betűk vetésének tudománya mellett valóban megtanítanak arra, hogyan használjam az írást mint eszközt belső világom felfedezésére annak jobb megértésére és kifejezésére. Ha történelem órán az évszámok mellett magyarázatra kerül az ok-okozat törvénye. Számtanon a logika alapjait és a szent-geometria tételeit is tanulmányozzuk, rajzon pedig nem azt sulykolják belém, hogy nem tudok időben teljesíteni, nem vagyok elég gyors tehát nem vagyok tehetséges, hanem türelemmel utat mutatnak arra, hogy a kreativitásom megéljem – hogy különbözőségem ne kudarcként éljem meg, hanem jelzőfényként: “Van bennem valami ami eddig másban nem volt – lám adhatok én is valamit a világnak!”

Számomra kreativitásom megélése illetve annak nem megfelelő kiművelése volt a legmeghatározóbb tényező későbbi boldogulásomban. De talán pont ez adta a kitartást és a kíváncsiságot is, hogy tovább keresgéljek. Valamiféle sejtelem volt ez bennem – mint mikor valamit elhagytál és még nem tudod biztosan, csak érezni kezded a hiányérzet erősödését magadban.

Megfigyeltem hogy rendszerető mivoltom minden esetben próbált rendszert keresni mindenben. Tökéletesen időzíteni, mindent a terveknek megfelelően elvégezni. Azonban be kellett látnom, hogy sokkal okosabb, ha hagyom a dolgokat beérni – ahogy a cseresznyefán a tavaszi virágzás utáni termés – így céljaim, törekvéseim is beérnek majd a kellő időben. Mindez azonban nem a megfeszített akarat eredménye lesz, hanem isteni kegyelem. Ajándék. Csoda. Létrejötte egy jel. Szívem bölcsességének a termése. Értékes gyümölcs, akárcsak a mosolygó és lédús cseresznye.
images-1

Így érett tehát be az elmúlt 10 év intenzív jógázása és a belső munka egy nap.  Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a mozgás maga nem elég – mikor már elég erős és egészséges a test – készen áll arra, hogy az elmét is műveljük. Az elme művelésének hiányában – ha nem tartunk önvizsgálatot – ha nem tart elénk tükröt soha senki – ugyanis tévképzetek áldozataivá válhatunk úgy, hogy azt észre sem vesszük. Felismertem, hogy erre hívja fel figyelmünket Patanjali is a jóga szútrákban s megoldásként a Kriya Jóga gyakorlatát javasolja. Vagyis tekints magadba, képezd magad és add át magad a folyamatnak.

MesterkurzusAz év elején tehát összeállítottam egy tanfolyamot, aminek a Belső Alkímia nevet adtam (a Purnam Stúdióban Január első hetében indult) és ezzel teremtettem meg a vázat a Mesterkurzus sorozathoz amit 2016. február 6-án kezdek el a Yogatree Stúdióban és február 27-én a Body & Soul Stúdóban, Szigetszentmikóson. (Részletes Információ) Mindkét tanfolyam célja az önfejlesztés. Igyekszem megosztani mindazt amit tanultam az elmúlt években. Igyekszem inspirálni és használható eszközöket a résztvevők kezébe adni ahhoz, hogy játszva legyenek képesek változtatni olyan helyzeteken amelyekben már nem érzik magunkat boldognak.

Az öröm megélése tapasztalataim szerint benső esszenciánk felfedezésével van összefüggésbe. Számomra a siker azt jelenti, hogy reggel amikor felébredek izgatottság és lelkesedés jelenik meg bennem az előttem álló nap kapcsán. Életöröm és pozitív jövővárás. Tudom mindaz ami mögöttem áll, csupán bevezetés volt a nagy műhöz – melynek nem mellékszereplője – hanem megalkotója vagyok. Biztosan tudom, hogy a jó, a java még előttem áll és ez az amit szeretnék másokkal is megosztani.

Belso AlkimiaItt elolvashatsz egy inspiráló véleményt a Belső Alkimia tanfolyamról, amit online is végezhetsz!

Csodás Napokat!
Namaste,
Viki

Csak természetesen!

