Sok kultúrában a Napot tisztelték. Az Ashtanga jógában a Napüdvözlettel kezdjük a gyakorlásunk. Az ősi Inkák úgy gondolták, hogy a fény az égen abból a mindent magába foglaló eredendő fényből árad ami minden létezőt áthat és körülvesz. Az égbolt azonban eltakarja ezt és csak a rajta keletkező résen át kaphatunk ebből az éltető forrásból.

Számomra a Naperő jelképezi mindazokat akik pozitívan befolyásolják az életem. Mindazok akiktől tanulhatok, mindazok akik a saját példájukon keresztül mutatják az utat. Mindazok akik szeretettel, bölcsességgel és biztos kezekkel vezetnek.

Azok akik olyan eszközökkel segítik és gazdagítják életem amelyek támogatnak életutam és személyiségem teljesebb kibontakoztatásában.

A kapcsolatom a Páris lányokkal a sógornőmnek köszönhetem. Ha jól emlékeszem 2006-ben találkoztam velük először amikor is én magam is meghoztam életem egyik legnagyobb döntését, miszerint felmondok a mérnöki állásomból és elmegyek Új-Zélandra a férfival, akinek így közel 20 év távlatából a legcsodálatosabb emlékeket és megtapasztalásokat köszönhetek.

A velük való találkozásom annak a varázslatos kibontakozásnak volt a része, ami jellemzően egy irányító erő mindazok életében, akik a szívük szavát követve hajlandóak az ismeretlenbe ugrani és bízni, hogy a szakadék fölött tátongó mélység fölött meg fog jelenni a híd pontosan akkor amikor szükség lesz rá.

A kétségeket kizáró sejtések felbukkanásának valamint a támogató véletlen találkozások és a jelentőségteljes egybeesések megfigyelésének kezdete volt ez számomra.

Így volt az számomra egy jelentőségteljes részlet, ahogy Beus és Noi megalkotta a LemuriArt elnevezést. Mert a húszas éveimben én magam is nagy szenvedéllyel kutattam a letűnt kultúrákról szóló legendákat és vágyódtam a féldrágakövekben lévő gyógyító erő jelenlétének a személyes megtapasztalására. Akkor még nem tudtam, hogy évekkel később a világ másik felén, egy Japán férfitól fogok majd arról tanulni, hogyan lehet a kövekkel beszélgetni.

Az első találkozásunk kapcsán emlékszem arra, hogy a lányok meg csillogó szemekkel mesélték, hogy ahova én készülök az bizony egyik lehetséges helye lehetett ennek a letűnt kultúrának.

Az első ékszer amit tőlük választottam magamnak ahhoz a kőhöz kapcsolódik amivel azelőtt rendszeresen álmodtam, egy lapis lazuli fülbevaló amit mind a mai napig a legkedvesebb ékszereim között őrzök. Egy másik nagy kedvencem a larimar kőből készült házassági évfordulónkra készített medál és fülbevaló amivel a férjem lepett meg a kislányunk születése előtti évben.

Amikor Új-Zélandon éltünk többször is kértem a lányokat, hogy készítsenek nekem egy nyakláncot vagy karkötőt. Ajándékoztam a lányok csodálatos ékszereiből a barátnőmnek mikor megszületett a kisfia és az Édesanyámnak a születésnapjára.

Egyik évben, mikor még kint voltunk Új-Zélandon a sógornőm küldött nekünk egy csodaszép halványkék színű marokkövet, a lányok kedves üzenetével a kőhöz való leírással. Először nagyon meglepett ez az ajándék, de mindig is szerettem a sógörnőmtől kapott ajándékokban, hogy minden egyes alkalommal elkalauzolnak egy számomra ismeretlen világ felé. Új színeket, új formákat, új ízeket és felismeréseket hozva számomra.

Nagy becsben őriztem hát ezt a követ. Velünk aludt az ágyunkban és az Új-Zélandon töltött 9 év alatt mindenhová velünk utazott ez a kő. Ahogy most ezt mesélem nektek, most látom csak teljességében hogy milyen különösen alakult ennek a kőnek a személyes története. Mert képzeljétek csak pontosan 11 évvel később, a kétéves kislányom megtalálta ezt a követ az ékszerdobozomban és nagyon megtetszett neki, olyannyira, hogy magával vitte mindenhová. Persze ez nem tartott olyan sokáig, mert egy ilyen kőutaztatása kapcsán leejtette a követ, amiből lehasadt egy nagy darab. Akkor elcsomagoljuk a sérült követ. De évekkel később aztán úgy döntöttem, hogy elásom a földbe amellé a rozmaring bokor mellé, amit a kislányunk születése idejében ültettem és ami olyan csodálatos bokorrá fejlődött az elmúlt években, hogy mindig megcsodálom és amikor csak tehetem szedek belőle pár szálat a házi oltáramra.

A legújabb szerzeményünk a lányoktól egy-egy Pi-kő, amit egy gyógyító tradíció felfedezése és az abba való beavatása kapcsán tartottam fontosnak magaménak tudni. Kicsi lányomnak nagyon megtetszett a kövekhez való vonzódásom és a “titkos” kis fél-drágaköves dobozkám, amiből ő is szeret minden alkalommal újakat választani amikor én magam is felfrissítem a házi szentélyemre helyezett köveim.

A kövek ugyanis számomra az ásványvilág emlékeztetői a szépség és a belső erő felfedezésére. Számomra a kövek annak a különleges személyes energetikai lenyomatnak az őrzői amelynek a felfedezését én magam úgy közelítek meg, hogy minden hónapban választok pár fél-drága követ, amely számomra jelképezni a következő hónap tanulási folyamatait a benne rejlő lehetőségek milyenségével együtt. Mondhatnánk úgy is személyes jövőbe látó kis teleszkópok ezek a kövecskék nekem.

Anyaként lehetőségem van nekem is újra és újfent megkérdőjelezni a körülöttünk lévő valóság mibenlétét. Igyekszem én magam is olyan fantáziadús kérdéseket feltenni ezzel kapcsolatban amilyeneket a kislányom szokott.

Megnyugtató számomra, az hogy bár a világ sokat változott a lányokkal való első találkozásom óta, de a kövek azóta is ott vannak ahol voltak. Lehorgonyozva a szívünk álmait.

Fogadjátok őket szeretettel és a velük készülő interjú megjelenéséig látogassatok el a LemuriArt oldalra ahol találtok egy csodálatosan kialakított, lélekemelő kő-üzenetekkel ékesített online-kertet. Itt találhatok magatoknak ékszereket és elolvashatjátok a LemuriArt teremtéstörténetét is.

Legyetek közelebb a Naphoz ti is!

Ragyogó, napsugaras tavaszvárást!