Hogyan készül a tisztított vaj házilag?

Az ember mikor elkezd kísérletezni új ételekkel és egyéb életvitelét új irányba befolyásoló dolgok otthoni elkészítésével sokszor abba ütközik, hogy az egyszerűen leírt vagy elmagyarázott dolgok megvalósítása nem is olyan egyszerű. Sokszor sok-sok tapasztalat és kísérletezés eredménye az egy-egy tanfolyamon közösen elkészített pofon egyszerű étel vagy befőtt, vagy krém elkészítése.

Az ayurvédikus táplálkozásba való bevezetésem 2010-ben történt amikor Új Zélandon, Aucklandben a Yoga Academy-n végeztem az YA200-as Ashtanga Jóga tanár-i képzést. Később aztán további nagyszerű tanáraim voltak. Tanultam tőlük, személyesen is és később online. Akiknek a legtöbbet köszönhetek Nichole Bostock (Új Zéland, Waiheke szigete) és Gáborjáni Réka akit 2016-ben ismertem meg Budapesten.

Nicol-tól tanultam meg a dosák jelentőségét és a személyes Ayurvédikus összetételem valamint azt, hogy melyek azok az ételek és mozgás formák amelyek számomra támogatóak.

Réka pedig abban segített nekem, hogy az Ayurvédában tanultakat valóban lehorgonyozzam a mindennapjaimban és abban is, hogy felkészüljek a szülésre. Kimaradt pár év, de tavaly év vége óta ismét lelkesen ülök a tanítványai körében. Hálás vagyok, hogy lehetőségem volt személyesen is tanulni tőle, és most hálás vagyok, hogy jelenleg az online térben kapcsolódhatok vele. Hiszen itt is olyan simogató anyai jelenléttel és női bölcsességgel támogat meg aminek a segítségével képes vagyok újra tervezni és integrálni mindazt amit megtanultam és tapasztaltam az elmúlt években.

Jelenleg Réka Tavaszi Tisztító Kiskúráján veszek részt és ennek kapcsán inspirálódtam, hogy megosszam veletek a ghí receptem, aminek a készítése mögött mostanra már hosszú évek tapasztalata áll mögöttem. A legfontosabb alapelv, ami a siker kulcsa is ghí készítési ügyben az, hogy:
Kiváló hozzávalóból minőségi végtermék készíthető, silányból pedig csakis gyér.

A legalkalmasabb vaj amiből kiváló minőségű ghí-t tudok készíteni az a Pilos vaj. (Lidl-ben lehet kapni.)

A következőképpen készítem:

1. Tedd egy lábosba a vajat és olvaszd meg.
2. Közepes hőfokon melegítsd.  (kb. 20-35 perc a teljes készítési idő*. A mennyiségtől és a hőfoktól függően.)
3. A vaj 3 részre válik majd: az ami a tetejére felemelkedik hab, a középső rész – a tisztított vaj, és az ami az lábos aljára leülepszik.
4. Akkor jó, amikor a hab elvékonyodik és besűrűsödik, és a középső rész, vagyis a tisztított vaj átlátszóvá és aranyszínűvé válik. Az illata kellemes, van aki a pattogatott kukorica illatához hasonlítja. De figyelj, mert miután elkészül könnyen megég! Ilyenkor mogyorószagúvá, zavarossá válik és bebarnul.

1. olvaszd meg a vajat
1. Olvaszd meg a vajat
2. Közepes hőfokon melegítsd
2. Közepes hőfokon melegítsd
3. kb 25-45 percig tart az elkészítés
3. kb. 20-35 percig
4. Akkor jó amikor lelátsz a lábos aljára
4. Akkor jó amikor lelátsz a lábos aljára
5. A tetején lévő habot szedd le
5. A tetején lévő habot szedd le

6. Amikor kész, húzd félre a lábost és tiszta kanállal szedd le a tetején lévő habot ennek kiváló gyógyhatásai vannak! (Amit minél előbb lehetőleg 3-5 nap alatt igyekezz elfogyasztani! Pl. teheted a kásád, vagy a rizsed tetejére.)

6. Az aljára letapadt rész így néz ki miután leöntöttem róla a tisztított vajat
7. Az aljára letapadt rész így néz ki miután leöntöttem róla a tisztított vajat

A középső részt én le szoktam szűrni egy csírátlanított üvegbe és végül ami az aljára letapadt azt kiöntöm.

Elkészült ghee (melegen)
Elkészült ghee

A ghí-t nem kell hűtőbe tárolnod, eláll a kamrában bármeddig igazából, mert tiszta zsír. Sőt idővel javulnak a benne lévő gyógyhatások. De figyelj mindig arra, hogy tiszta, száraz kanállal nyúlj bele minden használatkor.