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

selfie15Időről-időre le kell, hogy zárjunk dolgokat, ahhoz, hogy az újba belekezdhessünk. S ha ehhez nem is találjuk magunkban az indíttatást az idő megteszi ezt helyettünk. Így az új év kezdetén bennem mindig van egy pozitív várakozás. A fejlődést abban látom, ha a lenyomatot amit magunk után hagyunk az egyre kevesebb sallangtól terhes.

Lassan egy évtizede kísérletezgetek azzal, hogy alternatív megoldásokat találjak a test ápolás területén. Első lépésként én is, mint mindenki más, igyekeztem megtalálni azokat a termékeket amelyek kevésbé károsak.
img139viki03_2005.04 - Version 2viki 006 - Version 2De hogy az elején kezdjem a történetem el kell, hogy mondjam a következőket. 14 évesen próbáltam ki a haj színezést és később haj festést. Voltam vörös, barna, szőke és fekete. Próbáltam loknikat a hajamba erőszakolni dauerrel és forró haj sütő vassal. Kozmetikai tetoválást, mű-körmöt és persze a szoláriumot. Furcsa most így vissza tekintenteni és leírni mindezt. Mintha múltbeli arcaim egy-egy jól alakított szerep jelmezei lettek volna csupán.

Ezek mellett a gyerekes próbálkozások mellett mindig  foglalkoztatott az ön-fejlesztés és ön-magam jobbítása is. Amit egy idő után már nem a külsőm csinosítgatásában illetve annak megmásításában igyekeztem megtalálni, hanem abban hogy elkezdtem minden külső, szükségtelen salakot elhagyni. Mindezt szisztematikusan, valahogy minden erőlködés nélkül tettem. Rádöbbentem, hogy sok mindent nem is saját elhatározásomból és meggyőződésemből tettem, csupán mert igyekeztem beilleszkedni.  Úgy hittem másnak kell lennem, mint aki vagyok. S mégis ellentmondásosan ez vezetett el ahhoz, hogy valóban önmagam legyek.

Személyiségünk fejlődése során, legyen külsőnkről vagy épp érzés-vagy gondolat-világunkról szó, hajlamosak vagyunk követendő példákat, példaképeket találni. Én mindig is felnéztem azokra a nőkre, akik szépen ki vannak sminkelve, akiknek csodás a bőrük és a frizurájuk mintha éppen a fodrásztól léptek volna ki. A realitás azonban mindig az volt számomra, hogy egy jó könyv elolvasása, egy kreatív projekt befejezésre fontosabbnak ítéltetett, mint hogy azt a drága időt amim volt a tükör előtti cicomázkodással töltsem. De azt hiszem, hogy az – ebben a kérdésben való hozzáállásunkat is- mint sok minden mást is Édesanyánktól örököljük. img052Milyen magától érthetődő is az hogy Édesanyánkat a legszebbnek látjuk gyermeki ártatlanságunkban. Az illata, a haja, a bőre, a mozgása minden tökéletes úgy ahogy van. Én hát ezt örököltem, a cicoma nélküliséget. Feszélyez az, ha rúzst kenek a számra, sőt sok esetben a száj-fény vagy ajak-ápoló is zavar. Ellentétes módon én akkor érzem magam kényelmetlenül, ha ki vagyok festve. Ha feltűnő ékszereket aggatok magamra, vagy éppen magassarkút veszek fel.

A mai eszemmel és tapasztalatommal azt tartom helyesnek, ha hagyjuk, hogy külsőnket az idő formálja és azzal együtt- nem pedig ellene működve élünk. Az évek során az arcunkra kerülő ráncokat vagy a hajunkba vegyülő ősz hajszálakat nem mint büntetés, hanem mint a természet rendje tapasztaljuk meg. Mert külsőnk is, akárcsak minden megmozdulásunk egy vallomás- arról kinek hisszük magunkat.

Számomra a szépség a nemes gesztusokban nyilvánul meg- az önfegyelemben amely az örök mértékhez igazodik. A nő vonzerejét úgy hiszem abból a magatartásból merítheti ahogy gondoskodni képes szeretteiről. A kedvességéből, a megbocsátásra való hajlamából avagy nagylelkűségéből és az önzetlen szeretetéből.

A természetesség számomra egy a mindent fölülíró sugárzó szépséggel. Ami természetes az őszinte, és ami őszinte az nem lehet más csakis csodálatra méltó.

