Az elmúlt évek során sok jógakönyvet végig bogarásztam. Habár manapság azt hangoztatom, hogy nincs szükség könyvekre, a személyes tapasztalás mindennél többet ér, azért bevallom hogy én sem tudok a könyvekről leszakadni. Nagyon szeretek olvasni, elmerülni egy-egy könyvben. Kutatni, felfedezni, megismerni. És ebben a folyamatban nagy segítségemre vannak bizony a könyvek is. Tehát úgy módosítanám kijelentésem a könyvekről, hogy szükséges megtalálnunk az egyensúlyt a könyvekből nyerhető információ és azok tudatos megélése, gyakorlatba helyezése vagyis integrálása közt.
Mindez fokozottan igaz a jóga ászana gyakorlásra és kiemelten azok közöl is az Astanga Jógára. Azért, mert az Astanga rendszere sorozatokból áll és az ego könnyen fennakad ezen a hálón. Azt szoktam mondani, hogy a rendszer védi saját magát, vagyis ha engeded erősödni magadban a vágyat a birtokrásra, arra hogy minél rövidebb idő alatt próbálj elsajátítani minél többet könnyen tévútra vezet (sokszor úgy, hogy észre sem veszed!). Az első látásra nagyon is dinamikus mozgásforma valójában egy mozgás meditáció. (Akár a tai chi!) Vagyis akkor kezded el megtapasztalni annak mélyebb terápiás és az energia rendszerre is áldásos hatásait ha képes vagy azt lassan és tudatosan végezni. Lényegtelen, hogy hol tartasz benne, hogy mennyire vagy hajlékony, vagy erős a hangsúly inkább azon van, hogy érted-e a gyakorlásod?!
A jóga leginkább, de minden féle fajtájú és jellegű bölcsesség a megélésből ered. Az élő hagyományból, abból, hogy egy olyan személytől-, tanítótól- vagy bölcstől akit a te szíved igaznak és valódinak ítél kapod meg az elsajátítandókat. Én azt tekintem számomra hiteles forrásnak, aki saját példájával mutatja az utat. Aki nem papol, magyaráz, vagy kényszerít, hanem gyengéden terelget, késztet és ha szükséges felhívja a figyelmem. Aki képes mozgósítani bennem a saját belső tanítóm, aki nem más mint az inspiráció, a szent tűz, ami képessé tesz arra, hogy tanítóim által kezembe adott fáklya fényénél magam is nekimerészkedjek az ismeretlen felfedezésének.
Ilyen fáklyákat és fényhordozókat szeretnék most megosztani veled. Könyveket, írókat, szerzőket, tanárokat és mentorokat akik számomra sokat segítettek.
Gregor Maehle: Ashtanga Yoga volt az első Astanga jóga könyvem és sokat merítettem belőle. A könyv két kötetes a fekete az első kötet ez az első sorozatot tárgyalja és a könyv végén a Jóga Szútrákat elemzi.
A második kötet a fehér és ez a második sorozat gyakorlataiba vezet be és a mitológiába a szimbólumvilágba ami a jógapózokban van elrejtve. Nagyon élveztes olvasmány mindkettő. 
Azért is nagyon jók, mert anatómia is van bennük épp annyi ami az egyes pózok kivitelezéséhez segítséget nyújt. Astanga vonalon én ezeket a könyveket ajánlom leginkább, természetesen Pattabi Jois Jóga Malá-ja mellett. Ugyan ebben a Bölcsesség nyomában sorozatban első ajánlóként Kino könyvét ajánlottam, ennek az az oka, hogy vele személyesen is találkoztam, és örömmel találtam meg itthon a Libri-be magyarul a könyvét. (Hiszen majd minden jógakönyvem az elmúlt tíz évben angol olvastam.) Szeretek egy témát több nyelven is megközelíteni. És hiszek abban, hogy akivel van szerencsénk az életben személyesen is találkozni, az azért van, mert tanulhatunk tőle.
A jóga fűzére nevet kapta Sri K. Pattabhi Jois fentebb említett Yoga Mala című könyve, amiben az első sorozat ászanáit veszi sorba és írja le.
Vékony kis könyv, ellentétben a vaskos jógakönyvekkel. Épp ezért hozza visszahozza Jois szellemét akinek egy közismert mondása volt az hogy 99% gyakorlás 1% elmélet. Vagyis gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj a többi jön majd magától!