Szeretek annyit elkészíteni ami kb. egy hónap alatt elfogy. Most 500 g vajból készítettem, aminek a bekerülési költsége kb. 2000 Ft és kb. 350 ml lett belőle.*

Mire jó a ghí? Miért jó a ghí?

  • A ghí az Ayurvédában a fiatalító és roboráló életelixírek közé tartozik. 
  • A ghí nem csak a főzés során, de vallási ceremóniákon is fontos szerepet kap az indiai kultúrában.
  • Az ayurvédikus Pancsakarma, mélytisztító eljárásoknak is elmaradhatatlan kelléke. 
  • Segíti a szövetek anyagcseréjét, sejt megújító hatása van és számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. 
  • Növeli az ellenálló képességet, erősíti az ízületeket.
  • Mentálisan segít a jó felfogóképesség és memória megalapozásában. 
  • Könnyen emészthető és serkenti az emésztést, emészthetőbbé teszi az ételeket és támogatja a méregtelenítést.
  • Az ayurvédikus terápiáknál elsősorban a Vata típusú emberek és a Vata jellegű problémák orvoslásában segít (vagyis pl. bőr szárazsága, berepedezettsége, székrekedés, felfúvódás stb.)  
  • Kis mennyiségben hasznos mindhárom dosha számára de a Kapha típusnak csak keveset szabad fogyasztani belőle!
  • Bőrmegújító, antioxidáns hatású, segít felszívni a tápanyagokból az ásványi anyagokat, vitaminokat, így táplálva a szervezet valamennyi szövetét és erősíti az immunrendszert.

Használatának előnyei:

A főzési procedúra során, amikor a vajból ghí készül, a vajban található tejfehérjék kicsapódnak, ezért alapos szűrés után a ghí-t szabadon használhatják laktóz érzékenyek is. Egy kanálnyi ghí kb. 14 gramm zsírt tartalmaz, mely mentes mindenféle mesterséges adalékanyagtól. A főzés során egy kanálnyi ghí kb. 4 kanálnyi olajat, vagy vajat helyettesít. Bánjunk vele óvatosan, ne vigyük túlzásba használatát, főleg szívbetegekre vonatkozik ez, mert magas a zsírtartalma. Bár a szervezet számára a zsír igen fontos, mert néhány vitaminnak, pl. K, A és D vitaminnak a meglétéhez elengedhetetlen a zsír jelenléte. Étkezés során a ghí serkenti az emésztőenzimek termelését, ezáltal fokozza a jó emésztést, ezzel szemben az olajok és vajak, melyeket főzéshez még használunk, leterhelik az emésztőrendszert és lassítják az emésztési folyamatot.

Jó kísérletezést!
Légy Forrásokban Gazdag!

Szeretettel:

Viki

Egy új tanfolyam ötleten dolgozom jelenleg, rengeteg inspirációval, lendülettel valamint külső és belső aktív válaszkereséssel.

Az ANYA KÓD* személyre szabása volt az Érzelmi Alkímia Nagytanfolyam egyik záró gyakorlata, és úgy tervezem, hogy a soron következő tanfolyamon innen indulunk! Ha érdekelnek a részletek üzenj nekem, és felírlak a várakozói listára, hogy elsőként tudhasd meg a tanfolyam kiírásának időpontját és a kedvezményes korai csatlakozói kedvezményt. (*Mi az az ANYA KÓD? Az ANYA KÓD annak a kedvességnek a személyes eszenciája, amivel önmagunkat és a körülöttünk élőket tápláljuk.)

Márciusi Áldozati Hold: Visszatérés a szent gyógymódokhoz

Kedvesem!

Ennek a teliholdnak a kapcsán, szeretnék neked elmesélni egy gyerekkoromban történt csodálatos gyógyulás történetét.

Kilenc éves körül lehettem, amikor egy kora nyári napon megcsípett egy darázs. Kellemetlen helyen a bal kezem mutató ujján, egészen közel az ujjam tövéhez. Hamar feldagadt, pedig a csípés után anyukám kiszívta és aztán igyekeztünk is csillapítani a házi gyógymódokkal, mint az ecetes borogatás. De nem javult, még aznap estére se. Csak nem akart enyhülni a duzzanat.

Aznap este az ágyban, ahogy álmatlanul hánykolódtam, hirtelen az az ötletem támadt: – “Mi lenne, ha megpróbálnék egy alkut? Mi lenne, ha feladnék valamit, ami számomra nagyon értékes azért cserébe, hogy meggyógyulok?

Most jön a titok, az anekdota, amit talán még nem tudsz rólam, hogy én akkor még az elalváshoz használtam egy kendőt, amit “Gajgaj”-nak hívtam és mikor használtam bekaptam a hüvelyk ujjam. Ez volt az én kis önnyugtatási szertartásom elalvás előtt.

