Hogyan lett a kedvenc reggeli italom a Maca Latte?

Az Érzelmi Alkímia Nagytanfolyam elején arra hívtam a résztvevőket, hogy mondjunk le valamiről illetve cseréljünk fel egy régi szokást egy újra. Kreatív megoldások születtek ezzel kapcsolatban, hiszen ez egy női kör. És a női találékonyság csodálatos. Volt aki egy régi identitását engedte el azzal, hogy megváltoztatta a frizuráját és volt aki nagyító alá vette a digitális eszközeinek a használatát.

Én azt választottam, hogy nem iszom kévét három hónapig. Ennek az ideje december 21-én jár le. Ahogy közeledünk a dátumhoz és én büszkén jelenthetem, hogy kitartottam, be tudok számolni nektek arról, hogy milyen óriási kihívást jelentett számomra az első másfél hónapban az, hogy ne hozzak magamnak egy egészen hihető érvet arra, hogy milyen kifogással ihatnék mégiscsak legalább csak egy kis risztrettót a kedvenc kávézómban.

Számomra nehéz ellenállni a frissen pörkölt kávé illatának, legfőképp, amióta megajándékoztunk magunkat itthonra is egy profi kávéfőző géppel.

A kávézás számomra egy “biztonságos pont”, egy “horgony gyakorlat” egy lélek ital. Egy ital amiben kapcsolatot teremtek és érzek a múltammal és a jelenemmel. A kávé illata emlékeztet azokra a végtelen egyszerűséggel és békével átitatott reggelekre anyai nagyszüleim konyhájában amikor a Nagymamám hajnalban kelt, csak hogy friss kifli is legyen a kávé mellé a reggelihez. A kávé szeretete összekapcsol az Édesanyámmal és Apámmal, a Férjemmel és Új Zélanddal is, hiszen az ott töltött 9 év alatt számtalanszor előfordult, hogy fél-állásban Baristaként kerestem a kenyerem.

Tapasztalataim szerint amikor olyasmiről mondok le (mégha csak rövid időre is) ami ilyen meghatározó jelentőséggel bír az életemben, akkor ez a gesztus egy olyan folyamatnak válik a katalizátorává ami sorsformáló erővel bír.

Amit én kaptam ebből az Érzelmi Alkímiából az egy olyan fajta átrendeződés az életemben, amiben elkezdtem felvállalni a valódi felnőtt énemet. Elengedni az áldozat szerepet. A mártírt, a kicsi én-t aki kesereg a bajban és behívni azt a ragyogó énem, aki a kihívásokat arra használja hogy kreatívabb, megértőbb és játékosabb legyen.

Átalakuláson megyek keresztül, egy olyanon amin még soha. A bizonytalanságban van hogy nehéz megtalálni a jót, a komfortjaink elvesztésével a biztonság érzetét. De nem lehetetlen.

Mikor elengedünk valami kedves dolgot az életünkből, a legnagyobb ajándék annak a felismerése, hogy nagyobb szabadság vár ránk a berögzült rutinjainkon túl. Új megismerések, felfedezések és új tapasztalások. Engem ezen az oldalon ezúttal a Maca Latte várt!

Szeretettel osztom meg veled, hogy a tagsági felületen elérhető az Érzelmi Alkímia Ajándék sorozat mind a négy része része.

Ezt a sorozatot azért készítem, hogy minél többekkel megismertessem a leghatékonyabb és legkedveltebb forrásgyakorlataink az Idegrendszer és az Érzelem Test harmonizációjához.

Ezzel a sorozattal szeretnék inspirációt adni a jövő évetek tervezéséhez – egy olyan évhez, amelyben forrásokban gazdagon; a szomatikus gyakorlatok, a jóga, meditáció, művészetterápiás eszközök valamint az energiagyógyászat segítségével éljük és alakítjuk a mindennapjaink. Egy inspiráció ahhoz, hogy mi az amit érdemes elengedni és mi az amit érdemes megtartani a szőnyegen túl.

