Paulo Coelho a brazil származású újság és zeneszerző majd nagy sikerű író hamar a kedvencemmé vált. Ez azért is volt, mert jó könyvel kezdtem. Erre a könyvre egy újságcikkben találtam rá, aminek már a címét is lebilincselőnek és varázslatosnak találtam: Az Alkimista. Később, mikor végre a kezembe került a könyv, úgy éreztem végre egy olyan hiány pótlására került most sor az általam olvasott irodalomban, amire úgy vágytam.
Aki ismer, tudja rólam, hogy imádom a gyerekkönyveket, a fordulatos történeteket és a jól és egyszerűen megfogalmazott mondanivalót, amelynek valódi mélysége és tartalma van. És ha mindezt egy könyvben meglelheti az ember, Az Alkimista egy ilyen könyv. Csodálatos mese felnőtteknek. Egy történet, amiben keveredik a hihető a hihetetlennel. Amelyet az intellektus könnyen követ és a lélek csak mosolyog miközben olvasol.
Paulo Coelho könyvei rövid kis nyári olvasványok. Felüdítő, kiváló utitársak amelyek jó társként kísérhetik nyaralásunk. Azért szerettem bele a könyveibe, mert ugyan könnyű őket olvasni és hamar kiolvassa az ember, de valahogy a hatása alá kerül. Mélyebb igazságokat feszeget olyan könnyed írói stílusban, hogy rajtunk áll csak, hogy mennyire engedjük át magunkat a történet sodrásának ezzel engedve azt, hogy esetleg az életünk menetét is befolyásolja az.
Számomra ugyanis fordulópontok voltak ezek a könyvek, kezdve Az Alkimistával, majd A Piedra folyó partján ültem és sírtam, Veronika meg akar halni, Az ördög és Prym kisasszony, Egy Mágus Naplója és A Zahír. Ez után még olvastam pár könyvét angol fordításban, de számomra a fent felsoroltak maradnak azok amelyek megérintettek.
Volt szerencsém Paulo Coelhoval személyesen is találkozni a 2000-es évek közepén egy a Kongresszusi Központban szervezett sajtótájékoztatón, amire emlékszem vegyes érzelmekkel mentem el. Hiszen olyan nagyon szerettem a könyveit és azt hiszem, tartottam kicsit attól, hogy a könyvein át megismert író, valahogy nem lesz olyan amilyennek elképzeltem. De kellemesen csalódtam. Épp olyan könnyed bölcsesség, és gyermeki csintalan csillogás áradt a szemeiből ahogy jó humorral és kedvességgel megválaszolta a feltett kérdéseket mint ahogy a könyveiből. Főleg franciául beszélt, angolul csak keveset – azt mondta az angolja nem olyan jó, mint a franciája, amit sajnáltam, mert olyan jó volt rögtön megérteni amit mond és hogy nem kell várnom a tolmácsra.
Ahogy ezen tűnődtem aztán, rádöbbentem, hogy valójában minden könyvét tolmácsokon át értettem meg. Ez volt az a momentum, ami megakasztott a további könyvei elolvasásában. Helyette azonban megfogant bennem a vágy és a növekvő belső elhatározás arra, hogy eredeti nyelven olvassak ezentúl attól akitől tehetem. A portugál, spanyol, vagy a francia nyelv elsajátítása távol állt tőlem, de az olasz nyelv mindig is vonzott. Elkezdtem hát olaszul tanulni a nyelv szeretete miatt, elvárások nélkül, csak a játék kedvéért. És remekül haladtam. Arról álmodoztam, a rövid olaszországi utam után hogyan is tölthetnék több időt az olasz nyelvterületen – de ehelyett az élet mást hozott. 
A belső indítattásból és azon egyszerű szándékból: hogy a nyelv szépsége miatt tanulok és nem azért mert “kell” – kinyitott bennem egy ajtót egy olyan lehetőség felé, amire legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna. Akárcsak az Alkimista én is máshol kötöttem ki, mint ahová indultam, közel tíz évet töltöttem külföldön. De aztán, akárcsak Santiago a végén a kincset én sem az áhított messzeségben leltem meg, hanem itthon ahonnan elindultam.
Paulo Coleho nekem egy jóbarát. Értem és érzem a mondanivalóját. Járom és felfedezem a belső utakat amelyeket ő is megjárt. Osztom a csodás véletlenekbe vetett hitét. Belső erőink megismerésének és feltárásának szükségességét. És annak ismeretét, hogy a külső történések csak a felszín, az életünk valódi mondanivalója a megélt tapasztalat bölcsességében van.
Csodás barangolást és ismerkedést a benned élő mágussal!
További szép hetet!
Namaste,
Viki
Jóga Vikivel 