Tag: málna hold

Kedvesem!

Ennek a Júniusi teliholdnak a kapcsán, aminek az egyik elnevezése Málna hold szeretnélek meghívni egy kis időutazásra az életem küszöbpillanatait érintve.

Pár héttel az olasz csoportban a tanárom írt a születésnapja kapcsán 10 olyan tanulságról, amelyeket az elmúlt tíz év tanítása volt számára. Arról reflektált, hogy egy-egy évre visszatekintve, ha esszenciájában meg kellene fogalmaznia az év ajándékát amivel gazdagabban és bölcsebben mehetett tovább vajon mi lenne az. Nagyon tetszett ez az ötlet, több szempontból is.

Nagyon szeretek én magam is rendszeresen arról naplózni hétről-hétre, hogy mi volt az elmúlt hétnek a tanulsága. Sőt, mostanában az az esti kis rituálém, hogy elalvás előtt megkérdezek magamtól 3 kérdést.

1. Mi volt az ami ma a legnagyobb örömet szerezte? Mi az amiért hálás vagyok?
2. Mi az ami nem ment olyan jól, és szeretnék rajta javítani?
3. Mi a tervem holnapra? ( Megfogalmazok egy tiszta szándékot, amely segít emlékezni a tervemre.)

A májusi Eper Hold írásomban arról meséltem neked, hogy mi is az az “ajni” és miért olyan fontos hogy beépítsük az életünkbe. Megosztottam veled a tapasztalataim a közösség erejéről és arról a csodálatos folyamatról amelynek a részeként megalkottam a Győzedelmes Légzés Online Tanfolyamot.

Ebben az írásomban 5 olyan életeseményt szeretnék megosztani veled, amelyeket megélve teljesen átformálódtam. Volt, hogy egyik pillanatról a másikra, volt, hogy a küszöb pillanat átlépése után eltelő hosszú évek kellettek hozzá.

Szeretném továbbá megosztani a lelkesedésem veled, hogy elkészült a Nyári Légzéskódok Mini Kurzusom is, amelynek a keretében a Győzedelmes Légzésben megszokott könnyed alapossággal és lelkesítő tapasztalatszikrákkal haladunk a Női Idegrendszerünk Harmóniájának és a mindennapjainkban megélet Érzelmi Alkímia eszköztárának bővítésével.

11-28-35-40-42

Az életem számának jelőlő pontjai, amelyek egyben egy küszöb pillanat átlépését is jelölik. Egy életeseményét, amelyet megélve átformálódtam. Haladjunk sorban, ahogy az életben is tesszük.

Megélve az életünk eseményeit, majd visszatekintve és megértve a jelentőségüket.

– 11 –

Életem tizenegyedik évében ért az első nagy trauma, ami abban ált, hogy megbuktam matematikából. Ne is kérdezd! Én sem értettem! Hiszen jó tanuló voltam, a hármasnál rosszabb jegy sosem csúszott be, az is csak egy évben egyszer vagy kétszer. De ebben a bizonyos évben iskolát váltottam, illetve csak épületet, mert az épület, amibe addig jártam, ami gyalogló távolságra volt az otthonomtól annak a felső tagozatos osztálya több buszmegállónyi távolságra volt. Ez kezdetben nem zavart, azán, ahogy telt az idő ez is elkezdett zavarni, ahogy minden más, ami a megváltozott iskolába járásommal járt. Az osztálytársaim maradtak, de kicserélődött körülöttem minden más. A tanárok is.

Ami némi reményre adott okot számomra az az, hogy abban az évben nemcsak én buktam meg matekból, hanem az osztály nagy része, kivéve talán egy vagy két gyereket. A kertszomszédunk fia is ebbe az iskolába járt, akinek az Édesannyja bőszen bólogatott, mikor Anyu arról panaszkodott neki, hogy megbuktam matekból: “Igen!” – fűzte hozzá “ez a suli nagyon kemény, csak a legjobbak tudnak jól teljesíteni (akik közé természetesen az ő fia is tartozott.) Hamar kiderült, hogy én nem tartozom ebbe az elitbe.

Nem azért, mert nem voltam jó, hanem azért, mert elhitették velem, hogy rossz vagyok.

