LélekZEN: A Napkapuk és a belső ritmus

Nagyon sokáig kerestem azokat a modalitásokat, hogyan tudunk önmagunkra nagyobb szeretettel és kevesebb ítélkezéssel ránézni. Régóta járom magam megismerésének az útját, azonban csupán az elmúlt pár évben kezdtem el valóban élni azt, amire mindig is vágytam.

Köszönet azoknak a tanároknak és mentoroknak, akik elkísértek az utamon, és mindazoknak, akik még mindig velem vannak.

Rátekintve mindarra a tudásanyagra, amit megszereztem, a legfontosabb mind közül annak a tapasztalatnak a megélése volt, amivel elkezdtem tudatosan is megérteni annak a jelenlétnek a fontosságát, amivel egy-egy tanárom ott volt és tartotta a teret számunkra. Nem az, amit mondott elsősorban, hanem ahogy mondta. Az hozta az átalakulást. Sokszor nem a szavak, hanem a csend.

Ami egy igazán érdekes hívás most számomra, az az, hogy ezt a programot nem hierarchikusan szeretném felépíteni. Nem mint tanár és diák. Nem mint valaki, aki tudja és megmondja. Hanem egy kört szeretnék alkotni azokkal, akik részt vesznek benne. Közösen létrehozni azt, ami megszületni vágyik.

Talán ez egy kicsit furán hangzik, de talán te is érzed ezt a változást a világban. Hogy a régi struktúrák már nem alkalmasak annak a megtartására, amire vágyunk.

A vezetők és tanárok mellett olyan kezdeményezésekre is szükség van, amelyekben azok az emberek összefoghatnak és megtalálhatják egymást, akik hasonlóan gondolkodnak.

Napkapuk

Hogy kicsit jobban megérthesd, mire is hívlak most, a mai napon kicsit mesélnék neked arról, mik is azok a Napkapuk.

Ezt a kifejezést Lakos Lillától hallottam, aki magyarul tanítja a Human Design rendszerét. Richard Rudd Génkulcsoknak hívja őket, Ra Uru Hu pedig, aki a Human Design atyja, Kapuknak nevezte.

Ez a 64 kapu a kínai Változások Könyvéből (I Chingből) származik.

A Napkapuk, vagyis Génkulcsok által egy élő, kozmikus térképet kapsz az egyedi belső ritmusodhoz. A Human Design és a Gene Keys rendszerében a 64 kapu/kulcs a Nap fényén keresztül hangol vissza önmagadra. Nem tanít, hanem emlékeztet arra, aki eredendően vagy.

A Napkapuk által kapcsolódhatsz a frekvenciákhoz, vagyis olyan kulcsokhoz, amelyek segítségével megfigyelheted magadban, mi nyílik benned.

Egy Napkapu 5-6 napon keresztül aktív.

Naplózz!

Jelenleg (2026. augusztus 12-17. között) a 4-es Napkapu/Génkulcs ragyog. Minden Napkapun keresztül egy üzenet és egy kérdés érkezik 3 oktávban. Alacsony, közép- és magas minőségben. Értem ez alatt az Árnyék, az Ajándék és az Esszencia minőségét egy-egy területnek. Ennek utána tudsz olvasni angolul is és magyarul is, de ami fontos, hogy:

Ne elemezd.
Ne tanuld.
Ne fejtsd meg.

Csak figyeld. Ez a kontempláció, amit sokat fogunk gyakorolni a program alatt. Nem meditáció és nem koncentráció, hanem a kettő közötti út. Richard Rudd ezt nevezi a középútnak. És ha jártas vagy a jógafilozófiában, ez a mentális technika megjelenik az Ashtanga Jóga 8 pillérének egyikében is.

A 4-es Napkapuban az intolerancia/elzárkózás energiája mozdul a megértésen át a megbocsátás, a megbékélés és a belső béke felé.

Vedd észre tehát:

hol jelenik meg ez az árnyék az életedben? és

hol jelenik meg az ajándék?

A Napkapuk arról szólnak, hogyan térhetsz vissza a saját ritmusodhoz.

Készen állsz?

A várólistához csatlakozva a mai naptól egy várólistás bónuszanyaggal is készültem neked. Ebben megismerheted, mi a saját ritmusod, és néhány szívéberséget nyitó gyakorlatot is. Ezek a gyakorlatok segíthetnek elmélyíteni és még élőbbé tenni a naplózó folyamatot, miközben a tanfolyam indulásáig szabadon kísérletezhetsz velük a saját tempódban.

A várólistához csatlakozva még semmilyen kötelezettséget nem vállalsz, egyszerűen csak érezteted velem, hogy szükség van arra, amit adni szeretnék, és ez óriási ajándék számomra.

A következő alkalommal, az augusztusi telihold fényében egy meghívást fogsz kapni. Egy letisztult üzenetet arról, mi is a Mágikus Lélekutazás, és miért érdemes velem tartani.

Ha van valaki a környezetedben, akit megérinthet ez az írás vagy akit érdekelhet a készülő Mágikus Lélekutazás, örömmel veszem, ha továbbküldöd neki.

A Mágikus Lélekutazás naplója folytatódik:

  • ✓ 1. levél – A szívéberség kutatása (elérhető: 2026. július 29. – telihold)
  • ✓ 2. levél – A Napkapuk és a belső ritmus (elérhető: 2026. augusztus 12. – újhold)
  • → 3. levél – Hívás a Mágikus Lélekutazásba (elérhető: 2026. augusztus 28. – telihold)

Köszönöm, hogy itt vagy velem.

Leave a comment

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.