Kívánok hát mindenkinek jó keresést. A lehetőségek felismerését személyes csodák meglelésére és a képességet azok megóvására. Erőt ahhoz, hogy elengedj minden szükségtelent. De megőrizz mindent ami értékesnek mondható.

Tat tvam asi

Namaste, Viki

Kapcsolódó cikkek:

Természetes Kozmetikumok és Olaj Húzás

Mintha tükörbe tekintenél

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

Ha kicsit is jártas vagy a jóga filozófiájában, megtaláltad talán már te is azt a részt, ami arra hívja fel a gyakorló figyelmét, hogy az ön-képzésnek milyen komoly szerepe van az ön-megismerés felé vezető úton. Ha nem vezetsz tehát naplót, kezdj el egyet! Az írás ugyanis a legnagyszerűbb eszköz gondolkodásunk fejlesztésére és végső soron ön-magunk jobb megismerésére.naplo_Viki

Mit szólnál ahhoz a kilátáshoz, hogy ha összeszedettebben és hatásosabban tudnád kifejezni magad? Mit szólnál ahhoz, ha képes lennél arra, hogy krízis helyzetben ne siránkozással törd le magad és mások kedvét, hanem működőképes megoldások megtálalásával és a probléma gyökerének megfelelő orvoslásával? Vajon nem lenne-e csodálatos, ha a rendelkezésre álló sokszor bárgyú mesék helyett gyermeked ágya mellett saját mesét költenél, ami szárnyalóbb lenne bármely fellelhető mesénél és telve olyan bölcsességekkel amiből gyermeked valóban építkezni tud? Képzeld el azt a szabadságot és szárnyalást, amit az adhat, hogy elkezded megvalósítani féltve dédelgetett álmaid, és egy olyan példát mutatsz környezeted számára, ami mindenki életébe áldást hoz.

Múlt év augusztusában egy mély hullám völgyet tapasztaltam meg az életemben. Akkor és ott nem is volt igazán helye ennek a tapasztalásnak, hiszen látszólagosan minden működött és jól ment az életemben. Megfigyeltem azonban, hogy mikor kellemetlenségek, sikertelenségek, csapások vagy bármi féle komoly terhelés éri az embert, akkor sok esetben nem is reklamál egyszerűen átéli a helyzetet. Próbál azzal a legjobb tudása szerint megbírkózni. Aztán később ébrednek a gondok úgymond, mikor az ember kis levegőhöz jut. Mikor a vihar után elvonulnak a fellegek és ahogy elkezd tisztulni az ég, elkezdjük mi is egyre tisztábban látni a hátra hagyott pusztítást. Egy ilyen csata mezőn ébredtem fel én is egy nap, és kétségbeesés fogott el. A bennem élő árnyékok felismerése azonban csak úgy volt lehetséges, hogy azokra fény vetült. És ez a bizonyos pislákoló fény volt lelkem hívása, annak jelző fénye, hogy lám letértem az útról ami nekem lett szánva. Akkoriban nem írtam már jó ideje. Ha volt valami jó ötletem, gondoltam megjegyzem, minek is írnám le azt, mire lenne az jó, mihez is kezdhetnék azzal…

Azon a bizonyos napon azonban egy újabb fordulóponthoz, egy újabb útelágazáshoz értem el önmagamban, anélkül hogy tudtam volna azt. Megnyílt egy ajtó egy új valóság megteremtése felé. Ez a lehetőség persze mindannak a belső munkának, számtalan óra jóga szőnyegen eltöltött időnek volt köszönhető, amelyet az elmúlt években szőttem bele az általam hátrahagyott idő szövetébe. Leültem hát a számítógépem elé, és egy hirtelen ötlettől vezérelve a Google keresőjébe ezt gépeltem: “life-purpose” (élet-feladat) és aztán megütve a kereső gombot azt mondtam “Erre válaszolj nekem Google Guru!” Meglepetésemre egy videó jött fel az elsők között ami által aztán egy inspiráló kérdés fogant meg bennem. A kérdés a következő volt: “Mi az az egy dolog amit ha képes lennék elkezdeni és rendszeresen végezni azt, nagymértékben befolyásolná az életem pozitív irányba?”