Azért fontos számomra ez az első küszöb pillanat, mert itt minden eldőlt számomra. A szerencsés irányba fordulva, hiszen Édesanyám nem nyugodott bele a ténybe, hogy egy vagyok a sok közül akinek nehézségei adódnak. Felismerte a számomra mérgező környezetet és ahelyett, hogy hibáztatott volna bárkit is, keresett egy olyan iskolát, ami újra gyalogló távolságra volt és ahol életem legcsodásabb 2,5 évét tölthettem el.

Nemcsak azért, mert teljesen véletlenül ráleltem itt az óvodáskori legjobb barátnőmre, és a jövőbeli férjemre is, hanem azért, mert újra hinni tudtam magamban és a képességeimben.

Tanulság:

Az engem megérintő sorsformáló események előhoznak belőlem egy olyan képességet, amelynek azelőtt nem voltam a tudatában és birtokában. Hogy többre képes vagyok, mint amire a környezetem determinálni igyekszik (ha hagyom).

– 28 –

Ebben az évben nagy elhatározásra szántam el magam. A férfival akibe az előző évben szerettem bele, elindultam a világ másik felére Új-Zélandra szerencsét próbálni. Kiadtam a frissen vásárolt lakásom, felmondtam a mérnöki állásomból és eladtam az egy éves autóm aminek az árából a repülőjegyet és a 3 hónapnyi utazást terveztem finanszírozni.

Hogy mi történt? Édesanyám kérlelt fontoljam meg jobban, majd könyörgött, hogy ne menjek. A főnököm pedig felajánlotta, hogy intéz nekem egy év fizetés nélküli szabadságot (arra hivatkozott, hátha nem jönnek össze a dolgok.) Én azonban mindenkinek kijelentettem, hogy olyan nem létezik, hogy “nem jön össze”. A sikerre hajtok, azt keresem, azt veszem észre, abba az irányba megyek csak.

És az autóeladás? Hát igen…ha volt már 0 kilométeres új autód, tudod, hogy mekkora veszteség azt 1 évesen eladni…

Amit kaptam? Bőven több mint amiről álmodoztam az íróasztalom fölött Waiheke Szigetéről beállított képernyőpihentetőt bámulva a szabad perceimben.

Tanulság:

Hogy képes vagyok megállni a helyem egy új világban, elsajátítani egy nyelvet, otthont teremteni és barátokra lelni.

– 35 –

Ez az az év amikor egy olyan veszteség ért, amitől bizton mindenki retteg. Harmincöt éves voltam, amikor váratlanul elveszítettem az Édesanyám.

2013-at írunk. 3 évvel azután vagyunk, amiután hozzámentem feleségül a férfihoz, aki Új-Zélandra csábított. Ahol is boldogan éltük és miden nap tettünk azért, hogy azt az álmot élhessük amiért elindultunk. A munka mellett tanultunk, a tanulás mellett pedig azt csináltuk ami éltetett.

A 2013-as év elején, 3 évnyi távollét után, terveztük, hogy újra hazalátogatunk Magyarországra, ahova megérkezve először azzal szembesültem, hogy milyen nagyon megváltozott Édesanyám fizikai állapota. Hogy bottal jár és hogy a többízületi gyulladás teljesen elhatalmasodott rajta. Áttéteket, szövődményeket és számtalan olyan fizikai panaszt okozva, ami magával vonta a mentális és lelki vonatkozásokat, amelyek csöndben és alattomosan rágták őt belülről.

Megdöbbentem. Rendszeresen beszélgettük de ő sosem panaszkodott. A hangja mindig épp olyan boldogan és kedvesen csengett, mikor hívtam és csak jó dolgokról beszélgettünk. Könyvekről, amiket élvezettel olvastunk, filmekről amelyek segítettek kiugrani kicsit a minket körülvevő valóságból.

Akkor döbbentem rá, hogyan óvott, védett és támogatott azzal, hogy minden alkalommal mikor kapcsolatba lépett velem, a legjobbat adta csak magából. Nem akarta, hogy aggódjak, hogy hazamenjek miatta. Példát mutatott, mert nem a félelmei vezették, hanem az “anyai szív” bölcsessége.

