ez a cikk elérhető audio formátumban: itt
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én az utóbbi időben rendszeresen azt érzem, hogy meg kell állnom és pihennem kell egy kicsit. Meg kell tanulom pihenni valami más módon mint eddig tettem.
Ahogy rohanunk a mindennapos elintézendőink után, észre sem vesszük, hogy azzal, hogy képesek vagyunk egy adott idő alatt több dolgot elintézni vagy éppen több dologra koncentrálni nem hogy megnöveli hatásmechanizmusunkat, épp ellenkezőleg! Én azt tapasztalom, minél több feladat elvégzésére szakítom szét a napom, annál nyugtalanabb vagyok a nap végén.
Az persze, hogy mindig keresem hogyan is használhatnám ki hatékonyan az időm és hogy sosem szerettem az úgynevezett üresjáratokat az életemben az én személyiségem adottsága. Talán pontosan az a vonás ami nem hagyja hogy túl sokáig elidőzzek abban a bizonyos áldott semmittevésben amiben olyan kényelmesen léteztem gyermekként.
Ez lenne az a bizonyos jóléti társadalom amibe mi szerencsések beleszületünk? Ahol a munka és a mindennapos betevő falt megkeresése megtörténhet anélkül, hogy akár egy tapodtat is mozdulnánk otthonról? Amit megtehetünk akár szépen kényelmesen, hálóköntösben is az íróasztalunk mellől az internet segítségével? De vajon nyertünk-e épp annyit mint amennyit veszítettük ezzel a kényelmesnek látszó megoldással?
Mi történik a baráti kapcsolatainkkal, ha nem kell az ujjunkat sem mozdítanunk értük, elég csak leülni a gép mellé és csetelni? Mi történik az értékes párbeszédekkel, ha a mobil ott van a kezünk ügyében és azon folyamatosan keresnek – mondhatnám zavarnak – minket személyes találkozóink közben?
Sokat figyelem az embereket ahogy utazom vagy amikor az utcákat járom és azt látom, hogy nagyobb százalákban beszélnek telefonon mint egymással. Mi lehet vajon az a fontos megbeszélnivaló amit mindenképp meg kell ejtenünk utazásunk közben? Vajon képesek vagyunk-e még egymás szemébe nézni és beszélgetni anélkül, hogy ne babrálnánk valamit az okos-telfonunkon?
Rádöbbentem, hogy nem elég az elhatározás, ahhoz keményen tartanom is kell magam, hogy kevesebbet kapcsoljam be a gépem a szabadidőmben és inkább egy könyvet vegyek le a polcról a Facebook új eseményeinek böngészése helyett. Nem más-e ez mint virtuális pletykálkodás és olyan dolgokba az orrunk beleütése ami nem a mi dolgunk? És az érdekes az egészben az, hogy olyan függőség ez, ami úgy terjed akár a nátha télvíz idején. Már rég beleestünk, már rég életünk része mikor rádöbbenünk, lám mi is megfertőződtünk!
És tessék mégis rovom a sorokat, mégis szeretném megosztani ezeket a gondolatokat! Figyelmeztettelek az imént! Én sem vagyok más!
A radikális lépés azonban amire elszántam magam, és amivel már egy ideje kísérletezem az amit elneveztem digitális naplementének. Vagyis este 8 után már nem kapcsolom be a gépem, illetve ha be van kapcsolva kikapcsolom. A Facebook-nak csak a messenger funkcióját használom és azt is csak úgy, hogy az applikációt nem töltöttem le a telefonomra, hanem ha látni akarom az üzeneteim, minden egyes alkalommal be kell jelentkeznem. Ebből kifolyólag sokkal ritkábban nézem meg. Az e-mailjeimet napi egyszer reggel és egyszer este nézem meg. A telefonom pedig mikor utazom, tanítok, vagy barátokkal találkozom airplain módba állítom.
És igen tudja ezt mindenki jól aki ismer, hogy engem nehéz elérni.
De ha valakinek mégis sikerül az azt is tudja, hogy én nem mondok le megbeszéléseket vagy találkozókat az utolsó pillanatban. Amit megbeszéltünk én ahhoz tartom magam. Általában időben érkezem a találkozóimra és amit megígérek az be is tartom.
Ez az én kísérletem. Ez az én játékom. Játszd te is a STOP játékot! Installáld te is az életedbe a digitális naplementét! A szavahihetőséget, a fókuszáltságot, az odatekintést és a valódi figyelmet. De legfőképp a vanília* illatú antikvár könyvek vagy szüleid régi könyvtárának újra felfedezését az ujjaid alatt vibráló digitális egéren elkövetett jobb klikk és bal klikk helyett.
Namaste,
Viki
* Miért vanília?
A könyvpapír sok kémiai anyagot tartalmaz, az egyik ilyen anyag a lignin. A pépesített faforgácsból készített könyveknél a sejtfalak szilárdságát nyújtó lignin bomlásnak indul. A lignin molekuláris szerkezete igen hasonló a vanília illatát is adó vegyület szerkezetéhez, ezért bomláskor is hasonló az illatuk.
Jóga Vikivel 