De az ötlet, ami akkor megtalált azt kérte tőlem, hogy adjam fel ezt a szokásom, cserébe a gyógyulásomért.

Emlékszem olyan nagyon zavart és fájt a csípés, hogy gyorsan rajta kaptam a lehetőségen, mert bíztam benne, hogy a sok hasztalan gyógymód után ez működni fog. Megfogadtam tehát, hogy ha reggelre meggyógyulok, akkor másnaptól elhagyom a Gajgajt.

Másnap reggel aztán meglepődve tapasztaltam és egyben átitatva a csoda erejével, hogy nyoma sem volt a darázs csípésnek. Nem volt tehát számomra kérdés, hogy akkor és ott félreteszem és hátrahagyom gyerekkorom egy fontos darabját.

Egy percet sem gondolkoztam vagy hezitáltam tovább! Örömömben kiugrottam az ágyból és az ágy alá hajítottam a Gajgajt és kiszaladtam a kertbe játszani.

Nagy meglepetés volt azonban az, amikor aznap este lefekvéskor némileg elgyengültem az ígéretem illetően és elkezdtem keresni a Gajgajt, de sehol sem leltem. Mintha a föld nyelte volna el. (Ebben talán Édesanyám keze is benne volt.)

Mégis én akkor nem kérdőjeleztem meg ezt a személyes kis csodát! Valami történt bennem! Valami átalakulás, amelynek eredményeképpen megfogalmazódott bennem a megingathatatlan hit, hogy képes vagyok meggyógyítani magam!

Természetesen ahogy mindennek ennek is van elferdült és kevésbé pozitív csengésű jelentése és tartalma. Talán számodra is furán cseng elsőre a szó “áldozat”; talán a fájdalom, a lemondás, a szenvedés tartalmakkal van felruházva.

Éppen ezért arra hívlak most, hogy ennek a teliholdnak a kapcsán ízlelgesd ezt a szót, úgy hogy engeded, hogy új tartalommal töltődjön fel. Mindenféle önáltatástól vagy árnyékminőségtől megszabadultan.

Én úgy tapasztalom ugyanis, hogy ha nem tudatosan megyünk bele ezekbe az átalakulási folyamatokba az életünkben, akkor is megtörténik a változás. Ez az egyetemes egyensúly törvénye. Életünk küszöb pillanatain áthaladva, ha akarjuk, ha nem mindig elhagyunk valamit magunkból illetve a “kis csomagból” amit magunkénak tudva cipelünk és mindig nyerünk vagy kapunk valami újat.

Gondolj a természetben végbemenő átalakulásokra! Ezek olyan szembetűnőek ilyenkor kora tavasszal! De lehet hogy a személyes példákon keresztül érzel bele igazán! Gondolj tehát azokra a küszöb pillanatokra amikor a gyermekből a lánnyá, a lányból az asszonnyá, vagy az asszonyból az anyává ér egy nő.

Persze nem mindig ilyen szembetűnő a változás. Van hogy lassú és csak utólag látható tisztán. Akárcsak minden hátunk mögött tudható betegség, seb vagy sérülés amelyekből meggyógyultunk. Vagy az ahogy a tegnapi önmagunknak minden éjjel “meghalunk”. És ahogy a “mai”-ba minden reggel beleszületünk.

Engem jelenleg erre az életbe vetett rajongó szenvedélyre a 6 éves kislányom emlékeztet! Minden reggel, minden nap amikor látszólag ok nélkül boldog. És mikor azon kapom magam, hogy én magam is látszólag ok nélkül vagyok feszült.

Ezen vagyok jelenleg én is! Az engem foglalkoztató legsürgetőbb kérdés a következő:

Vajon hogyan tudom a számomra kényelmetlen érzések megélése közepette is megtalálni a bennem mozgó érzelmek könnyed és szabad áramlását?

Jelenleg ami motivál az annak az elixírnek a kidolgozása, ami választ hozhat a fenti kérdésemre és amit úgy neveztem el “Anya kód”.

Az ANYA KÓD annak a kedvességnek a személyes eszenciája, amivel önmagunkat és a körülöttünk élőket tápláljuk.

Egy új tanfolyam ötleten dolgozom jelenleg, rengeteg inspirációval, lendülettel valamint külső és belső aktív válaszkereséssel.

Az ANYA KÓD személyre szabása volt az Érzelmi Alkímia Nagytanfolyam egyik záró gyakorlata, és úgy tervezem, hogy a soron következő tanfolyamon innen indulunk! Ha érdekelnek a részletek üzenj nekem, és felírlak a várakozói listára, hogy elsőként tudhasd meg a tanfolyam kiírásának időpontját és a kedvezményes korai csatlakozói kedvezményt.

