Eljön a nap amikor mindaz ami egykor nehézség volt könnyen megy már. Legalábbis a gyerekek életében a fejlődés magától érthetődő.
Lányom első éveiben,- amikor a változás, képességei sokszínűségének hihetetlen gyorsasággal való kibontakozása mindennapjaim része volt:- akkor valahogy jobban ment a kis dolgokban lelt örömöm megélése.
Ezért újra és újra emlékeztetem magam, hogy megéljem az apró dolgok csodáit:
Hálás szívvel figyelem a lányom a játszótéren, ahogy könnyed eleganciával mássza meg az egykor kihívást jelentő mászókát. Vagy ahogy hajtja a biciklit, löki magát a hintán.
Amikor képes vagyok meglátni a mindennapok rejtett szépségeit; magamban is felfedezem az élet éltető lenyomatait.
Bölcsességet, ami tegnap még nem fedte fel magát. Egy új nevető ráncot a szemem körül. Az életbe vetett bizalmam, amely minden egyes nehézség leküzdése után erősödik bennem. Bátorságot, önbizalmat, belső békét.
Gyakorlásunkban a hangsúly a légzésen van. Azt tanuljuk lélegzetről lélegzetre és mozdulatról mozdulatra hogyan legyünk figyelmünkkel jelen a fizikai mozgás közben.
Figyelmünk egyhegyűségét edzünk. Azt a képességünk, hogy minden zavaró tényezőt kiszűrve tudjunk koncentrálni az általunk kiválasztott dologra.
Mozgás meditációs gyakorlatunk sikerességének a mércéje, hogy: képesek vagyunk-e figyelmünk egy dologra összpontosítani akkor és addig amíg szeretnénk?
Ha ez már megy a szőnyegen, akkor: vajon képesek vagyunk-e ezt a képességet a mindennapjainkban is megvalósítani?
A mindennapos gyakorlásnak számtalan gyakorlati haszna van! Észrevetted?
Minden mozdulat után megállunk. Samastitih. Ide térünk vissza és innen indulunk el. Általában a kilégzésekkel térünk vissza és a belégzésekkel indulunk el.
Megfigyelted már, hogy minden kilégzés után és minden belégzés előtt van egy pillanatnyi szünet?
Ebben a pillanatnyi szünetben fordul át a lélegzet. Ez az a pillanat, amiben a teremtés születik és amiben az elmúlás megjelenik.
Minden lehetőség a jelen pillanatban van.
Légy jelen. Gyakorolj minden nap! A többi jön majd magától.
Ebben a pillanatban nem állok ellen annak ami van. Csak jelen vagyok és engedem a dolgokat kibontakozni a maguk ütemében.
Sokszor “csak” annyi lenne a dolgunk, hogy emlékezzünk erre a nagyszerű igazságra: “A legtöbb szenvedésünk abból adódik, hogy úgy gondoljuk, hogy mindazt ami zavar már rég meg kellett volna oldanunk.”
A föld mélyén szunnyadó magocska nem fél sem a fénytől sem a sötéttől, mert mindkettőt felhasználja a növekedéséhez.
Van, hogy lehetetlennek tűnik számomra az, hogy lassítsak és emlékezzek. Loholok.
De van, hogy képes vagyok meglovagolni az érzelmeim és a gondolataim által vetett hullámokat. Szemlélődöm.
Elhatároztam, hogy azokban a pillanatokban amikor magukkal ragadnak az események; ahelyett, hogy bosszankodnék észreveszem a lehetőségeket benne. Tanulom elengedni magam. Tanulom felépíteni az eszköztáram. Hogy mindig legyen vagy egy felemelő, lelkesítő zene vagy egy szívhez szóló, nagyszerű írás a kezem ügyében.
…ami gyengéden felemel és visz, visz könnyed puhasággal a biztonságos partra. Ahol könnyedén tudok lélegezni.
Anyaként ismertem fel, hogy a tökéletes megvalósítása nem a hibák kiküszöbölésével érhető el. Épp ellenkezőleg. Ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy hibák elkövetése nélkül nem lenne lehetőségünk sem az általunk ismert világ szélesítésére sem önmagunk jobb megismerésére. Mindennek belátása igen sok szenvedéssel járó folyamat számomra aki mindig a legjobbra törekszik.