Szeretném még jelezni, hogy ha nem ismernéd még Érzelmi Alkímiát, az  Alapozó tanfolyam kedvezményesen megvásárolhatod még 2024. december 17-ig! A 40%-os kedvezményre jogosító promóciós kódért üzenj! A tanfolyamot az Online Boltban tudod fizetni!

(Az Érzelmi Alkímia Alapozó online tanfolyam, a 2024. májusában leadott tanfolyam anyaga. A benne lévő 12 videó tartalmazza az Érzelmi Alkímia Alapgyakorlatait és elméleti anyagát. Az előnye, hogy a saját időd szerint végezheted és a tanfolyam anyagához korlátlan ideig hozzáférhetsz.)

Légy jól!

Légy te is forrásokban gazdag!

Áldott Ünnepvárást!

Szeretettel:

Viki

Adventi Hálanaptár #16.

Kedvesem!

A legcsodálatosabb gyakorlat az életemben a hála kifejezése. Rendszeresen írok hálanaplót. Az írás számomra egy eszköz, aminek a segítségével a gondolataim és a kifejezés módom tisztázhatom. A jelenben kifejezett hála sokszor megteremti azt a jövőbeli élményt ami megsokszorozza az érzés erejét. Még több hála, még több életöröm!

Naplózz velem!

Legyünk Együtt forrásokban gazdagok!

Szeretettel:

Viki

Adventi Hálanaptár #15.

Adventi Hálanaptár #14.

Adventi Hálanaptár #13.

Legyünk együtt forrásokban gazdagok!

Szeretettel:

Viki

Adventi Hálanaptár #12.

Kedvesem!

A legcsodálatosabb gyakorlat az életemben a hála kifejezése. Rendszeresen írok hálanaplót. Az írás számomra egy eszköz, aminek a segítségével a gondolataim és a kifejezés módom tisztázhatom. A jelenben kifejezett hála sokszor megteremti azt a jövőbeli élményt ami megsokszorozza az érzés erejét. Még több hála, még több életöröm!

Naplózz velem!

Legyünk Együtt forrásokban gazdagok!

Szeretettel:

Viki

Adventi Hálanaptár #11.

Adventi Hálanaptár #10.

Hogyan készül a Hálabefőtt?

Kedvesem!

Véget ért a három hónapos Érzelmi Alkímia Szintézis Nagytanfolyam 12. Moduljának a kiadása és az egyéni konzultációs hívások és egyeztetések alkalmai is azonban ezzel elkezdődött az a 3 hónap amiben további konzultációs lehetőséget biztosítok a tanfolyam résztvevőinek a kiadott anyag integrációjához. Ugyan a tanfolyamhoz korlátlan idejű hozzáférést biztosítok, szeretném, ha a résztvevők az integrációs idő lezárásával úgy hagyhatnák maguk mögött az Érzelmi Alkímia Forrástárját, hogy azt a saját igényeikre formálták! Éppen ezért hoztam létre az Érzelmi Alkímia Alumni csoportot, ahova szeretettel várom mindazokat, akik elvégezték vagy épp most kezdik el az Érzelmi Alkímia Tanfolyamot az Alapozó csomagba való beruházással.

Szerintem óriási értéke van annak, ha valamit az elejétől a végéig végig csinálunk és aztán időt hagyunk arra is, hogy megünnepeljük magunk és az elért eredményeink. De a legnagyobb előnyét annak tapasztalom meg én magam is, ha abban a közösségben maradhatok, akikkel együtt éltem át sorsformáló tanításokat.

Épp ezért hoztam létre az Érzelmi Alkímia Alumni Csoportot, ahol a december hónapban “Hála Befőttet” készítünk.

