Blog

Gumi cukor jógiknak

Sziasztok!

IMG_1593Itt egy nagy kedvenc, amihez először én is kétkedve álltam hozzá.

Pedig mint kiderült a zselatint vagy zselatin-tartalmú készítményeket már meglehetősen régóta alkalmazza gyógyhatású anyagként az emberiség. Növeli az immun rendszer ellenálló képességét ami jól jöhet most az influenza járvány idején, plusz a zselatin segít az ízületek olajozásában, haj és köröm egészségének megőrzésében.

Gyuri bácsi is javasolja kúraként való alkalmazását csontritkulásban vagy reumában szenvedőknek. A jótékony hatás mintegy 8 hét* után kezd jelentkezni, csökkentve az ízületi fájdalmakat, s egyúttal javítva a mozgás képességet és általános kondíciót.

(* esetenként eltérő)

Hozzávalók a Gumi cukorhoz:
20 g étkezési zselatin
1,5 dl víz
1,5 dl ivólé (én itt most a Dr. Steinberger Bio Feketeribizli Nektárt használtam)
édesítés végett tehetsz bele mézet (én nem tettem, nekem nem hiányzik 🙂

A vizet melegítsd fel és keverd a zselatinnal, mikor érzed, hogy a zselatin jól elkeveredett, illetve elkezd sűrűsödni, öntsd hozzá az ivólevet és máris öntsd formába. A formát kiolajozhatod kicsit, mert amúgy lehet hogy nehezen jön ki a formából. Én az IKEA-ban kapható jégkockatartót használom.

Ha beleöntötted a formába tedd be a hűtőbe, egy óra alatt kész. Jól eltartható.
Én napi egyet fogyasztok!

***

Ízületeink akkor fájnak, ha a csontban nincs elegendő mennyiségű kalcium és ezt a csont az ízületből vonja ki, így pótolja a számára létfontosságú alkotó elemet.
Figyelj az ízületi fájdalmakra, mert ez azt jelzi, hogy az ízületeidben nincs elegendő kalcium.

Ha emésztési problémáid is vannak (hasmenés, székrekedés, különböző allergiák) akkor lehetséges, hogy a szervezeted nem képes a szájon át szedett vitamin és nyomelem hasznosítására. Emiatt a az ízületi gyulladás és fájdalom enyhítésére jobb a külső helyi kezelés. Amit a következő módon tehetsz meg:

Hozzávalók a külső helyi kezeléshez:
étkezési zselatin
víz

Az étkezési zselatint az előírt módon készítsd el és hagyd langyosra hűlni. Még folyós állapotban kend be vele a fájó területet pl. a csukló, csípő, térd, könyök stb. és hagyd rajta kb. 45 percig. Ezt az időt be kell tartani! Kezelés közben szinte szinte az összes zselatint felszívja a fájó terület, így láthatod majd, hogy a kezelés működik! A megmaradt vékony hártyát pedig le lehet húzni a bőrről, mint egy pakolást. Ezzel az alkalmazással pontosan oda kerül a pótló anyag ahonnan hiányzik, meglátod a fájdalom is idővel elmúlik! 

A megmaradt mennyiséget tartsd a hűtőben, felhasználás előtt melegítsd fel egy picit.
A kezelést a probléma megszűnéséig kell alkalmazni heti 2-3 alkalommal.
Ennél olcsóbb, természetesebb, hatékonyabb megoldást nem találsz az ízületi problémáid megszüntetésére!

***

Talán építőmérnöki képzésem teszi, de engem elbűvöltek az alábbi tények!
A csontszövet és a zselatin kapcsolata:

Az emberi csontszövet szilárdsága, teherbíró képessége messze meghaladja a hidak és toronyházak építési anyagául szolgáló vasbeton és acél erejét. Szilárdsága négyszerese a betonnak, terhelhetősége pedig az alumíniuméval vetekszik, annak ellenére, hogy a csontszövetek tömege mindössze negyede egy hasonló méretű acélrúdnak.