Anyaként ismertem fel, hogy lágyulnom szükséges. Meg kell tanulnom több együttérzéssel fordulni önmagam felé. A pillanatokat mikor nem vagyok olyan tudatos, figyelmes vagy szeretettel teli – megtanulni nem kiszélesíteni azzal, hogy botlásaim miatt szégyent vagy bűntudatot érezzek.
Honnan jön vajon az a téves elképzelés hogy emberfeletti képességekkel kellene rendelkeznem?
Szülőnek lenni a világ legnehezebb beosztása. A magatartás amit tanúsítunk és nem a szavaink nevelik gyermekeink. Egy együttérző ölelés, egy szeretettel teli tekintet amiben minden fájdalom feloldódik többet ér minden szónál.
A megismerés hozza a maga felismeréseit. A felismerés tudatosságot teremt és ahol a tudatosság ott végtelen lehetőségek nyílnak.
Mi történik a tudatos mozdulatokkal létrehozott mozgástérben?
Lélegezni tanulunk. Megtanuljuk lehorgonyozni a tudatosságunkat a drishtik (tekintetirányok) segítségével. Tanulunk szembenézni a félelmeinkkel, mert a légzés kitárja a mellkast és a bent rekedt, fel nem dolgozott emlékek felszínre törhetnek. Kísérletet teszünk arra, hogy elengedjük a végleteket, az önkritikát és helyette egy nyitottabb, befogadóbb és elfogadóbb szemléletmódra tegyünk szert.
Kezd el tehát a napi gyakorlásod! A többi jön magától.
Sosem gondoltam volna, hogy a biztonságérzetem az egészséges határok megszabásában találom meg. Anyaként való létezésem egyik legnagyobb felismerése az volt, hogy konfliktuskerülő vagyok. A nézeteltérések azonban a mindennapjaink részei. Így nem maradt más választásom mint hogy szembenézzek ezzel a félelmemmel és feloldjam magamban ezt.
Felismertem, hogy minden nézeteltérés egy remek lehetőség arra, hogy jobban megismerhessük egymást. Hiszen gyermekeink nem azért érkeztek az életünkbe, hogy magunk képére formáljuk őket.
Tanulom tehát azt a szülői magatartást amely támogató de nem hatalmaskodó. Igyekszem segíteni a lányomnak megfogalmazni a saját igényeit és nem ráerőltetni a magamét. Igyekszem kihasználni a feszült helyzeteket arra, hogy gyakoroljam a tudatos légzést. Igyekszem félelem helyett szeretettel megtölteni a teret magamban és magam körül.
2023-ban két rovatot indítok útjára heti rendszerességű megjelenéssel.
A tervezett program teljesen ingyenes, hálám kifejeződése képpen a közösen eltöltött évekért és mindazokért amelyek egy új látásmódba való beavatásommal teltek.
Az egyik rovat az elméleten alapul: “Ashtanga-kapcsolatok”, másik a gyakorlaton: “Kéz amely a bölcsőt ringatja” címmel.
Célom inspirációt nyújtani mindazoknak akik a jóga elméleti és gyakorlati elsajátításának útján elindulni kívánnak vagy épp már járnak. (Mindehhez máris találtok rengeteg anyagot a weboldalamon: http://www.viktoriamaczo.com – olvasni való, receptek, videók és egyéb inspirációk a tradíció és hagyományőrzés nevében.)
A jóga valójában egy aktív állapot amelyben felismerjük egy nagyobb egész részeként magunk. Egységben a légzéssel, összhangban a mozdulatainkkal, harmóniában a tetteinkkel.
Gyertek!
Gyakoroljunk együtt! Fedezzünk fel új távlatokat és szélesítsük a komfort zónánk.
Namaste,
Viki
Ui.: Szeretettel veszem a hozzászólásokat, építő jellegű kritikát és felkéréseket!
