Pár nap múlva öt éves az én kis oroszlánkölyköm! Ez a drága kis emberkölyök aki a legnagyobb kihívások elé tud állítani! Azon az éjszakán amikor megszületett és a születés utáni felhajtás után végre mi ketten együtt maradtunk, kicsit beszélgettünk.
Megígértem akkor, hogy mindent megmutatok neki a világon amit csak tudok és biztosítottam őt arról, hogy jól fogunk szórakozni. Még mindig emlékszem a tekintetére, arra, hogy egy egész univerzumot felfedezni véltem benne. Emlékszem rá, hogy elcsodálkoztam rajta, hogyan tud olyan figyelmesen és mindent tudón hallgatni, mintha nem is újszülött, hanem egy öreg kis anyóka lenne.
Aztán eljött a második közös napunk és elkezdődött a beavatások láncolata. Egyben biztos vagyok: “hogy minden szülő azt a gyermeket kapja akinek a segítségével önmagából a legtöbbet kihozhatja.”
Számomra a legnehezebb az egészséges határok megszabása. “Nem”-et mondani. Mert mikor szigorú vagyok a szívem is bezárul és mikor nyitott szívvel szeretek, akkor képtelen vagyok kifejezésre juttatni, hogy hol van a befogadóképességem határa. Beszélek, de a szavaim hatástalanok.
Így jutottam el oda a napokban, hogy elkezdtem kísérletezni azzal, hogyan tudok szavak nélkül hatni. Tanulom a hatástalan szavaim a testem bölcsességével való kommunikációra cserélni. Tanulok a földön hemperegni és a pocsojákba ugrani és tiszta szívből kacagni a tévedéseimen. Tanulom hogyan lehet a másik egyedülállóságát tiszteletben tartva a saját igényeim is előnyben részesíteni.
Csodálatos átalakulást tapasztalok, ahogy az elmúlt öt évben számos alkalommal tettem. Már nem félek a kis oroszlánkölyöktől akit rám bízott a sors, mert felfedeztem, hogy egyszer régen én is egy orosztán kölyke voltam de legfőképp, hogy én magam is az vagyok.
viktoria maczo 