Légy jól!

Élj forrásokban gazdagon!
Szeretettel, örömmel és nagyrabecsüléssel:

Viki

…és boldogan éltek

A huszadik közös évünk töltjük idén. Az együtt töltött éveink száma alapján, akár már ki is röppenhetett volna a gyermekünk, ha akkor amikor még nem terveztük, meglepett volna minket.

De máshogy alakult. Mielőtt szülővé váltunk volna, körbe utaztuk a világot és éveket éltünk a világ másik felén.

Megfordítottuk. Van akinek a nyugdíjas éveiben adatik meg az, ami nekünk megadatott a húszas- és harmincasainkban. Van akinek csak akkor adatik meg ez miután végig dolgozta az életét. Mi aközben dolgoztunk, miközben életünk kalandját éltük.

Felnézek rád, a hajlandóságodért, ahogy többször is elindultál az ismeretlenbe bízva önmagadban és a téged körülvevő világban.

Mindaz ami mögöttünk áll, azt én egyedül nem mertem volna.

Azon a napon, amikor a szerencsés véletlen összehozta a találkozásunk a legváratlanabb helyen és körülmények között – a legtermészetesebbnek éreztem azt a pillanatot. Amikor megláttalak nagyot dobbant a szívem. A szívem rögtön felismerte, hogy ez az a pillanat, amire már hosszú évek óta készültem.

Hiszen olyan sok csalódással és önbecsapással teli év állt már a hátam mögött.

Persze sikerek is. A diplomám. A munkahelyem. Az autóm, amit null kilométeresen vettem át. És az újépítésű lakás, amibe friss tulajdonosként épp beköltözni igyekeztem.

Nem pakoltam sokat: két bögrét, a fogkefém és az ágyneműm. Bíztam benne, hogy a többi kialakul. Úgy ahogy vágyom rá, ha esélyt adok neki.

Minden új volt körülöttem. És azon a bizonyos tavaszi reggelen – amikor elindultam a munkába – új remény éledt bennem: arra vágytam, hogy az életem is megújuljon, ahogy az engem körülvevő tárgyak és környezet tették.

Ezt a megújulás élményt neked köszönhetem. Akkor 2005-ben és azóta többször is. Hiszen te vagy az, aki lendületet adott nekem ahhoz, hogy hátra hagyjam a biztosnak véltet és merjek nagyobbat álmodni.

Te vagy az, akinek a példájából megtanulhattam, hogyan alkalmazkodjak egy új világhoz. Te vagy az, akinek a példájából merítve éledt bennem a hit, én is képes vagyok arra, hogy az álmaim a valóságba horgonyozzam.

Hogy megtanuljak kiválóan beszélni egy idegen nyelven, hogy kitanuljak több szakmát, köztük azt ami aztán a szenvedélyemből az életem hívatásává vált. Erre is te ösztönöztél. Te voltál az, aki mindig meg merte mondani az igazat a szárnypróbálgatásaim láttán, aki mindig hajlandó volt kockáztatni ezzel azt, hogy esetleg elveszít. Sosem féltél összetörni a hazugságok illúzióját.

Ahogy, akkor ott, azon az álmos kis tér sarkában álló telefonfülke előtti találkozásunk alkalmával sem féltél kimondani amit én olyan nehezen fogadtam.

Tisztán láttad a ragyogásom még akkor is, mikor én magam úgy éreztem az kihunyni készül. Tudtad, hogy egy főnixnek több élete van.

Velem voltak az őszinte szavaid, a szenvedélyed, a gondoskodásod és a kedves érintésed akkor is mikor nem fogtad a kezem.

Mindig hagytál, hogy az legyek aki vagyok és arra ösztönöztél, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.

Szeretlek. Már azelőtt szerettelek, hogy tudtam volna. Hogy azt be mertem volna vallani magamnak. Igazából azóta szeretlek, hogy a nagy loboncos hajaddal megláttalak az iskolaudvaron szaladni a labda után…

Tetszett a lendületed.

Hálás vagyok érted minden nap. Hálás vagyok azért, hogy az életed tanúja lehetek. A barátod, a szeretőd, a feleséged, a társad, a gyermeked anyja.

Hálás vagyok azért a drága Kincsért, amivel megajándékoztuk magunkat. Mert mi fordítva csináltuk. Mintha tudtuk volna kezdettől fogva, hogyan tudjuk átírni az örökölt sorsunk.

Hiszek magunkban. Hiszek a közös álmainkban. Hiszek abban, hogy a jó, lehet jobb és hogy a szép lehet még szebb.