Ezzel a kérdéssel a fejembe indultam el megvenni a közeli papír boltba egy naplót, és mikor hazaértem már tudtam is a választ. Leültem és elkezdtem írni. Azóta írok napi rendszerességgel megint. Elkezdtem végre a rég megálmodott blog-om (www.5minoasis.wordpress.com) ahova saját bölcsességeket, erő-kérdéseket, vagy éppen pozitív megerősítéseket írok. A szándékom az volt, hogy eredeti legyen, rövid és minden nap írjak egy bejegyzést. Egy évig terveztem, de már túl vagyok az egy éven most az ezredik bejegyzés a cél.

A másik meglepő munka ami kibontakozott a nyáron, hogy felkutattam és leporoltam a régi naplóim. Ugyanis hol kisebb, hogy nagyobb redszerességgel, de mindig is írtam. Ebből aztán egy könyv született, amit hamarosan te is a kezedben tarthatsz, ha szeretnéd. konyvbemutato

Mi a célom mindezzel? Az hogy megosszam ezt az izgalmas folyamatot – az alkotás folyamatát – mindazokkal akik kíváncsiak rá. Nem is igazán az én gondolataim számítanak itt, inkább csak inspirációként szeretnék szolgálni neked, hogy vedd te is a bátorságot önmagad kifejezésére, azokkal az eszközökkel és csatornákon át, amik neked a legtermészetesebbek. Egyre inkább az ugyanis a meggyőződésem, hogy a legjobb időtöltés az, ha igyekszünk önmagunk a legteljesebben kifejezni és kiválóságaink a felszínre juttatni. Minden más meggondolatlan pazarlás. Úgy tapasztalom, hogy az a bizonyos eszencia ami mélységet és tartalmat hoz az életünkbe, annak magva a művészetben keresendő. Abban az egyedi kifejezésmódban ami csak a miénk, amit csak mi hozhatunk felszínre.

Az írás egy nagyszerű eszköz, ami elvezethet ahhoz a felismeréshez, hogy hol van a te kincsed elásva. Ha esetleg nem tudnád még! Végy hát tollat a kezedbe, vagy kapcsold be a géped és kezd el róni a sorokat. Ne azért tedd ezt mert íróvá szeretnél válni. Tedd csak magáért a tapasztalatért. Tedd kedvtelésből. Tedd nyitott szívvel. Hagyj fel minden elvárásoddal, teremts inkább csak lehetőséget arra, hogy valami nagyszerű megszülethessen általad is.

Namaste, Viki

Végtelen lehetőségek tárháza

by Viktoria Maczo, posted in Hónap írása

Milyen gyakran előfordul az életünkben az, hogy első benyomásból ítélve címkét ragasztunk a dolgokra, személyekre és történésekre! Aztán ebben a félreértésben, mint kényelmes ruhában ballagunk át éltünk napjain. De mert az élet kegyes, számtalan alkalmat biztosít arra, hogy ebből az ön-ámításból felébresszen minket. Azonban igaz, hogy sok esetben erős egónk és arroganciánk rögvest ellentétbe helyezkedik ezzel a lehetőséggel.

Maczo_V_2A jóga ösvénye egy lehetséges út, egy működő rendszer ami gyakorlataival képessé tehet arra, hogy a hályogot mely a valóság érzékelésnek ezt az eltorzult arcát érzékelteti igazságként velünk felfejtsük és látásunk élességét helyreállítsuk.

Annak ellenére, hogy úgy jártam végig az iskoláimat, hogy mindig a jó tanulók között voltam, sosem fűlött a fogam a kötelező dolgok betartásához. Szégyen vagy sem, sikerült úgy kijárnom az alsó-közép és felsőoktatás jeles intézményeit, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat az előírt kötelező olvasmányokat amiket kiolvastam. Talán épp mert kötelezőek voltak, már egyfajta ítélkezéssel vettem a kezembe őket. Címük alapján, sokszor téves képzelettárítások révén, azzal a háttér programmal a fejemben, hogy csak száraz és unalmas lehet – legtöbbször arra az elhatározásra jutottam, hogy keresni fogom minden lehetőségét annak, hogy kibújjak az elolvasásuk alól.

