Itt a nyár egy jó könyv sosem árt! Föleg hogy ilyen szeszélyes az idő 🙂 Én amúgy nem bánom, mert amikor rossz idő van akkor még inkább felhatalmazva érzem magam az olvasásra a kinti programok helyett.
A második könyv amit megemlítenék a listámon amit Édesanyám adott a kezembe tizenhét éves korom körül és ez G. Hajnóczy Rózsa: Bengáli Tűz című könyve volt. Óriási hatást gyakorolt rám a könyv! Minden sorát faltam. India poros utcái megelevenetek előttem.
Most hogy belelapozok ebbe a példányba amit kis könyvtáram becses darabjának tartok látom, hogy a 80-as években adták ki ami már tizenegyedik kiadása volt a könyvnek mindösszesen 94 Ft-ért! Mennyit változtak azóta a könyvárak!
Ez a könyv Germanus Gyula és első felesége Hajnóczi Rózsa Indiában eltöltött éveiről szól az 1930-as években. Gyula iszlám művelődéstörténetet adott elő az ottani egyetemen mialatt felesége naplót vezetett és ebből a naplóból írodott ez a könyv. (Csak kitekintésként és megjegyzésként fűzném itt hozzá, hogy ahogy így visszatekintek, úgy érzem ez is fontos része volt nekem abban, hogy én magam is eljussak oda, hogy mindennapos írói mukát végezzek!)
A könyv stílusa, történetei kedélyes hangulatot ébresztenek az emberben és a Jókai könyvekhez hasonlóan kiragadnak a mindennapjaidból és elrepítenek valahová messzire a képzelet birodalmán át egy messzi (de nem is olyan régi) korba.
A könyv olvasása közben az volt a legizgalmasabb számomra, hogy némely részeknél bólogattam, hogy igen, tényleg így volt, mintha én is emlékeznék az elmondott történetre, mintha én is átéltem volna, mintha én is ott sétáltam volna azokon az utcákon.
Csodálatos könyv, ha nem ismered melegen ajánlom! Hamarosan én is újra elolvasom!
Folytatom a listám most azzal a könyvel ami aztán segített nekem nem csak belső, de külső lépéseket is tenni a jóga felé. Ez a könyv indított el az ezoterikus irodalmak világa felé és azon túl pedig a rendelkezésre álló jóga irodalom mélyebb megismerése felé. Ez Haich Erzsébet: Beavatás című kétkötetes könyve, amit egy Horvátországi nyaralás kapcsán találtam magamnak. Akkoriban olvastam pont el Christian Jacq Ramszesz fáraóról szóló sorozatát, amit szintén tudok ajánlani ha érdekelnek az Egyiptomról szóló könyvek. Engem mindig is vonzott ez a téma ezért is fogott meg a Beavatás című könyv is.
Ebben a könyvben olvastam egy indiai jógamesterről aki jógagyakorlataival embereket gyógyított meg, többek közt az írónőt is, aki később aztán maga is napi szintű jógagyakorlóvá vált és később kiváló tanárrá.
Felettébb inspirálónak találtam a történetet és aztán igyekeztem megszerezni minden más Haich Erzsébet könyvet és aztán azt is sikerült kideríteni, hogy ki is volt az a “titokzatos” jóga mester akiről Erzsébet ír a könyvében.
S. R. Yesudian akivel számos jógakönyvet adott ki és akivel Zürichben Hatha jóga iskolát is alapított. Aztán az 1950-es évektől Svájcba, Ponte Tresába helyeztek át iskolájukat ahol egészen 1989-ig tanítottak. Hogy miért ide és nem Magyarországon valahol? Kiderül ez is a könyvből (Beavatás) de röviden annyi, hogy tanítottak ők itthon, csak egy idő után olyan komoly tömegeket mozgattak meg, hogy az akkori vezetés félni kezdett tőlük és „kedvesen” azt ajánlotta nekik, hogy hagyják el az országot!
Szóval Yesudian könyvei ösztönöztek arra, hogy elkezdjem az otthoni jógagyakorlásomat. Az első könyv amit megvettem a Sport és Jóga volt, aztán a Jóga Áldásos ereje, majd a Jóga hétről hétre és a Mi a Jóga című könyvek. Aztán antikváriumban találtam tőlük egy igazi kis gyöngyszemet a Sorsunk és a Jóga című vékony kis könyvet.
Ez most egy jópár könyv, jövő héten nem is jelentkezem könyvajánlóval, majd csak azután!
Addig is élvezd az időt, és a könyveket!
Namaste,
Viki