Figyelemreméltó tulajdonságait a csont két összetevőjének köszönheti. Kétharmadát kalcium és foszforvegyületek alkotják, melyek rúd alakú kristályokba formálódva teszik e szöveteket keménnyé és merevvé, egyharmadát pedig rugalmas fehérjék az ún. kollagének teszik ki, melyek rostjai az acélsodronyhoz hasonlóan tekerednek fel, s húzódnak végig a csontok belsejében. Ez utóbbi nélkül csontjaink az üveghez hasonlóan már egy enyhe ütéstől is szilánkokra törnének. E rugalmas fehérjék különböző célokra ki is nyerhetők a csontokból, hő hatására enyvvé, zselatinná alakulnak.

Jó kísérletezést.
Namaste,
Viki

Tisztító kúrák

A tavasz közeledtén, sokunk eszébe ötlik a tisztító kúra mint jó ötlet. Személyes tapasztalatom az, hogy bármit is csinál az ember, jó ha azt okosan és mértékkel teszi. Ha még soha nem böjtöltél, ne próbálj meg 3 napos léböjtöt tartani az egyik napról a másikra. Inkább kezd azzal, hogy elkezdesz könnyebb vacsorákat fogyasztani, majd lassan a vacsora idejét ha tudod este 6 előttire hozni és aztán már nem enni. Valójában ha nem nassolsz ez után és ha olyan korán reggelizel is mint a reggel 6, máris egy fél napos böjtöt tartottál!

Hajlamosak vagyunk azonban a mindent vagy semmit mentalitásba átcsapni nyugati ember lévén és rögtön bevetni magunk a mély vízbe. Ezért csodálatos a jóga és a meditáció ami megtanít arra, hogy lassíts, szemlélődj és légy kicsit kedvesebb nemcsak másokkal, de magaddal is!

IMG_1587Mielőtt nagyon elkalandoznék, vissza a tisztító kúrákhoz! Íme hát néhány számomra bevált ötlet amiről talán nem is gondolnád, hogy tisztít:
– Kezd lépésenként, ahogy feljebb már írtam: könnyebb vacsora, majd korábbi vacsora, kevesebb nassolás.
– Próbáld ki az olaj húzást! Amitől nemcsak a közérzeted, a száj-higiéniád de a tested egészsége is javul.
– Kezd a reggelt egy nagy pohár tiszta vízzel amit ízesíthetsz alma-ecettel, vagy citrommal ez segít beindítani a bélműködést /nekem a langyos víz, ízesítés nélkül ami bevált :)/
– Próbáld ki a gyógytea kúrát amiről itt írtam
– Ha teheted készítsd el a saját ételed és igyekezz kizárni a gyors, “csak bedobok pár falatot” és “mivel éhes vagyok hajlandó vagyok a kompromisszumokra” – féle megoldásokat
/sokszor tudjuk magunkról, hogy nem bírjuk a fűszeres, vagy éppen a fehér lisztből készült termékeket, de mert nem gondoskodtunk magunkról a nap elején belekényszerülünk a gyorsétterembe munkahelyünk mellett! – ismerős? :)/
– Könnyítsd a tested a méreganyagoktól, úgy, hogy csökkented azok bevitelét Készítsd el saját természetes kozmetikumaid ami nemcsak jó móka, de hasznos is.
– Igyál több vizet!
– És próbáld ki az Útifű maghéjat (Ez kiváló a belek gyengéd tisztítására. Egy csapott evőkanállal oldj fel 2dl vízben, majd idd meg éhgyomorra reggeli előtt. Ha még nem próbáltad lehet gusztustalannak találod. Ha így van, egy jó trükk, hogy turmix-italt készítesz kedvenc gyümölcseidből és abba teszed.