A befőtt készítése nagyon egyszerű. Egyedül is el tudod készíteni, de sokkal szórakoztatóbb egy olyan csoportban, ahol hasonló gondolkodású emberekkel veszed magad körül!

(Hálabefőtt receptje:  Egyszerűen csak felírsz hála gondolatokat kis darab színes (csak hogy még szebb legyen) cetlikre és bedobod őket egy befőttes üvegbe, amit aztán a karácsonyfa alatt, vagy épp Szilveszter estéjén nyitsz ki a családtagjaiddal, barátaiddal vagy akikkel szereted megosztani a legbelsőbb gondolataid. Azokkal akik képesek őrizni a látomást, aminek az életre hívásán vagy!)

Képzeld csak az én tapasztalatom az a hála naplózással, hogy mindaz, amit egyszer hálásan fogalmaztam meg, valóra vált. Volt idő, hogy azért adtam hálát, hogy kis lépésekkel haladok a célom felé, volt hogy azért, mert áthaladtam a célvonalon…

Jelenleg azért vagyok hálás, hogy egy újabb Érzelmi Alkímia Nagytanfolyam jöhetett létre. Hálás vagyok a résztvevőknek, akik élővé tették az anyagot amit átadtam! 

Nektek készítettem, veletek.

Arra hívlak téged is most, hogy tarts velünk az Érzelmi Alkímia Alumni Csapatában a hálabefőtt készítésében. Ez a csoport a WhatsApp-on egy zárt csoport, ahova az Ádvent időszakában minden nap megosztok egy “inspirációs lapot” és a saját hála gondolatom.

Kedvcsinálóképp a velünk való csatlakozáshoz, szeretném megosztani veletek az egyik Érzelmi Alkímia Nagytanfolyam résztvevőjének a visszajelzését:

“Viki, köszi ezt a modult (is). Érdekes megismerni téged a modulokon keresztül, bepillantást nyerni a te világodba és részesülni belőle. Jó, hogy vannak olyan dolgok amik megszólítanak és magammal tudom vinni őket, beépíteni a saját világomba, ami meg nem érint meg azt hagyhatom. Én úgy érzem ösztönösen tudom, mikor mire van szükségem és hagyom is magam vezetni a belső hang által. Már tudom mikor kell pihennem, mikor levegőre mennem, mikor van szükségem fizikai aktivitásra és mikor szellemire. Szerencsésnek érzem magam, hogy ki tudom élni a kreativitásomat akár festésben, írásban, sütés-főzésben. Jó, hogy odafigyelek már arra, hogy ne szabályozzam túl magam. Amit ebből a modulból magamba viszek az a célra tartás, a tudatos lépések folyamatossága egy cél érdekében harmóniában önmagammal.” Ysa

Az Érzelmi Alkímiába betekintést nyerhetsz az Ingyenes Tagsági oldalon ahol a “November” hónapnál az első és “December” hónapnál, pedig a második és harmadik alkalmát találhatod majd meg a 4 alkalmas Ajándék Videó Sorozatnak. A negyedik alkalom anyaga december 17-én érkezik, amikor az utolsó napja lesz annak, hogy az Érzelmi Alkímia csapatához az Alapozó tanfolyam kedvezményes megvásárlásával te is csatlakozhatsz! 

Ha szeretnéd kihasználni a 2024. december 17-ig felhasználható 40%-os kedvezményre jogosító promóciós kódot, üzenj! A tanfolyamot az Online Boltban tudod fizetni!

(Az Érzelmi Alkímia Alapozó online tanfolyam, a 2024. májusában leadott tanfolyam anyaga. A benne lévő 12 videó tartalmazza az Érzelmi Alkímia Alapgyakorlatait és elméleti anyagát. Az előnye, hogy a saját időd szerint végezheted és a tanfolyam anyagához korlátlan ideig hozzáférhetsz.)

Szeretettel várom a jelentkezésed!

Légy jól! Légy te is forrásokban gazdag!

Namaste,

Viki