A hazalátogatásunk után pár nappal azzal hívott Anyu egy reggel, hogy a cicánk éjjel örökre elaludt. A cica, akit a főiskolás koromban vittem haza. A cica akinek két neve is volt. Egy amit én adtam neki és egy ahogy Anyu hívta őt. “a macskád” – így emlegette. Szerette ő is, de mindig megkérdezte: “mikor viszed már végre magaddal a macskád?”. A cica, aki őt szerette mindannyiunknál a legjobban, aki csak rá hallgatott, aki mikor vásárolni ment, mindig elkísérte őt egy darabon, és aztán hűségesen várta ott ahol elváltak.

Akkor kezdtem el sírni először. Utat engedve a könnyeknek amelyek a találkozásunkkor belém fagytak.

Tanulság:

Megtanultam kinyitni a szívem és az elmém arra, hogy a látszat mögé nézzek, érezzek és tudjak.

– 40 –

Az év, amikor én is megtapasztaltam a női létezés legnagyobb csodáját! Magam is Anya lettem. Átlépve a küszöb pillanatot, amely tudom életem végéig formál majd.

Tanulság:

A testem csodákra képes, csak el kell határoznom magam, megfogalmazva egy tiszta szándékot.

– 42 –

Az év mikor beütött a pandémia. az év, amikor nem telt el nap, hogy ne rettegtem volna valamitől, az alig 2 éves kislányommal a karomba. Az év, amikor mint a ködbe vésző mozdulat, hirtelen abba maradt minden.

Emlékszem egy nap azzal a hírrel lepett meg a férjem, hogy képzeljem csak el a Föld légköre sokkal tisztább mint amire valaha esélyünk lehetett volna, ha minden a régiben marad. Ez volt az első olyan hír számomra a pandémia kapcsán, ami reményre adott okot.

Az éjszakai rémálmok, a nappali félelmek a jövőbe vetett ébredező reménnyel kezdtek el vegyülni…

Azonban amikor a kötelező karantén véget ért sokak számára, én továbbra is a mélyben maradtam. Gyermekágyi depresszió…?, Édesanyám halála felett érzett feldolgozatlan gyász…?, amihez aztán sok minden más ébredező trauma emlék is kapcsolódott….?

Húzott lefelé.

Ma már látom, hogy ez a megtorpanás része volt a folyamatnak. A legfontosabb megállója. Egyfajta regeneráció, átrendeződés és átalakulás ami szükséges volt ahhoz, hogy elindulhassak újra vissza a felszín felé.

Nem hezitáltam egy pillanatot sem mikor meghívást kaptam Brian Johsontól, aki egy 300 napos coaching képzést indított. Azt tanultam, hogyan tudom optimalizálni az életem a pozitív pszichológia eszközeivel, miközben a képzés alatt megismerhettem olyan nagyszerű szakembereket akikkel azóta is tartom a kapcsolatot és akiktől mindig tanulhatok.

Azóta eltelt már jópár év és az akkor indult hullámeffektus további képzéseket és tanfolyamokat hozott az életembe. Megismertem újabb szakembereket és gyógyítókat, akikkel aztán tovább léptem onnan, ahol olyan sokáig rostokoltam. De ez már egy másik történet. Erről majd legközelebb mesélek.

Tanulság:

Intimebb kapcsolatba léptem a Föld Szellemével. Módszereket és eszközöket kaptam arra, hogyan tudok visszatérni a saját belső fényemhez.

– Ahol most vagyok –

Mindezek összességeként, ha röviden kellene összefoglalnom azt mondanám:

“Mindig van tovább!”

Arra hívlak tehát most téged így a telihold szent fénykörében naplózz te is! Vedd észre a személyes mérföldköveid tanításait és gazdagítsd a mindennapjaid a küszöbpillanatokat átlépő beavatások áldásaival. Emlékeztesd magad arra a személyiségrészedre, aki “tud” aki “akar” aki “mer”. Tanulj meg minden helyzetben szabadon lélegezni! Illeszd be a mindennapjaidba azokat a micro- és mini- forrásgyakorlatokat, amelyek segítenek számodra lehorgonyozni a kiválóságaidban.

Reménnyel, lelkesedéssel és hittel!

Szeretettel Ölellek:

Viki