Csodás tisztulást a gyengédség jegyében!
Namaste,
Viki

Belső Alkímia egy újabb vélemény

Belso Alkimia“Azért jelentkeztem a belső alkímiára, mert olyan kérdésekkel
foglalkozik, melyek nap mint nap bennem is felmerülnek. A tanfolyam
során körbejárjuk az adott témát és az ezzel összefüggő kapcsolódási
pontokat. Majd válaszokat, megoldásokat kapunk egyszerűen, könnyen
végrehajtható formában. Tetszik, hogy mindig van gyakorlati rész, az
órán és otthon is lehet foglalkozni egy-egy kérdéssel. Szerintem a
kurzus nagyon jó kiindulási alap, egy nagyon jó útmutató arra, hogy
merre és hogyan is tovább. Segít jobban megismerni önmagunkat és
elindít a fejlődés, tudatosság útján.” Ádám

MesterkurzusA tanfolyamokat online is elvégezheted. A Belső Alkímia heti osztásban a Mesterkurzus pedig havi bontásban van felépítve. A Mesterkurzushoz segítségként hetente kapsz naplózási kérdéseket és kreatív feladatokat a két téma közötti időben. Ha alaposabban szeretnéd körbejárni a kérdéseket és hagyni magadnak kis időt a témák között a Mesterkurzust ajánlom, de ha égsz a vágytól, hogy minden témába belekóstolj kicsit a Belső Alkímiát. Az emlékeztetőkhöz és a hanganyaghoz időről-időre visszatérhetsz.

Részleteket itt találsz: Belső Alkímia és Mesterkurzus. A tanfolyamokhoz tartozó inspiráló kis cikket itt olvashatod el aminek a címe Mesterségem címere.

Csodás fejlődést kívánok!
Napsugaras Vasárnapot!
Namaste,
Viki

Mesterkurzus sorozat

Sziasztok!

Nagyon jól sikerült a mai mesterkurzus 🙂 Ha lemaradtál bepótolhatod online illetve csatlakozhatsz a következő alkalomhoz Márciusban!

Mysore es Mesterkurzus_MarcYogatree

Regisztrálj mihamarabb, hogy biztosítsd a helyed!
További csodás napokat!
Namaste,
Viki

Mesterségem címere

IMG_1331

A jól elmondott történet mindig izgalmas marad. Mindig találunk benne egy újabb csavart, egy újabb mondanivalót, egy újabb réteget amit megfejthetünk. Azt hiszem mindannyian szeretünk időről-időre visszatekinteni az időben és gondolatban újra átutazni életünk egy-egy kiválasztott szakaszán.

Ez a kép például 2008-ban készült, Waiheke szigetén (Új-Zéland)

Bennem mindig is erős volt a vágy a kutatásra, az önfejlesztésre, a tanulásra. Ezt a tanulási vágyat tépázta meg kicsit az iskolában megélt kellemetlen tapasztalat, hogy sok esetben az volt az érzésem, hogy nem is arra voltak kíváncsiak én mit tudok, hanem arra hogy vajon megjegyeztem-e azt amit mások (a tanár vagy a szaktekintély) mondott vagy gondolt. Ez az elvárás minden ész-érven túlmutatott számomra – hiszen sokszor nem értettem egyet mások megéléseivel, kijelentéseivel – illetve nem láttam annak semmi gyakorlati hasznát, hogy bebiflázzam a peiódusos rendszert vagy az évszámokat, vagy azt, hogy vajon merre találunk kőolajat és szenet vagy hővíz forrásokat.

Milyen más is lett volna ha ezeket a megjegyezendő információkat értékessé – kézzel foghatóvá teszik számomra! Ha valami módon utat találnak hozzám – és megértetik velem azt MIÉRT KELL? Ha a tanulást izgalmas lehetőségként láttatják velem nem rémisztő kötelességként.

Mi lett volna vajon ha az iskolában az irodalom órán az írás, a betűk vetésének tudománya mellett valóban megtanítanak arra, hogyan használjam az írást mint eszközt belső világom felfedezésére annak jobb megértésére és kifejezésére. Ha történelem órán az évszámok mellett magyarázatra kerül az ok-okozat törvénye. Számtanon a logika alapjait és a szent-geometria tételeit is tanulmányozzuk, rajzon pedig nem azt sulykolják belém, hogy nem tudok időben teljesíteni, nem vagyok elég gyors tehát nem vagyok tehetséges, hanem türelemmel utat mutatnak arra, hogy a kreativitásom megéljem – hogy különbözőségem ne kudarcként éljem meg, hanem jelzőfényként: “Van bennem valami ami eddig másban nem volt – lám adhatok én is valamit a világnak!”