A könyv bevezetését Eddie Stern írja, aki Guy Donahaye-val összeállított egy másik nagyon jó könyvet aminek Guruji a címe. Ebben a könyvben Pattabhi Jois tanítványaival készített interjúkat olvashatod el, és ami kifejezetten kincs volt számomra benne, hogy Peter Sanson új-zélandi tanárom is nyilatkozik benne. Egy vaskos könyv ami egy regényhez hasonlóan mesél. Én nagyon élveztem, mert nagyon szeretek olvasni vagy hallani arról, hogy más hogyan tapasztalja és éli meg a maga spirituális útját.
És ha már az igaz történeteknél tartunk még egy Astangás könyv, ami nagy segítségére lehet a gyermeket várló vagy gyermekáldásra felkészülő vagy már gyakorló anyáknak. 
Ez pedig a Yoga Sadhana for Mothers (Sharmila Desa & Anna Wise) című könyv. Lebilincselt, mert több nő beszéli el benne a történetét. Azt hogy milyen problémái voltak a fogantatással, vagy hogy hogyan változott a teste a terhesség előrehaladtával és ebből kifolyólag hogyan változtatott a gyakorlásán. Illetve hogy hogyan gyakorolt a szülés után. Azért volt számomra különösen inspiráló, mert több különböző korú és származású nő szólal meg a könyvben. Érdekes volt megfigyelni azt, hogy milyen más egy olyan nő megélése aki a nagyvárosban él és felelőségteljes munkát lát el és hogy mennyire más ha a természethez közel, meleg éghajlaton kevesebb stresszel, közelebb a tradíciókhoz tudja egy nő kihordani gyermekét és életet adni neki. A könyvben szó esik praktikákról is, hogyan lehet a testet ösztönözni a gyorsabb regenerálódásra a folyamat külöböző szakaszaiban. Minden nőnek ajánlom, mert megérezhetjük belőle, hogy egy nő gyakorlása mennyire más mint egy férfié. Nemcsak a szülés, de a havi ciklus miatt is sokat változik a testünk egy hónapon belül is és érdemes erre odafigyelnünk. Gyakorlásunk ennek tiszteletbe vételével kialakítanuk.
Tudatos, inspirált és feltöltő gyakorlást neked!
Szeretettel várlak az óráimon.
Namaste,
Viki
Említettem Betty Edwards könyvét a jobb agyféltekés rajzolásról egy előbbi bejegyzésben. Most egy másik könyvről számolnék be ami szintén sokat segített: Julia Cameron: A Művész Útja. Ez a könyv is – Hermann Hesse Sziddhártájához** hasonlóan – többször is megtalált engem. (Talán még az év is stimmel.) A huszas éveim elején vettem meg ezt a könyvet is magyarul és el is kezdtem a napi 3 oldal szabad aszociációs (free flow writing) írást minden reggel ébredés után. Ugyanis ez a könyv egy 12 hetes írói kurzus. Aminek a célja nem feltétlenül az, hogy íróvá válj. Csupán az, hogy felszabadítsd magadban a megkötött, elásott, elfeledett kreatív erőket. Több módja van ennek, de az írás az egyik legegyszerűbb ami a ma emberének a rendelkezésére áll. Nem is kell visszaolvasnod az írásaid. Nem kell, hogy értelmes mondatokat írj, vagy hogy szépen írj vagy fogalmazz. Csak annyi a feladat, hogy rászánd az időt és írj. És hát ahogy a napi jógázás megvalósításában ebben is pontosan itt van a nehézség. A rendszeresség megtartása, a lendület megőrzése. Amivel nekem is meggyűlt a gondom. Talán egy hónapig ment az írás, aztán legyintettem és abbahagytam. Kishitűen iróasztalom mélyére sülyesztettem a füzetet és hasznosabb és ha nem is hasznosabb de lagalább is élvezetesebb reggeli rutin után néztem.
Nem véletlen hogy itt talált meg Betty Edwards könyve a Drawing on the right side of the brain. Egy kanadai barátnőmtől kaptam, elutazásakor. Ez a könyv is egyike let azoknak amelyek segítettek életem eseményeit egy új mederbe terelni. Betty Edwards könyve segítségével felszámoltam pár olyan hiedelmet, ami egészen addig megszabta és gátolta kreatív kibontakozásomat.