Még tart a beavatás. Nem vagyok nagy titkok tudója, de megtanulam pár egyszerűnek tűnő dolgot. Olyan dolgokat, ami a szülővé válás útján lehetséges csak. Kiváltságos vagyok. Mert szülő lehettem, mert szülő lehetek, mert szülő vagyok.
És ahogy minden mással is az életben most is csak a tapasztalás az ami a felismeréseket hozza és nem a “szakirodalom” olvasása.
Ez is jóga? Igen! A legmagassabb fokú, ahogy Guruji is utalt rá!
A napi gyakorlásom? Tíz Napüdvözlet reggel és tíz este (és az esti nem mindig valósul meg). Mégis büszke vagyok arra ahol tartok. Guruji azt is mondta, hogy mindenki annyit kell hogy gyakoroljon amennyi neki szükséges. Azt a sorozatot, azt az intenzitást, azt a rendszerességet, azt az időtartamot ami neki személy szerint megfelelő.
Ahogy visszatekintek a több mint húsz éves jogagyakorlásomra, jelenleg külsőségekben tekintve, intenzitás és időtartam tekintetében most gyakorlok a legkevesebbet. Mégis azt kell mondjam még soha nem gyakorlotam ennyit!
A 2008-tól való napi szintű gyakorlásom eredményeként, a szépen lassan felépített, élvezettel és kitartással végzett gyakorlásom eredményeként lehetek itt ahol most vagyok.
Szülővé válásom útján, sokáig úgy éreztem merülök. Kicsúszik a kezemből az irányítás és csak sodródom. Ez az anyaságba való beavatás útja.
Amikor az ember már nem csak magáért felelős, hanem másért is. Amikor érezhetően minden tudatosan vagy kevésbé tudatosan meghozott döntésünk, minden cselekedetünk hatása gyermekünkben azonnal visszatükröződik rák. Már nincs lehetőség nem szembenézni azzal ami van. Nem hazudhatunk többé. Legfőképp magunknak nem, hogy hol is tartunk szellemmi és lelki fejlődésünk területén.
Vége a jól hangzó filozófiálgatásoknak. Vége az önámításnak. Csak a tények maradnak.
Képesek vagyunk meglépni a szükséges lépéseket? Vajon szembe merünk-e nézni a kihívásainkkal? Vajon képesek vagyunk-e használni mindazt amit a szőnyyegen tanultunk?
Szülőként már nincs választásunk. Egyénként még van. Visszafordulhatunk. Sajnálhatjuk magunkat. Begubózhatunk.
Szülőként már nem.
Meg kell tanulnuk megkeményedni és egyben lágyulni a szükséges helyeken. Kitölteni, kiegyenlíteni a hiányosságainkat.
Ez a folyamat az amit én a legmagasabb jógának nevezek.
Erős karokkal és gyengéd szívvel tartani gyermekünk zokogó testét miközben a mi szívünk is majd megszakad mikor elválunk egymástól. Mégis megtanulni mosolyogni és erőt meríteni önmagunkból, hogy erőt adhassunk és ne az elkeseredését növeljük. Megtanulni ragyogni ott ahol azelőtt árnyékok voltak bennünk.
Emlékeztetni gyermekeink az élet örömére és szépségeire akkor mikor a legnehezebb.
Felálni akkor mikor úgy érezzük összeesnénk. Szívósabbá válni.
Tegnap a szülői értekezleten egy anya azt mondta: számtalan alkalom van amiben felismerhetjük, hogy mennyi kincset is kapunk a gyermekeinktől.
A legnagyobb kincs amit én most kaptam ennek a közel négy évnek a távlatában, hogy felismertem olyan tartalékokat magamban amikről nem is tudtam.
Kincsek egy Kincsőnek köszönhetően. Kincsek amelyek csiszolódnak minden nap. Igyekszem és közben engedek. Határt szabok és közben lehetőséget biztosítok. Mutatom az irányt és közben igyekszem biztosítani azt, hogy megmaradjanak a lehetőségek is.
A teljes testemmel tanulok lélegezni.
Fellélegezni.
Magamhoz ölelni és elengedni azt AMI VAN.
Gyakoroljatok ti is minden nap! Szeretettel ölellek benneteket.
viktoria maczo 