Számomra kreativitásom megélése illetve annak nem megfelelő kiművelése volt a legmeghatározóbb tényező későbbi boldogulásomban. De talán pont ez adta a kitartást és a kíváncsiságot is, hogy tovább keresgéljek. Valamiféle sejtelem volt ez bennem – mint mikor valamit elhagytál és még nem tudod biztosan, csak érezni kezded a hiányérzet erősödését magadban.

Megfigyeltem hogy rendszerető mivoltom minden esetben próbált rendszert keresni mindenben. Tökéletesen időzíteni, mindent a terveknek megfelelően elvégezni. Azonban be kellett látnom, hogy sokkal okosabb, ha hagyom a dolgokat beérni – ahogy a cseresznyefán a tavaszi virágzás utáni termés – így céljaim, törekvéseim is beérnek majd a kellő időben. Mindez azonban nem a megfeszített akarat eredménye lesz, hanem isteni kegyelem. Ajándék. Csoda. Létrejötte egy jel. Szívem bölcsességének a termése. Értékes gyümölcs, akárcsak a mosolygó és lédús cseresznye.
images-1

Így érett tehát be az elmúlt 10 év intenzív jógázása és a belső munka egy nap.  Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy a mozgás maga nem elég – mikor már elég erős és egészséges a test – készen áll arra, hogy az elmét is műveljük. Az elme művelésének hiányában – ha nem tartunk önvizsgálatot – ha nem tart elénk tükröt soha senki – ugyanis tévképzetek áldozataivá válhatunk úgy, hogy azt észre sem vesszük. Felismertem, hogy erre hívja fel figyelmünket Patanjali is a jóga szútrákban s megoldásként a Kriya Jóga gyakorlatát javasolja. Vagyis tekints magadba, képezd magad és add át magad a folyamatnak.

MesterkurzusAz év elején tehát összeállítottam egy tanfolyamot, aminek a Belső Alkímia nevet adtam (a Purnam Stúdióban Január első hetében indult) és ezzel teremtettem meg a vázat a Mesterkurzus sorozathoz amit 2016. február 6-án kezdek el a Yogatree Stúdióban és február 27-én a Body & Soul Stúdóban, Szigetszentmikóson. (Részletes Információ) Mindkét tanfolyam célja az önfejlesztés. Igyekszem megosztani mindazt amit tanultam az elmúlt években. Igyekszem inspirálni és használható eszközöket a résztvevők kezébe adni ahhoz, hogy játszva legyenek képesek változtatni olyan helyzeteken amelyekben már nem érzik magunkat boldognak.

Az öröm megélése tapasztalataim szerint benső esszenciánk felfedezésével van összefüggésbe. Számomra a siker azt jelenti, hogy reggel amikor felébredek izgatottság és lelkesedés jelenik meg bennem az előttem álló nap kapcsán. Életöröm és pozitív jövővárás. Tudom mindaz ami mögöttem áll, csupán bevezetés volt a nagy műhöz – melynek nem mellékszereplője – hanem megalkotója vagyok. Biztosan tudom, hogy a jó, a java még előttem áll és ez az amit szeretnék másokkal is megosztani.

Belso AlkimiaItt elolvashatsz egy inspiráló véleményt a Belső Alkimia tanfolyamról, amit online is végezhetsz!

