Továbbra is Jókait olvasok és azon ámulok, hogy minél több könyvét elolvasom, annál jobban szeretem! A következő három könyv amit olvastam tőle:
Enyém, tied, övé: Ez azért tetszett nagyon, mert nagyon fordulatos, még az utolsó 20 oldal is olyan váratlan fordulatokat rejtegetett amire nem voltam felkészülve, a befejezés zseniális. Jókainak ez a regénye először 1875-ben jelent meg könyv alakban, s keletkezésének olyan előkelő időbeli szomszédai vannak, mint a Fekete gyémántok vagy Az arany ember. A regény egy papnöveldében kezdődik és Áldorfai Ince életét követi nyomon fiatal férfitól agg koráig. A fiatal szerzetes minden testi-lelki jó tulajdonsággal felruházott, ideális alak, de érdekes nyomon követni azt, hogyan alakítják és formálják az élete tapasztalatai őt olyan emberré akivé a regény végére válik.
Nem szeretnék túl sokat elárulni a könyv tartalmáról, mert én is úgy olvastam, hogy semmit sem tudtam a róla, csak a címe tetszett meg nagyon.
Amiért különleges ez a regény számomra az, hogy főhősünk sorsát végig követhetjük, miközben több földrészt bejár és több jelentős szemléletváltásban van része. Békében és a szabadságharcban is része van, veszteségeken és nyereségeken, csodás fordulatokon esik át, ahogy mindannyiunk életünk eseményeinek megélése folyamán. Egy igazán szerethető karakter Ince a vivódásaival az igazságkeresésével és az őszinte gyermeki ártatlanságával. Most ez a legkedvesebb Jókaim!
És, hogy melyik a legkedvesebb Jókai, hát igen, mindig az amit olvasok… A Szerelem Bolondjai című könyve szintén elsősorban a címe miatt ragadt meg!
“Egy kevésbé ismert klubot akarok bemutatni – írja Jókai a regény előszavában. – A klubnak az a neve, hogy: »a szerelem bolondjai«.
Tagjai csak azok lehetnek, ki be tudják bizonyítani, hogy szerelmi indokokból valami hallatlan bolondságot tudtak elkövetni. Egy szigorú bizottmány ítél titkos szavazás útján afölött, hogy a belépni kívánó érdemes-e a társulat tagjai közé fölvétetni vagy pedig udvariasan elutasítandó, mint aki meglehet, hogy külön szerelmes is, bolond is, de nem együtt: vagy nem oly mértékben, hogy még az okos emberek társaságába ne száműzethessék…
E klub jutalmakat is tűz ki, mik öt évről öt évre a legérdemesebbeknek a pályabíráló választmány által oda ítéltetnek…
Legyünk kíváncsiak a pályázat eredményére…”
Az Egy hírhedt kalandor a XVII századból című regény fordulatos, hihetetlen és megmosolyogtató kalandregény. Ismered a Münchhausen báró-t, vagy Háry-t esetleg Seherezádé-t? Nagy mesemondónk ebben a pikareszk regényben egyesíti a fenti mesélők minden játékos meseszövését. A kalandorságra mindig kapható, kalandjaiban messze világokig sodródó Hugó „Konstábler”, vagyis tüzértiszt annyi mindenen megy keresztül, hogy a fele is sok lenne egy emberéletre. Jókai mindig ki tud találni valami hihetetlenül elképesztőt, s a mese és a valóság vegyítésével, lebilincselően szórakoztatóan ír. Az események a forgandó szerencse változatai – a hős megjárja a lélek és a test mennyét és poklát.
A soron következő az Erdély Aranykora, ennek épp most kezdek neki! Megyek is olvasni, majd mesélek, hogy milyen volt!
Jó olvasást nektek is!