Könyveinek már a címei is szívderítőek: például a No. 1 Ladies Detectice Agency sorozatból a Tears of the Giraffe vagy a Morality for the Beautiful Girls vagy a The Kalahari Typing School for Men. Ezekből a címekből már sejtheted is hogy itt nem véres tettek kinyomozásáról van szó, hanem kedves mindennapos misztikus történetek megfejtéséről.
Ahogy így leltárba veszem a könyveket amiket olvastam, sokszor kedvem támad egy-egy könyvet újra elolvasni. A minap az jutott eszembe, hogy talán a sok gyűjtögetés mellett amit az ember folytat az élete során, nem árt néha visszanézni és időről-időre számba venni azt amije van. Ha minden könyvnek a tulajdonában lennék amit olvastam, nem férnék be a szobámba. Illetve ha meg akarnék venni minden könyvet amit elolvasnék, nem tudnék elég gyorsan olvasni hozzá. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy imádok olvasni, de amikor nem szabok határt magamnak, hogy mennyi az elég, akkor az olvasás, egy-egy újabb könyv felfedezése is egyfajta szolgai monoton menetté válik és nem izgalmas kalanddá.
Különösen élvezem a könyveiben azt a kedves, humoros stílust amivel az állatokat és a környezetet leírja. Olyan mintha az ember ott kuporogna mellette egy-egy leshelyén és együtt figyelné vele az állatokat. Csodálom a türelmét, és az odaadását és a végtelen megértő szeretetet ahogy az állatok felé fordul és bánik velük. Azt hogy a legkülönlegesebb teremtmények felé sem félelemmel, hanem egyfajta kíváncsi felfedezőkedvvel fordul, ahogy csak egy gyerek képes. Ezt a apró részletekbe menő, kíváló megfigyelőképességet értettem az alatt, hogy a legcsodálatosabb példája annak, hogyan érdemes az életet jól: szemlélődve élni.
Ezzel a belső kiüresedéssel indultam neki az első soroknak. Amik aztán úgy magukkal ragadtak, hogy az elkövetkező három napban le sem tudtam tenni a könyvet. Ez egy két kötetes könyv és mikor már vagy a feléhez értem kezdtem el gyanakodni, hogy talán én most a második kötetet olvasom. De nem bántam, úgy gondoltam, oka van ennek és olvastam tovább. Mikor befejeztem már éreztem, hogy valami különleges ajándékot kaptam én akkor vagy két évtizede a kezembe Édesanyámtól, amin mégis volt egy időzár.
Bach pilóta volt, akárcsak Exupéry a Kis herceg írója. Egy időben magam is vágyakoztam megtanulni repülőgépet vezetni, talán ezért is vonzódtam a könyveikhez. Ennek a tudománynak a megszerzése egyenlőre még elmaradt, de a csodálatom és lelkesedésem nem múlt el a repülés élményének megtapasztalása felé (még több harmic-sokórás repülőutak után sem). A szívem mindig nagyot dobban amikor a hatalmas gép-madár a magasba emelkedik. Valahogy nem szűnik meg bennem az újongás a technika eme csodálatos vívmánya kapcsán. És legszebb élményeim közé tartozik az, amikor Waiheke szigete felett repülhetem egy négy személyes kisgépen. (akkor /2007/ és ott /Új-Zéland/ készült a fenti fotó)
A Minden és Mindenki EGY című könyvének már a címe is beszédes, ahogy igazából a minden egyes könyvéé. Mesterséges-e a mesterséges intelligencia? Létezik-e a szabad akarat? Vannak-e párhuzamos univerzumok?
A belső indítattásból és azon egyszerű szándékból: hogy a nyelv szépsége miatt tanulok és nem azért mert “kell” – kinyitott bennem egy ajtót egy olyan lehetőség felé, amire legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Akárcsak az Alkimista én is máshol kötöttem ki, mint ahová indultam, közel tíz évet töltöttem külföldön. De aztán, akárcsak Santiago a végén a kincset én sem az áhított messzeségben leltem meg, hanem itthon ahonnan elindultam.
viktoria maczo 