Csodás Napokat!
Namaste,
Viki

Egy vélemény a Belső Alkímia Tanfolyamról

“Bevallom én korábban semmilyen önismereti vagy önfejlesztő tréningen nem voltam, mindig hittem a saját erőmben, önmagamban, amíg az eltelt évben valami megváltozott bennem, elhagyott a kitartásom és az erőm.
Az eltelt fél évben folyamatosan jelentek meg fizikai tünetek rajtam, de ilyen szintű kimerülést még sosem éreztem, úgy éreztem, hogy az akaratom és a testem feletti kontroll teljesen elhagyott. A munkámban már semmilyen lelkesedés nem töltött el, sőt sokszor úgy éreztem, hogy már a testem ellenkezik, hogy munkába induljak.
Mára már jobban vagyok, sokat köszönhetek neked és a jógának és még nem kristálytiszta az út előttem, de az biztos, hogy központba kell állítani magam és visszamennem méllyen a gyökereimhez.
Szóval ez a tanfolyam – a rengeteg információ mellett arra jó, hogy végre tényleg magamba nézzek és őszintén választ próbáljak találni a néha nem is bonyolult kérdésekre. Azért is jó ez, mert látom magam körül, hogy nem szenvedek egyedül ezzel a problémával és a leghitelesebb forrás is te vagy, aki már valami hasonló szituáción áteshetett. A hangfelvétel alatt folyamatosan jegyzetelek, nagy segítség számomra az “Emlékeztető” összegző is. Teljesen kezdő vagyok még ebben a témában és a jógában is, de valami az egyensúlyom megtalálásában úgy érzem elindult, azaz a fizikai és idegrendszeri állapotom a 2 hónappal ezelőttihez képest jelentősen javult. És mindez még csak 1-2 hónap tapasztalata. :)” Csilla

Ha lemaradtál erről a tanfolyamról elvégezheted online vagy csatlakozhatsz a most szombaton induló Mesterkurzus sorozathoz!

Részletek itt: Mesterkurzus és Belső Alkímia

Jelentkezz e-mailben: viktoria.yogatherapy@gmail.com

Egészséges Vitamin

IMG_4471Nincs is finomabb számomra, mint a saját savanyúság!

Hozzávalók:

káposzta vörös és fehér
ecet

fűszerek (szemes fekete-bors, babérlevél, köménymag, koriander mag)
meleg víz

A káposztáról húzd le a külső, fonnyadt, földes leveleket. Vágd négyfelé és hasítsd ki a torzsáját. Gyaluld le jó vékonyra. Konyhai robotgépet használhatsz hozzá 🙂
Moss ki egy nagy uborkásüveget és kezd el beletölteni a káposztát. Rétegenként nyomkodd le, de nem kell nagyon ledöngölni, hogy biztos ki tudjon jönni belőle a levegő. A rétegekre szórj a fűszerekből, igény szerint.

Egy ötliteres üvegbe 2,5 – 3 kg káposzta fér bele. Ezt öntsd fel sós vízzel, amiben 3 evőkanál sót oldassz fel. A tetejére tegyél egy darabka kenyeret – lehetőleg kovásszal sütöttet – és fedd le, egy kis tányérral, vagy a tetejével, de ne zárd le légmentesen!

A konyhában, szobahőmérsékleten hagyd megsavanyodni. Ha látod, hogy alaposan beindult a savanyodása, leveheted a kenyeret, nem kell végig rajta hagyni. Ha a teteje kilógna, töltsd fel sós vízzel. Az üveget állítsd tálcára, mert forrás közben kihabozhat!

Miután megsavanyodott (konyhád hőmérsékletétől függ, kb. 3-7 nap) tartsd a hűtőben. Érdemes hamar elfogyasztani egy héten belül, de ha ez nem megy akkor jobb ha tartósítod.

Ehhez tedd csavarkupakos üvegbe, és gőzöld ki. Ha a hagyományos módon, vízfürdőben forralva csinálod, akkor addig melegítsd, amíg az üvegben levő lé gyöngyözni kezd. Ilyenkor a folyadék hőmérséklete 80 fok körül van, ami elég a tartósításához. Ha van villanytűzhelyed, ami hőmérsékletre állítható be, akkor 90 fokon, lehetőleg légkeveréssel hőkezeld a tepsibe állított üvegeket. Legalább 1,5 – 2 óra kell ahhoz, hogy az üveg tartalmának a közepe is átmelegedjen.
Így hosszabb ideig is eláll a kamra polcán!

Jó étvágyat!
Csodás Hetet!
Viki

Gyógyító italok – 4. Gyógyteák

IMG_1557A dédnagyanyám amolyan füves-asszony volt. Saját maga gyűjtötte a füveit és gyógyította a falu apraja nagyját. Abban az évben halt meg amikor én születtem. Sajnos így nem ismerhettem meg, pedig annyi mindent tanulhattam volna tőle…

Azt a keveset amit tudok róla Édesanyámtól hallottam és első pillanattól fogva inspirált például az a történet amikor Anyu arról mesélt, hogy milyen nagy rend volt a padláson nála, mert ott szárította ki a gyógynövényeit. Aztán évekkel ezelőtt rátaláltam Gyuri bácsira a füves emberre, aki szintén nagy hatással volt rám és segített megújítani a gyógynövények iránti szenvedélyem.