Bár nem volt kötelező, a félreértések remek érzékeltetése végett itt van például Gárdonyi könyve a Hosszúhajú Veszedelem. Tinédzserkori flegmasággal, címéből ítélve úgy tartottam, hogy ez biztosan valami Indiános könyv. Alapoztam ezt arra, hogy Apu évekig próbálta rám erőszakolni a Winnetou-t. Ebből kifolyólag soha arra sem méltattam, hogy egyáltalán levegyem a polcról és belelapozzak abba. Vajon hányszor sétálunk el így azok mellett a remekművek mellett amelyek válaszokat rejtegetnek a bennünk felmerülő égető problémákra? Vajon épp így halasztjuk el életünk lehetőségeit is?

És vajon ki tehető felelőssé ezért? Ki vezetett minket félre? Ki kondicionált miket arra hogy félreértésben éljük életünk és ezt még észre se vegyük? Vajon szándékoltan választották tanáraink számunkra ki azokat a könyveket, amelyek mélységét és üzenetét valójában csak a felnőtt elme értékelheti? Vajon karakter fejlődésünkhöz valóban hozzájárult-e annak a temérdek versnek, könyvnek és filozófiai ismeret anyagnak az elsajátítása amit anno ránk erőltettek? Mivé lettünk volna, ha nevelkedésünk során olyan könyveket adnak a kezünkbe, amelyek valóban beszélnek hozzánk? Vajon mennyivel lenne egyszerűbb az életünk akkor, ha megengedték volna hogy kimondjuk a saját véleményünket és ne a tanárainkét kelljen sajátunkként a papírra vetünk ismereteink számadáskor.
A nyáron, egy rég letűnt, édes gyermekkori emlék sejlett fel bennem. Az a vagy 25 évvel ezelőtti szünidő, amikor is anyai nagyanyámnál nyaraltam. Az Egri Csillagok volt a kötelező olvasmány és nekem azt minden ellenkezésem ellenére hangosan kellett felolvasnom a nyár folyamán. Mondanom sem kell, mennyire utáltam. Évekkel később boldogan szabadultam meg a könyvtől, amikor az egyik szomszédunk kérte azt kölcsön a fiának. Mosolyogva nyújtottam át a kötetet azzal a megjegyzéssel, hogy nyugodtan megtarthatja nekem már nem kell. Vajon milyen gyakran hajít el az ember jelentéktelennek tűnő dolgokat butaságából és hiányos ismereteiből adódóan?

Édesanyám mindig azt mondta, hogy az operát és a komoly zenét csak az tudja élvezni, aki megérett arra. Azt hiszem a szépirodalommal is így van ez. Nem elég az, hogy szeress olvasni és elolvass mindent ami érdekel, hanem nyitottságra és kíváncsiságra is szükség van. Valójában nem nevezhető még távolról sem intelligensnek az, aki csak azokban a témákban jártas amiket szeret, mereven ragaszkodva azokhoz és határozottan elutasítva minden olyan információt ami számára beilleszthetetlen. “Olvass olyan dolgokat is ami nem érdekel!” – tanácsolta Kreatív írás tanárom pár évvel ezelőtt, mikor önszántamból ültem be újra az iskola padba. Azonban valójában nem értettem vele egyet egészen addig míg ki nem próbáltam javaslatát. Ez vezetett el ugyanis ahhoz a felismeréshez, hogy: “aki szeretné megismerni a világot, s benne önmagát, annak nyitottá kell válnia annak számtalan arca felé”.

Photo on 6-11-15 at 11.13 AM #2Elkezdtem tehát olvasni olyan dolgokat is ami nem érdekel. Így jutottam el újra a nyár elején az Egri Csillagokhoz. De ez alkalommal annak minden sorát lelkesedéssel olvastam végig. S azóta sorra veszem a kötelezőket. Egyszerűen nem tudok betelni velük: Mikszáth, Jókai, Karinthy és újra Gárdonyi.

A változás sosem a nagyból indul, hanem a kicsiből. Az egyénből aki nem fél kísérletezni. Mi lenne hát, ha felváltanád a TV-zést olvasással? Mi lenne akkor, ha minden nap leírnál 3 dolgot amiért hálás vagy? Mi lenne akkor ha megtalálnád azt a dolgot aminek az elkezdésével olyan lelkesedés töltene el, hogy egyszeriben nem lenne gond többé  reggel korán kelni? Mi lenne ha elhagynád azt az egy tulajdonságod ami a leginkább hátráltat kreativitásod kibontakoztatásában? Vajon mivé lennél akkor? Van kedved megpróbálni?

Namaste, Viki