Családi könyvtárból örökölt könyvem 

Rendszeresen iszom gyógyteát és szemtanúja voltam annak, hogy a vese-betegségéből hogyan kúrálta ki magát Édesanyám az aranyvesszőből, a csalánból és a mezei zsurlóból készített teakeverékével. Anyai Nagymamám a téli hónapokban mindig kamilla teát kortyolgatott. Az én kedvenc teám pedig mostanság a fekete bozdavirág tea.

A téli hónapok derekán ajánlatos egy általános tisztító teakúrába kezdeni amire kiváló a csalán és diólevél tea. Reggelente egy csésze éhgyomorra (egyik nap csalán a másikon diólevél forrázata) 2 -4 héten át, vagy csinálhatsz egy intenzívebb 1o napos kúrát amikor reggel megiszol egy csésze teát éhgyomorra és délután pedig egy csésze teát elkortyolgatsz – ebben az esetben biztosan felkelt majd a tea éjszaka pisilni….

A csalán teáról jó tudni hogy kovasav tartalma miatt nem ajánlott 6-8 hétnél tovább fogyasztani mert nehezen tisztul ki a veséből.

Az erek karban tartására kiváló a lábfürdő. Tedd ezt heti 2 alkalommal úgy hogy fokozatosan növeled a víz hőmérsékletét, majd lassan visszahűtöd azt. Tehetsz a vízbe kakukkfüvet (kb. 2 evőkanállal) is amit a lábfürdő után hagyj megszáradni a lábadon. A kakukkfű az immunrendszer erősítője.

A gyógyteák elkészítésénél fontos irányelv, hogy kerüld a fém eszközök használatát.
Ha egy adag teát készítesz az általában egy evőkanál (kb. 2-3 g) gyógynövény és egy csésze (kb. 2-3 dl) víz.
Gyógynövénytől függően készíthetsz
Forrázatot: Lágy, puha állagú virágokból, levelekből, föld feletti hajtásokból, illóolaj tartalmú gyógynövényekből készítjük. Az előírt mennyiségű gyógynövényt a megadott mennyiségű forrásban lévő vízzel leöntjük és lefedve 10-15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Főzetet: Kemény, fás állományú gyökerekből, gyökér-törzsekből, kérgekből, nehezen kivonható, nem hőérzékeny hatóanyagú gyógynövényekből készítjük. Az előírt mennyiségű gyógynövényt a forrástól számított 4-5 percig főzzük, pótolva közben az elpárolgott vizet. Elkészítés után azonnal leszűrjük.

Hideg vizes kivonatot: Olyan gyógynövényekből amelyek hatóanyagai hőre érzékenyek (pl. C-vitamin tartalom). Az előírt mennyiségű gyógynövényt a megadott mennyiségű szobahőmérsékletű vízzel leöntjük, lefedjük 5-10 órán át állni hagyjuk, majd leszűrjük.

Inspirációt meríthetsz még itt: http://www. gyorgytea.hu

Teázz, töltődj, tarsd magad melegen 🙂
Csodás Hetet,
Namaste,
Viki

MESTERKURZUS az Önismerethez

2016. Február 6. Szombat – 10.00-12.00 / Yogatree Stúdió

Tematika

Az első alkalommal oly komoly témába vágunk, hogy mi is a te életcélod és hogyan találd meg azt! Megtudhatod hogy mi az eszenciád és hogy hogyan tanulsz a leghatékonyabban. Valamint hogy elméd beállítottsága mennyire segít vagy éppen korlátoz abban hogy önismeretedben előrelépj. Igyekszem megosztani minden kipróbált és bevált hasznos ötletem és ismeretem. Könnyed, szellemes légkörre számíts és sok inspirációra. 🙂

MESTERKURZUS – Facebook esemény